A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1906 / 52. szám - Ingatlan végrehajtás alá vonásának megszüntetése [1881:LX. t.-c. 168. §. 6. r.]
384 A JOG adata körébe még nem vág, hogy törvénynyel parancsoljon a kereskedőre és hajótulajdonosra, hogy miként védjék meg érdekeiket egymással kereskedve. De az is igaz, hogy korunkban a kivétel olyan üdvös törvényeket alkotott,amelyek a közjót nagyban emelték. Viszont lényeges, hogy az ily kivételes törvények mindenkor kivételes helyzetből kifolyónak tekinttessenek. Vannak oly esetek is, amikor az államnak kötelessége az egyéni szabadság korlátozása, nehogy a szabadság szabadossággá fajuljon. Az északamerikai Egyesült-Államok 1893. évben jutottak arra a meggyőződésre, hogy a Harter Act megalkotásának ideje eljött; bizonyára nem tartozik reám annak kritikája, hogy a meggyőződés alapjait kritizáljam. De a Harter Act-tal teremtett helyzettel szemben minő álláspontra helyezkedjenek a többi tengerhajózást üző államok ? Nagyon értékes munkát teljesít a mi egyesületünk ama törekvésében, amelylyel a tengeri jog unifikálásán munkálkodik. Már sikeres kísérletekről is beszámolhatok; a nemzetközi forgalomban már bizonyos szerződések egyazon szövegezésben köttetnek. De nincs tudomásom arról, hogy egyesületünk működése eredményén kivül, más tényezők — jelesül a törvényhozások — közrehatottak volna, hogy a nemzetközi forgalomban bizonyos egyenlő jogszabályok létesíttettek volna. A fuvarozási szerződés tekintetében, azt hiszem, társaságunk nagyobb eredményt ei nem ért; a hamburgi konferencián 1885. évben az az óhaj fejeztetett ki, hogy a hajótulajdonos ne iktathassa be a fuvarozási szerződésben a «negligence clause»-t, azonban egy következő konferencián ismét más határozatot hozott. Azok a törekvések sem vezettek sikerre, amelyeknek célja a fuvarlevél egységes szövegezése volt. Ugy tudom, hogy sem az 1882-iki liverpooli «Bili of lading*, sem a hamburgi 1885-iki «Rules of Affreightment», sem a londoni 1893. évi «Rules of Affreightment* nem nyert gyakorlati alkalmazást. Azonban nagyon érdekes és fontos jelenség, hogy maguk az érdekelt hajótulajdonosok és kereskedők is rajta vannak azon, hogy a fuvarozási szerződés szövege egyöntetű legyen. A Harter Act 1893-ban hozatott; rendelkezései nem mentesitik a hajótulajdonost azon károk megtérítése alól, amelyek a maga vagy alkalmazottai által végzett rakodás, őrzés, kezelés és rendes átadás elmulasztásából keletkeztek. Épp ugy kötelezi felelősségre a hajótulajdonost azon károkért, amelyek következtében a maga vagy alkalmazottai hibájából a hajó, annak felszerelése, szerelvényei és személyzete tekintetében a hajó a hajózásra alkalmatlan, avagy a hajó utjának befejezésére alkalmatlanná vált. Ez a két vezéreszme tükröződik vissza a Harter Act-ban. Az a véleményem, hogy a Harter Act e két vezérgondolatát minden állam törvénybe fogja iktatni. Azok a külföldi hajótulajdonosok, akiknek hajói az észak-amerikai Egyesült-Államok kikötőit keresik fel, a Harter Act ismertetett rendelkezéseit a fuvarozási szerződésbe beiktatni kötelesek, és nem hallottam, hogy ezen hajósok üzletmenete ezáltal rosszabbodott volna. Nincs nagy bizalmam, hogy felszólalásomnak az lesz az eredménye, mikép a Harter Act elveit a jelen konferencia el fogja fogadni; de hiszem, hogy egy lépéssel közelebb viszem ezt a kérdést a megoldás felé. Nem szükséges, hogy minden részletre kiterjedőleg egységes legyen a fuvarozási szerződés szövege, elegendő, hogyha a főfeltételek és az alapelvek tekintetében lesznek egyformák. Ha