A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 34. szám - A férj, feleség s a gyermek jogviszonyai

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 34. számához. Budapest, 1907. augusztus 25. Köztörvényi ügyekben. Felperesnél a tulajdonnal való szabad rendelkezhetés és háborítatlanul való bennmaradás magánjogának gyakorlását attól a körülménytől tenni függővé, vájjon a tulajdonos telepes magaviselete valamely hatóság felfogásával egyezik-e, vagy sem: a közjognak és a magánjognak egyaránt alapvető tételeibe ütközik. Törvény szerint csak a fizetéssel késedelmes telepes mozditható ki és igy a földmivelésügyi m. kir. miniszter sem köthet ki a telepessel megkötött szerződésben a kir. kincstár javára a telepes Tulajdonát korlátozó több jogot, mint amennyit az eme szerződés törvényes alapját képező 1894: V. t.-c. elébe szab.^ A m. kir. Kúria felülvizsgálati tanácsa (1907. márc. 16. !• G. 3/1907. sz. a.) a zombori kir. kincstári ügyészség által képviselt m. kir. államkincstár íelperesnek, P. Kálmán, zombori ügyvéd által képviselt N. Lajos, telepes, szilágyi lakos alperes ellen szerződés megszüntetése és jár. iránt az apatini kir. járásbíróság előtt folyamatba tett és ugyanott 1900. Sp. II. 286—2. számú ítélettel befejezett, alperesnek felebbezése folytán pedig a zombori kir. törvényszék által az 1906. évi dec. hó 8. napján 1906. D. 230. sz. alatt hozott Ítélettel elbírált sommás perében, felperesnek az 1906. évi dec. hó 22. napján 1906. D. 230—5. sz. a. beadott felülvizsgálati kérelme folytán az ügynek az 1907. évi márc. hó 11. napján befejezett előadása és tárgyalása után az alul kitett napon a következő ítéletet hozta: Felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok : Felperes felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság anyagi és eljárási jogszabályt sértett meg ítéletével, mikor az alperessel kötött, az A. a. telepítési okiratba foglalt szerződés 20. pontja rendelkezésének ellenére, alperesnek a telepből kimozditását ki nem mondotta abból az okból, mert felperes nem bizonyította, hogy alperesnek, mint telepesnek, viselkedése a szerződés emiitett pontjába ütközik, holott e pont értelmében azt a kérdést az erre egyedül hivatott és jogosult m. kir. földmivelésügyi miniszter 45,539/904. sz. a. kelt rendeletével már eldöntötte; ez a döntés tehát minden egyéb bizonyítást kizár; a kétoldalú szerződés pedig, amelyet alperes elfogadott, a felek jogviszonyát, minden egyéb általános magánjogi szabály kizárásával szabályozza. Felperesnek panasza nem állhat meg. A telepítésről szóló 1894: V. t.-c. 18. §-a szerint ugyanis csak az a telepes mozditható ki birói uton telepéből, aki az első két évnek vételári kamatával vagy a további években vételár és kamatok fejében fizetendő járulékoknak legalább két évi részletével hátralékban van. Ez a rendelkezés, e törvényszakasz indokolása szerint, azt célozza, «hogy azok a telepesek, kikben a település utján szorgalmas munkássággal való birtokszerzés iránti komoly szándék hiányzik s akik elvállalt kötelezettségeiknek eleget nem tennének, a lehető legrövidebb birói eljárás mellett, telepállományaikból kimozdithatók legyenek» (1892/96. évi képv.házi irományok X. k. 367. sz. 236. 1.). Hogy pedig a törvény a kimozditásnak súlyos anyagi veszteséggel is járó jogkövetkezményét csakis a fizetéssel késedelmes telepesre akarja alkalmazni, kitűnik a 18. §. harmadik bekezdésének ama rendelkezéséből is, hogy ha a telepes a kimozditást kimondó birói ítéletben megszabott teljesítési határidő eltelte előtt összes hátralékos tartozását kielégítené, ugy minden további eljárás megszüntetendő. A 18. §-ban foglalt eseten kívül a törvény a telepesnek birói uton kimozdithatását meg nem engedi, ami folyik a törvény 16. §-ának ama rendelkezéséből, hogy «a telepitvényi birtok tulajdonjoga a telepesre a vételár első részletének lefizetése után bekebelezendő* a telepes hátralékos tartozásainak is az ő terhére való egyidejű bekebelezésével, — a tulajdonost pedig tulajdonától csakis a valamely törvényben kifejezetten megszabott kivételes esetben lehet megfosztani. Az 1894 : V. t.-c. 18. §-ának fönn idézett rendelkezéseivel szemben, az A; , alatti telepítési okirat 20. §-ában a következőket tartalmazza: <A kincstárnak jogában van az oly telepest, aki izgágáskodik vagy a telepesek közt egyenetlenséget idéz elő, vagy oly viselkedést tanúsít, mely a telepesek közti egyetértést és összhangot megzavarja s a telepitvény fejlődésének s az összesség érdekeinek kárára van, a telepesek sorából kirekeszteni s a telepitvényi birtokot tőle visszavenni, illetőleg a fentebb körülirt elővásárlási joggal egyező visszavásárlási jogot érvényesíteni és gyakorolni. Annak megítélése és megbiráiása, hogy a telepes viselkedése mikor ad okot a fenti eljárásra, kizárólag a m. kir. kincstár, illetőleg a földmivelésügyi m. kir. miniszter úrra tartozik*. A telepítési okiratnak ezt a pontjál alperes az okirat záradékában foglalt kijelentésével és az okirat aláírásával magára nézve kötelezőnek fogadván el, szerződéses jelleget kapott és ezért állítja felperes felülvizsgálati kérelmében, hogy az minden egyéb jogszabálynak alkalmazását kizárja, mert a szerződés a felek jogviszonyait illetően törvényt pótol és azért avval ellentétes általános jogszabály nem alkalmazható. Ezt a most említett jogtételt azonban erre a peres ügyre feltétlenül nem alkalmazhatni azért, mert ebben az esetben vizsgálat tárgyává kell tenni azt a kérdést, vájjon a kir. kincstárnak, illetőleg a földmivelésügyi m. kir. miniszternek, figyelemmel a kimozdithatásnak az 1894.: V. t.