A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 12. szám - Magyar evangélikus egyházjog

96 A JOG Azt mondhatná erre valaki, hogy a házassági törvény és általában véve az egyházpolitikai törvények megalkotása óta természetes ez a tünet, hiszen az egyházjogoknak igen sok szabálya nem kötelező többé csak az illető egyház körén belül. Ez a nézet azonban téves, mert éppen az egyházpolitikai törvények hatályba léptetése által olyan szoros viszony támadt az állam s a bevett és elismert hitfelekezetek közt, amilyenhez hasonló azelőtt soha tenn nem forgott s a magyar közjognak és közigazgatási jognak jelentékeny részét a hazai egyházak jogrendszerei alkotják. Elég c tekintetben arra utalni, hogy az állam messzemenő jogsegélyt biztosit ezeknek az egyházaknak, az egyházi és iskolai tartozások behajtásánál, fegyelmi ítéletek végrehajtásánál, továbbá éppen az ujabb politikai felfogás szerint nemhogy állam és egyház minél jobban elválasztatnék, hanem a sokféle segély által annyi érdekszál fűzi viszonyukat mind szorosabbra, hogy az egyházjog szabályainak jelentősége egyre emelkedik s gyakorlati alkalmazásuk, a polgári hatóságokhoz való vonatkozás eseteinek szaporodásával, folyton nagyobb területen válik lehetővé. Hogy cz az irányzat helyes-e, azt most nem tárgyalhatjuk, de hogy fennáll, sőt hogy azt intézményileg egyre erősitik, az kétségtelen. Ilyen körülmények között az egyházjog, mint élő tételes jogma jelentősebb, mint.egy évtizeddel ezelőtt volt az államjogi vonatkozások tekintetében. Hogy a figyelem nem fordult még kellőképp feléje, annak oka az, hogy rövid ideje kötelezők az egyházpolitikai törvények s jogászkörökben nem alakult ki tisztán az egyházjog gyakorlati fontosságának tudata, ami aztán azt eredményezi, hogy a gyakorlat ingadozó és sokszor összeütközés támad egyházi és közigazgatási hatóság közt, amit nem nivellál az irodalom. Továbbá jórészt azt hiszik még mindig, hogy az egyházjog a] középkori kánonjognak doktrinális értékű tárgyalásából áll, pedig az egyházak alkotmánya és közigazgatása adja ejogi stúdium anyagát amit—éppen az egyre szaporodó állami vonatkozások következtében—ismernie kell közigazgatási tisztviselőnek büntető és polgári bírónak s ügyvédnek egyaránt. Az a része az egyházjogoknak, amely a családjog gyakorlati iskolája volt nálunk is évszázadokon át, elvesztette magánjogi jelentőségét, hiszen helyébe léptek az egyházpolitikai törvények által teremtett intézmények, de megmaradtak élő jognak, államjogi vonatkozásban is, az alkotmány és közigazgatás szabályai, minden bevett és elismert hitfelekezetnél. Ezeket kell ismerniük a jogászoknak, sőt jobban kellene ismerniük, mint ma ismerik, minél fogva minden olyan műnek, amely ebben az irányban gyújt világító szövétneket, kiváló jelentősége van. Ilyen munka Mikler Károlyé, amely beható s minden részletkérdésre kiterjedő, érdekes monográfiája az ág. hitv. ev. egyház ma elő jogának. Úttörő is ezen a téren, mert az egyházpolitikai törvények által eszközölt nagy változás óta nem jelent meg olyan mű, amely valamelyik hazai egyházjogot teljesen feldolgozta volna. Az alapfogalmak (hit, vallás, egyház, egyházjog, irodalom) előterjesztése után két könyvre osztva tárgyalja az anyagot. Az első könyv szól az egyház keletkezésérői, alkotmányának és szervezetének történeti fejlődéséről, az ev. egyházjog foirásairól s az egyház és állam s a felekezetek közötti viszonyról. A második könyv tartalmazza a mű tulajdonképpeni anyagát: a magyar ev. egyház alkotmányát és közigazgatását. Első pillanatra