A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1907 / 16. szám - Az ingatlan árverési vevő jogai
36 A JOG mint gyám adta be. Kifejezést is adott annak, hogy a keresetet saját maga ellen meginditottnak nem tekinti, ö tehát a perben saját személyében nem védekezett; a perben nem védekező perfél elhalálozása folytán pedig az örökösök javára a védekezésre való jog nem éled fel. Minthogy pedig S. Gábor ellen a keresetben marasztalási kérelem nem is foglaltatik, örököseinek előleges kiderítése nélkül is lehető az ítélkezés, annál is inkább, mert S. Gábor az örökhagyónő hagyatéki tárgyalása alkalmával, a 100,000 K. névértékű papírokból a maga számára részt nemcsak nem igényelt, hanem tiltakozott az örökhagyónő végrendeletének megtámadása ellen és igy anyja utáni örökrészéről lemondottnak tekintendő s e lemondás amaz utódjaira is hatályos, akiket az örökhagyónő e végrendelettel vagyonában szintén nem részeltetett. C) A perkérdés értelmeben a védekező alperesek első sorban azt vitatták, hogy a 100,000 K. névértékű aranyjáradék értékpapír S. Vincéné külön vagyonát képezte, amelyről jogosítva volt önállóan rendelkezni azért, mert a férjével alkotott közös végrendelet visszavonhatlansága nem volt kikötve. S. Vincéné ugyanis férjéhez 50,000 K. hozományt vitt, ennek kamataival szaporodott fel a hozomány 100,000 K-ra. S. Sándorné tanú határozott vallomásával, amelyet K. Henrik és S. István tanuk vallomásában foglaltak is támogatnak, ez utóbbi előtt az örökhagyók a közös végrendelet alkotásakor elösmerték, hogy az örökhagyónő 50,000 K. hozományt vitt férjéhez, a kir. törvényszék igazoltnak veszi azt, hogy ez örökhagyónő tényleg 50000 K. hozománynyal rendelkezett és hogy ezt az összeget maga kezelte. Azonban a nevezett tanuk egyrészt arról, hogy S. Vince ez összegre az örökhagyónő végrendelkezési szabadsagát kifejezetten nem korlátozottnak jelentette volna ki, másrészt arról, hogy a hozományi tőke szaporulata csakugyan 50,000 K.-t tett volna ki, mit sem tudnak. Ezek ellenében pedig figyelembe veendő, hogy a közös végrendeletnek másféle magyarázat nem adható, mint: hogy annak intézkedései e hozományi összegre is kiterjedtek. Kétségtelen ugyanis az alperesek előadásából is, hogy e ^hozomány 1888-ban is megvolt. Az örökhagyók «összes vagyonukról rendelkeznek, kifejezetten ugy «ősi, mint szerzeményi»-ekről. Az alperesek kijelentése szerint vagyonuk, kivételével az 50,000 K. hozománynak és S. Vince 7,500 váltóforint értékű öröklött vagyonának, mind szerzemény. Mire vonatkozott tehát az *ősi vagyonra* irányuló végakarati kijelentés, ha nem ezekre ? Az «összes» ugy «ősi, mint szerzeményi* vagyonukról rendelkezvén e közös végrendeletben, fel nem tehető, hogy ily tetemes vagyonértékről, 50,000 K. és szaporulatáról meg nem emlékeztek volna, ha ezt a közös végrendelet intézkedései alól ki akarták volna venni. Kiemelték volna, hogy ez az 50,000 K. és megtakarított kamata az örökhagyónő kizárólagos rendelkezésére fennmarad, annál inkább, mert S. I. tanú igazolja, hogy a közös a végrendelet alkotásánál felemlítették a végrendelkezők a hozományi összeget is. Nyilvánvaló, hogy végrendelkezési akaratuk az összegre is kiterjedt. E közös végrendelet pedig 2 irányban tartalmaz oly intézkedést, amelyet e hozományi összegre alkalmazni kell. Elsősorban azt az intézkedést tartalmazza, hogy minden vagyont «közös szerzeménynek* tekintenek; másodsorban pedig azt, hogy az I. pontban foglalt hagyományokon kívül és a II. pontban tett különös rendelkezésektől eltekintve, az