A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 12. szám - Az angol alsóház küzdelme a parlamentárizmusért. 4. [r.]

94 A JOG az ellenzék vezére, a választ, ö érezve, hogy élete függ e választól, térdre borult s kijelentette, hogy ö magát egyedül képtelennek tartja ily fontos ügyben a parliament helyett gondolkodni s eleget tenni a király kivánságának. VIII. Henrik alatt csorbát szenved nemcsak a parliament tekintélye, hanem a ^proclamatiós törvény*4"') a parliamentárizmust is illuzoriussá teszi. A proclamatiós törvény VIII. Henrik 31 ik végezményének 8. pontja szerint: «A király tanácsának vagy ennek többségének javaslatára a szükségnek vélt büntetések és fenyítékek terhével proclamatiókat bocsáthat ki, melyek ugy lesznek megtartandók, mintha parliamenti vegezménynyei hozattak volna, de ezáltal senkinek örökséges hivatala, szabadságai, javai, ingóságai vagy élete kárt nem szenvedhetnek, és aki a nevezett proclamatiók valamely rendelkezését szándékosan megszegi, oly bírságot fizet és annyi időre záratik el, amennyit a nevezett proclamatio megállapit és ha a megszegő elhagyná az országot, hogy a nevezett jogsértésért felelősségre ne vonassék, mint felségsértő fog marasztaltatok. Ezt eltörlik 1610-ben; a bíráknak ünnepélyes tiltakozása megállapította, hogy «a királyi proclamatiónak semmi tekintetben sincs törvényerejük s csak arra valók, hogy a közönség figyelmét a törvényre irányits'ák». A fő- és közrendeknek a törvényalkotáshoz való hozzájárulásuk mellett a király törvényhozó hatalma fennáll, de különbséget tesznek már a statutes és ordonance között, amennyiben ezek a vendek hozzájárulásából, vagy a király egyoldalú akaratából jöttek létre. A király a statútumokat már ekkor sem változtathatja meg törvényesen. Már I. Edward mondja: «Ut quod omnes tangit, ab omnibus approbetur . . . ut communibus periculis per remedia provisa communiter obvietur . . .» Erzsébet királyné ráparancsol az alsóházra, hogy szavazza meg az adót, mert kiürült a pénztár. Az alsóház önérzetesen felel : «miután háborút megkérdezése nélkül folytattak, adjon számot az eddigi kiadásokról, mielőtt az uj adó megszavazásába bocsátkoznék*"). A vita folyamán határozatilag kimondják a képviselők (melyből szintén kitűnik az adó és ennek mennyiségére való utasítás), hogy küldötteik arra utasították, hogy amíg a házasság és trónöröklés kérdése tisztába hozva nincs, adót meg nem szabad ajánlani. E határozatról a titkos tanács tagját értesítették s felhívták, hogy a királynőt erről tudassa s az alsóháztól bizonyítványt kértek arról, hogy küldötteik utasításához hiven ragaszkodtak : «mert hacsak egy hajszállal térünk is el utasításainktól — mondták a követek — fejünkkel lakolunk érte*. A puritánok Erzsébet uralma alatt nem akartak rendszeres ellenzéket képezni a kormány ellen, bár azt gyakran leszavazzák. Az ellenzék, mely 1601-ben diadalát üli, az alsóházban oly üdvös ténykedést fejtett ki, hogy a gondnokoskodás helyénvalóságát maga a királynő is utóbb belátta. Ugyanis az angol fejedelmeket mindenkor illette a kereskedési ügyek főigazgatási joga, a pénzérték, suly- és mértékrendszer szabályozása, vámosok, piacok és kikötők engedélyezése is regálét képeztek, — ezt a jogukat a parliament nem vonta kétségbe, amíg normális határok között gyakorolták jogukat. Ámde a kereskedés körül való jog nem volt határozottan körvonalozva s minthogy ebből óriási hasznot húztak a fejedelmek, a normális határon is szívesen helyezkedtek tul,47) sőt