A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1907 / 3. szám - A nemesi közbirtokossági ingatlanokra, továbbá a volt úrbéreseket illető osztatlan közös erdő legelő és nádasokra s ezek telekkönyvezési módjára vonatkozó jogszabályok és ezek kiegészitésének szükségessége
2G A JOG az összes osztatlan illetőségek tulajdonosai által kiállított és a telekkönyvi rendeletben megállapitott kellékekkel ellátott okirat vagy az ugyanazok ellen hozott birói határozat szükséges.)) Ellenkezőleg áll a dolog a nemesi közbirtokosságra (compossesoratus) nézve, mert országos törvényeink s a törvényes szokás a nemesi közbirtokosságot jogi személyiségnek tartja (lásd H. K. II. R. 52. §., 1723. évi XLVII. t.-c. 4. §., Sskmentes: «Magyartörvény» 2-ik könyv 324. lap). Ugyanezen törvényes szabályok által az is megállapitva van, hogy a közbirtokossági vagyon tulajdonjoga a közbirtokosságot mint jogi személyt illeti; a közbirtokosságot képező egyeseket pedig csakis a jövedelemben (a közbirtokossági vagyon hasznában) való részesedés. Vitatni lehet ennélfogva, hogy országos törvényeinkkel áll ellentétben a 2,579/1869. I. M. számú átalakítási szabályrendelet 18. §. f) pontja, mely a tagositást és arányosítást követő telekkönyvátalakitás alkalmából elrendeli, hogy a közbirtokossági ingatlanoknál a tulajdonostársak a birtoklási arány kitüntetésével a telekjegyzőkönyvekbe bejegyeztessenek — igy az addig jogi személyiséget képezett közbirtokosság — vagyonközösséggé alakittassék át. Ez a rendelet ime azt a visszásságot eredményezi, hogy amig az ország legtöbb községében (t. i. hol a telekkönyvek még át nem alakitattak) a nemesi közbirtokosság máig is jogi személyiséget képez, ezzel ellenkezőleg azokban a községekben, hol a telekkönyvek eme rendeletnek megfelelőleg átalakítva lettek és a nemesi közbirtokosság telekkönyveinek B) lapján a birtokosok névszerint bejegyeztettek, ott a közbirtokosság jogi személyisége megszűnt. E helyütt megemlítendő, hogy az 1892. évi XXIX. t.-c. 15. §. által a királyi igazságügyminiszter megbízva lett, hogy a nem-urbéres közbirtokosságok tulajdonát képező ingatlanok telekkönyvezésének helyesbítése és amennyiben az egyes birtokosok jutaléka meg van állapítva, a jutalék kitüntetése körüli eljárást rendeleti uton szabályozza, s hogy ez alapon — a királyi igazságügyminiszter a megfelelő rendeletet 10,320/1904. I. M. sz. alatt bocsátotta ki, kiterjesztvén a tulaj donközösségi alakot a nemesi szabadkerületi és általában a nem-urbéres közbirtokosságokra nézve is, ugy, amint fentebb II. alatt ismertetem. III. A volt úrbéri osztatlan közös legelők, erdők és nádasokra vonatkozólag fentebb már kimutattuk, hogy ezekre nézve a volt úrbéresek testületet képező közbirtokosságnak s igy jogi személyiségnek nem tekinthetők, miből okszerűen következik, hogy az egyes tulajdonosok tetszésük szerint rendelkezhetnek a maguk tulajdoni hányadával és az összes társtulajdonosok az egészszel. A következetesség azonban nincs betartva, mert az ily közösségekben pl. a legelőkre nézve a gazdasági használatot az 1894: XII. t.-c. 6 —11. §-ai, az erdőkre nézve pedig (ide értve a nemesi közbirtokossági erdőket is) az 1898 : XIX. t-c. 25- 56. ugy szabályozzák, hogy az egyes tulajdonosok akaratával szemben a többség akarata érvényesül. Ugyancsak a többség akarata érvényesül az úrbéri közös legelők, erdők és nádasok telosztásánál is, amint ezt az 1889: XXXVIII. ismerőse volt az öreg urnák. Talán jobban ismerte ezt, mint saját magát. Elbeszélte hát neki az egész történetet. Az egésznek pedig az lett a vége, hogy a nagybácsi valóságos falrengető kacajba tört ki, mikor Mr. Keat a mondókáját bevégezte. A mi fiatal emberünk természetesen odalett a csodálkozástól. Soha életében nem jött még ekkora zavarba. Hát még a nagybácsi is ellene esküdött ? Most már igazán nem tudta magát mihez tartani. Bizonyosan esetlen tréfa lesz az egész. — Kedves fiatal barátom, — szólt hozzá a nagybácsi, mikor már valamelyest sikerült magához térnie nevetési rohamaiból, — jegyezd meg jól, hogy ezen a világon semmiért nem togsz te kapni semmit, itt minden dolognak megvan a maga értéke ! — De hát hogy' értsem ezt? — kérdezte Keat. A nagybácsi egy más kérdéssel válaszolt: — Remélem, szereted azt a fiatal leányt ?! , — Igen és pedig igazán és teljes becsülettel. — Akkor fizetned kell, — volt a nagybácsi válasza, ez üzleti dolog. — Fizetni ? — és ugyan miért ? — Nos, hát a leány keze fölötti rendelkezésért! — felelt a nagybácsi. Erre azonban már csakugyan világosság kezdett derengeni a Mr. Keat agyában. A nagybácsi felvilágosítása után t.-c. 35. §. 