A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 35. szám - A svéd büntetőjogi irodalom fejlődése

alperesek .a felkölcsönzött pénzeket nélkülözhetlen személyes szükségleteik fedezésére forditották. Ennek valóságát már a kereseti összeg nagysága is kizárja, mert két fiatal embernek nélkülözhetetlen személyes szüksége egy év aiatt mim emelked­hetik oly magasra, hogy arra 14,40> K. tedezet kell, ha pedig valakinek ily magas igényei támadnak, azok már kilépnek a nélkülözhetetlen személyes szükségletek körzetéből és átcsapnak a luxus igények sorozatába. Egyébként felperesek fel nem hozzák, annál kevésbbé igazolják, hogy mik voltak légyen azok a nélkü­lözhetetlen személyes kiadások, amiket alperesek joghallgató korukban egy év alatt 14,400 K.-val váltottak be. A nagyváradi kir. ítélőtábla (1905. aug. 31-én "2,538. p. sz. alatt) következőleg /téli: A kir. ítélőtábla az elsőbirósági ítéletnek a perbeli képvi­selők dijait és kiadásait ügyfeleikkel szemben megállapító nem neheztelt rendelkezését nem érinti, a felpereseket keresetükkel elutasító rendelkezését pedig helybenhagyja: ellenben a felpe­reseket a perköltségben maraszataló redelkezését megváltoztatja és a felek közt a perköltséget kölcsönösen megszünteti. Indokok: Anyagi jogszabály, hogy a gyámság és gondnokság alatt álló személyek által kötött viszterhes jogügyletek rendszerint csak a gyámhatóság jóváhagyása után joghatályosak; és ezen jogszabály alól csak annyiban van kivételnek helye, amennyiben a szerződő ellenfél bizonyítja, hogy a jogügylet a gyámolt vagy gondnokolt ellátására és neveltetésére szükséges kiadás fedezése végett köttetett, vagy hogy az ellenérték annak vagyonába hasznosan beruháztatott, s hogy ekként a jogügylet által a gyámolt vagy gondnokolt gazdagodott. A felperesek azonban ezen ügy­döntő tények valamelyikét bizonyítani meg sem kísérelték, mert a kihallgatott tanuk nem ezeket a lényeges tényeket kívánták bizonyítani, és mert a tanúul kihallgatni kért K. S. dr. IV. rendű felperes mint ügyfél, a saját ügyében tanúul ki nem hallgatható: ellenben a felperesek maguk is beismerték, de a csatolt iratokkal bizonyítva is van, hogy az alperesek kiskorúsága az 1877 : XX. t.-c. 9. §. alapján még 1882. évben a nagyváradi kir. törvény­széknek 4,877. számú ítéletével meghosszabbíttatott, és ez a meg­hosszabbított kiskorúság 1887. évben, amidőn a kereseti hitelezési jogügyletek köttettek, fennállott, mivel csak későbben a kereset beadása előtt szüntettetett meg. Ennélfogva a joghatálytalan hitelezési jogügyletből a felperesek kereseti jogot nem érvénye­síthetvén, az elsőbiróság a keresetet helyesen utasította el. A perköltséget illetőleg: bizonyított tény, hogy az alperesek kiskoru­sága az 1877: XX. t.-c. 9. §. alapján 1882. évben hosszabbittatott meg, akik akkor 23-ik életévükben voltak : a felperesek előadása szerint pedig, amelyet az alperesek nem vontak kétségbe, a kereseti hitelezési jogügyletek 1887. évben, tehát a kiskorúság meghosszabbítása után 5 évvel későbben köttettek, amidőn az alperesek 24-ik életévüket jóval meghaladták : Minthogy pedig a felekről azt kell feltételezni, hogy ők érvényes jogügyietet akartak kötni, továbbá, miután a kihallgatott tanuk bizonyították, hogy a felperesek jogelőde a kereseti tőkéből 12,400 K.-t az alperesek kezeihez tényleg kifizetett, végül miután az első rendű alperes a G) alatti levélben maga is hajlandóságot mutatott az egyezkedésre, a kereseti kérelem pedig csupán csak a fennálló tiltó anyagi jogszabály alapján utasíttatott el : mindezekből az indokokból az 1868: L1V. t.