A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 35. szám - A váltóóvás reformja

A JOG 139 Ámde tekintettel arra, hogy a fentebb emiitelt kétrendbeli hagyatéki iratok között semmi nyoma sincs a váltókövetelésnek és hogy a 2-/. alatt csatolt váltó keletkezése, a •/. alatt mellékelt levélre való tekintettel, 1885. évre vezethető' vissza és hogy ily hosszú idő lefolyása alatt a váltókövetelés érvényesítésére semmi törvényes intézkedés nem történt mindazideig, mig felperes 1902 december 3-án K. F.-et be nem perelte s csakis ennek meg­történte után, 1902. évi decenber hó 16-án állította ki K. F. neje S. I. részére az A) alatti közjegyzői okiratot, melynek alap­ján ez utóbbi férje ellen 1902. december 19-én végrehajtást foga­natosított s annak összes ingóságait lefoglalta ; tekintettel továbbá arra, hogy a kihallgatott tanukat, mint az alperesek közeli ro­konait s igy érdekelteket a felperes kifogásolta és hogy a tanuk nem bírnak közvetlen tudomással arról, hogy a 7,000 frtos váltón ala­puló összeg K. F.-nek tényleg átadatott-e, mert a pénz átadá­sánál jelen nem voltak, ezt csak hallomásból tudják és állítják: a felsorolt körülmények figyelembevételével, a kihallgatott tanuk vallomása sem fogadható el megnyugtató bizonyítékként a váltón alapuló követelés valódisága és fennállására nézve. Ami továbbá a 37- alatti adóslevélre alapított 12,000 K. tőkekövetelést és ennek 1,330 K.-t tevő 7°/o kamatának valódi­ságát és fennállását illeti, felperes a 3-/. alatti adóslevél alaki és tartalmi valódiságát és az ezzel igazolni célzott kölcsönügylet való­diságát szintén tagadta és azt hozta fel, hogy a házastársak között létrejött kölcsönügylet csak az esetben volna érvényesnek tekint­hető, ha az közjegyzői okiratba foglaltatott volna. Minthogy az 1880: VII. t.-c. 27. §. b) pontja szerint a házas­társak között létrejött kölcsönügylet érvényességéhez közjegyzői okirat kívántatik, ilyen okirat ki nem állíttatott: ennélfogva a 3./' alatti adóslevél, az abban foglalt követelésnek valódisága és fenn­állására nézve az adós férjjel szemben nem alkalmas bizonyíték; amennyiben pedig a fenforgó esetben az 1886; VII. t.-c. utolsó bekezdése értelmében a közjegyzői okiratba nem foglalt kölcsön­ügylet érvénytelensége folytán S. I.-ra esetleg követelés szárma­zott volna, az ennek alapul szolgálható ténvkörülmények bizonyí­tására a felperes részére kinált főeskü nem alkalmazható, mert felperes nem forog saját tényében, a K. F. személyében meg­ajánlott egyoldalú főeskü pedig, tekintettel arra, hogy a fentebbiek szerint éppen az ő ténye következtében vonatott el a felperes követelésének kielégítésére szolgálható fedezeti alap, alkalmas bi­zonyítékul el nem fogadható. Ezeknél fogva a perben felhozott bizonyítékok és összes adatoknak az 1893: XVIII. t.-c. 64, és 215. §§-ai alapján történt mérlegelése folytán, a m. kir. Kúria az A) alatti közjegyzői okirat­ban említett 7,000 frtos váltón és 6,000 frtos adóslevélen alapuló ösz­szesen 21,830 K. követelés valódiságát és fennállását bebizonyi­tottnak nem látja, miért is a közjegyzői okirat s ennek alapján foganatosított végrehajtási jogcselekmény felperessel szemben a fenforgó esetben hatálytalannak volt kimondandó. Bűnügyekben, A váltók kicserélésénél közreműködő egyén segéd az uzso­ránál, ha e vétség tényelemeinek fenforgásáról tudomással birt. Az erzsébetvárosi kir. törvényszék (1906. május 17. 2,631. sz. a.) A törvényszék S. Jánosné vádlottat az 1883. évi XXV. t.