A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 15. szám - Elévülés

A JOG 115 dani, hogy a tulszaporodás nem áll arányban a népesség szaporodásával. A felekkel való tárgyalás végtelen hosszadalmasságáról csak gyakorlati emberek beszélhetnek. Két egymással szemben álló perlekedő fél igazai megvitatásában egész szóáradatta! áll elő ; nagy feladat abból kihámozni az igazságot. Valóságos kínlódás végigélvezni ilyen tárgyalásokat. Mondják meg a biró urak, mit állnak ők ki a felektől! Minő nagy feladat, s mennyi időbe kerül azokkal egy tárgyalást elvégezni! Az ügyvéd kész tényvázlattal jön a biró elé, tehát mindazt, amit a biró a tárgyalás folyamán a felektől nyomoz, az ügyvéd a törvény korlátai között adja elő ugy, hogy a biró nyomban ..sztában lehet a tényállással, csakis a jogelvek és törvények alkalmazása marad reá, mit nyomban alkalmazhat. Ha mindezekhez még hozzávesszük a községi jegyzők magánügyködését, megtaláljuk melegágyát a perek tulszaporodásának, mert bizony nekünk ügyvédeknek van legtöbb bajunk azon ügyek kibontásával, melyeket a községi jegyzők úgynevezett magánügyködése (bátran nevezhetnénk zugirászatnak), és a sok zugirkász összegabalyít. Ez természetesen igen sok dolgot ad a bíróságoknak is. Határozottan állíthatom, hogy nyilván államérdekei lenes cselekedet a törvényhozás részéről, hogy minden irányban az ügyvédi hatáskör megszorítására törekszik. Valami mézes madzag-féle akart lenni a qualificationalis törvény behozatala. Bizonyos évszámu ügyvédi gyakorlat a bírói állások, sőt a legmagasabb birói állások elnyerésére is feljogosítana. De beszélhetünk fehér hollóról, ha számításba vesszük a törvény megalkotása óta mennyi ilyen kinevezés fordult elő. Mindezek csak üres Ígéretek voltak az ügyvédi hatáskör megszorításáért. De mit beszéljünk különösen felső bii óságaink magatartásáról az ügyvédi karral szemben, amely bizonyos animozitással lekicsinyli az ügyvédi munkálkodást. Képes annyira lealázni, hogy azt holmi alamizsnaszámba menő díjazásban részesiti, sőt ahol csak lehet, hivatalból beleavatkozik az ügyvédi dijak leszállításába, pedig arra senki fel se kérte. Folytonosan hallom kartársaimtól panaszolni, hogy bizony nem érdemes a nagy költséggel járó irodát fentartani. Az állam, mely megköveteli az ügyvédségtől, hogy tisztán hivatásának éljen, annak más foglalkozási ágat űzni meg nem engedi, tőle szigorú fegyelmi szabályok alatt álló és kártérítési kötelezettség következményével járó pontos eljárást követel. A büntető-ügyekben ingyenes védelmet, a szegény perlekedő felek ügyeinek ingyenes vitelét szigorú kötelességévé teszi, s mindezekért az ügyvédség érdekében semmi, éppen semmi számot tevő intézkedés sem történik ! A 27 ügyvédi kamara évi jelentése ismét kárba veszett fáradság marad ? Talán, ha az a 27 ügyvédi kamara több évi jelentést nem terjesztene fel és a három évi ciklus elteltével újból nem alakulna meg, közelebb jutnánk az ügyvédi kérdés megoldásához. Alábbi cikksorozatomban kénytelen leszek némelyeket előbbi tanulmányomból átvenni, részben azért, mert ezt a tanulmányom természete és logikai rendje megkívánja ; részben pedig azért, mert azóta hosszú idő lefolyt és nem kívánhatom olvasóimtól, hogy évtizedek múlva is emlékezzenek az akkor mondottakra. A) Közjogi rész. I. Történeti fejlődés. Hazánkban a színészet nem is oly régi keletű. Egyes vándortársulatok bejárták ugyan az országot, itt-ott maecenásra is akadtak, de ezzel előadásaik magasabb niveaura nem emelkedtek, már azért sem, mert megfelelő játékrend nem létezett. Segítettek magukon egyes német rémdrámák és dalos színművek lefordításával és azokat jól-rosszul betanulva előadták. Az idők folyamán egy-egy népies magyar színmű is színre volt hozható, — de milyen illusiót kelthetett az ilyen előadás: alkalmas színpad, díszletek és costümök nélkül ? És mégis e vándor apostolok szórták el a termékenyítő magot, melyből később a nemzeti színművészet és színműirodalom fejlődött. Már a XVIII. század vége felé alakulhattak egyes jelesebb színtársulatok, melyek az országot bejárva, mindenütt hazafias lelkesedést keltettek a színművészet iránt és az akkor még divatos latin nyelvvel szemben, a magyar nyelv fejlesztését és terjesztését előmozdították. Sok jeles színésznőről is szól az akkori krónika, — de nemzeti fejlődésünk ezen renaissance-korszakával bővebben foglalkoznunk nem lehet, — ez bennünket főtárgyunktól messze elterelne. Ezen nemzeti úttörők fáradozásának és bnzgólkodásának Elévülés. Irta SZÉKELY MIKLÓS