-c. 251. §. kivételes rendelkezé­seinek alkalmazása indokoltnak mutatkozik és ezen az alapon az elsőbirósági Ítéletnek a perköltségről rendelkező részének meg­változtatásával a felek közt a perköltség kölcsönösen megszün­tetendő volt. A m. kir. Kúria (1906. jun. 1-én 9,528. p. sz. alatt) követ­kezőleg itélt: A kir. Kúria a másodbiróság ítéletének a perköltséget a felek közt kölcsönösen megszüntető, egyedül felebbezett részét az abban idevonatkozóan felhozott indokok alapján helybenhagyja. Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. Hogy az alperes maga is tudatában volt annak, hogy sógo­ráért kötelezettséget vállalt, a sógora nejének elhalálozása után a felperes kérdésére tett abból a nyilatkozatából is kitűnik : <• meg­halt a gyermek, vége a komaságnak», mely nyilatkozattal az alperes kétségtelenül a rokoni kötelék megszűnésére, mint az ö kötelezettségét is megszüntető okra célzott. A gyulai kir. törvényszék (1904. június 29-én 5,219. p. sz. alatt) Martos József dr. ügyvéd által képviselt B. Y. felperesnek, Kóhn Mór dr. ügyvéd által képviselt R. H. alperes ellen 1,318 K 79 fillér tőke és jár. itánti ügyében következőleg itélt: Alperes R. H. köteles felperesnek 1,318 K. 79 fill. tőkét, annak az 1902. évi jan. 1. napjától járó 6° „-os kamatait és 210 K 40 fill. perköltséget 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe alatt megfizetni. Jelen Ítélet,jogerőre emelkedése után, a gyulai m. kir. adóhivatallal azzal közlendő, hogy ítéleti illeték fejében 10 K. bélyeg ragasztatott s egyben a 3,600,904. P. sz. a. csatolt iratok a kir. törvényszék mint csődbíróságnak, a 3,621 904. P. sz. alattiak pedig a szeghalmi kir. járásbíróságnak visszaküldendők. Indokok : A per során kihallgatott K. J. és B. I. érdektelen tanuknak esküvel erősített vallomásaival begyőzést nyert ama körülmény, hogy alperes a felperesnél hitelbe vásárolni szándé­kozó sógorát W. A.-ot, felpereselőtt hitelképes egyénnek tüntette fel, s ajánlotta be, hogy továbbá felperest W.-nak fizetésképes­ségéről következetesen s még akkor is megnyugtatta, amidőn W a fizetéseket már rendetlenül teljesítette, sőt hogy alperes W A-nak a felperessel szemben fennálló tartozásaiért kifejezetten jótállást vállalt. A beajánlást, illetve biztatást és megnyugtatást tanuk alperesnek következő nyilatkozataiból származtatják: «Adj árut sógoromnak, ha őt jó barátomhoz hozom, annyi, mintha jót állanék érte ! Nyugodt lehetsz, ha Isten ments, W. A. csődbe jutna, amire kilátása nincsen vagy akármi forduljon is elő, te a pénzed megkapod és te csak várj, bármi történjék is, te pénzed megkapod», a szószerinti jótállási nyilatkozatokat pedig K. ]. tanú vallomási jkvbeli 5. és 7. alatti, B. í. tanú pedig 4. pont alatti vallomásaikban adták elő. Eme alperes által vitatott tény­állásnak megállapítása egyéb kiegészítő bizonyítási eljárásra nem szorul. Nem képezi továbbá a felek közötti vita tárgyát ama körülmény, hogy W. A. a vételekből eredőleg felperesnek 1,260 K 79 fillérrel maradt adósa s eme tartozása máig sem lett kifizetve. Valamint az sem, hogy W. A. azonkívül még 58 K. összeggel tartozik felperesnek, a fentebbi vételártartozásnak érvényesítése körül felmerült költségei feiében. Eme követelések behajthatlan­sága s W.-nak fizetésképtelensége a 3,000/904. P. sz. a. iratokkal van igazolva, a mi egyébként készfizetési kezességgel szemben teljesen mellékes. A tényállásnak ekkénti megállapítása után a kir. tör­vényszék megállapította, hogy alperesnek W. A. tartozásaiért fel­peressel szemben elvállalt jótállás a készfizetői kezesség, — mert a felperes és W. A. között létesült vételi ügyletek, kereskedelmi ügyietek s ugyanilyennek veendő a keresk. törvény 270. §-a értelmében alperesnek a fentebbi vételekből eredő tartozásokért I elvállalt kezessége is, s a kezest, felsőbíróságaink gyakorlata értelmében, kereskedelmi ügyletekből eredő kötelezettségeért az adóssal egyetemleges kötelezettség terheli. Alperesnek ezen W. A.