A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 17. szám - Színházi jogunk. A Nemzeti Színház és Opera igazgatósági szabályrendelete. 3. [r.]

130 A JOG vagy cselekszik, mint ahogy gondolkodik, érez. Megengedett-e tehát erkölcsi szempontból a hazugság általában, s meg van e engedve a vádlottnak különösen ? A keresztény vallások és a keresztény filozófia szerint hazudni nem szabad. Szent Ágoston azt mondja, hogy hazudni még akkor sem szabad, ha akár saját, akár mások életét menthetnők meg avval. A vallástól független, racionálista, materiálista stb. bölcselők nagy része szintén ezen elvet vallja. így Kant tanítása szerint nem kell mindent, ami igaz, megmondani, de minden, amit mondunk, igaz legyen ; s még akkor sem szabad hazudni, ha ezzel az egész világot menthetnők meg. A hazugságot tehát tiltják a pozitiv vallási törvények, tiltják a morálfilozófok nagyrészt és e tilalmat annál inkább elfogadhatjuk, mert természeti okokon alapszik. L gyanis a nyelvnek, mint a beszélőképesség szervének az a rendelkezése, hogy az ember annak segélyével gondolatait másokkal megismertesse, közölje. Ezért a hazugság visszaélés a nyelvvel, s mivel ilyen, a természeti törvénybe is ütközik. Egyik-másik ultraliberális morálfilozófus megengedi ugyan a hazugságot, valamely, a hazugságnál nagyobb baj elhárítása végett, ha ezáltal másnak kárt nem okoz a hazudó, vagy ha a cél erkölcsileg helyes. A cél azonban soha sem szentesitheti az eszközt, sőt ellenkezőleg a rossz eszközök a megengedett célt is erkölcstelenné teszik, s még a legjelentéktelenebb hazugság is vagy magunknak, vagy másoknak árt: megsérti az igazságot és az egyeneslelküséget. A társadalom {elfogása is ezzel egyezően elitéli a hazugságot, ugy hogy elfogadhatjuk tételként, hogy a hazugság erkölcstelen dolog. Ha pedig erkölcstelen, akkor a szabadságnak tárgya sem lehet, mert a szabadságnak lényeges kelléke az erkölcs, amely alkotó elem nélkül az nem szabadság, hanem szabadosság. De a hazugság ellenkezik az igazsággal is, minthogy pedig jog nincsen igazság nélkül, senki sem lehet jogosult, nem még maga a bűncselekmény vádjával terhelt sem a hazugságra. Nyilvánvaló tehát, hogy a hazugság visszaélés a joggal, az erkölcsi szabadsággal s ezért még önvédelem cimén sem lehet megengedett. Különben is a vádemelés nem jogtalan megtámadás, s ellenében a hazugsággal védekezést nem lehet a jogos önvédelem fogalma alá vonni. Minthogy senki sem köteles önmagának vádlója lenni, senki sem köteles önmaga ellen bizonyítékokat szolgáltatni: a megsértett igazság nevében a vádlott vallomásra sem fizikai, sem erkölcsi kényszerrel nem szorítható. Mint az indokolás mondja: a terhelt nyilatkozatát minden közvetlen, vagy közvetett kényszertől meg kell óvni (271. 1.). A kényszerítés a természetjogi törvényekbe ütköző cselekedet volna. Azért, ha a biró, minden egyéb bizonyíték hiányában valamely vallomásra akarja a vádlottat kényszeríteni, ugy a jogászok, mint a moralisták megegyeznek abban, hogy ily esetben a vádlottnak jogában áll kitéröleg felelni, vagy a feleletet kurtán megtagadni, de hazudni ez esetben sem szabad. Tudatos hazugsággal tévútra vezetni itélőbiráit, kátyúba juttatni magát az igazságot, ez már meg nem engedhető, erkölcstelen dolog, ez erőszak az igazságon. Amit tehát a bűnvádi eljárás a vádlottnak megengedhet, sőt kötelessége is megengedni, ez a hallgatás szabadsága. Mert nem szabad a vádlottat az elé a dilemma elé állítani, hogy vagy önmagát vádolja, vagy hazudjék. Az ilyen törvény maga is erkölcstelen volna. Ezen elvek figyelembevétele mellett az angol-skót eljárásnak megfelelően a B. P. 134. §-a azon rendelkezéssel volna kiegészítendő, hogy a vádlott (aki alatt e cikkben a gyanúsítottat s a terheltet is értem) a hozzáintézett kérdésekre felelni, valamint védelmét előterjeszteni nem köteles; hogy jogában áll minden hátrány nélkül megtagadni a feleletet s e jogára minden kihallgatása alkalmával kifejezetten figyelmeztetendő. Nem vagyok bámulója a németnek, legkevésbbé szeretem az osztrákot, de ami jó, abban utánozhatjuk, ezért követném a vádrendszerre alapított 1873. évi prdtsát, amelyben a terheltet figyelmeztetni rendeli, hogy a hozzáintézett kérdésekre határozottan és a valósághoz hiven feleljen. Ennek megfelelően a kifejtettek alapján a B. P.