A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 36. szám - Az 1886. évi XXIX. t.-c. és társai [2. r.]

A JOG 251 illetőségére, vagy, hogv a terhelési és elidegenítési tilalom, meg az utóörökösödési jog dacára, elrendelem az egészre. Az én szerény véleményem szerint az utóbbi a helyes. Mert eltekintve attól, hogy a zálogjog előbb kebeleztetett be, mint a terhelési és elidegenítési tilalom és ennélfogva ezt harmadik személyek között létrejött későbbi ügylet nem korlátolhatja, sem meg nem szüntetheti, de elvégre is nekem jogerőre emelkedett végrehajtásom van, ezt realizálnom kell és a bíróságnak meg kell adnia nekem a lehetőséget, hogy realizáljam, máskülönben azt a hitet keltik bennem, hogy a jogerős végrehajtási zálogjog, mikor pláne bő fedezet is van, mégis csak irott malaszt és nagykőrösi szentelt viz. Há az egész ingatlan árverés alá bocsájtatik, a terhelési és elidegenítési, valamint az utóörökösödési joggal megterhelt ingatlanokra eső része a befolyandó vételárnak birói letétbe, vagy valamely pénzintézetbe gyümölcsözőleg elhelyezhető, s az elidegenítési tilalom által az utóörökösödésre jogosítottat semminemű joghátrány nem éri. Nem kell ehhez csak egy kis szabadelvüség. Még az sem, csak egy kis gondolkodás. Tegyük fel például, hogy valamelyik a tulajdonostársak közül vagyonközösségben nem akar tovább maradni — s erre senki sem kényszeritheti — és a bíróság árverésen eladatni rendeli az ingatlant. Ekkor előáll a tkvi hatóság «a Kúria 74. sz. döntvényében foglalt jogelvekkel)) és nem rendel árverést. így a tkvi hatóság végrehajthatatlanná teszi a bíróságnak a per érdemében hozott, talán a Kúriát is megjárt ítéletét. A tulajdonjogot, ezt a legerősebb, leghatalmasabb és mindenféle védbástyákkal megerősített és körülfalazott jogot a végr. törv. 156. £-a áttöri, de a terhelési és elidegeni tési tilalmat, amely a tulajdonjognak csak egy csekély alkatésze, hogy ugy mondjam nyúlványa, — nem képes áttörni Még egy esetet fel lehet tételezni. Pl. tegyük fel, hogy a terhelési és elidegenítési tilalommal terhelt részek tulajdonosai meghalnak, s igy illetőségük visszaszáll arra, akitől kapták. Ebben a pillanatban ismét elárverezhető az egész ingatlan. Tehát a terhelési és elidegenítési tilalom olyan jog biztosításául volt feljegyezve, amely jog tulajdonképpen nem is létezett. Szóval a biztosíték erősebb, mint maga a jog. Mindenképen, — akármennyire forgatjuk a dolgot, — egy bizonyos : hogy az árverés elutasitása nonsens. Megoldatlanul hagyni egy kérdést, amely megoldás végett vitetett a b.'ró elé, nem birói funkció. Azt, amit jelen esdtben tehetek, — hogy t. i. várom, mig meghal vagy minden elidegenítési tilalommal terhelt ingatlan rész előbbi tulajdonosa, aki a tilalmat statuálta és meghal az utóörökösödési jog várományosa, — bíróság nélkül is meg tudtam volna tenni, hacsak előbb meg nem halok én, vagy el nem évül a végrehajtási jogom. Végül még egy kérdést a kir. táblához. Hogy jön ahhoz az adósom, hogy dacára adósságainak, vígan használja a birtokát és fittyet hány hitelezőinek, tulajdonostársai jogelődjének jóvoltából. Arról nem is beszélek, hogy hogyan jön a hitelező ahhoz, hogy dacára az ítéletnek, a jogerős végrehajtásnak és a bő fedezetnek, tantalusi kínokat kell kiállania. Előtte a biztosnak hitt pénz és nem nyúlhat hozzá. Ha ezekre a kérdésekre megfelel nekem a kir. Ítélőtábla, akkor leveszem a kalapot előtte. Az 1886. évi XXIX. t.-c. és társai. Irta HALMI BÓDOG máramarosszigeti tsztíki aljegyző. \< II* A nagy garmada törvénynek és rendeletnek, mely a betétszerkesztést, illetve a helyesbitő eljárást szabályozni és megvalósítani törekszik, — egyetlen és legfőbb vezérmotivuma, hogy a tényleges birtokosnak tulajdonjogi bejegyzést szerezzen, korrigálja mindazokat a hiányokat, mit a tkvi rendtartás formalismusa, a tkvi bekebelezés akadályául tüntet fel. Es azért a törvények szinte egész tendenciája foglaltatik az 18b'6. évi XXIX. t.-cikk 15. §-ának aj pontjában, amely kimondja, hogy «a tényleges birtokos tulajdonjoga jegyzendő be; ha az ingatlannak megszerzését a telekkönyvi tulajdonos által kiállított eredeti okirattal igazolja s amennyiben ezen okirat alapján a tulajdonjog a telekkönyvi rendelet szerint be nem kebelezhető, a tényleges birtoklást helyhatósági bizonylattal vagy az eljáró bizottságnál alkalmazott bizalmi féifiaknak szóbeli nyilatkozatával tanusitja». A tényleges birtokos tehát tulajdonjogot szerez — bármilyen irást mutat fel, bár abból a bekebelezési engedély, az ingatlan tkvi és helyrajzi szám szerint való megjelölése hiányozzék. *) Előző közlemíny a 3Í. számban. Az egész munkálat a tényleges birtokos érdekében történik. A tényleges birtokos javára telekönyveztetik az ingatlan, amely a helyszíni eljárás alkalmával felmerült mulasztás folytán nincsen telekkönyvezve (1886 : XXIX. t.