A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 41. szám - Az ügyvédi tisztesség parazitái [3. r.] - A magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának bírálata. Bizonyitás [9. r.]

A JOG 291 Az egyszerű nyilt és tiszta, továbbá a kapcsolt összetett, korlatolt hallgatag beismerésre, a beismerések visszavonására a javaslat 278—281. szakaszaiban ugyanazok a szabályok vannak I felállítva, melyek a som. elj. 58—61. szakaszai alatt foglaltatnak. A bizonyítási kötelezettségre a ptrendt. 152. §-ban felállított szabály kifejezésre talál a javaslat 284. £-ban. A sommás eljárásnak a szabad mérlegelésre vonatkozó 6i. §-a, a javaslat 285. szakaszában van kifejezve. A 286. §. megegyez a som. elj. 65. §-Val, a 287. § pedig megfelel a ptrendt. 153. §-nak. Altalános szabályul állitja fel a javaslat a som. elj. 66. szakaszával egyezően, hogy a bíróság a bizonyítást a szóbeli tárgyalás folyamán veszi fel (290. §.) Ki van mondva n javaslatban is, hogy a bíróság a bizonyitástelvételt elrendelő ágzéséhez nincs kötve (292. §.) Megkeresett va jy kiküldött biró is foganatasitíiat bizonyitásfelvételt, de ezt a per bírósága rendeli el, s az ekként eszközölt bizonyitásfelvételt a biróság a szóbeli tárgyalás folyamán ismételheti (202. §.) A bizonyitásfelvétel eredményét a felek szóbeli tárgyaláson előadni tartoznak (301. §.). Mindezek a szabályok kiegészítik a mai sommás eljárásnak bizonyításra vonatkozó szakaszait s a javítás ugy elvi mint gyakorlati szempontból méltatható. Itt tartom kiemelendőnek, hogy a javaslat már a keresetnél megkülönbözteti a tényállítást és a jogállitást, a jog állitás a tényekből vonatik le, a bizonyítás tehát mindig ténykörülményekre vonatkoztatható. Fontos ez a kettéválasztás a felülvizsgálati elvek alkalmazása szempontjából, hol csupán a jogkérdés jön szabályozás alá. A jogalapitó tényeknek rendezése, csoportosítása, s az arra szolgáló bizonyítási eszközöknek alkalmazása képezi tehát a szóbeli tárgyalás feladatát, s helytelennek s megengedhetetlennek tartom némely bíróságnak azt a gyakorlatát, hogy a jogállitás igazolására rendel el bizonyítást. Gyakran találkozunk esetekkel, hogy a biróság e bizonyitásfelvételt következőképpen rendeli el: Igaz-e, hogy a felek a per tárgyára ügyletet kötöttek r vagy : Való-e az, hogy a lefoglalt tárgyak az igénylőnek képezik tulajdonát? vagy éppen a következő kérdést intézi a megkeresett bíróhoz: Hallgassa ki a tanút vagy tanukat, hogy a megrendelt áruk megfeleltek-e a kikötött vagy törvényi kelléknek ? vagy : Igaz-e az, hogy felek az ügylettől kölcsönösen eláll ottak ? Ilyenkor a bizonyítás nem éri el a maga célját, mert nem fejtetnek ki azok a tényelemek, melyek a jogalkotásra szükségesek, azt a következtetést, hogy a tényelemek együtt büntetésének az ügyvédségből való elmozdításuk alkalmazását maguk után vonták volna. Ha tehát az ügyvédségről le nem mond, ma oly fegyelmi büntetésnek hatálya alatt állana, mely az 1880. évi XXXVII. t.-c. 28. §-ára és az ürdts 3. §-ára figyelemmel, a felvételt megakadályozza. Kizárásával azonban nem kerülhetett előnyösebb helyzetbe, különösen midőn abba a karba akar visszafogadtatni, melynek fegyelmi törvényei elől kitért.» (Budapesti ügyvédi kamara 1906. márc. 22. 685/1906. sz.) A kamara tehát ezúttal túljárt az ipse furfangos eszén ! 3. A felében dolgozó ügyved birtokpert tett folyamatba és pervesztés esetén lemondott minden költségigényéről, viszont pernyerés esetén az ingatlanok fele őt illette volna. A birtokpert azonban mindhárom fokon elvesztette. Az ügyvéd az ingatlan «megmentése» végett azt javasolta feleinek, hogy bár neki tőlük költség nem jár, ők mégis járuljanak ahhoz, hogy az ő javára 354 K. 60 f. perköltség erejéig a zálogjog azon ingatlanokra, melyek csak névleg voltak az övék, tényleg pedig az ellenfelet illették, — bekebeleztessék és végrehajtás utján azoktól kielégítést szerezzen. Összejátszottak tehát arra, hogy a telekkvi állapot kihasználásával, koholt követelés alapján kiforgassák a tényleges birtokost jogaiból. Panaszlott ügyvéd akkor, mikor a végrehajtási zálogjogot a szóban forgó ingatlanra 354 K. 60 f. erejéig bekebeleztette, az ürdts 47. §-ának tilalmát szegte meg. Az ekként nyert végrehajtási zálogjogot fenntartotta mindaddig, míg ellenfele végrehajtás megszüntetése iránti pert nem indított és csak akkor kérte annak törlését. «Ezen ténykedések sérelmére szolgálnak az ügyvédi tekintély és becsületnek és az ürdts 68- §. b) pontjába ütköző fegyelmi vétséget képeznek és e miatt X. ügyvéd vád alá helyezendő volt.» (Budapesti ügyvédi kamara 1906. febr. 8. 