A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1907 / 10. szám - J. Hagströmer: Svensk Straffratt. Första Bandet. Upsala Ahnquist och Wiksells Boktryekeri
A JOG 39 kellett volna. Minthogy pedig az elsőbiróság ítéletének indokolásában e részben foglaltak szerint a királyi Kúria is bizonyítottnak fogadja el, hogy a biztosított a 2. és 3 /. alatti okiratokat aláirta és igy az azokban foglalt válaszainak, illetve bevallásainak valóságáért felelős ; minthogy továbbá a kir. Kúria Sz. A. dr. és S. H. tanúvallomásával bizonyítottnak fogadja el, hogy a biztosított 1901 június havában tényleg két hétig ágyban fekvő beteg volt és Sz. A. dr. és V. F. dr. által hasbetegség ellen gyógykezeltetett, helyes a másodbiróságnak az a döntése, amely szerint a biztosítási szerződést a biztosított közlési kötelezettségének megsértése okából a K. T. 475. §-a értelmében érvénytelennek nyilvánította, felperest ebből folyóan keresetével elutasította és mint pervesztest a perköltségben marasztalta. Bűnügyekben. A büntetendő vagyonbukás, sajátlagos természeténél fogva, csak egy egységes és oszthatatlan tényálladékot állapit meg s a Btk. 414. és 416. §-ainak egyes pontjaiban felsorolt cselekvények és mulasztások nem alkotnak különálló bűncselekményeket, hanem a büntetendő vagyonbukás elkövetésének módozatait fejezik ki, ugy, hogy az egyes pontok közt bűnhalmazatnak egyáltalában helye nincs. A m. kir. Kúria (1906. november 8. 9,884. B. sz.. II. Bt.) Mindkét alsóbiróság Ítélete abban a részben, mely szerint a vétkes bukás vétségének a Btk. 416. §. 2. pontja szerinti minősítése mellőztetett, a Bp. 385. §. 1. b) p. meghatározott semmisségi ok miatt megsemmisíttetik, a vádlottak terhére megállapított vétkes bukás vétsége, a Btk. 416. §. 4. pontján felül a 416. §. 2 p. szerint is minősíttetik, vádlottak bűnössége az utóbb jelzett pontba ütköző mulasztásra vonatkozólag is megállapíttatik. Indokok: Vádlottak üzlete, ennek nagyobb mérvű forgalmánál fogva a kisipar körét meghaladván, vádlottak kötelesek voltak a törvénynek megfelelő oly kereskedelmi könyveket vezetni, hogy azokból a cselekvő és szenvedő vagyoni állapot és az üzlet foly ama kideríthető iegyen ; vádlottak azonban ily könyveket nem vezettek, minélfogva ebbeli mulasztásuk a Btk. 416. §. 1. p. alá esik. Ehhez képpest az alsóbiróság ítéletét annyiban, amennyiben a vétkes bukás vétségének a Btk. 416. §. 2. p. szerinti minősítése •mellőztetett, a közvédő semmisségi panasza folytán a Bp. 385. §. 1. b) p.-ban megjelölt semmisségi okból megsemmisíteni s a fentebbi módon határozni kellett. Ellenben K. F. vádlottnak s mindkét vádlott védőjének a Bp. 385. 1. a) és 3. p.-ra fektetett semmisségi panaszát, mint alaptalant elutasítani kellett, azért mert, az alsóbiróság ténymegállapítása szerint vádlottak szenvedő vagyoni állapota a cselekvő vagyoni állapotot a csődnyitás idején meghaladta, tehát anyagi csőd esete forog fenn és mert abból a körülményből, hogy vádlottak ellen 1900. májusban több hitelező javára végrehajtás foganatosíttatott, vádlottaknak tudniok kellett, hogy akkor már fizetésképtelen állapotban voltak, annyival is inkább, mert az alsóbiróság nem állapított meg oly tényeket, melyekből kitűnnék, hogy vádlottak ezen időn tul, vagyis a végrehajtások foganatosításától az 1900. október 26-án bekövetkezett csődnyitásig oly mérvű veszteségeket szenvedtek vagy fizetéseket teljesítettek, melyek a jelentékeny vagyonbiányt indokolnák ; minthogy pedig vádlottak fizetésképtelenségük tudatában a csődkérvényt be nem adták s ez által alkalmat szolgáltattak arra, hogy vagyonukra több hitelezőjük végrehajtás utján zálogjogot szerezzen : ezen mulasztásuk a Btk. 416. §. 