A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 37. szám - Kamatfizetési kötelezettség megállapítása végrehajtást rendelő végzésben

A JOG 259 A btkv. 313. §-a «házi fegyelemre jogosított»-ról beszél. A tanítók fegyelmi jogkörét a községi iskolaszékek részére 1902. okt. 31-én 44,246. sz. a. kiadott vallás- és közoktatásü. min. rendelet szabályozza, bár igen hiányosan. Korábbi joggyakorlatunk szerint «az iskolai tanítót nem illeti a 313. §-ban meghatározott házi fegyelmi jog«, — «a tanitó fegyelmezési joga nem azonos azzal, melyet a btkv. a szülő és gyermeke, vagy a gazda és cselédje közti visszonynál fogva, kifejezetten házi fegyelemre jogositottság gyanánt megállapít". C 11,558/83; Bp. T. 6,065/903. Jelenleg elismerik, hogy "az iskolai tanítónak házi fegyelmi joga van az iskolás gyermekekkel szemben s az ennek gyakorlása közben okozott könnyű testi sértés nem büntethető)). C. 4:bí/9üQ.Péesi T.1,813/91. A fegyelmi hatalom az 1876: XIII. t.-c. 2. §-a (cselédtörvény) szerint a gazdát is megilleti cselédje felett, mivel utóbbi a gazda háznépének tagja és a 45. §, szerint a gazda parancsait tisztelettel és megadással fogadni tartozik ugy, hogy «kifejezések és cselekvények, melyek a cseléd és háznép keretén kivül más személyek közt sértőknek tekintethetnek, a gazda irányában nem támaszthatják a vélelmet, hogy a cselédet becsületében érinteni szándékozott volna». Az id. törv. 46. §-a szerint a gazdának joga van cselédjét megdorgálni. A gyári munkások azonban cselédeknek nem tekinthetők, azok felett tehát a gyártulajdonost házi fegyelmi jog nem illeti. C. 4,943 902. Viszont a főnök a kereskedősegéd felett házi fegyelem gyakorlatára jogosított személynek tekintendő. C. 6,905/881. Az osztrák 1869. évi máj. 14. népiskolai törvény (R. G. Bl. No. 62) a tanítónak büntető hatalmat ad, melyet ez kötelességi és erkölcsi felelőssége állandó tudatában gyakoroljon és büntető eszközeivel takarékosan és gazdaságosan járjon el. Az e törvény alapján kiadott 1870. aug. 20. id. iskolai és tanítási rendszabály az esetre, ha minden fegyelmi eszköz elégtelennek bizonyult és az iskolatársak erkölcseinek veszélyeztetése fennforog, a gyermek kizáratását is megengedi. Az ujabb 1905. szept. 29. iskolai és tanítási rendszabály 85. §-a a kizáratást szintén megengedi, de egy lépéssel tovább megy, midőn a járási iskolai hatóságot kötelezi, hogy a gyámhatóságnál a gyermek egyéb intézeti elhelyezését javaslatba hozza, amennyiben t. i. a szülők a házi és egyéb nevelést nem biztosítják. Ha ily gyermek otthon neveltetik is, az iskolai hatóság a házi nevelést is ellenőrizheti és a gyámhatóságot ez ellenőrzés eredménye felől értesiti. E rendeletek a törvény azon rendelkezésén, mely az ált. iskolakötelezettséget hozta be, rést ütnek. A népiskolai törvény 1885. máj. 24. novellája szigorúbb nevelést igénylő gyermekek részére külön tanintézetek felállítását rendeli el; ilyen azonban máig egyetlen egy sem épült! A javító intézetek alapszabályainak 3. §-a szerint a fegyelmi hatalom ugy a tiszti és felügyelő személyzet, valamint a növendékek irányában egyedül aligazgatót illeti meg. Az 50. §. sorolja fel azon fenyítékeket, melyeket az igazgató a növendékek ellen fegyelmi büntetésként alkalmazhat. Ezeket utóbb a testi fenyítékkel toldották meg, mely alkalmaztatik, ha minden egyéb fegyelmi eszköz eredménytelen maradt. A testi fenyíték legföljebb is vesszősitésből áll, mely nem nyilvánosan, orvosi vélemény előleges kikérése után hajtatik végre. Ez alapszabályok küszöbön álló átdolgozása alkalmából el kellene választani a növendékek irányában fennálló házi fegyelmi hatalom kérdését az igazgató azon fegyelmi hatalmától, mely őt a tiszti és felügyelő személyzet irányában megilleti, viszont a házi fegyelmi hatalommal kellő korlátok között a családfőket is fel kellene ruházni. Tudomásom szerint a praxisban igy is van, hogy t. i. csupán a sulyosabb beszámítás alá eső rendetlenségek kerülnek az igazgató elé, a kisebb kihágásokat a családfő intézi el. (Folyt, köv.) . Kamatfizetési kötelezettség megállapítása \/ végrehajtást rendelő végzésben. Irta TYRNAUER ALBERT dr., orosházai kir. albiró. A «Jogt. Közlöny» 27-ik számában megjelent, Schijfer Adolf dr. soroksári ügyvéd ur tollából eredő hasonló cimü cikkére A Jog hasábjain reflektálni óhajtok! Cikkíró ur cikkében helytelenül hivatkozik a végreh. törv. 43- §-ának utolsó bekezdésére. E §. egészen másra vonatkozik és nem perköltségnek a kamatjára. Kamat tisztán az ítéletben megítélt tőke után jár, amely