3,085'1906. tegy. sz.) (Kúria helybenhagyó 1906. május 5. 200/1906. f. k. sz.). létrehozták-e a jogi eredményt, a tanura bízni nem lehet. így helytelen az, midőn a fél ekként bizonyít: Hivatkozom N. és N. tanukra, akik tudják, hogy én X.-el a cser-üzletre ügyletet kötöttem. A tanuknak azt kell bizonyítani, hogy miféle ténybeli cselekmények létesültek a felek közt s azokból lehet majd következtetve megállapítani azt a jogi tényt, hogy keletkezett-e a felek közt érvényes ügylet. Felhozzák gyakran, — s ezt jogi szaktudósok is hangoztatják, — hogy a phisikai tényelemet a jogi tényelemtől különválasztani nem mindig lehet, sőt a phisikai tényelem által már a jog is kifejezve van. Ezt én el nem fogadhatom, ebből pusztán annyi áll, hogy néha a phisikai és jogelem szétválasztásánál nagyon finom megkülönböztetéseket kell tenni, a két elem külön állása néha alig felismerhető, de finom distinctiókkal a megkülönböztetéshez mindig eljuthatunk. A fentebbi szempontból a beismerésnek és jogelismerésnek construálása nagyon fontos. Jogelismerés magának a követelt jog fennállásának elismerése, vagyis kifejezése mindazon eredmény összességének, melyhez per által juthatunk. De egy jogi ténynek acceptálása még nem fejez ki jogelismerést, bár hatályában a jog megítélésére vezethet, az ily jogi tények acceptálása tehát pusztán beismerést jelent. A fél beismerése tehát vonatkozhatik phisikai és jogi tények beismerésére s én súlyt kívánok helyezni erre a megkülönböztetésre, mert a jogi tények beismerésének hatályosságát a fél oly phisikai tényeknek felhozása és bizonyítása által megszüntetheti, melyek eredményéből kimutatható, hogy azok a jogi tényállást — mit a fél beismert — létre nem hozhatták. Ellenben valamely phisikai tény végbementének beismerését, a fél ellenkező phisikai tényállással nem ellensúlyozhatja, mert az ellentétes tényállás közt azt a tényállást kell elfogadni valónak, amelyet maga beismert. Azt azonban én sem kívánom, hogy az ily tudományi szempont a törvényjavaslatban érvényesüljön. Elég, ha a biró bölcsességére s éleslátására bizatik, hogy a fél viszavont beismerése mily hatálylyal birjon. A törvényjavaslat a bíróságon kivüli beismerés hatályát külön nem szabályozza, tehát a biró mérlegelése alá fog tartozni, hogy ily beismerésnek — ha az bizonyittatik, — minő hatály tulajdoníttassák. A bíróságon kivüli beismerés már jogelismerésre, továbbá phisikai és jogi tények végbementének beismerésére vonatkozhatik. Vannak, akik a bíróságon kivüli jogelismerésnek uj jogalapitási hatályt tulajdonítanak. Én az ellenkező állásponton vagyok, ennek kifejtése azonban ezen munkálat körébe nem tartozik. Én a bíróságon kivül tett jogelismerést pusztán bizonyítási szempontból méltatom. (Folytatása következik.) Reméljük, hogy a fegyelmi biróság az ily érdemetlen kartárssal szemben, majdan a végtárgyalásnál a törvény teljes szigorát alkalmazni és őt vétkesnek kimondani, ennek alapján pedig az ügyvédségtől egyszer s mindenkorra elmozdítani fogja. Az ily aljas gondolkozással szemben nincs kíméletnek helye. Hogy mennyire szükséges ezen intelem, ezt mutatja a következő tanulságos eset: 4. A Kúriát is becsapó ügyvéd. Egy vidéki ügyvéd, X. helybeli ügyvédet helyettesként jelölte meg a Kúriánál beadott petícióhoz csatolt meghatalmazásban Tárgyalás előtt ajánlott levélben értesítette helyettesét, hogy a petíciót visszavonta, tehát a kitűzött tárgyaláson ne jelenjen meg. Költségét pedig közölje vele. Vádlott azonban a Kúriánál oly költségmegállapitást kért, mely nem öt, hanem a petíciót készítő és benyújtó megbízóját illette. A Kúria a költséget 500 koronában állapította meg és ezt az összeget X. ügyvéd a megbízója ügyfelén: a kérvényezőkön, végrehajtás utján be is hajtotta. Midőn a megbízó erről értesült, felszólította X.-et, hogy a behajtott 500 koronából 450-et fizessen neki vissza, mert tevékenysége 50 koronával kellően van honorálva. Vádlott ezt nem tette és perre engedte a dolgot jutni, mely természetesen I—III. fokulag marasztalásával végződött. De midőn X. ellen a 450 K. és jár. erejéig kielégítési végrehajtást vezetett, X. neje az ingók legtöbbjét kiigényelte, a visszamaradtakért pedig az árverésen befolyt vételár az előző foglaltatok követeléseit sem fedezte és igy a 450 K. és jár. iránti követelés semmiféle kielégítést nem nyert és ez a mai napig sincs kiegyenlítve. A fegyelmi biróság az ürdts 68. §. b) pontja alapján a fegyelmi vétséget megállapította és ezért vádlottat az ürdts 70. §. b) pontja alapján, elég enyhén, csak 3 havi felfüggesztésre ítélte.