A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 49. szám - A nemi fajtalanságnak törvénykezési jelentősége [Könyvismertetés. 1. r.]

A JOG 359 Az elmegyógyászati tapasztalatoknak törvénykezési méltánylása szerző szerint - cg) félszázad folyamán lényeges változásokon ment keresztül. Fokozódtak az igények, melyeket a jogszolgáltatás a szakértőkkel szemben támasztott és a lelki tüneteknek mind nagyobb köre került szakértői elbírálás alá. Sőt talán még kelletén tul is mentek, ugy hogy az orvosi körökben idővel bizonyos elzsibbadás állott be. Kiderült, hogy az orvosi szakvéleményt igénylő jelenségek komplexuma, rég széjjelrepesztette azt a szük ideggyógyászi tapasztalat-keretet, melyet az elmegyógvintézetek nyújthattak. De másfelől mind nagvobb lett a tátongó ür, az abnormis vagy kóros lelkiállapotoknak ezen annyira tágított jelenségei és az ezek tekintetében fennálló még fejletlen jogszolgáltatás közt. Az orvosilag megállapított tények és tapasztalatok már rég kívül állanak a törvények betűszerinti határozatainak körén. Hozzájárul, hogy a büntetőjogi ténymegállapítások, amennyiben azok elmekórbeli eseményekre vonatkoznak, '— aligha létesülnek valaha szaktanácsadók bevonásával, — amint a törvények alkotásánál is mellőzve lesz a klinikai tapasztalatnak igénybevétele és közreműködése. E tárgy magában is érthetővé teszi a sok ingadozást az idevágó törvénykezés és még inkább a joggyakorlat terén, amennyiben ez az elmekórtani kutatással összefügg. Utalnunk kell csupán a «lucidum intervallum*, a «részbeli elmeháborodottság*, a «szabad akaratelhatározás kizárásával vagy annélkül járó elmezavar* fogalmaira, melyek ma is befolyással vannak itt-ott a jogszolgáltatásra Ha fontolóra vesszük, hogy sok törvényhozás a «beszámithatóság», a ^csökkent beszámithatóság > és az «akaralszabadság>nak törvénykezési fogalommeghatározását az elmegyógyász-szakértőtől követeli, — holott sem tanulmányai iránya, sem klinikai tapasztalatainak területe az ily fogalommeghatározással kapcsolatban nem állanak, akkor önkéntelenül is az a gyanú támad, hogy a jogilag iskolázatlan orvosokra a jogi mérlegelés azon részét akarják áthárítani, mely a felelősség hivatásszerű viselőinek : a jogászoknak kényelmetlen. Kérdésen kivül áll, hogy az elmegyógyász-szakértőknek sok helyütt kész megalkuvása a jogszolgáltatás ezen és hasonló velleitásaival, ,— rossz jutalmazásban részesült. A sok támadás az elmegyógyászat ellen, az a folyton ismétlődő, a nagy szivélyességet és alkalmi elnézést a psychiatrikai véleményezés terén hangoztató közkedvelt szemrehányás, — ezek mind bizonyára nagy részben a szaktudománynak kötelességszerű, habár már olykor túlbuzgó előzékenységéből veszik eredetüket. De gyökereznek az abnormis és kóros lelkiállapotok tekintetében változatlanul fennmaradt birói tájékozatlanságban is. A tudományos elmegyógyászat, valamint a gyakorlati elmebetegápolás, a tébolydák és gyógyintézetek terén a legutolsó évtizedekben minden gyökeresen megváltozott. Csak a kóros és abnormis lelki tünetek felőli általános nézet, a széles tömegeknek — amelyek közé a jogszolgáltatás képviselőinek legnagyobb része is számítandó - közfelfogása ma is ugyanazon eszmekörben mozog, mely már egy évszázad előtt is helytelen volt, ma azonban teljesen érthetetlen. Ha már igy állanak a dolgok a kifejezetten és kétségtelen psychotikus állapotok, illetve azok törvénykezési értékelésük tekintetében — mennyivel rosszabb még a helyzet ott, ahol kétes elmeállapot forog kérdésben, vagyis oly állapotok, melyek kóros vagy abnormis volta az elmegyógyászati téren tapasztalatlan bírónak csak