feltűnik, hogy ez a csoportosítás eltér a már megszokott rendszertől, amennyiben anyagi és alaki jogra nem szakítja az anyagot. Nem róható fel ez a szerzőnek több okból. Először is az ev. egyháznak anyagi joga alig van. Szinte hihetetlen ez az állítás, pedig tényleg ugy van. Nincs először is házassági joga, sőt — jórészt az elnyomatásból származott okoknál fogva — rendszeres és teljes házassági joguk nem is volt a hazai protestánsoknak, mikor pedig a házassági és a többi egyházpolitikai törvény életbelépett, mindkét protestáns egyház lemondott az addigi csonka házasságjog gyakorlati alkalmazásáról is, midőn utasította a lelkészeket, hogy a házasságok megkötése körül a világi törvényt kövessék s annak minél simább érvényesülése elé gátat ne emeljenek. Ez olyan liberális állásfoglalás volt, amelyet követni kellene a közbéke s magasabb állami érdekek szempontjából minden hazai hitfelekezetnek. Továbbá az alkotmányra vonatkozó szabályok anyagi jog ugyan, de ezek meg az eljárásra vonatkozó joggal a zsinati törvényben annyira össze vannak olvasztva, iiogy szétválasztásuk szinte kivihetetlen. De ha ez a feladat nem is volna lehetetlen, jól tette a szerző, hogy nem vállalkozott reá. Műve ugyanis elsősorban a gyakorlati élet számára készült és pedig főképpen az egyházi férfiak s a világi laikusok számára, akiknek a jogi kategóriák helyes felfogására nincs kellő előképzettségük s bizonyos, hogy a mű nem' volna oly könnyen alkalmazható, ha a zsinati törvény rendszerét teljesen felforgatná s tisztán elméleti alapokon nyugvó rend szerbe öntené az anyagot. Jogász előtt igy sincs kétség az iránt, mi tartozik a tárgyalt jogszabályokból az anyagi és mi az alaki jogba. A második könyv, az alapfogalmakon kivül, négy részre oszlik. Az első rész szól az egyházközségről, egyházmegyéről, egyházkerületről, egyházegyetemről s a nyugdíj- és gyámintézetről. A második rész a törvényhozó hatalmat, a harmadik az iskolaügyet, a negyedik a pénzügyet s az ötödik a törvénykezést tárgyalja. A tételes anyag a zsinati törvényen kivül a többi összes jogforrásból van szervesen összeállítva, ami nagyértékü válalkozás, mert ezek a szabályok az egyházegyetemnek s a négy egyházkerület nek igen sok szabályrendeletében és egyéb határozatában, továbbá állami törvényekben és miniszteri rendeletekben vannak szétszórvaNagy alapossággal dolgozta fel a szerző a külföldi és hazai iro.dalmat s a birói gyakorlatot. Kiválta párbér tárgyalása során kifejtettek érdemelnek külön feiemlitést. E rendkívül bonyolult anyag az ő összefoglalásában átlátszóbbá lett, de világosabbá is a legfőbb vitás kérdés, t. i. az, mennyiben jár még párbér valamely lelkésznek idegen hitfelekezetüektől. Helyesen emeli ki ez irányban a szerző azt, hogy a lelkészi jövedelmek állami kiegészítésével tulajdonképpen 'megszűnt az ilyenfajta párbér, mert mindegyik lelkész csak a saját híveitől szedett párbért számithatván fel. az állami kongruakiegészités megszüntette a más hitfelekezetüektől eddig élvezett párbért, bármilyen alapja volt is neki. Ezt a kath. lelkészek kongruájának végleges rendezésénél okvetlenül ^figyelembe kell venni, valamint tudomást kell szerezniük erről a helyes törvénymagyarázatról a bíróságoknak is, amelyek elé még mindig kerülnek efajta perek. Annyi bizonyos, hogy Mikler könyvének nemesek kiváló gyakorlati jelentősége van, hanem tudományos irodalmunkra nézve is határozott nyereség. Az egyházjogi tankönyvek az egyes hitfelekezetek külön jogát világosabban, behatóbban tárgyalhatják, ha azokat monográfiák