tőke lehet kölcsön, vécelái^ kártérítés, járadék, tartásdíj stb. Ezen tőkék után, ha az ítéletben kamat nincs megítélve, mert pl. a kölcsön kamat nélküli volt, avagy egyéb tőkénél felperes kamat iránt nem perelt, végül a kamatra kötelezettséget megállapító ítéletek vagy egyezségeknél felperes pl. a munka teljesítése helyett annak pénzbeli értéke iránt kér végrehajtást: ugy ily esetben a végrehajtási kérvényben kérelmezheti a pernyertes fél a végrehajtást a tökének a teljesítési határidő lejáratától számított «késedelmi» kamataira is! Ez az intentója a cikkíró ur által felhozott §. ut. bekezdésének is! Semmi más! Hogy ez igy van, arról nyomban meggyőződhetünk, ha a vonatkozó §. utolsó bekezdését, e § nak utolsó előtti bekezdésével kapcsolatosan olvassuk el kellő figyelemmel. E két bekezdés ugyanis ekkép szól: «A végrehajtást elrendelő végzésben a készpénzbeli «tőke»követeléseken kivül a kamatok is, a kamatláb és a kamatozási időpont megjelölésével kiteendők.» «Ha a végrehajtás alapjául szolgáló Ítéletben vagy egyezségben kamatfizetési kötelezettség nem foglaltatik : a teljesítési határidő lejáratától a kielégítésig, (hat) ötszáztóli késedelmi kamat jár.» A tökekövetelés kamatjáról szól tehát — mint látjuk — a törvény, amely kamat, ha arról az ítélet nem intézkedik, a megvont kereteit átlépve az egyeseket, testületeket vagy az egész nemzetet valaminek tevésére, vagy tűrésére kényszerítené, amelylyel azok törvényes alapon nem tartoznak, amelyek azok jogait sértik, — s amennyiben e sérelmek a rendes alkotmányos eszközökkel elháríthatok nem lennének, beáll ugy az egyesekre, testületekre, mint a nemzetre a törvényes ellentállás joga. «. . . Magát a törvényt s annak oltalmazó erejét önkény ellen csak a nemzet morális ereje biztosithatja s amely nemzet morális erő hiányában nem képes törvényeinek szentségét tiszteletben tartani s azoknak tiszteletet szerezni, annak független önállása csak a véletlen esetek játéka lesz .... ha föl nem szólal a nemzet, midőn a hatalom túllépett a törvények határain, ki fogja figyelmeztetni a kormányt elkövetett hibájára? S mi fogja reábirni, hogy a törvények ösvényére ismét visszatérjen? Sértett törvények mellett komoly méltósággal felszólalni több tiszteletet mutat a fejedelem iránt is, mint a gyáva hallgatás: mert amaz férfias bizodalom, ez pedig félénk kétkedés a fejedelem igazságában. S azon nemzet, mely törvényeinek, polgári jussainak sérelmét gyáván hallgatva tűri el, gyáván hagyná el fejedelmét is a veszély óráiban.» {Deák Ferenc: Követjelentés az 1839/40. évi országgyűlésről. I. k. 498. 1.) Úgy a magyar, mint az angol alkotmányos fejlődést tanulmányozva, reá jövünk arra, hogy a XVI ik századtól kezdve igen gyakoriak az összeütközések fontos alkotmánykérdésekben a nemzet és az államhatalom közt, különösen pedig a XVII-ik században ugy nálunk, mint Angliában igen actuális leszen ama helyzet, melyet Macaulay igy ir körül : . i «Az a jog, amelylyel a nép bír, hogy rossz kormánynak ellentálljon, szoros rokonságban van azzal, mely az egyes embert illeti, hogy törvényes oltalom hiányában megölje, aki őt megtámadja. Mindkét esetben súlyosnak kell lenni a rossznak. Mindkét esetben ki kell merítve lenni a védelem minden rendes és békés eszközének, mielőtt a sértett fél végletekhez folyamodik. Mindkét esetben roppant felelősség forog fenn. Mindkét esetben arra háramol a bizonyítás terhe, aki ilyen kétségbe esett segélymódhoz nyúlt s ha nem birja magát igazolni, méltán esik a legsúlyosabb büntetés alá.» De ha nem is ment a küzdelem mindig ennyire, a törvénytisztelet és a törvények iránti engedelmesség ugy Angliában, mint nálunk nemcsak activ cselekvényekben nyilvánult, hanem a passiv resistenciában is, a törvényeket s azok alkotmányszerű hatását védeni kellett még rendkívüli eszközökkel is az absolut monarchia felé tendáló állami omnipotentia — jobban mondva a végrehajtó hatalom túlkapásai ellen. A törvényt s a nálunk, ugy Angliában is azzal egyenértékű törvényes szokást, tehát a nemzetnek védeni s a törvény iránti tiszteletet az államhatalom részéről nem egyszer kiküzdenie kelletett. Teljesen igaza van ezeket tudva Jlieringnek arra utalni, hogy: «a világ minden joga kiküzdetett, minden jogszabványt, mely hatályban van, előbb azoktól, kik ellene szegültek, ki kellett küzdeni és minden jog, legyen az egyes, avagy egy nemzet joga, föntartására ezek folytonos éber létét tételezi fel. A jog nem logikai, hanem hatályfogalom.» T.ásd Küzdelem a jogért, 16. 1.) (Folytatása következik. I