oly dolgokat és jogokat is vontak jogkörükbe, mely a kereskedelmet és nemzetgazdaságot is megbénította. A petitiók ez ellen özönével érkeztek az alsóházhoz s ez elől maga sem zárkózhatott el, különös alkalom nyílott erre akkor, amikor Erzsébet királynő tömegesen kezdi adományozni az egyedáruságot és szabadalmakat, egyesek kezében, meg tulnagy hatalom gyűlt össze, akik zsarolni kezdték a kisembereket. Ez utóbbiak viszaéltek hatalmukkal, ugyanúgy, miként a királyné is visszaélt azzal. A gazdasági termékek méregdrágák voltak, a vagyoni viszonyok nyomasztóakká lettek s így a reactio sem maradhatott el A parliamentben az udvari párt kisebbségben volt s a speaker természetszerűleg megengedte a kisebbség ellenkezése dacára, hogy a királyné közjogi cselekedeteit bírálat tárgyává tehessék. Az alsóház egy indítványra felolvastatja a monopóliumok listáját és azok birtokosainak a nevét. Az alsóház ingerült hangon tárgyalja a királynő eljárását s némelyek közbekiáltják, hogy «nemsokára a kenyér is a monopóliumok jegyzékébe lesz felvéve*. Az alsóház feliratára a királynő ígéretet tett, hogy ezentúl nem lépi tul jogkörét és köszönetet mondott az alsóháznak, a hazáról való gyengéd gondoskodásáért. Erzsébet trónját Stna/1 Mária veszélyeztette. Stuart Mária kétségbe vonta Erzsébetnek a trónhoz való jogcímét. Hogy saját uralmát megszilárdítsa s a trónöröklést is biztosítsa, de egyszersmind a parliament nagy hatalmát dokumentálja, az alsóházban indítványt terjesztett elő, hogy hozzon törvényt, melynek értelmében «halállal büntettessék, mint áruló, aki kétségbe vonja az uralkodó jogait: az örökösödési rendet, az ország rendéi egyetértésével megváltoztathatni*. A kétrózsa-harc alatt a parliament mindig kész a győzőt pártolni s mindig hajlandó a győzőt a legyőzött helyébe helyezni, így történt VI. Henrikkel is, a parliament őt trónbitorlónak nevezi s azzal vádolja, hogy ő támasztotta az északon duló lázadást: > Fent emiitett trónbitorló VI. Henrik, akit ezelőtt VI. Henrik Dicey A. W. i. m. 46. 1. *ű) J á n o s i i. m. 72. 1. «') M a c a u 1 a y i. m. I. 66. királynak neveztek, nem hagyta abba a régi gyűlölséget és rossz indulatát, folytatta álnokságát, alattomos csalárdságát, ... az igazságnak és lelkiismeretnek ellenére, ami nem fér meg egy keresztény fejedelem becsületével. Gonosz tervei kivitelére felbujtotta és rábírta Exeternek és Somersetnek hercegét és más urakat, akik akkoriban a királyság északi részében tartózkodtak*. A tizenötödik században már az alsóház határozatait kész törvény formájában hozza s ezzel mintegy kizártnak látszott, hogy a király a parliament határozatának jóváhagyását «bővebb megfontolás-) ürügye alatt megtagadhassa. A király azt a határozatot, melyet nem hagyott jóvá, engedmények adása mellett egészen hatályon kivül helyezni kéri,4«) de a határozaton milsem változtathat. Hogy az alsóházban való részvétel s az abban szereplés mily nagy megtiszteltetés volt, mi sem igazolja jobban, mint; hogy lordok elsőszülött fiai: akik atyjuk vagyonát és rangját öröklik, alsóházi jelöltként lépnek fel. I. Károly, aki a nagy bűnöket minden lelkifurdalás nélkül követte el, felhívta a parliament haragját s ekkor kezdődik az a vakmerő kockajáték, melytől az angol nép sorsa függött s melyből az alsóház diadalmasan kerül ki. Az 1625 június 18-án megnyílt parliament még el van telve a király iránti loyalitással. A király látva az alsóház látszólagos engedékenységét, száznegyvenezer font subsidiumot