a többi állam törvényhozása egyszerűen átvenné a Harter Act rendelkezését, az igy jóra nem vezetne, mert a Harter Act tovább megy az élet- és vagyonbiztonság védelmében, mint amennyire szükség volna. Sokan hirdetik, hogy a «negligence clause> méltánytalan és igazságtalan. Mert sokan vannak, akik érthetetlennek találják, hogy a törvényeknek és rendeleteknek megfelelően felszerelt hajók tulajdonosai — még ha minden tekintetben, igy a személyzet megválogatásában is a legnagyobb gondossággal jártak el — mégis felelősségre vonhatók a «negligence clause> alapján. A Harter Act elveit még abból a szempontból is kell megítélni, hogy a hajótulajdonos és a harmadik személyek között a szerződés nem egyenlő előfeltételek közi köttetik ; a hajótulajdonos sokkal előnyösebb helyzetben van, ő szab feltételeket, ezért a Harter Act elvei igazoltaknak mutatkoznak, hogy a harmadik személyek a hajótulajdonos kizsákmányolása ellen megvédhetők legyenek. Magam részéről ezt tartom legerősebb érvnek a Harter Act mellett. Az érdekelt hajós körökben a Harter Act elveinek törvénybe való iktatását — sokan ellenezik ; mint egyezményt azonban hajlandók elfogadni. Ennek az a magyarázata, hogy az érdekelt hajósok a Harter Act alapján származó kockázatot a biztositókra óhajtanák áthárítani, ami pedig csak ugy válna lehetővé, ha a negligence clause nem törvény, hanem magán egyezmény utján válna kötelezővé. Nem akarok mélyebben foglalkozni az áthárítás kérdésével, csak megemlitem, hogy ha a biztositóra hárittatnék a kockázat, akkor természetesen a biztosítási díj magasabb lesz; ha pedig a hajótulajdonos viseli a kockázatot, akkor a fuvardíj fog emelkedni. Ami Angliát illeti, hiszem, hogy a gyakorlati gazdasági politika mihamar a napirendre tűzné ki a Harter Actban foglalt elveket. fm*. Közli : Král Mikló; dr. Vegyesek. Előfizeti* a A JOG ra. Azon vidéki t előfizetőink akiknek előfizetése lejárt, mult számunkkal postautalványt kaptak, amelylyel szíveskedjenek hozzánk juttatm az előfizetést pénzeket Á lejárat idejét a szelvény hatsolapjara ragasztott cimszalag tünteti fel. ^ A kereskedői tisztesség. A Kúria érdekesen határozta meg f évi 4 854/B. sz. Ítéletében a kereskedői tisztességet. A kereskedői tisztességnek, ugvmond, a határa nem ott végződik, ahol valamely törvényes rendelkezéssel nyilt ellentétbe jon hanem a közönséges üzleti érdek mellett is vannak olyan erkölcsileg kötelező szabályok, amelyeknek figyelmen kívül hagyása alkalmas arra hogy a kereskedő eljárása jogos bírálat tárgyává tehető legyen Már pedig, amikor valamely cég a per rendes útja helyett a csőd elrendelése által kiván követeléséhez jutni a felszámolásban levő társasággal szemben és a felszámolás lehetőségét kerülő uton megakadályozni törekszik, kétségtelen, hogy a főmagánvádló ténykedései a törvény keretén belül maradva bár, de mindenesetre olyanok voltak, amelyek alapján a vádlott jogosan használhatta a cég eljárásának jellemzésére a vádbeli meggyalázó kifejezéseket. A Kúria Ítélete igy szól: A BP. 385. §-ának 1. a) pontjára fektetett semmisségi panaszt a Kúria elutasítja, a kir. tábla ítéletét azonban a BP. 385. §-ának 1. e) pontja alapján megsemmisíti s vádlottat a BP. 326. §. 3. pontjának megfelelőleg a vád alól felmenti. Indokok: A vádlott s védője semmisségi panaszt érvényesítettek a BP. 384. §. 9. pontja és ezzel kapcsolatban a 385. §. 