dolgozták fel előbb. Végül egy rendkívül fontos kérdést kel! még itt felvetnünk, amely a magánjogba is belevág s jelentősége napjainkban egyre emelkedik. Az ev. zsinati törvény 441. §-a szerint abban az esetben, ha fegyelmileg pénzbüntetést szabnak ki az egyház valamely alkalmazottjára, ez a fizetéséből vonandó le, ha pedig a pénzbüntetést egy évi fizetés sem fedezi, vagy nincs az illetőnek fizetése, az a teljesítési határidő letelte után hivatalából azonnal elmozdítandó s míg a pénzbüntetést meg nem fizette, egyházi vagy iskolai hivatalra nem alkalmazható. Ki kell még emelnünk, hogy e pénzbüntetés behajtására az állam jogsegélyt ugyan nem ad, mégis az általános magánjogi elvekből kifolyólag kétségtelen, hogy a fegyelmi határozat itt sem res judicata s ellene birói uton lehet jogorvoslatot keresni. Nem sokat ér azonban a birói ut, mert gyakorlatunk szerint nem lehet belemenni annak vizsgálatába, megtörténtek-e a fegyelmi eljárás alapját tevő tények s lehetett-e olyan büntetést a kérdéses esetben kiszabni, amilyet kiszabtak, minélfogva nem-fizetés esetén az elmozdítás igy is bekövetkezhetik. Most, amikor az állam a felekezeti lelkészek, tanítók és tanárok ezreinek ád egyre fokozódó segélyt, lehetetlen megengedni, hogy az egyházak ilyen önkényes alapelvek szerint büntessék a fegyelmi alá vont hivatalnokokat s az állam— ha kell, a zsinati törvények és fegyelmi szabályzatok megfelelő módosításával — tartozik e kérdésbe belefolyni s nem tűrheti, hogy a saját alkalmazottjaival mind hasonlóbb elbánás alá eső felekezeti alkalmazottak ilyen hátrányos és igazságtalan szabályok alá tartozzanak. Dr. R. F. Fayer László, 1842 — 1906. Fayer Gyula és Balog Arnold ily cimü emlékkönyvvel áldoznak az elhunyt nagy tudós emlékének. Érdekes adalék ez ama nagy tisztelethez, amely Fayer alakját most, halála után épp ugy övezi, miként életében. Telekkönyvi vizsgára készülők kézikönyve. Irta Nagy Zoltán, hajduszoboszló kir. albiró. Alapos és ügyes munka, mely kitűnő kézi könyvnek fog bizonyulni. Vegyesek. A bírósági könyvtárak érdekében. A Jog 1907. évi ti. számában Micu András dr. ur tollából Az 1894. évi XVI. t.-c. 64. §-Jhoz cim alatt eredő közlemény ismételten előtérbe tolja a A Jog 1902. évi 2á. és 28. s 1906. évi 30. számában felvetett kérdését a bírósági könyvtáraknak. A bíróságok — még maguk a törvényszékek is — abban a nyomorúságos helyzetben vannak, hogy különösen a régibb törvényeknél nem képesek a törvényhozás intencióját hiteles forrásból megismerni, mert e törvények indokolásai reájuk nézve hozzáférhetlenek. Ugyenezért szükségesnek tartanám, hogy azt a gyűjteményes munkát, amelyet Márkus Dezső dr. ur a régibb törvényekindokolásának közzététele céljából megindított, az igazságügyi kormány minden egyes bíróság számára hivatalból megszerezze és megküldje. Mi, gyakorlati emberek, nap-nap után érezzük szükségét annak, hogy a törvényhozó intencióival megismerkedjünk, hogy a fenforgó jogesetet — mely a tételes törvény szavai alá szorosan nem vonható — ennek megfelelően intézzük el ; ettől azonban el vagyunk zárva, mert a törvények indokolása teljes egészében nem áll rendelkezésünkre s ha már az állam nem gondoskodik ezeknek hivatalból való közzétételéről — kivéve a legújabb időket — azt hiszem, méltányos az a kívánság, hogy ne kényszeríttessünk az ide vonatkozó s nem is olcsó privát gyűjteménynek saját költségünkön való beszerzésére, amire különben is csekély fizetésünkből alig jutna. Fényes Vince, kir. törvényszéki biró. PMXAt RÍSZvtl«TJÜMUÁO NYOVQÁJA PUQAPE8T