A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 37. szám - A birói függetlenség

A JOG 263 Tárgya a természettudományokra utalja, rendszere bölcsészeti. Energiák helyébe kiváltkép deductiókkal dolgozik. Ez a modern tett emberét elkedvetleníti és hő óhaját ébreszti, jobb, élesebb eszközök iránt. Hozzájárul napjaink, tiszteletet nem ismerő kíváncsisága. Korlátozatlan tudvágy behatol a legsötétebb sarkokba is, hogy kifürkéssze, vájjon tényleg megfelel-e mindenütt a szó a dolognak. Senki sem tagadhatja, hogy a jogtudomány bő tárháza az ily ámító szavaknak és minden jogász, aki az üzemszerüleg szerzett routint nem csupán gépiesen tovább üzi, — bizonyára már megalkotta saját véleményét a jogi dogmatikának átörökölt eszközei felöl. A jogtudomány ma sok képlettel dolgozik, melyek a kritika előtt helyt nem állanak és valódi gondolkodásunkat elfátyolozzák. De változik-e majd lényegében valami, ha ostromot intézünk e képletek ellen? Az a küzdelem a jogért, melyet Gn. Flavius indít, nagyobbára csak küzdelem a szó, a symbolum, a trópus ellen. Attól, amiben tényleg szenvedünk, ez a küzdelem bennünket meg nem vált: az akarat meghasonlottságától, az életnek eseményeitől (die Tatsachen des Lebens). melyek a sociahs test élete fölött uralkodnak és azon szegényes, gyér eszközök felismerésétől, melyekkel a jogász logikus, dialektikus és psychologikus érvelései közben rendelkezik. Az aesthetika, művészet, sőt részben a történelmi tudomány is, igaz hogy ugyanezekkel az eszközökkei élnek, bár ezek itt részben más név alatt szerepelnek. A jogtudomány nyomorúsága csak abban áll, hogy feladataiban e tudományoktól lényegesen különbözik, és éppen ezen feladatai növekedésével mind tisztábban érzi a cél és eszközök közti távolságot. Innét származik a mai forró nyugtalanság a jogtudományban. A dogmatikának némely leltári darabja az alapos átdolgozást igényli. A parlamentek közreműködése a törvényhozásban és az ebből a törvények megértésére és magyarázatára kiható tömérdek eltérések és kérdések, — tudományosan még alig tárgyaltattak. Mind ennek pedig meg kell történnie. De az emberi gondolkodás módjához, vagy történelmi gondolkodási szokásainkkal összefüggő gondolkodási, következtetési és ítélkezési hibáink és fogyatkozásainkhoz semmiféle reform nem fog nyúlni. Több kilátásunk volna ezen áldatlan állapotból kimenekülhetni, ha a jogász-, de különösen a bírónak csak akarnia kellene azt a szabályozást, amelyet valamely konkrét életvisszony, természeténél és minőségénél fogva megkövetel. Ha tehát a biró — annak helyébe, hogy minden körülmények közt a rendelkezésére bocsátott törvényparancsokkal boldogulnia kelljen — mindenütt, ahol a törvény a döntésre nem elegendő, önmagából, saját jogérzetéből meríthetné azt, ami jog gyanánt érvényes legyen. Ide céloz Gnaeus Flavius plaidoyer-ja. Egyedül ez a pont érdekli a nagyközönséget. A jogtudomány felőli sóhajok és reménykedések, a jogászoknak— saját házi ügyük gyanánt— átengedhetők. Ma az az elv áll: hogy a biró a törvény alapján, vagy arra lehetőleg szorosan támaszkodva, ítéljen. Ennek biztosítása a jelenleg divó jogalkalmazás szokásos módszereinek a célja. Minden birói döntésről, mely nem közvetlenül a törvény szövegére támaszkodik, — bizonyos értelemben az állítható, hogy az többé nem a törvény kifolyása, hanem a biró egyéni alkotása. Ezt a szempontot egyoldalúan fejlesztve, jut Gnaeus Flavius azon követeléshez: el a mankókkal és áltámasztékokkal ; el mindavval, ami leplezésére szolgál annak, hogy az ítélet majdnem mindig a törvény keretén tul hozatott ; el