1. e) pontja alapján azon okból, mert a kir. tábla mellőzte védőnek arra irányuló indítványát, hogy a valódiság bizonyítása érdekében az általa hivatkozott tanuk kihallgattassanak, holott, ha ez elrendeltetett volna, vádlott állításainak valódisága bizonyítást nyervén, büntethetőséget kizáró ok merült volna fel. A BP. 385. §-áuak 1. a) pontja alapján pedig azért, mert a használt kifejezések nem meggyalázok s igy büntetendő cselekmény tényálladéka a tettben fel nem ismerhető. A BP. 385. §-ának 1. a) pontjára alapított panasz azonban alaptalan, mert a vádbeli kifejezések, melyek egy kereskedőnek, kereskedői tisztességgel össze nem egyeztethető eljárását tárják fel és akit oly színben tüntetnek fel, mint aki bizonyos üzleti vállalkozásokban való részvételtől leendő eltiltásra szolgáltatott okot, mindenesetre oly meggyalázók, amelyek alkalmasak arra, hogy a becsületsértés vétségének tényálladékát megállapíthassák. Alapos azonban a BP. 385. §-ának 1. e) pontjára alapított az a semmisségi panasz, hogy büntethetőséget kizáró ok forog fenn. A becsületsértő kifejezések valódiságának bizonyításánál oly tényeket kell bizonyítani, melyekből következtethető, hogy vádlott a vádbeli kifejezéseket jogosan használhatta, vagyis hogy a meggyalázó kifejezések alapjául elfogadható tények szolgáltak. Ennek szem előtt t,irtása mellett kétségtelen ugyan, hogy a kir. tábla helyesen járt el akkor, amikor a védőnek a felebbviteli főtárgyaláson a bizonyitás kiegészítése iránt előterjesztett indítványát elutasította, mert vádlott érdekében a tanuk által nem tények, hanem tényekből vont egyéni vélemények nyilvánításának megtörténte céloztatott bizonyitás tárgyává tétetni; ebből a szempontból s az alábbiak alapján a kir. Kúria nem taiálta törvényen nyugvónak a védelem panaszát. A kir. Tábla ugyanis való tényként elfogadta azt, hogy a «Hazai fémipar r.-t. felszámolásban> cégnek egyik felszámolója I. A. volt, ki e helyet a G. Chaudoir & Co. cég, mint részvényes nevében, illetve megbízásából foglalta el; hogy továbbá a Ch. cég 1904. jan. 26-án, mint hitelező, I. A. január 27-én, mint felszámoló, csődöt kértek ellene, amely kérelmet a Ch. cég csak követelésének birói letétbe helyezése által történt biztosítása után ejtette el. Nem lehet ugyanis vitás a táblának az a jogi felfogása, hogy a Ch. cég üzleti érdekeinek megóvása céljából tett ezen eljárása a fennálló törvények keretében mozgott, ámde a kereskedői tisztességnek a határa nem ott végződik, ahol valamely törvényes rendelkezéssel nyilt ellentétbe' jön, hanem a közönséges üzleti érdek mellett is vannak olyan erkölcsileg kötelező szabályok, amelyeknek figyelmen kivül hagyása alkalmas arra, hogy a kereskedő eljárása jogos bírálat tárgyává tehető legyen. Már pedig, amikor a Ch. cég megbízottja, mint a Hazai fémipar r.-t. egyik felszámolója, ahelyett, hogy az összes hitelezők érdekeit képviselné, a Ch. cég érdekében csődkérvényt nyújtott be és maga a cég a per rendes utja helyett a csőd elrendelése által kivánt követeléséhez jutni a felszámolásban levő társasággal szemben és a felszámolás lehetőségét kerülő uton megakadályozni törekszik, kétségtelen, hogy a főmagánvádló ténykedései a törvény keretén belül maradva bár, de mindenesetre olyanok voltak, amelyek alapján a vádlott jogosan használhatta a cég eljárásának jellemzésére a vádbeli kifejezéseket. Minthogy ezek szerint a Btk. 263. §. utolsó bekezdésébe foglalt büntethetőséget kizáró ok bekövetkezett s a kir. tábla ennek dacára a vádlott büntethetőségét megállapította, nyilvánvaló, hogy a BP. 385. §-ának 1. e) pontjában körülirt anyagi semmisségi okra szolgáltatott alapot, minélfogva Ítélete megsemmissittetett s a törvénynek megfelelő felmentő itélet hozatott.