A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 49. szám - A közbirtokosság személyisége

A JOG 355 irászatot az Ürdts ügyköréből kiveszi és azt 12. S-ában önállóan és tegyük mindjárt hozzá : elég szabatosan szabályozza. Az ügyvéd köteles minden ügyre nézve rendes jegyzéket vezetni, melybe az általa tett intézkedések és kiadások, a nyert előlegek és az ellenfél fizetései bajegyzendők (58. §.). A vagyontalan felek képviseletéé megtagadhatja rokonság, sógorság, érdekeltség esetében, továbbá ha az ellenfelet már más ügyben képviseli, ha lakhelyén kívül székelő hatóság előtt teendő folyamatba az ügy ; ha az ily képviselettel már tul terhelve van és ha az ügy sikerrel nem vihető keresztül (59. §.). Bűnvádi ügyekben a védő dijai az eljárás költségei közé veendők fel és a bűnvádi átalányból kifizetendők (60. A hivatalból kirendelt védők és közvédők, továbbá gondnoki és gyámhatósági ügyekben a gondnokok kirendelése a kamara által közölt névsor figyelembevételével, egyenletesen elosztva és lehetőleg sorrendben eszközlendő. Köteles a hatóság vagy bíróság a kamarát minden egyes gondnok kirendeléséről értesíteni (62. §.). Xagy tervezete itt egy régóta vajúdó, ugy a bíróságnak, mint a kamarának sok fejtörést okozott kérdést érint és azt nem éppen kielégítő módon oldja meg. A fenti szakasz ugyanis semmiféle sanctióval nem Sir, — még azt sem mondja, hogy a bíróság köteles a névsort és a sorrendet követni. Pedig hogy mennyi e téren a visszaélés, arra nézve szolgáljon intő például e sorok Írójának esete, aki 39 évi ügyvédkedése dacára még a mai napig soha sem gyámhatóságtól, sem liagya tékbkóságtól, — sőt egyáltalában (2—3 szerény tömeggondnokságon kivül) semmiféle gondnoki vagy ügygondnoki kirendelést nem nyert. Ily állásokra csak a puszipajtások és kebelbarátok tarthatnak igényt. A kamara dolga volna évnegyedenként a bíróságnak egy listát előterjeszteni, melyhez a biró vagy a hatóság jogkövetkezmények terhe mellett volna kötve. Az ügyvéd teljes szólásszabadsággal bir. Aki ellene abból a célból, hogy őt jogvédelme gyakorlásában akadályozza, erőszakot vagy veszélyes fenyegetést használ, vétséget követ el és 6 hónapig terjedhető fogházzal és 1,000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sujtatik. Aki ügyvédet hivatása gyakorlásából folyólag rágalmaz vagy becsületében sért, a Btk. 262. i?. szerint nyilvános rágalmazás vagy becsületsértés vétségét követi el és az eljárás hivatalból folytatandó (63. §.). Gratulálunk .Ytf^jj'-nak, aki az ügyvédi kar méltóságát ily meleg érzéssel és ily találó szavakkal tudta megóvni. (.Folytatása következik.) ^ A közbirtokosság személyisége. Irta ROJCSEK SÁNDOR tatai betétszei kesztő kir. albiró. A magyar polgári törvénykönyv tervezete a közbirtokosságot (értve ez alatt nemcsak a tulajdonképeni, t. i. a nemes közbirtokosságot, hanem a volt úrbéresek közönségét is) jogi személynek nem tekinti s csak annyit enged meg, hogy ha az ilyen közönség bizonyos (gazdasági) vállalat vagy feladat (pl. erdőőri személyzet képzése, tartása, munkások biztosítása) megvalósítására egyesül, ily egyesülésből kifolyólag, «de csakis ebben a vonatkozásban» személy minőségét öltheti magára. Általánosságban azonban a tervezet az emiitett közönségeket az egyszerű tulajdonközösségtől meg nem különbözteti s rájuk, «a lényeget tekintve», a tulajdonközösség szabályait tartja alkalmazandóknak. Indokolja pedig ezt a tervezet azzal, hogy nincs gyakorlati szükség arra, hogy a közbirtokosság testületté (jogi személylyé) alakuljon, az egyéni tulajdoni részek megszüntetésével és ingó részvények behozatalával. (Indokolás I. köt. 151. és köv. 1.) Ebből az indokolásból tehát azt kell következtetni, hogy a tervezet elvi akadályokat vagy egyáltalán nem lát, vagy ilyeneket tekintetbe nem venne, ha agyakor lati szükség* követelné azt, hogy a közbirtokosság minden tekintetben jogi személynek tekintessék. Nem szükséges tehát azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy bir-e a közbirtokosság azokkal a sajátságokkal, melyek elengedhetetlen alkatrészei a jogi személy fogalmának s nincsenek-e másrészt oly sajátosságai, melyek e fogalommal össze nem egyeztethetők ? Elég, ha a gyakorlati szükség követelményeit vesszük idevonatkozóan vizsgálat alá. Ezt cselekedvén pedig, más eredményre jutunk, mint a tervezet. Bátor leszek egy pár példában a jogélet néhány jelenségére rámutatni, annak illustrálása végett, hogy nagyon is jelentős gyakorlati okok szólnak amellett, hogy a szóban forgó közönségeket a tulajdonközösség merev és nehézkes szabályaitól