-cikkben kifejezetten megszabott esetére, volt-e törvényes jogköre ilyen szerződéses pontnak a kikötésére. Kétséget nem szenved, hogy a kir. kincstár a telepessel szemben csakúgy szerződő magánfél, mint a telepes maga; magánjogi ügyleteiben pedig a kir. kincstár is — hacsak tételes jogszabály kifejezetten másképpen nem rendelkezik — az általános magánjogi szabályoknak van alávetve (1723: LI., 1741 :XXIX. t.-c). Kétséget nem szenved az sem, hogy az a jogviszony, amelyet az 1894: V. t.-c. a telepitő kincstár és a telepes közt létesít, gazdasági és gazdaság-politikai vonatkozásai mellett, tisztán magánjogi viszony, amelyre azoktól a külön rendelkezésektől eltekintve, amelyeket ez a külön törvény tartalmaz, ugyancsak az általános magánjogi szabályokat kell alkalmazni. A telepes tehát az 1894: V. t.-c. alapján a kir. kincstárral nem mint az államhatalomnak vele szemben fenhatóságot gyakorló valamelyik képviselőjével lép szerződéses viszonyba, hanem mint vele — magánjogi szempontból — egyenlő jogú, az állam magánjogi érdekeinek képviseletére hivatott szerződő féllel, annak ellenére, hogy a kir. kincstár részéről a törvény rendelkezései alapján, a telepesnek nyújtott kedvezmények, a telepes által ezekért teljesítendő ellenszolgáltatások arányában nyilvánvalóan, jelentékenyen előnyösek és értékesek a telepesre nézve. A telepes jogviszonyánál tehát e kedvezmények ellenére sem állunk szemben valamely jognak hatósági engedélyezéstől vagy jóváhagyástól függő olyan gyakorlásával, amely engedélynek megsértése, az államnak hatalmi jogköréből kifolyó büntető rendelkezésével, esetleg az engedély megvonásával is megtorolható ; nem állunk szemben oly közjogi jellegű jogositványnyal sem, amelynél a közérdek kötelező oltalma adja meg az államhatalomnak a jogot a beavatkozásra, az állami fenhatóságból folyó egyoldalú jogalkotó vagy jogmegszüntető állami intézkedéssel, amely az érdekelt egyén szerződéses hozzájárulásától függetlenül, sőt magánérdekével talán egészen ellentétben történhetik meg. Itt egy vagyonjogi viszonyt szabályozó kétoldalú jogügylettel állunk szemben, amely semmiféle vonatkozásban sem hozható kapcsolatba az állam feltétlen hatalmi körén alapuló hatósági joggal. Ebből pedig természetszerűen következik az, hogy a íöldmivelésügyi m. kir. miniszter, az eme törvény végrehajtásának egyik folyományaképpen, a telepessel megkötött szerződésben sem köthet ki a kir. kincstár javára a telepes tulajdonát korlátozó több jogot, mint amennyit az eme szerződés törvényes alapját tevő 1894: V. t.-c. kifejezetten elébe szab. A tö. v^ny végrehajtására általánosságban kapott felhatalmazás ugyanis nem jogosítja fel a minisztert arra, hogy a törvénynek rendelkezéseit az állampolgárok magánjogainak sérelmével bővítse vagy szükitse, magyarázza és alkalmazza, hanem csak arra, hogy az államnak a törvényben kifejezésre jutó akaratát a valóságos élet- és jogviszonyoknak legjobban megfelelően érvényre juttassa, megállapítva — nyilván mindig a törvény keretén és tartalmán belül azokat a részleteket is, amelyek az érdekelt hatóságok és közegek közreműködése szempontjából szükségeseknek látszanak. Ebben a végrehajtási jogkörben a földmivelésügyi m. kir. miniszter tehát a telepessel szerződés utján is megállapodhatik mindama feltételek és részletek dolgában, amelyeket a telepítés eredményessége érdekében, mind a kir. kincstár, mind a telepes szempontjából, megszabni szükségesnek vélt és amelyek a sajátos telepítési jogviszonyból, úgyszintén annak gazdasági természetéből és jelentőségéből mintegy önmaguktól folynak. De mindezeknek az érdekeknek az oltalma végett sem kötheti ki a földmivelésügyi m. kir. miniszter a telepes tulajdonától való megfosztásnak oly eseteit — birói uton kimozditás alakjában sem — amelyeket a törvény nemcsak nem ismer, de amelyek a törvénynek a fennidézett indokolásból is kivilágló szellemével sem hozhatók összhangba, annál kevésbbé, mert a tulajdonnal szabad rendelkezhetés és az abban háborítatlanul benmaradhatás magánjogának gyakorlását attól a körülménytől tenni függővé, vájjon a tulajdonos telepes magaviselete vagy magatartása valamelyik hatóság fel-