mindavval, amivel még ily esetben is látszólagos összefüggést akartak létesíteni a törvény szava és az itélet között. És valljuk be végre-valahára, hogy a biró ily esetben törvény nélkül, egyedül a szerint határoz, amit saját meggyőződése, esze és jogérzete jognak felismer 1 «Csak a szabad jog, — döntései önkéntességével és tartalmuknak érzésszerü (gefühlsmaessig) világosságával az egyes jogesettel szemben, — hozhatja azt a hézagpótlást (Ausfüllung) és tényleg hozta is mindig. Minimum gyanánt sorolja fel Gnaeus Flavius, •— aki magát emellett még «a szabad jogmozgalom» főtoryjának (Hoch-Tory) tartja — azon követelményeket, melyekről fentebb már [Inger is megemlékezett. Xem kell jogásznak lenni, hogy ösztönszerűleg nyomban kitaláljuk a hibát. A kereskedő vagy iparos, tág üzleti körével, — amint ezeket hallja — nyomban gondol a különféle bíróságokra és bírákra, akikkel az idők folyamán dolga volt. Visszagondol majd az egyik vagy másik «eredeti» ítéletre, mely a jól rendezett visszonyok egész sorát hirtelen kétessé tette. És ijedten fog kérdezni, vájjon ez most még gyakrabban ismétlődik-e és védtelenül legyen-e ő kiszolgáltatva annyi személy subjectiv ötleteinek és jogérzeteinek ? A római praetor, a csekélyszámu angol legfőbb birák — az még hagyján. De a modern kontinentális államok sok ezer fővel szervezett jogszolgáltatási apparátusára nézve ez épp oly lehetetlen, mint az Ítéletek felsőbirósági felülvizsgálatának fenntartására nézve. Mert ez utóbbi a mérték azonosságán alapul, mig a biró jogosultsága ezen alkotó akaratának érvényesítésére — az ily azonosságot elvileg kizárja. A jog egyáltalában nem birói tulajdon, hanem köztulajdon. Főértéke nem az aránylag csekély számú birói jogdöntésekben, hanem a laikusoknak a köznapi forgalomban létesített sok milliónyi jogdöntéseiben rejlik. A birói itélet kijelenti azt, hogy, mit kellett volna tenniök a feleknek, mielőtt a bíróhoz jöttek. Érvényesülnie kell tehát a jogszolgáltatásban mindannak, a mi a nagytanulatlan tömeg által is megérthető és elfogadható, — nem pedig a tulkultivált egyéni jogérzet kiszámithatlan megnyilatkozásainak. Az üzleti forgalom elvesztené minden biztonságát, ha a biró az érvényben levő törvényt korszerűségére megvizsgálhatná és ellenkező véleménye esetén azt az egyes esetre vonatkozólag hatályon kivül helyezhetné, — el is tekintve azon zűr-zavartól, amely beállana, ha különböző birák ezen történelmi-utilitaristikus kritika mellett eltérő eredményre jutnának. Szóval, ha a jognak állami, társadalmi működésére gondolunk, a jogszolgáltatás egyéniségének ezt a kultuszát aligha másnak, mint antisocálisnak nevezhetjük és e tekintetben a röpirat a legkevésbbé sem rokonszenves. Valódi jogászdölyffel telt. A biró szellemi egyénisége ne szenvedjen csorbát. De vájjon fennállhatnak-e e mellett a nép-és az országnak gazdasági és társadalmi érdekei — ez a kérdés nem lesz taglalva. Egyáltalában jellemző, hogy seholsem tárgyaltatik az a kérdés, vájjon mily hatással lennének a birói ügykörnek ily változásai a forgalomra és az összességre nézve? És bár a röpirat magán hordja a divatos, ma nélkülözhetlen sociologikus jelmezt, — az még sincs akár sociálisan, akár sociologusan átgondolva. Gn. Flavius eszményének : hogy a törvényhozás helyébe a jogtudomány helyezkedjék, melynek foszerve lenne a biró, — politikai oldala is van. A szabad jogalkotás ott, ahol egyéni jogot szül és ennek érvényt szerez, maga is jogforrás és igy Gn. Flavius véleménye szerint, a többi jogforrások, sőt maga a jog módjára is: akarat legyen. De akkor a jogtudomány és