összes ingó vagyont gyemekeik, a felperesnő és S. Gábor fogják örökölni. Annak a kijelentésnek, hogy minden vagyonukat «közös szerzeménynek> tekintik, ebben az esetben az az értelme, hogy a közös végrendelet alkotásánál S. Vincének akarata oly vagyontárgyakra vonatkozóan is figyelembe jött, amelyekre ily megállapodás nélkül végakarata figyelembe nem jöhetett volna. A közös végrendeletben ugyanis mindkét házastárs együttesen nevezett örököst és rendelt hagyományost, holott ebben az esetben, amidőn a vagyon túlnyomó részében szerzemény volt (600,000 K. felül), a szerzeményre nézve s igy a vagyon túlnyomó részére S. Vince, aki sok telekkönyvben eg)magában volt tulajdonos, mint nemes ember, főszerzőnek s igy a végrendelkezésre egyedül jogosítottnak volt tekintendő. A közös végrendelet intézkedését az örökhagyók már életükben foganatosították; a közös végrendelet bekezdéséből kitetszően «azon alapon> töténik a végintézkedés, hogy a vagyonukat közös szerzeménynek tekintik, ily helyzetben fel kell tenni, hogy az örökhagyók egyike se tette volna meg rendelkezését ugy, amint a közös végrendeletben van, a másik rendelkezése nélkül is az egyik rendelkezéseinek visszavonása esetén visszavonta volna rendelkezését a másik is. És igy, mig egyrészt az örökhagyók ama kijelentése, hogy minden vagyonuk közös szerzemény, lényegében a szerződésjellegü megállapodás arra nézve, hogy minden vagyonuk felefelérésében hagyatékukat képezi. .Másrészt megállapítandó az is, hogy a közös végrendelet intézkedéseit az örökhagyónő S. Vince halála után egyedül kitagadási ok megjelölése mellett vonhatta vissza. Ezekből folyóan a kereseti kérelemhez képpest a kérdéses értékpapíroknak az atyai hagyatékul tekintendő 50,000 korona névértékű részéből a felperesnőre, mint a két örökös közül az egyikre háramlandó 25,000 korona névértékű értékpapír és annak az örökhagyónő elhalálozási napjától lejárt szelvényei kiadására az alperesek kötelezendők voltak. D) A kereset második része az örökhagyónő utam törvényes osztályrész megállapítására irányul; A felperesnő e helyütt tévesen kéri az 1899. április 29-én kelt ajándékozási okiratot az értékpapírokkal kapcsolatban érvénvteleniteni, mert ez okiratból kitűnik, hogy az akkori ajándékozási ügylet csakis az akkor orokhagvónő birtokában megvolt tárgyakra vonatkozik, ez értékpapírok pedig akkor mára zemplénmegyei gyámpénztárnál voltak. Lényedében tehát a felperesnő annak az ajándékozási cselekménynek érvénytelenítését kéri, amelylyel a papírok a gyámpénztárba jutottak és egyúttal az örökhagyónő elhalálozásakor, tehát _ későbbi időpontban hatályossá váló közvégrendelet érvénytelenítését. Felperesnő természetben kéri a 18.793 korona névértékű értékpapírt, holott törvényes osztályrész címén csupán készpénz követelhető. Követelésnél a felperesnő már nem veszi figyelembe azt, hogy a közös végrendelet alapján mily vagyontárgyak jutottak birtokába s egyedül az értékpapír »/s-át veszi számitásba. Ez ellentétben áll azzal az álláspontjával, amelyet a kir. törvényszék is elfogadott, hogy szerződésesjellegü az a megállapodj, miként minden vagyon «közös szerzemény* és igy a közös végrendelet értelmében az örökösök kezeihez jutott minden vagyon felerészben az örökhagyónő, felerészben S. Vince után öröklöttnek tekintendő. Az a körülmény tehát, hogy az örökhagyónő által tett ajándékozás sérti-e s mennyiben felperesnő törv. osztályrészét, csak akként állapitható meg, hogy a Vince S nejének leszármazóirá háramlóit összes ingatlanok értéke meghatároztatik. Ez