-c. 1. §-ában meghatározott, e törvénycikk 2. §-a szerint minősülő és büntetendő uzsora vétségének vádja alól a B. P. 326. §-ának 1. pontja alapján felmenti. . . . Indokok : A vád tárgyát az képezte, hogy vádlott Kőrös köz­ségben R. Miklósné részére annak szorultságát felhasználva, olyan kikötések mellett adott fizetési halasztást, melyek a neki enge­dett túlságos mérvű vagyoni előnyök által, az adósnak anyagi romlását előidézni alkalmasak voltak és oly mérvűek, hogy a szol­gáltatás és ellenszolgáltatás között szembeszökő aránytalanság mutatkozik s az igy elért előnyöket váltó alakjában kötötte ki. A törvényszék a váddal szemben tényállásként megállapí­totta, hogy a sértettnek jelenleg Amerikában tartózkodó férje vádlottnak férjével ezelőtt hat évvel egy kölcsönügyletet kötöt­tek s sértett férje egy váltót állított ki, melyet miután a lejá­ratkor kifizetni nem tudott, vádlott félévenként akként újított, hogy a kapott összeg minden koronája után 20 fillér kamatot számítva a lejárt váltó ellenében uj váltót adott a kamatok hozzá­számitása után keletkezett összegről; megállapította továbbá, hogy midőn vádlott férje Amerikába költözött, a kölcsönügylet lebonyolí­tását vádlott eszközölte sértett és férjének kérelmére oly módon, hogy félévenkint a férjétől levélben kapott utasítás szerinti össze­gekről uj váltót állított ki, anélkül, hogy ő a kölcsönügylet meg­kötésénél részt vett volna, hanem abban csak férje utasítását hajtotta végre, közvetítőként járt el. Ily tényállás mellett vádlottnak nem saját ténykedéséről, hanem csak közvetítő közreműködéséről lévén szó, a törvényszék arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlottat férjének cselek­ményeért bűnvádi felelősségre vonni nem lehet, terhére a vád­beli bűncselekményt megnyugvással megállapítani nem tudta, s ezért a vád és következményeinek terhe alól felmentette. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla (1906. okt. hó 17-én, 1,656. sz.) A tábla a törvényszék ítéletét indokai alapján helyben­hagyja, s ennélfogva a főügyész részéről indítványozott kiegészí­tés elrendelését mellőzi. A m. kir. Kúria (1907. május 15-én. 4,765. sz.) A főügyész semmisségi panasza folytán : Mindkét alsófoku biróság ítélete a B. P. 385. §-ának 1. a) pontjában meghatározott semmisségi ok fenforgása miatt a B. P. 437. §-ának 5. bekezdése értelmében megsemmisíttetik és a törvényszék uj eljárásra és határozathoza­talra utasittatik. Indokok: A törvényszék a tábla által helybenhagyott ítéle­tével tényállásként azt állapította meg, hogy R. Miklósné sértett­nek jelenleg Amerikában tartózkodó férje a vádlottnak szintén Amerikában tartózkodó férjével hat év előtt kölcsönügyletet kötött, amelyről sértett férje egy váltót állított ki. A lejáratkor az adós fizetni nem tudván, a váltót akként újította meg. hogy a kapott összeg minden koronája után 20 fillér kamatot számítva, a lejárt váltó ellenében uj váltót adott a ka­matok hozzászámitása után keletkezett összegről, midőn pedig a vádlott férje Amerikába költözött, a kölcsönügylet lebonyolítását a vádlott eszközölte oly módon, hogy félévenként a férjétől le­vélben kapott utasítás szerinti összegekről uj váltót állított ki. E tényállás mellett mindkét alsófoku biróság vádlottat az uzsora vétségének vádja alól felmentette, mert a kölcsönügylet megkötésénél részt nem vett, hanem csak férje utasításait hajtván végre, mint közvetítő járt el, e cselekménye pedig büntetendő cselekmény tényálladékát nem foglalja magában. Az alsófoku bíróságoknak ez a jogi felfogása téves. Ha való az a vádbeli állítás, hogy a lejárt váltók megújí­tását a vádlott férjének megbízásából, oly kikötések meilett esz­közölte, amelyek a hitelezőknek engedett túlságos mérvű vagyoni előnyök által az adósnak, vagy kezesnek anyagi romlását elő­idézni vagy fokozni alkalmasak, vagy oly mérvűek voltak, hogy az eset körülményeihez képest a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között szembeötlő aránytalanságot tüntetnek fel és ha vádlott tudta, hogy az adós e reá nézve hátrányos kikötések elfogadá­sára szorultsága által volt kényszerítve: az esetben vádlott a fize­tési halasztás engedélyezése körül követett eljárásával az Ameri­kában tartózkodó férje által elkövetettnek mutatkozó és az 1883. évi XXV. t.