jogalkotás egyenrangúak a törvénynyel, — csakhogy nem alkotmányos származásúak, mint amilyen maga a törvény és nincsenek megvédve a származásnak garanciái és felelősségei által. Eredete tiszta tudományos, ugy hogy az intellectualis, doktrinair elem túlnyomó volna és az egész népnek a parlamentben találkozó anyagi érdekei itt kevésbbé vétetnének figyelembe. Jogtudomány és joggyakorlás ezenfelül még formailag sem képviselik a közakaratot, hanem legfölebb csak a tudós világ vagy egyes hivatások tudományos gyakorlati embereinek külön akaratát. Éppen akkor, ha a jog mindenekelőtt akarat, ki volna zárva, hogy oly körök is alkotnának jogot, akik nem birnak jogosultsággal az összesség nevében nyilvánuló alkotmányos akaratra. Mert akkor a hatalom (die Herrschaft) is kezükben volna. Ily szempontból tekintve, a szabadjogi mozgalom nemcsak tudományos, hanem politikai felfordulást is céloz, az államcsínynek egy nemét képviseli. Mert az alkotmányos törvényhozási tényezőket detronizálni vagy legalább arra kényszeríteni akarja, hogy maguk mellett egy oly hatalmat tűrjenek, mely alkotmányos függetlensége folytán minden korláttól ment és a törvényes törvényhozás szándékait kénye-kedve szerint keresztezheti. A súlypontnak ezen eltolatása. az uj tannak nem véletlen mellékkövetkezménye, hanem annak tervében fekszik. Mert végső gyökere : a parlamentnek lassankint divatba jött csekély értékelése — kiváltképp annak törvényhozási szervképpeni minőségében. Gn. Flavius szerint nem szorulunk többé a mai jogi dogmatikára. A birói kar jelenleg «elég érett arra, hogy a régi járszalagot nélkülözhesse, érettebb mindenesetre a törvényhozók minőségében működő pártügynökök többségénél>. E furcsa nézet csak akkor érthető meg, ha hozzá tesszük, hogy szerző a törvényhozói és birói hatalom különválasztását is helyteleníti. De egyúttal azt is tanúsítja e nézet, hogy mily helytelen méretek szerint van általa a szabad jogszolgáltatás egész épülete tervezve. Politikailag tehát e «fiatal mozgalom*, — a próbák után Ítélve, nem a legjobban tájékozott. Holott éppen az államjogpolitikai perspektívából való vizsgálat válnék üdvére, — mert semmi más álláspontból nem lehet épp oly biztosan meghatározni az;, hogy mily terjedelemben és mily fentartásokkal igényelhetnek a jogtudomány és birói Ítélkezés az alkotmányállamban is jogalkotó erőt a törvényjog mellett ? Ha végre azt Ígérik, hogy a szabad jogszolgáltatás a judicatura népszerűségét és szakszerűségét fokozni fogja, — ugy ezt sem fogadhatjuk el ellentmondás nélkül. Eltekintve is attól, vájjon a népszerűség elvileg tartozik-e az Ítéletre nézve irányadó tekintetek és szempontok közzé, — a szabad jogalkotásnak minden e tekintetben képzelhető haszna ellensulyoztatik az ellenkező eshetőség által, hogy akkor népszerű törvények is, a nép felfogásától és érzetéből távol álló biró által épp ugy meghiúsíthatok. Az Ítélkezésnek nagyobb szakszerűsége tényleg fölötte kívánatos volna, de annak emeltyűje másutt, a tanügyi intézményeknél alkalmazandó. A bírónak jó szakszerű kiképzése mindenekelőtt más egyetemi oktatást tételez fel, mint amilyet a joghallgató ma élvez. Az egyetemi fakultások tantervébe uj szakok, uj módszerek felveendők. A félszázad óta hagyományos tudományos tananyaggal és ujabb ágainak gyér kibővítésével a jövőben többé be nem érhetjük. Az eddigi kísérletek nem eléggé mélyre menők. A tanreformnak bátrabbá, merészebbé kell válnia és a mai jogászi tágabb hatáskört jobb figyelemre kell méltatnia. Akkor talán magával hozza azt, amivel e pontban a szabad jogmozgalom talán adós maradt.