-c. 12. §.). A tényleges birtokos érdekében történik az 1891. évi XVI. t.-c. 18. §-a értelmében a kiigazítás cimén való bejegyzés, mikor a tkvi tulajdonos tkvi tulajdonát alárendeli neki és a birtokot, amely nyilvánkönyvileg ő reá mutat, annak kiengedi. A birtoklás dönti el az 1886. évi XXIX. t. c. 50. §-a értelmében azt a kérdést, hogy a kétszer vagy többször tkvezett helyrajzi számok közül melyik törlendő és a többször tkvezett ingatlan melyik telekkönyvben hagyandó meg, sőt abban az esetben, ha a helyrajzi számot egész más egyén birja, mint az, illetve azok a tkvi tulajdonosok, akiknek javára az ingatlan felvétetett, — arra az esetre az ingatlan mindezen tkvekben törlendő és egy uj tkvbe veendő fel. Végül a birtoklás lerontja az árverést is. Hiába intézkedik a zöld asztal mellett készült kódex az 1891. évi XVI. t.-c. 14. $-a, hogy az elárverezett föld érintetlenül hagyandó, mert arra az esetre, ha a kiküldött bizottság a helyszínén, a bizalmi férfiak és szomszédok nyilatkozata, valamint a kataszteri térkép és tkvi térkép összevetéséből megállapítja, miszerint az a hrszám sohasem képezte az árverést szenvedett tkvi tulajdonos birtokát, hanem azt más harmadik személy tartja — ember emlékezetet meghaladó ideje — tényleges birtokában, azért az árverés, ha jogerőre emelkedett is, ha az 1881. évi LX. t. c. 180. §-a értelmében való birtokba vezetés teljesíttetett is, a bizottság hivatalos jelentése, illetve jegyzőkönyve alapján megsemmisítendő, a vételár visszautalandó, az árverési feljegyzés és az azt megelőző végrehajtási zálogjog bekebelezés törlendő. íme már reáakadtunk az első törvényhibára, amelyet a gyakorlat korrigált is, még pedig az igazságügyminisztérium hozzájárulásával. A másik nagy béklyó, amely a birtokrendezési munkálatok egész értékét problematikussá teszi, hogy a telekkönyvezetlen és kétszer, illetve többször telekkönyvezett ingatlanok rendezése, — vagyis az 1886. évi XXIX. t.-cikk 12. §-ának, valamint ugyanezen törvény 50. íjának kivételével, ahol a hibák hivatalból is észlelendők és igazitandók, — az egész eljárás a felek kérelmére indul meg. A feleknek kell megjelenniük, hogy a föld forgalmát megindítsák, hogy az ősök vagyona az unokákra szálljon, hogy az ősi parcella a birtoklásnak megfelelőleg szétdaraboltassék. Es a fél, az alsó néposztály konservativ emberre, amely minden hivatalos eljárásban az ő érdekének veszélyeztetőjét, minden úrban fajának ellenségét látja, — nem jelentkezik. A birtokrendező bizottságnak szinte kortesakciót kell indítania, hogy eljárásuk jóhiszeműségét, a munkálat szükségét a községre suggerálhassák. Es hogy ez milyen kevéssé sikerül, annak a legklasszikusabb bizonyítéka, hogy a bizottságok munkálatuk bevégzése (rosszul mondtam), a hiába való erőkifejtéstől elzsibbadva, a községből való távozásuk idején egész garmadáját a letárgyalatlan hagyatékoknak nyomják a járásbíróságok vállaira, az eljárásnak az 1894. évi XVI. t.-c értelmében hivatalból megindítása végett. A közjegyző, bár eljárása a félre nézve tetemes költséggel jár; nem dolgozhat olyan alapossággal, nem követheti oly feltétlenül a tényleges birtoklás elvét, mint a bizottság. A közjegyző a hivatalos helyiségben, a féltől távol és kizárólag az örökösökkel operál, mást a tárgyalásra meg sem idéz. A bizottság az örökösökkel, a bizalmi férfiakkal, a községi elöljárósággal, tehát az egész faluval működik, kutat és állapit meg, ha a birtoklás tekintetében kételyei vannak, kimegy a helyszínére, kiviszi a tkvi és kataszteri térképet, meghallgatja a szomszédokat és ott nemcsak a tényleges birtoklás tekintetében csinálja meg az örökösök között a rendet, hanem létrehozza az esetleg általuk és a régi tkvi tulajdonosok által sem birtokolt ingatlanok tekintetében a tkvi kiigazítás cimén a rendezést. A bizottság ugyanis a hagyatéki rendezésnél minden egyes helyrajzi számot felolvas, a tkvi térképen vagy a helyszínén megmutatja az örökösöknek, a szomszédoknak és bizalmi férfiaknak. A fél vagy reá ismer a földjére, vagy kijelenti, hogy azt nem birja, hogy azt más használja. A közjegyző az örökösökkel dolgozik és ha neki nem hoznak perfekt megosztási tervet, bizony a legnagyobb hajlandóságot mutat arra, hogy közös, egyenlő arányban való osztozkodást ajánl a feleknek, akik (különösen a primitív községlakók) félve a hosszas városban való időzés költségeitől, a közjegyző javaslatához