-c. 1. és 2. §§-aiba ütköző uzsora vétségének véghez­vitelét szándékosan előmozdította és könnyítette, amely tevé­kenysége az emiitett vétség bünsegédi részességének összes ismér­veit kimeríti. Ezek szerint anyagi semmisségi ok forog fenn, azonban a büntető törvény megfelelő rendelkezésének alkalmazhatása oly lényeges körülmények megállapítását teszi szükségessé, a melyeket az elsőfokú bíróságok mellőztek, miért is ítéletük megsemmisítésével uj eljárást kellett elrendelni. Ennek rendén megállapítandó lesz különösen az, hogy a vádlott férjének Amerikába költözése óta hányszor kapott az adós fizetési halasztást és ez alkalmakkor a váltóösszeghez a halasztás engedélyezéséért mily összegek számiitattak hozzá, vagyis mily összegekről szóltak az uj váltók ; kik irták ezeket a váltókat alá; ki szólította fel az aláírásra az aláírókat, .értesítve lett-e a vádlott, hogy adós anyagi helyzete miatt nem tud fizetni; végül nem kifogásolta-e az aláirók vala­melyike annak a különbözetnek a nagyságát, mely a régi és az uj váltó összege között mutatkozott. Vonatvezető a Btk. 461. §-a szerinti közhivatalnoknak tekintendő. Az ezen minőségben és szolgálati uton kezeihez jutott pénzek elsikkasztása hivatali sikkasztás fogalma alá tartozik. Am. kir. Kúria: (1907 június 18. 5,849/907. sz. a. III. Bt.) A semmisségi panasz, amennyiben a védő azt a Bp. 384. §. 9. pont­jára alapította, visszautasittatik, amennyiben pedig a Bp. 385. §. 1. a) pontjára alapította, elutasittatik. Indokok: A kir. tábla másodfokú ítélete ellen a védő sem­misségi panaszt jelentett be a BP. 384. §. 9. pontja alapján azért, mert ellenszakértő alkalmazása és kihallgatása el nem rendeltetett, továbbá a BP. 385. §. 1. a) p. alapján azért, mert a vádlott bűnös­sége megállapittatott. A védő írásbeli indokolásában a BP. 385. 1. a) pontjára hivatkozással azt fejtegeti, hogy téves a Btk. 462. és 463. §§-ai alapján való itéletkimondás, mert a Btk. 462. §-ában meghatározott bűncselekményt csakis a Btk. 461. §-ában megje­lölt közhivatalnok követheti el, az államvasuti hivatalnokot pedig a Btk. 461. §-a közhivatalnoknak nem nyilvánítja. Az írásbeli indo­kolásnak a BP. 385. §. 1. a) pontjával összefüggésbe hozott többi része pedig a bizonyítás kérdésére vonatkozik. A Bp. 384. §. 9. pontja alapján az ellenszakértő alkalmazásának és kihallgatásának el nem rendelése miatt használt semmisségi panasz a BP. 434. §. 3. bekezdése értelmében vissza volt utasítandó, mert ez az alaki semmisségi ok már az elsőbiróság ítélete ellen használt felebbe­zésben fel volt hozva s annak figyelembevételét a kir. tábla mel­lőzte, s igy az a BP. 428. §. 2. bekezdése szerint semmisségi panaszszal nem érvényesíthető. A BP. 385. §. 1. a) pontjára ala­pított semmisségi panasz mint alaptalan, a BP. 437. §. 4. bek. értel­mében el volt utasítandó, mert vádlott mint az állam fennhatósága és állami kezelés alatt álló vasutaknál alkalmazott és esküt tett vonatvezető közhivatalnoknak tekintendő, tehát az ezen minőség­tan és szolgálati uton kezeihez jutott pénzek elsikkasztása a hiva­beli sikkasztás fogalma alá tartozik; ehhez képest az alsóbiróság ítéleteiben foglalt ténybeli megállapítás és helyes jogi indokolás szerint a vádlott terhére eső cselekmények a Btk. 462., 463.

Next

/
Oldalképek
Tartalom