kér.4!l) Az Oxfordba áthelyezett parliamentben Buckingham ezt kényszeríteni akarja a subsidium megszavazására. Hatalmas ellenzéki szónokok jelölték meg az utat, melyen a király ily hangon való követelődzés esetén járni fog. Róbert Phelips erélyesen kikel: «a kormány tagjai hamis tanácsadói a királynak, a király monopolizálni akarja a hatalmat*. Az alsóház kényszeríteni akarja a királyt, hogy vele együtt kormányozzon, a király erre azt feleli, hogy semmibe se veszi a parliamentjét s 1625 augusztus 12-én feloszlatja azt. (Folytatása következik.) Belföld. Az ügyvédi rendtartás módosítása a képviselőházban. Márc. 18. Bizony Ákos előadó ismerteti az ügyvédi rendtartás módosításáról szóló javaslatot. Nagy Dezső fejtegeti, hogy a Kúriának legfőbb terhe az, hogy ott kifejlődött a kisegítő birák rendszere, holott nyilvánvaló, hogy a bírói függetlenség legfőbb alapja a bíró elmozdithatlansága. Már pedig a kisegítő bírót a miniszter egyetlen rendelete elmozdíthatja a nem végleges tisztségből. Szükséges volna, hogy a bírói és ügyvédi gyakorlatot egyesítsék. Régebben gyakori volt, hogy a bírói karba, bár kivételesen, az ügyvédség köréből vettek át embereket. Nálunk azonban bajos az, hogy jeles ügyvédből például kúriai bíró legyen. Csaknem lehetetlen ez azért, mert aki negyven-ötven éves korában lépne be a birói karba, jóformán semmi nyugdíjra sem lehet reménye. Ha megvolna az ügyvédek nyugdíj egyesülete . . . Elnök figyelmezteti a szónokot, hogy az ügyvédi nyugdíjegyesület kérdése most nincs napirenden. Nagy Dezső a Ház engedelmével kitér erre a kérdésre is és reméli, hogy az ügyvédi kar nyugdijáról mihamarább törvényjavaslat kerül a Ház elé. S ha meglesz az ügyvédi nyugdíj, szorosabb kapcsolat keletkezhetik a birói és ügyvédi intézmény között, mert a birói karba átlépő ügyvéd magával viszi nyugdíjra való jogosultságát. A javaslatot elfogadja. Fenyvesi Soma kéri, hogy beszédét holnap mondhassa el. Elnök: Ezt csak az ülés vége előtt negyedórával kérhetni. Fenyvesi Soma: Évtizedek óta most foglalkozik a képviselőház először az ügyvédség ügyeivel és ime, most is azt akarják elérni, hogy a Kúriának munkáját csökkentsék. Az ügyvédi kart az nem elégítheti ki, ha amikor róla van szó: a Kúriának nyújtanak kedvezést. Reméli, hogy az ügyvédi rendtartás reformja nem fog soká késni. A javaslatot elfogadja. Márc. I'J. Szívók Imre ezúttal csupán az ügyvédi nyugdíj kérdésével akar foglalkozni. Magyarországon az ügyvédi kar, anyagi szempontból, beteg, de erkölcsi szempontból egészséges. Anyagi téren való betegsége onnan ered, hogy évről-évre oly mértékben szaporodik az ügyvédség száma, hogy azt ez a hivatás meg nem bírhatja. De hogy erkölcseiben mind a mellett is ép maradt az ügyvédi kar, annak bizonyítéka az, hogy a fegyelmi ügyek száma évről-évre csökken. Az ügyvédi kar csupán annyit óhajt, hogy az állam hozzon egy törvényt, amely kodifikálja az ügyvédi kényszernyugdijat. Kéri az igazságügyminisztert, térjen el az elméleti skrupulusoktól és csinálja meg azt a törvényt, amelyet várva-vár az ország ötezer ügyvédjének óriási többsége. '») Haliam: Middleages. II. 122. 49) Rushworth: Collections beerinning the sixteenth Jear of King James (1,659/1701). — C o b b e 11: Parliamentary History of England. — Guizo t: Etudes biographiques sur la revolution d' Angleterre 1851. — Calendar of State Papers, Domestic senes of the reign of Charles I. (1858). — J. R awson Gardnier: Debates in the house of Commons in 1625 (1873).