9. p.-ban meghatározott vétkes bukás vétségének minden alkotó elemét kimeríti; az a körülmény pedig, hogy a szerzett zálogjogok később, a csődnyitás után hatálytalaníttattak, nem eredményezi a büntethetőség megszűnését, mert a Btk. 416. §. 4. p. 2. részében megjelölt bűncselekmény a csődkérvény beadásának elmulasztásával s a zálogjog szerzésével teljes befejezést nyer, a bűncselekmény tényálladékához tartozó káros következmény utólagos elhárítása pedig nem változtat az elkövetett bűncselekmény tényálladékán és büntethetőségén. A Btk. 92. §. alkalmazásának törvényes feltételei fenn nem forognak, mert vádlottaknak büntetlen előélete és a szerzett zálogjogok későbbi hatálytalanítása, a jelentékeny kárral és a cselekmény kétszeres minősítésével szemben, nem fogadható el annyira nyomatékos enyhítő körülménynek, hogy a büntetés rendkívüli enyhítése indokolva volna. A koronaügyész azt az előterjesztést tette, hogy a közvádló semmisségi panasza elutasítandó volna azért, mert az tévesen alapíttatott a Bp. 385. §. 1. a) p.-ra; ezt az előterjesztést azonban a kir. Kúria nem vette figyelembe a közvádló semmisségi panaszának megvizsgálásánál. Ugyanis a közvádló a másodfokú Ítélet ellen mindkét vádlott terhére a Btk, 416. §. 2. p. meg nem állapítása miatt a Bp. 385. 1. a) p. felhívása mellett élt semmisségi panaszszal. Ugyanazon csődből kifolyóan a büntetendő vagyonbukás, sajátlagos természeténél fogva csak egy egységes és oszthatatlan tényálladékot állapit meg s a Btk. 414. és 416. §-ának egyes pontjaiban felsorolt cselekmények és mulasztások nem alkotnak különálló bűncselekményeket, hanem a büntetendő vagyonbukás elkövetésének módozatait fejezik ki ugy, hogy az egyes pontok közt bűnhalmazatnak egyáltalában helye nincs. Vádlottak a Btk. 416. §. 4. p.-ba ütköző vétkes bukás vétségében az alsóbiróság ítéletei szerint bűnösöknek kimondattak, következőleg az esetben, ha ezenfelül az u. a. §. más pontjában meghatározott cselekmény vagy mulasztás is forog fenn, ezen cselekmény vagy mulasztás nem egy ujabb vétkes bukás tényálladékának megállapítását, hanem csupán a már megállapított vétkes bukásnak még egy másik pont szerinti minősítését vonja maga után. Ezekhez képpest a közvádló semmisségi panasza nem ujabb különálló büntetendő cselekmény megállapítására, hanem a már megállapított bűncselekmény további minősítésére vonatkozván, a Bp. 385. §. nem 1. a), hanem 1. b) p.-ra volt volna alapítandó ugyan, minthogy azonban a semmisségi ok kellő megjelölése mellett a !•• a) pontjának téves felhívása a semmisségi panasz elutasításának alapjául nem szolgálhat, a közvádló semmisségi panasza a jogorvoslati nyilatkozatban megjelölt semmisségi oknak megfelelően a Bp. 385. §. I. b) p. szempontjából elbírálandó. Végre megjegyeztetik, hogy perrendellenes a kir. törvényszéknek az az ítéleti rendelkezése, mely szerint vádlottakat a Btk. 414. §. 1. és 3. p.-ba ütköző csalárd bukás bűntettének vádja alól felmentette, mivel a Btk. 414. és H6 ij-ában megjelölt vagyonbukás csak egy tényálladékot képezvén, az id. §-ok bármelyik pontjának megállapítása esetén a többi pontra vonatkozólag külön felmentés kimondásának helye nincs és csak az ítélet indokolásában fejtendő ki az. hogy mi alapon mellőztetett a vádbeli pontok szerinti minősítés. A Btk. 61. első bekezdésének az a rendelkezése, mely szerint azok a tárgyak, melyek a bűntett vagy vétség elkövetésére szolgáltak és a tettes vagy részes tulajdonai, elkobzandók, azokra a tárgyakra ki nem terjeszthető, melyek a gondatlanság által okozott bűncselekmény elkövetésére a tettes vagy részes akaratán kivül szolgáltak. A ín. kir. Kúria (191)7 február 7-én 1,260. B. sz. a.) az emberölés vétsége miatt vádolt id. S. Pál elleni bűnügyben következőleg ítélt: A védő semmisségi panasza visszautasittatik, közvádló és a vádlott semmisségi panasza pedig elutasittatik. Ellenben mind a két alsófoku bíróság ítéletének a lefoglalt s 7. folyószám alatt őrzött W.