megszabadítsuk s őket a jogi forgalom számára mozgékonyabbakká tegyük. A község népességének szaporodása azt eredményezi, hogy az állandó lakosság a már létező lakrészekben nem fér el. A keletkező családok szívesen vennének házat vagy háztelket, de vajmi ritkán juthatnak hozzá. Mit tegyenek tehát ? A legelőterület rendszerint határos a község belterületével. Mi természetesebb, minthogy azok a családok, melyek megfelelő háztelekhez máskép nem juthatnak, a községet körül vevő legelőterületből igyekeznek ilyent szerezni. Igen, de kitől vegyék meg a több száz, sőt néhány ezer ho'das legelőből a szükséges potom 150— 200 \jj-ölnyi területet r! Ha a közk birtokosság nem egyéb egyszerű tulajdonközösségnél, akkor a ^ vételügyletet csakis az összes tulajdonostársakkal köthetik meg érvényesen. Aminthogy a 45,041/889. I. M. sz. rendelet 10. §-a szerint is ahhoz, hogy a legelőterület egy részére valakinek javára a kizárólagos tulajdonjog telekkönyvileg bejegyeztethessék, <iaz összes osztatlak illetőségek tkvi tulajdonosai által kiállított s a tkvi rendeletekben megállapított kellékekkel reform- vagy forradalmi eszmét hozott napvilíwra. Ha nem csalódom^aráüiennyi ^RÜÍl \üiiS^Wt9gíl§^S^l^C\\*nGG^r \ cselekmények egyéni tényezőit önkényesen a solidaritás kizárólagos törvényére vezeti vissza. Ezt látjuk a kriminalitás statisztikai adataiból levont túlzott követelésekből, valamint a polgári szabadság és a törvényesség biztositékainak az elnyomására irányuló törekvésekből; ugyancsak ezt látjuk a közismert kettős helyettesítésből is, amelyek közül az 1. az erkölcsileg beszámítható s a valóban szándékolt, vagy elkövetett bűntett helyett, az ember veszélyességét kívánja figyelembe venni, a 2. pedig, az okozott rosszat jóvátevő büntetést, a mesterséges selectióval akarja helyettesíteni. «Az igazságosság, az erkölcsi jó és rossz, az érdem, vagy érdemetlenség, az igaz és a hamis, az igazságos és az igazságtalan eszméje mindig a legkülönfélébb, a legellentétesebb és a legtávolabbi változatokban található. Illúzió ez ? Költészet ez ? Ennek a kimutatására nem a társadalmi, büntető, vagy polgári törvény problémáját kellene megoldani, hanem az embernek a világban való problémáját. Nem szabad elfelednünk azt sem, hogy az igazságosság kategóriáinak — az evolucionista tudomány szolgálatában — a hasznosság kategóriáira való visszavezetése, valamint az igazságosságnak a fölfoghatatlan, vagy öntudatlan abstrakciójában való absorbeálása, merőben önkényes. «Az uj positivismus vakmerő harcosai igen sokszor hetykén hánytorgatják a régi büntetőjognak a tehetetlenségét, amidőn arra akarnak rámutatni, hogy az csak akkor lesz továbbra is életképes, ha egy eddigi kisebb jelentőségű segédtudománynak (az orvosi tudománynak) a bázisaira helyezkedik. Nemde nagy íllusióra vall azt kívánni, hogy egy kísérleti doktrínát absolut érvényességű és általános törvénynyé tegyünk «Az akaratszabad^agot és az erkölcsi felelősséget mint metaljzikaiJllusjót. kVzárják; az erkölcsi igazságosság eszméjét az ellentétek, gyakorlati absurdumok, "vag; d^SS^k11™ igazságtalanságok tömkelegének tekintik s mindezt azért, hogy % veszélyes és félelmes egyének ellen védekezzenek, illetve, hogy azokat a környezet föltételeihez való illeszkedésre birják. S e cél elérésére mindent megengednek maguknak, még a birói önkényességet is, amelyet valósággal emberfölöttinek, csaknem csalhatatlannak, tekintenek. «Az uj positivismus, mint jogsérelmet, a büntettél gyanúsított vagy terhelt embernek az érzékenységét szembe á'litja a bűntett fogalmával. A gondolkozók és reformerek ezen uj positivismusának a következtetései oly széles mérvűek és oly súlyosak, hogy lehetetlenség volna azokat valamennyit elősorolnunk. «Az uj iskola összes következtetéseit, eléggé érthetőleg, a következőképpen formulázhatjuk: a bűncselekmény suggestiv veszélyességének, —- amelyet a jogi, erkölcsi és obiektiv alapelv elleni támadásnak tekintenek, — az elfogadása, amely magában foglalja nemcsak a jövendőbeli lehetőséggel való számítást, és még inkább a már megtörtént büncselekménynyel való törődést, hanem a bűnös egyénnek, érzelmeinek, szenvedélyeinek és érdekeinek a teljes átgyúrását is.»3) * * * Az illustris Mancini is ellensége a büntetőjogi positivismus híveinek. «Az uj iskola egyik veszélyessége igy szól abban áll, hogy bizonyos egyedül álló s ritka tényeket általánosít és hogy elméletét oly módon túlozza, hogy az embert többé-kevésbbé brutális ösztönök által mozgatott egyszerű géps) Emilio Brusa: S u i u s t i z i a p e n a 1 e » positivismo nclla