nehezen, vagy éppen nem demonstrálható. Szerző utal a véleményezés nehézségeire időleges vagy időszaki elmebetegeknél, betegségük egyes phasisaiban ; eskórosok, imbecillusok, súlyos neurasthenikusok, hysterikusok és hereditariusoknál feltűnő psyxhikus viselkedéssel. Éppoly súlyos az elmegyógyász-szakértőnek a helyzete : alkoholmérgezés . eseteiben, amelyekben a pathologikus és nem pathologikus mérgezési tünetek iskolaszerű elhatárolása aligha eszközölhető megbízható módon. És semmivel sem jobb a nemileg fajtalankodókra irányuló elmeorvosi véleményezés. Sem a ácsokként beszámítóképesség*, sem a «degeneratio», sem a «dispositio-> fogalma nem hoz világosságot ; csak azt a zavart leplezik, mely egy égető alkalmi kérdésre adandó concis felelet körül fennforog. Ezt a jogászok igen jól tudják és esetről-esetre készek is e fogalmakkal operálni, azokat a napi ítélkezésben értékesíteni. E hajlam emelkedőfélben van. Azon mélyreható átalakulás, melynek a jogszolgáltatás küszöbén áll és mely a természettudományi és socialis kutatások eredményeinek magasabb értékelésében nyilvánul, — azt hozza magával, hogy a rejtélyes psychikus események és tünetek megvilágítása céljából az elmegyógyászati vizsgálódások is nagyobb mérvben lesznek figyelembe véve. Es csak emberi vonás, ha az elmegyógyitó-szakértők ily visszonyok közt ki vannak téve azon kísértésnek, hogy tudományuk körét éppúgy tágítják, mint a beszámitóképesség hiányának területét. Oly közel fekszik a ritkát és feltűnőt, a nehezen vagy éppennem érthetőt az emberi cselekvések körében csak azért is kórosnak tekinteni, mert a megszokottól, mindennapitól eltér. Mintha éppen ez utóbbi volna teljes bizonyossággal a magától értetődő és normális ! Az ujabb jogtudomány is szivesebben helyezkedik a természettudományi gondolkodás és kutatás álláspontjára. Nem hisz többé a társadalmi törvények és rendeletek isteni eredetében és merev érvényességében. Nemcsak teljesen új kultureszközök követelik az uj jogászi megállapításukat, hanem az emberi társadalom céljainak uj felfogása is igényli a régóta fennálló törvényes szabályok megváltoztatását. Nem tagadható mindazonáltal, hogy a jogszolgáltatásnak kiválóan gyakorlati és azonnali megoldást váró problémái a csak lassan fejlődő klinikai elmegyógyászat által gyakran csak igen hiányosan lesznek megoldva. Es e szemrehányás még a legújabb kutatási irányzatot is megilleti. Elmegyógyászati ügyekben az orvos gondolkodása természettudományi ugyan, de kifejezései a lélektan köréből valók. Beszél -effektusok*, <hangulatok», «akaratelhatározások>, «elmebeli és emlékező fogyatkozásokról*, "öntudatról* és -öntudatlan szellemi tünetekről*, stb. Csodálni való-e akkor, ha a jogtudomány, mely ugyanezen szavakkal operál és operálni szokott, gyakran azt találja, hogy ugyanezen szavak mögött ugyanaz az értelem is rejlik és hogy az elmegyógytudomány alig tud mást vagy jobbat mondani, mint amit a jogász amúgy is tudhat. És ha még az is járul hozzá, hogy egy eseményről több orvosnak többféle a véleménye, ugy ebből az elmegyógytudománynak, mint a gyakorlati jogszolgáltatás segéddisciplinájának teljes hasznavehetetlenségére következtetnek, — sőt gyakran a ^közvélemény* állásfoglalása szerint még «elmeorvosi indulgentiáról» is beszélnek, melynek forrása a véleményező orvosnak személyes érdekében kerestetik. Áll ez különösen oly esetekben, melyek a szereplő személyek, vagy a büntetendő cselekmény okából a közfigyelmet magukra vonják. A nemi fajtalansági cselekmények különös jellegénél — vagyis a nemi kérdések iránti széleskörű érdeklődésnél fogva és az ezekkel kapcsolatos képmutatás folytán — érthető, ha ezen ténykedéseknek fokozottabb törvénykezési jelentőség tulajdoníttatik, amelyre ezek különben jogszerint igényt nem is tarthatnak. És éppen e képmutatás áll útjában a természetes szemlélődésnek és elfogulatlan megítélésnek. Az idevágó törvényes intézkedések is ily kettős jellegűek hol csüggetegek, hol kíméletlen szigorúak. A különféle országokban majdnem egybehangzó büntető rendelkezések a nemi pervers cselekvények dolgában azon feltevésre jogosítanak, hogy azok nem önálló jogi mérlegelésnek a folyományai, hogy az egyik állam szemérmesen követte a másiknak nyomdokait, mert erkölcsi felháborodásában nem akart amannak mögötte állani. A nemi perversitás törvénykezési jelentőségének elbírálásánál eltekinthető a mások egészségét veszélyeztető, vagy a bizalom megszegését involváló oly esetektől, melyek a sértő fél különös gondjára bizott egyénnel szemben elkövettetnek. Éppúgy helyesen torolja meg a btk. az oly nemi támadásokat, melyeknek kiskorúak, elmebetegek vagy öntudaton kívüliek válnak áldozataivá, vagy melyek a közszemérmet sértik. Mindezen intézkedések a közjó megtámadtatása ellen irányulnak és védeszközök az egyesnek és az összességnek megoltalmazására egyesek lelkiismeretlen támadásai ellen. Szerző kizárólag a német btk. 175. §-ával óhajt foglalkozni Első sorban összehasonlítja azt az osztrák btk. 129., a magyar btk. É6& és 169., az uj nbrvég btk. 213., a belga bpts, 213., a dán btk. 177. §§-aival, továbbá az idevágó amerikai és olasz büntető határozatokkal. Mindezen államok (Ausztriát kivéve, mely az sodomiát és a tribadiát külön büntetendőknek rendeli) azon állásponton állanak, hogy csak a férfiak homosexualitása és a sodornii büntetendők. Ausztriában sem fordult elő még eset, hogy a tribadia birói ítélkezés tárgyát képezte volna. Feltehető tehát, hogy a vök diskrétebben járnak el a homosexualis perversitás eseteiben, hogy mindkét fél aktív szereplő és igy «áldozató nem létezik. A női nemnek nagyobb szemérmetessége és az ebből folyó nagvobb félelem a birói eljárástól — a legnagyobb nyilvánossággal űzött prostituüóval szemben nem igen nyer támpontra. Nyilván nincs a nők sorában panaszos és igy panaszlott sem. Felmerül tehát az a kérdés, hogy miért tartja a törvényhozás csak a férfiak homosexualitását és esetleg még a sodomiát és nekrophilist büntetendőnek ? Talán csak ezeket az alakzatokat ismernék a törvényhozások ? Vagy valamely mélyebb értelem rejlenék e korlátozásokban Szerző egyelőre eltekint a sodornia és nekrophylistől, melyek — tapasztalata és meggyőződése szerint — más szempont alá esnek és a homosexualis bűncselekmények közzé való sorozásukban a törvényhozási tényezők teljes tájékozatlanságára vallanak az elmegyógyászatok terén. Büntethető csak az, ami a társadalom érdekeit egységükben veszélyezteti. Érthető és természetes tehát, ha a törvény az erőszakosságot, vagyis minden olyan nemi támadást is megbünteti, mely a megtámadottnak akaratát nem respektálja. Ezt vették a civilizált népek büntető határozatai is zsinórmértékül, valamint gondoskodtak arról is, hogy a nemi cselekmények intimitásának természetes szük korlátai fel ne döntessenek visszont és a közerkölcs, közillem megsértése megtoroltassék. Mily összefüggésben kerülnek tehát a homosexualis cselekmények egyáltalában és a férfiakéi különösen a büntetendő cselekmények sorába ? Ezek törvény szerint akkor is büntetendők, ha sem az erőszak, sem a közillem megsértésének jellegével nem bírnak. A kérdés itt csak az lehet, hogy az egyénnek vagy a társadalomnak milyen jogát sérti a homosexualis és különösen a férfi