dr. rózsahegyi kir. törvényszéki biró. E lapok 13. számában fenti cim alatt Kovács Béla kir. ítélőtáblai biró úrtól megjelent dolgozat a magánjog egyik leggondosabb kezelést igénylő részével, az elévüléssel foglalkozik. Ebből az alkalomból, de meg arra való tekintetből is, hogy a Tervezetnek az elévülésre vonatkozó közvetett fogalommeghatározása — legalább szerény nézetünk szerint — nem tartozik a legszerencsésebb alkotások közé, erre majd lentebb rátérünk, nem lesz talán hajszálhasogatás, ha e részben nem éppen gazdag szakirodalmunkban e kérdéssel foglalkozunk, természetes, abban a szűkebb mederben, melyben az ily kereten belül tárgyalható. Cikkíró ur a végrehajtási törvény 23. §-ával, mely a végrehajtási jog gyakorolhatásának időbeli határát jelöli meg, foglalkozik s bírálat alá vévén a temesvári kir. ítélőtábla egyik idevágó határozatát, a birói gyakorlat oly érteimii megváltoztatását javasolja, hogy a végrehajtási jog elévülése a bíróság által hivatalból vétessék figyelembe. Megjegyezzük itt, hogy a nevezett kir. ítélőtábla kimondotta és pedig az elsőbiróság ellenkező értelmű határozatának megváltoztatásával, hogy a végrehajtási jog 32 éven át történt nem-gyakorlása hivatalból nem vehető figyelembe. Tartsunk mindenekelőtt rövid szemlét, hogy állunk voltaképp az elévülés jogi tartalmával és természetével. Az elévülést mint jogintézményt a római jog a fogalom modern keletű értelmében nem ismerte. Praescriptio x) a régi római jogban nem jelent elévülést, az actio eredetileg nem volt az elévülésnek alávetve, hanem csakis a praetor állította fel egyes actiókra nézve az érvényesithetés időbeli korlátját és az actio elévülésének szabályát H. Theodosius állította fel 424-ben (1. un. C. Th. de actionibus certo tempore finiendis 4. 14. 1. 3. C. de praeser. XXX. 7. 39.).2) Az ususcapióból és az actio ellenében engedélyezett praescriptióból fejlesztették ki a glossatorok a pandtkta jogban úgynevezett praescriptio jogintézményét és felállították az u. n. praescriptio acquisitiva (elbirtoklás) és a praescriptio exstinctiva (elévülés) intézményét és ez alapon foglalt később helyet a tan az Alig. Landrechtben (I. 9. §. 500.) és a code civilben (art. 712., 2,219., 2,281.), valamint az osztrák polgári törvénykönyvben (1,451. és 1,452. §§.) s) A kérdés tudományos bírálatának és megvilágításának érdeme Savignyt illeti."1) ') Innen : p r a e s c r i p s i t, azt t. i. mit a praetor a formula elébe irt az alperes vagy a felperes érdekében. (L. V é c s ey : Institutiók 252. old.) 2) Lásd W i 11 d s c h e i d : Lehrb. des Pandektenrechts J873. I. 106. §. s) Lásd Dernburg: Das bürgeriiche Recht, I. 50-i. 41 S a v i g n y : System IV. 178 §. U n g e r : System des oesterr. alig. Privatrechts 1876. II. 249. köszönhető, hogy az állandó magyar nemzeti színház eszméje társadalmunkban mind erősebb gyökeret vert és végre testet öltött. Az emberben rejlő ideális hajlam az illusiót keresi és azért a közönség a színpad varázsának szívesen hódol, mely vele földi bajait elfeledteti és reá nemesítő és szórakoztató hatást gyakorol. De e varázs csak a színpadra, csak az előadásra terjed ki. Ami a színpadon kívül esik, a színészek egymásközt és igazgatójukkal szemben fennálló viszonya, — az a nagyközönséget cseppet sem érdekli. Csak ujabban kezdte a napi sajtónak sensatió-hajhászata, a színészek és kiváltképp a színésznők magánéletét is indiseret módon feltálalni,— de konstatálhatjuk, hogy a lapok ezen törekvése a nagy közönségben nem tulnagy visszhangra talál és kizárólag reklámnak minősíttetik. A színész iránt csupán színpadi alakítása szempontjából érdeklődnek, és ez igy helyes is. Vajmi kevesen tudják azonban, hogy a színház egy külön állam az államban, saját kormányzattal, polgári és büntető törvényhozással és budgettel. Es vájjon ki sejtené, hogy az a kiváló művész, akit a közönség lelkes tapsai jelenetközben ismételve a lámpák elé szólítanak, e kihívásért — amennyiben a rendező engedélye nélkül a színpadra visszatérne, — annyiszor, amennyiszer havi fizetésének minden koronája után 3 fillérrel lesz büntetve. (Nemzeti színházi törvénykönyv 101. §.) A közönség gyönyörködve és költői ihlettel hagyja oda a színházat, de mennyivel prózaibb a költői ihlet a színészben, ha kiszámítja, hogy hány koronájába került a közönségnek ezen spontán lelkesedése. Valóban drákóiak azon intézkedések, melyek a színészek sorsát szabályozzák és mennyire téved az, aki a színészi életet csakis a rivalda- és sofrita-világításban látja m.aga előtt és a fenyos