-nak felperesnél történt vételeiért általánosságban elvállalt s így az egész vételekre kiterjedő egyetemleges kötelezettségéből kifolyó­lag, s tekintve, hogy W. A.-nak tartozása s ennek a keresetben történt összegszerinti felszámítása nem képezte kifogásolásnak tárgyát s mert alperes részérói nem is állíttatott, hogy W. A.-nak tartozása a felperessel szemben már rendeztetett volna: alperest, mint W. A. egyenes adósnak készfizető kezesét, mellőzésével minden további feleslegessé vált bizonyítási eljárásoknak, a kereseti tökében, mint késedelmest annak kamataiban és pervesztességénél fogva a felperesnek okozott perköltségekben felperes javára elmarasztalni kellett. A nagvváradi kir. ítélőtábla (1905. január 19-én 2,529 p. sz. alatt) következőleg itélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja, a készfizetői kötelezettség megállapításánál, a bírói gyakorlatra tör­tént hivatkozás mellőzésével, egyéb indokai alapján és azért, mert a tanuk által bizonyított s az elsőbiróság Ítéletében megjelölt azok a nyilatkozatok, amelyeket az alperes már tartalmuknál fogva is a felperessel szemben a végett tett, hogy ez sógorának : W. A.-nak árukat hitelezzen, tartalmuknál és célzatuknál fogva a kezességvállalás értelmével bírnak, a kereskedelmi ügyletből származó kezességvállalásból pedig a keresk. törv. 270. §-a szerint készfizetői kötelezettség származik. Az alperes kezességvállalásá­nak, az ő bizonyított nyilatkozatai alapján való megállapítása mellett, nem alapos az a felebbezési panasza, hogy míg a felperes nem állítja keresetében, hogy az alperes W. M.-ért kifejezetten kezességet vállalt, hanem a kezességet az alperesnek csak egyéb nyilatkozatai alapján kérte megállapittatni, addig K. I. és B. I. tanuknak a kezességnek kifejezetten történt vállalásáról is tudo­másuk van, mert a felperes keresete az alperes kezességének megállapítására irányul, a tanuk pedig az alperesnek a keresetben felsorolt azokról a nyilatkozatokról is tudnak, amelyeket felperes ' a kezesség megállapítása végett sorolt fel s amelyek annak meg­I állapítására alkalmasak is, de hogy az alperes maga is tudatában volt annak, hogy sógoráért kötelezettséget vállalt, sógora nejének elhalálozása után, a felperes kérdésére tett abból a nyilatkozatából is kitűnik : ^meghalt a gyermek, vége a komaságnak», mely nyilat­kozattal az alperes kétségtelenül a rokoni kötelék megszűnésére, mint az ö kötelezettségét is megszüntető okra célzott. A m. kir. Kúria (1906. június 15-én 884. p. sz. a.) követ­kezőleg itélt : A kir. Kűria a másodbiróság ítéletét helybenhagyja, a benne felhozott és felhívott indokok alapján és a felebbezésbeii előadot­tokra tekintettel azért : mert Sz. H. tanúnak az 5-ik kérdésre adott feleletével bizonyítva van alperesnek a másodbiróság által idézett az a nyilatkozata is: «meghalt a gyermek, vége a koma­ságnak*. A haszonbérleti szerződés 12. §-ában foglalt kikötésnek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy a közadósok által kihaszon­bérelt ingatlanok termőképessége azoknak megfelelő trágyázása által emeltessék. Nem szenvedhet kétséget, hogy a csődtömeg javára leltározott trágya a földbirtokon felhasználandó, illetve a haszonbérleti visszony megszűntével a bérleményen vissza­hagyandó lett volna s az alperes által nem volt volna eladható. A trágyakészlet nem képezte a haszonbérlők tulajdonát s e szerint a közadósoknak csődbejutása folytán azoknak csőd­tömegét sem illethette meg, ellenben a felperes jogosan igényel­hette, hogy a kész trágya a birtokon felhasználtassék, avagy pedig a haszonbérlet megszűnte folytán a haszonbérlemény területén visszahagyassék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom