A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 42. szám - Ügyvédség és közjegyzöség [1. r.]

298 A JOG Kúria irányadó körei ugyanezt a nézetet vallják. Szerintük a bifurcatióval cseppet sem lesz segítve a Kúriának jelenlegi, — hátralékokban elmerülő helyzetén. Ha eddig a képviselőválasztási ügyekben Ítélkező két kúriai tanácsban is előfordultak ellentétes elvi határozatok, — milyen lesz még csak a helyzet a vegyes tanácsokban ? Lesz-e itt többé egyáltalában egységes judikaturáról szó? Ki eszközli majd az ügydarabok kiosztását, ki a tanácsok összeállítását ? A Kúria-e vagy a közigazgatási bíróság ? Melyik kategóriából áll majd a tanácstagok többsége; kit illet az elnöklés előjoga ? stb. stb. Eddig különbséget tudtak tenni egy közfigyelmet keltett fővárosi és egy obskúrus, az ország perifériáján fekvő kerületben véghezment választás közt. Milyen lesz a kép a jövőben ? Hogy fognak majd a tapasztalt jogászok, a novicius nem jogászokkal megegyezésre jutni ? Ilyen és más kérdések foglalkoztatják a Kúriát ereform tárgyában. — és nincs senki, aki erre megnyugtató választ tudna adni. Némi könnyebbséget nyújt azonban a választási ügyekben való felszólamlásoknak a Kúriától való elvétele ; de ez is csak egy csepp a tengerben, •— mert a restantiáknak csak igen csekély részét bírja korábbi elintézéshez juttatni. «Ha legközelebb — igy folytatja a miniszter — a perrendtartás és birói szervezet megalkotása fogja elfoglalni, — ugy ez nem jelenti azt, hogy más törvényjavaslatokat nem készít elő.» Ezt ily emphatikus bizonyitgatás nélkül is elhittük volna ; már azért is, mert tényleg számos, teljesen kész tervezet várja a miniszter fiókjában a feltámadást és azért van kodifikáló bizottságunk, hogy minden lehető és lehetetlen dologról javaslatot készítsen. De ki törődik e javaslatokkal ? és kinek mi haszna van belőlük, ha törvényerőre nem emelkednek ? Minden miniszter rendszerint rossznak találja előde tervezeteit és addig farag rajtuk, míg őt is a politikai vihar elsöpri és a kecses játék újból elölről kezdődhetik. Idézzünk talán példákat? Ha tehát a miniszter törvényjavaslatokat készit elő, — ez még semmit sem akar mondani és csak afféle captatio benevolentiae. Jó arra, hogy kimutassa a resszortjában uralkodó lázas tevékenységet és buzgalmat — voilá tout! Mint sürgősen megoldandó reformokat említette a miniszter ezúttal «az anyagi és alaki btk. novelláját és számos hitelügyi javaslatot, melyeket szintén törvényerőre óhajt emelni.» Ezek ugyanazok a javaslatok, amelyeket múltkor nem sürgőseknek jelzett. Hogy mindezen dolgok fölötte sürgősek, — evvel a miniszter semmi ujat nem mond. Ezt mindenki érzi és tudja, aki chronikus bajban sínylődő igazságügyünk betegágyához mint szakértő közeledik. A fősúlyt tehát nem a sürgősség elismerésére, hanem arra kell fektetnünk : vájjon szándékozik-e a miniszter e reformokat megvalósítani ? A logikai és grammatikai interpretatió szabályai szerint ezen megvalósítás teljesen ki van zárva. Mert a miniszter sem mondja azt, hogy e javaslatokat törvényerőre fogja emelni, hanem csak annyit, hogy ezt óhajtja! A két szó közti különbség szembeszökő és az oly óvatos s szavait annyira mérlegelni és megfontolni tudó egyén, mint igazságügyminiszterünk, kétségen kívül jól tudja, hogy miért választotta e szavaknál az optativ formát. Szemrehányást neki azért nem teszünk, mert — amint ezt már ismételten kiemeltük, — a jelenlegi provisorius kormánynak még azt sem sikerül maid födél alá hoznia, aminek megvalósítását positive megígérték. Az efféle platonikus óhajtások tehát csak «pour la bonne bouche» szolgálnak. így vagyunk az ügyvédi kérdéssel is. Az egybehívandó kongresszus élénken foglalkoztatta a minisztert. Ha mozog az ügyvédség, akkor az egész igazságügyi kérdés annyira összekuszálódik, hogy annak megoldása sok bajt és zavart okozhat. Itt tehát sürgős ellen-:-akkhuzásra volt szükség — és ez a körülmény, ez a bonyodalmas helyzet szülte a második: a szaksajtó előtti megnyilatkozást. A többi fentemiitett reformalkotásnak felsorolása csak az a köpeny volt, mely a meghívás és megnyilatkozás tulajdonképpeni célját takarni volt hivatva. Az élettelen javaslatoktól nem volt a miniszternek oka félnie • annál jobban félhetett az élő ügyvédektől és bosszús akciójuktól. «Kiváló figyelmet fordit — igy szól a miniszter — az ügyvédi érdekek megóvására. Nyilvánosságra bocsátja az ügyvédi rendtartás javaslatait, hogy a szaksajtó meghallgatása után a kérdésben