-t kiegészíteném olyképp, hogy az esetre, ha a vádlott védekezni, nyilatkozni kiván, a tiszta igazságot tartozik vallani ; a hozzáintézett kérdésekre legjobb tudomása szerint a valósághoz hiven felelni. S ezzel a vádlottat nem kötelezzük önmaga ellen való bizonyításra, a biró figyelmez tetése az erkölcsi nyomásnak még a látszatát is nélkülözi. Ellenkezőleg, e rendelkezéssel megfelelünk az erkölcsi törvény követelményeinek, az erkölcsi igazságnak, de tiszteletben tartjuk a vádlottnak természeti jogát és a peres eljárás szabályait is. Tévesen mondja az indokolás, hogy ezzel a fizikai torturát az erkölcsi kényszer váltaná íel (272.1.). A terhelt két alternatíva közt választhat. Vallomástételre nincs kötelezve. Minden káros következmény nélkül szabad hallgatnia, vagy szabad védelmét előterjesztenie. De ha e két eshetőség közül ez utóbbit választja neki is, mint a másik ügyfélnek, legyen kötelesége az erkölcsi követelményeknek megfelelően az igazat vallani. A vádlottnak nem szabad tehát tudatosan félrevezetni az igazságszolgáltatást. Védekezése csak addig lehet megengedett és jogos, mig erkölcsi alapon nyugszik. Tulajdonképpen ezen a nézeten van a magy. B. P. indokolása is, csak félt kategorice kimondani az elvet. Azt mondja ugyanis az indokolás, hogy «a védelem szabadsága csak addig jogosult, ameddig épp ugy, mint a vád, az anyagi igazságot akarja érvényre juttatni. Ha. ... az adatok tudomásulvételét a terhelt nem a tisztességes védelemre akarja felhasználni, hanem arra, hogy hamis vagy koholt bizonyítékokkal a vád erősségét megingassa, akkor már nem védelem az ilyen eljárás, hanem az igazságszolgáltatás ellen irányzott merénylet* (Ind. 275. 1.). S ha a B. P.-nak minden rendelkezése ama cél szolgálatában áll, hogy a terhelt kihallgatása az igazság felderítésének eszköze legyen (517. 1.), akkor saját logikájával jön ellentmondásba, mikor az igazság felderítésének megnehezítését s vádlott hazudozását lehetővé teszi. A B. P. rendelkezése se nem hideg, se nem meleg; a terheltet se nem kötelezi, se nem kényszeríti a válaszadásra, s ezt «népünk jogi és erkölcsi érzetével» összeegyeztethe.tőnek tartja. Mert «a nép megszokta, hogy a biró kérdéseire Eledelmesén válaszoljon, és ha most egyenesen arra tanítanák ki a birói székből, hogy a kérdésekre válaszolnia kell: vajon ki bizTÁRCA. Színházi jogunk.*) — A Jog eredeti tárcája. — 1. A Nemzeti Szinház és Opera igazgatósági szabályrendelete. A két intézet élén áll az intendáns, akit a miniszter ajánlatára () Felsége kinevez. Az intendáns ajánlatára a miniszter egy szakértő igazgatót nevez ki 6 évre. Ez idő leteltével a szerződés megújítható és az igazgató csak fegyelmi uton elmozdítható. O terjeszti az intendáns elé a költségvetést, szerződési javaslatait és a darabok kiállítása iránti tervezetét: helybenhagyás végett és az utalványozott fizetéseket : láttamozás végett. A költségvetésben nem foglalt és csak kölcsönnel fedezhető kiadásokat az intendáns nem hagyhatja jóvá, hanem azok tekintetében köteles a miniszter jóváhagyását előre kikérni. A február hó elején a miniszterhez jóváhagyás végett felterjesztendő költségvetésnél az az irányadó elv, hogy a személyi kiadások annak V3-át, a dologi kiadások pedig 1/3-át képezzék. Az intendáns ügyel arra, hogy a játékrend a színház hivatásának és méltóságának megfeleljen. O nevezi ki az igazgató javaslatára a drámabiráló bizottságot, a titkárt és egyéb gazdasági személyzetet és főfefügyeletet gyakorol ugy a pénztár, mint a hivatalnokok felett. *) E\üiö kü/.lemdny a f6 ik számban. Elnököl a heti igazgatósági ülésekben, melyekről a titkár rendes jegyzőkönyvet vezet és melyekben kívüle az igazgató és a jogtanácsos, valamint a netán szükséges műszaki személyzet vesz részt. Talán a jogtanácsos jelenlétének köszönhető, hogy a két állami műintézetnél aránylag oly kevés sérelem történik a tagokon. Ajánlatos volna e példát a többi társulatoknál is követni. Részt vesz a drámai heti ülésekben és részt vehet a drámabiráló bizottság ülésein. Végül legfőbb bírája a Nemzeti Színház és az Opera közt előforduló vitás ügyeknek. Kinevezi évenkint az igazgató ajánlatára a Nemzeti Színház nyugdijalapja választmányának 2 tagját és felügyel a Radnótfáialap szabályszerű kezelésére. Elég tág hatáskör, — és ha az intendáns nem a protekció szülöttje, akkor a két intézet szemmel látható fellendülésnek örvend. Báró Podmaniczky óta csak grófKeglcvich bírt azon kiváló képzettséggel, mely e hivatáshoz szükséges. A többi intendáns legfölebb a ballet iránt érdeklődött. Fő-feladata az intendánsnak az ügyes és szakavatott igazgató kifürkészése és alkalmazása. Az igazgató a színházat, annak céljainak megfelelőleg, saját felelősségére igazgatja és a művezetés feladatait teljesiti. E célt a Nemzeti Színházra nézve a Szabályrendelet 1. §-a olyképp határozza meg : «hogy a magyar színművészeiét és eredeti drámairodalmat fejlessze és virágoztassa, a magyar nyelvet. er-