7. pontja alapján kiadott 20,326/1890. számú I. M. rendelet 7—9. §§. meghatározzák. A tulajdonközösségnél ugyanaz a helyzet, mint a társtulajdonosi viszonynál3); éppen ezért nem volna szabad a tulajdonközösségben levők közt a többségi akaratnak érvényesülni, miután a többségi akarat érvényesülése a tulajdonjog fogalmával nem fér össze; ellenben miután a jogi személyiséget képező közbirtokosságok jellegét éppen a közgyűlésen nyilvánuló többségi akarat képezi, kétségtelen, hogy az úrbéres közös erdők, legelők és nádasok tulajdonosai egyszer-máskor jogi személyiségképpen mutatkoznak, máskor pedig tulajdonközösségnek, miből aztán sok zavar és visszásság következik, mert csak nagy nehezen lehet megállapítani, mily kérdésekben jogosult határozni a többség, mily kérdésekben az egyes tulajdonostársak.; Ez még csekély baj azon nehézségekhez képest, melyek mindannyiszor felmerülnek, ahányszor a volt úrbéreseket osztatlanul közösben illető legelők, erdők, nádasok egy részének elidegenítése (adásvétele), a közös osztatlan legelő (erdő, nádas) egészére vagy egy részére vonatkozó haszonbérleti vagy szolgalmi jogok szerzése és nyilvánkönyvi biztosítása válik szükségessé. A nehézség nem egyedül abban áll, hogy a jogügyletet tartalmazó okiratot mindazoknak alá kell irni, kiket a külön úrbéri és zsellértelkeket tartalmazó telekkönyvek (betétek) a legelő (erdő, nádas) arányszerinti tulajdonosaiul feltüntetnek, hanem abban, hogy az 1894: XII. t.-c. 12. §. által igényelt földmivelésügyi miniszteri engedélyt4) éppen ugy meg kell szerezni, ha az úrbéri közösségből 50 UJ-öl lesz eladva, mintha az egész közösség egyénenkénti felosztása terveztetnék és éppen ugy ki kell kérni az úrbéri bíróság jóváhagyását,6) mint a közös legelő, erdő és nádas egyénenkénti felosztásánál. Miután igen gyakran előáll annak a szükségessége, hogy a volt úrbéreseket osztatlanul illető közösségből kisebb-nagyobb területet el kell adni vagy a közös legelő (erdő, nádas) területe alatti kőszén kiaknázási jogát, esetleg az ugyanily ingatlanon levő trachit, bazalt, magnesií, márvány, mészkő, homok, kvarchomok, agyag, tüzállóagyag, kaolin kiaknázási jogát bérbe kell adni, vagy ha a tulajdonközösségben levők az 1889. évi XXX. t. c. alapján talajjavitási kölcsönt kívánnak igénybevenni, megközelítőleg fel kell sorolnunk azokat az alig leküzdhető akadályokat, melyek ily esetben előállanak, különösen, ha a vevő vagy cserélő tulajdonjogát, a hitelező zálogjogát, a bérlő vagy haszonbérlő bérletét telekkönyvileg biztosítani kívánja ; lássuk tehát az eseteket egyenkint: 1. Valamely vállalkozó cukorgyárat, cserép-, tégla- és mészégetőt vagy valamely nagyobbszabásu vegyi gyárat akar s) Nincs azonban helye vagyonközösség megszüntetése iránti pernek az úrbéri közösségekre (legelő, erdő, nádas) vonatkozólag, mert az egyéni felosztás módozatai törv. szabályok által itt akképpen vannak megállapitva, — melyek által a vagyonközösség megszüntetése iránti perek -- kizártnak tekintendők. Nem áll azonban ez az észrevétel a nemesi közbirtokossági vagyonra, ha a közbirtokosok közt arányositási perben kelt Ítélettel vagy egyességgel az arány már meg van állapítva. *) Osztatlan közös tulajdont képező közlegelők csak ugy oszthatók fel, ha erre a földmivelésügyi miniszter az engedélyt megadta. 3) A 20,326/1890. I. M. rendelet 1. §. szerint a volt úrbéresek részére, úrbéri rendezés, tagosítás vagy elkülönités alkalmával közösen kiadott birtokilletőségnek vagy csak egy részének egyénenkénti felosztása csak az úrbéri ügyekre illetékes kir. törvényszék közbenjárásával vagy utólagos jóváhagyásával történhetik meg. lassankint mindinkább tisztába jött a helyzettel. Rájött, hogy tulajdonképpen mit is kell neki tennie. — Bízd csak rám az egész dolgot, — mondotta neki a nagybácsi. Elintézem én azt neked pompásan, hiszen a vén rókát már régtől fogva ismerem. Most már nagyon jól tudta Keat barátunk, hogy az öreg ur miért vonakodott neki határozott feleletet adni, miért hangsúlyozta előtte ismételten is a leánya keze fölötti rendelkezést s hogy a leány arcán miért jelentkezett az a gúnyos vonás ? A leány kétségtelenül nagyon jól ismerte atyját s azonnal gyanította szavainak szégyenletes jelentőségét. Néhány nappal később a nagybácsi felkereste Mr. Keat barátunkat. Nevetve mondja: — Szereted azt a lányt, öcsém? nemde? - O a legszebb és legkiválóbb hölgy Angolországban! — volt a fiatal ur felelete. — Nos, akkor ő kétszáz font sterlinget ér. Ezzel két okmányt húzott elő a nagybácsi. Az egyik az apának, Mr. ^//<"/z-nek egy levele volt, melyben beleegyezését adja leányának Mr. Keat-te\ kötendő házasságához, — a másik pedig egy teljesen kész és csupán aláírásra váró adóslevél, melyben Keat 200 font fizetésére kötelezi magát Allén részére az esetben, ha felesége — Mr. Allén leánya, gyermek nélkül halna el, vagy ha az utód halna meg és pedig a netaláni