állást foglalhasson.)) Tehát ezeket a javaslatokat, melyek hosszú éveken át oly gondos előkészítésben részesültek, melyeket az egész jogászvilág már untig ismer, melyek a szaksajtóban is alapos bírálat tárgyát képezték, — most újból szándékozik a szaksajtó bírálata alá bocsátani! Talán azért, mert a miniszter oly nagy súlyt fektet a szaksajtó bírálatára? Korántsem ! A miniszter deterentiája a szaksajtó előtt legújabb keletű — eddig még létezésünkről sem vett tudomást. Teszi azt tisztán azon okból, hogy időt nyerjen. «Qui habét tempus, habét vitam» ! Jó sok ideig tart a javaslatok kinyomatása és szétküldése, még több ideig a szaksajtó bírálata (ki akarna és tudna itt határt szabni ?) aztán lesznek-e vélemények gondosan egybegyűjtve és rendezve, majd a kodifikáló bizottságnak uj javaslat elkészítése céljából átadva. Uj kinyomatás, uj szaksajtóbirálat, majd enquéte, uj átdolgozás és igy tovább cum gratia ad infinitum ! És mindezért a miniszternek még hálával és elismeréssel tartozunk, mert ő kiváló figyelmet fordit érdekeink megóvására. Hogy Methusalem korát érhetjük addig, amig a javaslat csak a parlament elé is kerül — ennek csak nem ő az oka ?! Az ügyvédi nyugdijkérdés szoros kapcsolatban áll ugyan az ügyvédkérdéssel, — de itt már más kibúvóra volt szükség a kérdés elodázására. «Bár számos aggálya van, kész nézetét a kamara óhajának alárendelni, ha garanciát nyer arra nézve, hogy az intézmény életképes* ! Miben álljon azonban e garancia és ki adhatja azt meg? — arról miniszterünk mélyen hallgat. Hiszen elég az ily rokonszenves mondással a kedélyeket lecsillapítani. Csak törjék ők a fejüket a garanciákon. Ha meg is találnák azokat, a procedúra ugyanaz lesz, mint fentebb. És mi még hálátlanok vagyunk iránta, még kritizálni merjük jó intencióit! Sajnos, hogy a «nesze semmi, fogd meg jól»-al az üres gyomor be nem érhet! Hogy a feleket a kúriai bíráskodás javaslata szerint csak ügyvéd képviselheti, — ezt is vívmányképpen hangoztatja a miniszter. De hiszen eddig is csak ügyvéd és pedig jobbára néhány specialista ügyvéd képviselte a feleket itten, — mi haszna van ebből az ügyvédi kar zömének ? Csak annyi, mintha a postakincstár a Honoluluba irányított levelek portóját egy fillérrel leszállítja. Hányan írnak közülünk Honoluluba ? Végül még a bírák rendkívüli szabadságáról is megemlékezik. De ez már nem törvényalkotási, hanem administrativ részlet, amelylyel ezúttal foglalkozni nem szándékozunk. Ezek után pedig kíváncsian várjuk a miniszter budgetprogrammját. Félünk, hogy ebben is csak afféle «chateaux d'Espagne» tervekről lesz szó. Csak külső glanzra legyen a beszéd kicsiszolva, — és a siker biztos ! Mi pedig a rosszmájú, javithatlan emberek közzé leszünk I sorozva, kik akkor is gáncsoskodnak, mikor a miniszter teli marokkal — igér! Illik-e az ily kápráztató kép összhangját rontani, — bármily igazságos is legyen különben a kritika ? Sajnos, még azt sem ígérhetjük, hogy jövőre javulni fogunk. Révai Lajos dr. Ügyvédség és közjegyzöség. Irta ZIMÁNYI ALAJOS, budapesti kir. közjegyző. A v. Jogs> folyó 1906. évi 41-ik számában e cím alatt «Ujabb bonyodalmak)) — Révai Lajos dr. tollából az országos ügyvédi kongresszus egybehívására vonatkozó közlemény jelent meg. Ebben a közleményben két oly kijelentés foglaltatik, amelyek egymással ellentétben állanak és nem volna ajánlatos, ha az ügyvédi kongresszus ennek a két ellentétes kijelentésnek együttes alkalmazásával végezné nagyfontosságú tanácskozását és hogyha határozatát mind a két kijelentésre fektetné. Egyik kijelentés ezekben a szavakban foglaltatik: «csak az erők összhangzatos működése eredményezheti az állani céljaira nélkülözhetlen fejlődést és haladást, mert a felmerülő disszonanciák az állam gépezetének akadálytalan keringését megakasztják.)) Ez az egyik kijelentés teljesen kifogástalan és minden jogász — bármelyik hivatásszakban működjék az igazságszolgáltatás terén — csak szerencsét kívánhat az ügyvédi kongreszszus működése és erélyesebb fellépéseért és egy jogásznak sem lehet kétsége, hogy ha a kongresszus ezen lap-cikk első kijelentésében foglalt elv mellett intézi működését és határoz: akkor ennek a működésnek az igazságügy feltételeinek megfelelő sikere nem maradhat el. Van azonban az említett közlönycikkben egy ezzel ellentétes másik kijelentés, amely a következő szavakban foglalta1 tik : «az ügyvédi kérdésben 1875. évben, vagyis az ügyvédi rendtartás megalkotásának idejében még a közjegyzői törvény