A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 14. szám - A kimerített bűntett

A JOG 111 ban a király bredai nyilatkozatát és leveleit. A királyt ugy a lordok, mint a képviselők házából szívesen elismerték, május H-án nagy ujongás és győzelmi lárma között i.ondonban II. Károly, angol királynak kiálttatott ki. Greemille a parliament által a király hazatérésére megszavazott ötvenezer fontot magához véve, a parliament biztosai 13-án a király elébe utaztak, hogy a két ház határozatát a királynak átadják. A sine sanguine megszerzett királyságért Monkot a király a térdszalagrend lovagjává ütötte és titkos tanácsossá és fővezérré lett s a rendeletben ez a sor foglaltatott: <Haec omnia prudentia ac felicitate summa, victor sine sanguine, perfecit> A forradalom felett a parliament és Monk diadalmaskodott és ismét oly hatalom létrehozására kényszeritette, amelyet nem ellenőrizhettek, amely csakhamar uralkodni kezdett minden osztály és párt felett. Az első parliamentben presbyteri többség ült. II. Károly élvvágyó könnyelmű uralkodó létére a száműzetéséből azokkal az eszmékkel és zsarnoki hajlamokkal tért vissza Angliába, melyekért atyja trónját és életét vesztette. Amig az az alsóház ült együtt, amely a királyi családot visszahívta, lehetetlen volt a régi egyházi szervezet visszaállítását követelni. A király megígérte alattvalói lelkiismeretszabadságának visszaállítását. A parliament loyalitását kimutatandó, II. Károly élete végéig évi tizenkétszázezer fontot ajánlott meg s minthogy ez biztosítva volt, a parliamentjére szüksége nem lévén, feloszlatja azt. (Folytatása következik.) Belföld. A Magyar Jogászegylet Nagy Dezső elnöklete alatt tartott utolsó ülésén Ágoston Péter dr. nagyváradi jogtanár tartott előadást a sztrájk jogalapjáról. Beható kritika tárgyává tette az ipari munkabérszerződést és ennek alapfeltételeit. Valamint hazai tételes törvényhozásunk idevágó intézkedéseit. Előadásának eredményeit a következőkben foglalta össze : A munkások tényleg sohasem köthetnek egyéni munkabéri szerződést. A munkások minden társuk által kötött szerződés körül érdekelve vannak. A munkaszerződés kötésekor a munkás akaratának szabad elhatározási képességével nem bir. A munkás a munkabéri szerződéssel standard of life-jét akarja biztositani. A standard of life meghatározására és javítására jogosultak. A munkabéri szeződés mindig a clausula rebus sic stantibushallgatólagos kikötésemellett köttetik. A sztrájk esetén, mikor az a munkafeltételek javítása iránt tört ki, szerződésszegés nem forog fenn. A munkabéri szerződés, vagy kötésekor, vagy utóbb a viszonyok változása következtében uzsoraszerződéssé lehet, amiért a munkások ujabb feltételek megállapítását követelhetik. A sztrájk tehát, melylyel fenti céljaik elérésére törekszenek, jogosult. A sztrájkoló munkásnak a fenti estekben a munkába való visszalépés jogát biztositani kell. A munkásszervezetek a sztrájk esetén kártérítésre nem kötelezhetők. A sztrájk-agitátorok szintén nem kötelezhetők kártérítésre. A jogászegylet legközelebbi, április 6-diki ülésében folytatni fogja e nagy horderejű és aktuális kérdés megvitatását, melyben a sztrájk jogi szabályozása is fog szerepelni. Az előadáson jelenlevő nagyszámú jogászközönség körében helyetfoglaltak : Sckwart Gusztáv, Pikler Gyula egyetemi tanárok, Zsitvay Leó a büntető törvényszék elnöke, Dévai és Márkus táblabírák stb. Külföld. Külföldi irodalom. A kimerített bűntett. (Foyltatás.) De nemcsak a különböző törvények között találunk ilyen ellentmondásokat, hanem egy és ugyanazon törvényben is. így pl. a toscanai btk. az elállásnak hol tulajdonit értéket, hol pedig nem ; a gyujtogatásnál elismeri, de a többi közveszélyü bűncselekménynél nem. Sőt, ugyanazon btk.-ben és ugyanazon esetben (olasz btk. 134. §.) megszűnik az elállásban elismert jótétemény, mihelyt a tettes ellen az eljárás megindittatott ; ugyancsak az olasz btk. szerint más esetekben (213., 432. §.) nem szűnik meg az elállás értéke még akkor sem, ha a bűnvádi eljárás folyamatba tétetett, sőt az ítélet meghozataláig egyáltalában nem szűnik meg (szárd btk. 179. és 331. §., az állam elleni bűncselekményeknél és a pénzhamisításnál). A ki nem merített bűntettre vonatkozó német doctrinát Bemer a következőleg jellemzi: «Csak három esetben» (a párbajt kifelejti) «ismeri el a német btk. a megbánás hatályosságát a bevégzés után, u. m. a hamis eskünél, ahol a büntetést enyhíti (btk. 158. §.) és a hamis tanuzásnál (163. §.) s a gyujtogatásnál (310. §), amelyeknél büntetlenséget enged- A hamis eskünél a cselekmény oly erősen össze van forrva a tettessel, hogy annak önkéntes visszavonása rendesen erős bizonyítéka megbánásának. A gyújtogató felelőtlenségére nézve pedig — aki eloltja a tüzet— közérdekű okok forognak fönn». Lássuk mármost az elállás értékére vonatkozó különböző elméleteket és azok