érték fele az örökhagyónő hagyatéka, s a felperesnő birtokába jutott vagyonértékének fele az, ami örökhagyónő után reája háramlottnak tekintendő. E) A kir. törvényszék néhai S. Vince és neje vagyonát 760,669 koronára értékeli, ennek fele, azaz 380,334 kor. 50 f. az az összeg, amelyet az örökhagyónő hagyatéka értékéül a kir. törvényszék megállapít. Ez okok alapján állapítja meg a kir. törvényszék azt, hogy néh. S. Vincéné hagyatéka 380,334 kor. 50 fill. meghatározandó, hegy a felperesnő az érték lU-ét tevő törvényes osztályrészére, 95,083 kor. 62 fillérre, mily értéket kapott. Az atya és anya közös hagyatékából reája háramlott: a) a falkusi birtok 144,947 kor., b) a berettői birtok 13,500 kor., ti) újhelyi ház, szőlő és pince 16,lU() kor., d) cékei erdő eladásából 2,000 kor., e) a cékei 191. sz. tjkv. ingatlan értéke 400 kor., f) a málcai belsőség és házrészre kapott 4,0 iO korona, összesen 180,947 kor., az anyai hagyatékra esik ennek fele 90,476 kor. 50 f., amely összeget levonva az általa igényelhető 98,208 kor. 62 fillérből, anyja utáni törvényes osztályrésze 4,607 korona 12 fillérrel jelentkezik kiegészitendőnek. A fenti tételek közül még említve nem volt a málcai belsőség és a házra a felperes javára 4,000 kor. kifizetése. Ezt a felperesnő tagadta ; azonban az ez irányban neki kinált főeskü él vagy el nem fogadása tekintetében nem nyilatkozott, igy a 4,<>n0 korona kifizetése a prdts. 233. §-a értelmében bizonyítottnak veendő. E fizetés dacára az alperesek magok sem állítják, hogy a málcai belsőség, ház és melléképületek a hagyaték cselekvő állagául felvehetők nem volnának, ez kitűnik onnan, hogy ezek megbecslése ellen nem tiltakoztak, a becsüt ez irányban elfogadják és csakis befektetéseket vitattak. Mindezek alapján a kir. törvényszék megállapította, hogy a felperesnő anyai törv. osztályrészét a védekező alperesek javára tett ajándékozás és az örökhagyónő végrendelkezése sérti, azokat e részökben érvényteleneknek mondotta ki, s a védekező alpereseket 4,607 kor. 12 fill. és az örökhagyónő halálától járó egyenértéki kamat megfizetésére kötelezte. A kamatláb nagyságául ugyan 5°/0-os volna megállapítandó ; a felperes azonban keresetében csupán 4%-ot jelöl meg akkor, amidőn az aranyjáradék értékpapírokat természetben és azok 4°/o-ös kamatát (vagy természetszerűen, ha találhatók nem volnának, értéküket) kéri megítélni. Ily helyzetben a kereseti kérelmen túlterjeszkedés volna a 4°/„-on felüli kamat megítélése. Az alperesek a kereset egésze ellen védekeztek. A köteleirész meghatározása bírói megállapítás eredménye, ezért az alperesek a prdts. 251. §-a értelmében a perköltségben marasztalaridók voltak. Az ügyvédi dij megállapítása a prdts. 252. §-án alapszik; a kereset részleges elejtésének következménye az, hogy a kir. törvényszék a rendelkező részben a)—c) alatt feltüntetett irányban a határozást mellőzte. A kassai kir. ítélőtábla (1905 március 21. 4,410/p.l901. sz. a.) következő íteletet hozott : ; A kir. Ítélőtábla a kir. törvényszék ítéletét azzal 1 a rés'zváltoztatással hagyja helyben, hogy az anya utáni hagyatékból :a törvényes osztályrész kiegészítése címén az elsőbiróság által a fe peres javára megítélt 4,607 K. 12 f. tőkeösszeget 7,057 K. 12' , Von-6 . Ieme1' s az alpereseket ennek az összegnek és azátán 190,. evi január hó JO-ik napjától járó 5°/0-oskamatoknak az els'Őbiroság aital meghatározott idő- s jogkövetkezmények terhével leendő megfizetésére kötejezi. Indokok: A királyi törvényszék Ítéletét abban a részében.