-féle lőfegyver és egy darab éles tölténynek elkobzásáról rendelkező része a Bp. 385. §-ának 2-ik pontján meghatározott s hivatalból figyelembevett anyagi semmisségi okból, a Bp. 437. §. 3-ik bekezdése értelmében megsemmisíttetik és a lefoglalt lőfegyver és egy darab éles töltény a vádlottnak visszaadni rendeltetik. Indokok: A kir. ítélőtáblának ítélete ellen a) a kir. Ítélőtábla előtti főtárgyaláson a közvédő és a vádlott, b) a kir. ítélőtáblai ítéletnek a kir. törvényszék előtti kihirdetésekor pedig a védő semmisségi panaszt jelentett be a Bp. 385. §. 3. pontja alapján azért: mert a Btk. 92. §-a nem alkalmaztatott. Minthogy azonban a vádlott a kir ítélőtábla előtti főtárgyaláson jelen volt, a kir. ítélőtáblának ítélete, a Bp. 425. §-ának 2-ik bekezdése szerint, a vádlott védője előtt még abban az esetben sem lett volna perorvoslat bejelentése céljából kihirdetendő, ha a védő az ítélet kihirdetésénél való közbenjárásra a vádlottól külön meghatalmazást kapott volna, a perrendellenes kihirdetés pedig perorvoslat bejelentésének alapul nem szolgálhat, ennélfogva a védőnek semmisségi panaszát, mint annak bejelentésére nem jogosítottét, a Bp. 434. i;-ának 3-ik bekezdéséhez képpest, vissza kellett utasítani. A közvédőnek és a vádlottnak semmisségi panasza, mint alaptalan, a Bp. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében azért utasíttatott el: mert a büntetlen előélet és a kárnak megtérítése, mint a vádlott számára fenforgó enyhítő körülmények, a büntetésnek rendkívüli enyhítését sem számuknál, nyomatékuknál fogva nem igazolnák ; mihez képpest a Btk. 92. §. alkalmazásának feltételei fenn nem forognak. Ellenben minthogy a Btk. 61. §. első bekezdésének az a rendelkezése, mely szerint azok a tárgyak, melyek a bűntett vagy vétség elkövetésére szolgáltak és a tettes vagy a részes tulajdonai elkobzandók, csupán azokra a tárgyakra vonatkozhatik, melyek a szándékosan elkövetett bűncselekményekre a tettes vagy részes akaratából használtattak fel, — ellenben a törvény mondott szabványa azokra a tárgyakra ki nem terjeszthető, melyek a gondatlanság által okozott bűncselekmény elkövetésére a tettes vagy részes akaratán kivül szolgáltak, mind a két alsófoku bíróság a büntetés kiszabásánál a törvényben megállapított tételeket meg nem tartotta, midőn a vádlottra kiszabott fogházbüntetésen felül, még a vádlottól lefoglalt egy W.-féle fegyvert és az egy darab töltényt elkoboztatni rendelte, mivel pedig ez a tévedés a vádlott sérelmére szolgált, ennek folytán mind a két alsófoku bíróság ítéletének ezt a büntető rendelkezését, a Bp. 385. §. 2. pontjában meghatározott anyagi semmisségi okból meg kellett semmisíteni; a lefoglalt tárgyaknak a vádlott részére való kiadatását elrendelni. Az ágyassági viszony a társadalmi rend jó erkölcseibe ütközvén, az annak hűtlenség által való megsértéséből eredő felindulás nem tekinthető a büntetés kiszabásánál befolyással biró és méltánylást igénylő enyhitő körülménynek. A m. kir. Kúria (1907. évi február hó 6-án 1,173. B. sz. a.) súlyos testi sértés büntette miatt vádolt M. J. ellen következő végzést hozott: A semmisségi panasz, amennyiben a B. P. 384. §. 9. pontja alapján van bejelentve, visszautasittatik; amennyiben pedig a B. P. 385. §. 3. pontja alapján a Btk. 92. ij. nem-alkalmazása miatt használtatott, elutasittatik. Indokolás: A védő a kir. ítélőtáblának mint másodfokú biró -