jellemzését. Az ethikai iskola elmélete a következő. A bűntett valamely belsőleg gonosz akaratnak a külvilágban való nyilvánulása, valamely gonosz szándéknak, vagy vétkes szenvedélynek a külsőleg való megvalósulása, amely a kötelességet és ezáltal a társadalmat megsérti. A büntetés pedig arra törekszik, hogy a bűnöst az igazság és a kötelesség útjára visszatérítse. De ha annak az akarata, miután a bűntett utján tévelygett s miután a kötelesség szabályát megsértette, önmagába visszatér és megbánást mutat, ugyan mi lehet nemesebb az emberi méltóságra nézve ? Mi lehet megnyugtatóbb a jognak e védelmére nézve ? Lehet-e ragyogóbb példa az emberi társadalom tagjaira nézve? Ki szabna ki olyan büntetést, amely a már megjavult bűnösre nézve haszontalan, a társadalomra nézve pedig fölösleges ? Lehetne-e ennél ellenszenvesebb büntetés a köztudat előtt? [Cliaveau és Hélie a lopás restituciójánál). A doctrinából a következőket vonhatjuk le. A bevégzett és az esetlegesség folytan kimerített bűntett közötti különbségtételnek semmi létalapja sincsen, mert ilyen esetben a ki nem mentésben nincs akarat. Különbséget csak a bevégzett és a ki nem merített bűntett között, vagyis azon esetben lehet tenni, amidőn a ki nem merítés a bűnösnek az önkéntes elállásából származik ; azonban praesumptio juris et de jure folytán, megszűnik ilyennek lenni, ha az elállás nem a bűnvádi eljárás | megindítása előtt történt. Az ethikai iskola szerint ezen alapelvet fogadták el mindazon kódexek, amelyek az elállás föltételéül az önkéntességet állították oda s mintegy megkülönböztették azt a szándékosságtól. Lucchini szerint, téved Barsanti, midőn az ethikai alapelvből az önkéntesség kellékét származtatja le, mert «az önkéntesség egyenlő a szándékosság fogalmával. És — folytatja tovább — ha a szándékosság elengedhetetlen eleme a bűntett integrációjának, akkor nem kell-e annak lennie arra nézve is, hogy értéket adjon azon körülményeknek, amelyek benne a büntető kiegyenlítést megerősíthetik ?» Lucchini ezen fejtegetését Barsanti elfogadja, mert aszerint nemcsak az önkéntes, hanem a szándékos elállás is a föntebb említett tekintetek alá esik. Mindazonáltal kérdés merülhet föl azon elállást illetőleg, amely a büntetéstől való félelem folytán keletkezik, azon időben, amely alkalmas a bűnös cselekménynyel összefüggő reális kárnak az elkerülésére, hogy vajon szándékos-e az? Vajon azon elállás, amely a főtárgyalás megkezdése után valósul meg, tekinthető-e akartnak ? Az irók és a kódexek legnagyobb része nem-mel felel e kérdésre, mert feledik a francia btk.-nek s az azt követő idegen btk.-éknek azon kivételes intézkedéseit, amelyeket a politikai bűntettekre és a pénzhamisításra nézve állapit meg, amelyekben az elállás nemcsak akkor használ, ha a bűnvádi eljárás előkészítő szakában történik, hanem akkor is, ha az a bűnvádi eljárás befejező szakában fordul elő, az pedig, hogy az elállás szándékos volt e: kérdés tárgyát sem képezi. De ha ezen bűncselekményeknél az elállás figyelembe vétetik, miért nem történik ugyanaz a többi bűncselekményeknél, pl. a hamis tanúskodásnál is ? A társadalom fölfedezte a hamis tanuzást. De hogy vajon minő előnyöket szerzett volna magának, ha az igazságot a bűnösnek a szájából hallotta volna meg: azt nem tudja ; megtudta a sikkasztást, de nem tudja, hogy hol van a pénz, ha azt ki nem adta a bűnös. Vajon érdekében állott-e a társadalomnak az igazság fölfedezése s a jognak a reintegrálása? Ki kételkedhetnék abban? AzíItal, hogy a társadalom a bűnöstől megtagadja jótéteményét, egyúttal önmagát fosztja meg az önvédelemtől és a jognak a védelmezésétől, mert akkor az igazság elrejtve marad s mert — pl. a sikkasztásnál — a pénz is teljesen odavész. S végül vajon nem sokszor látunk-e olyan botrányos dolgot, hogy a lopás miatt elitélt egyén, büntetésének kitöltése után, vígan élvezi bűntettének a gyümölcseit ? Íme — így kiált föl a szerző — ez a végső következménye annak, ha az elállásnál az önkéntességet vizsgáljuk, mert abból — természetes eredményként — csak az következhetik, hogy az önkéntességnek semmi értéke sincs, mihelyt a bűnvádi eljárásnak valamely mozzanata már megtörtént, [me, erre vezet az ethikai alapelv. De jól van, — folytatja Barsanti — ismerjük el, hogy az önkéntes elállásban — az akarat szempontjából, amely önmagát paralizálja — majdnem magát a teljes bűncselekményt látjuk ; mondjuk, hogy ugyanez áll az akart elállásra nézve is ; de ekkor is fölmerül a kérdés, hogy miért hagyjuk figyelmen kivül azon elállást, amely a büntetéstől, vagy a bűnvádi eljárás befejezésétől való félelemből származik, holott ezen elállás is mindig akart (coacta voluntas, sed semper voluntas) s azonkívül hatályos is, mert képes volt eltávolítani a végső veszedelmet a társadalomtól és a jogtól? Azt vetik ellent, hogy ez a bűnössel való paktálás volna, amely azt ered-