A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 35. szám - A svéd büntetőjogi irodalom fejlődése

alperesek .a felkölcsönzött pénzeket nélkülözhetlen személyes szükségleteik fedezésére forditották. Ennek valóságát már a kereseti összeg nagysága is kizárja, mert két fiatal embernek nélkülözhetetlen személyes szüksége egy év aiatt mim emelkedhetik oly magasra, hogy arra 14,40> K. tedezet kell, ha pedig valakinek ily magas igényei támadnak, azok már kilépnek a nélkülözhetetlen személyes szükségletek körzetéből és átcsapnak a luxus igények sorozatába. Egyébként felperesek fel nem hozzák, annál kevésbbé igazolják, hogy mik voltak légyen azok a nélkülözhetetlen személyes kiadások, amiket alperesek joghallgató korukban egy év alatt 14,400 K.-val váltottak be. A nagyváradi kir. ítélőtábla (1905. aug. 31-én "2,538. p. sz. alatt) következőleg /téli: A kir. ítélőtábla az elsőbirósági ítéletnek a perbeli képviselők dijait és kiadásait ügyfeleikkel szemben megállapító nem neheztelt rendelkezését nem érinti, a felpereseket keresetükkel elutasító rendelkezését pedig helybenhagyja: ellenben a felpereseket a perköltségben maraszataló redelkezését megváltoztatja és a felek közt a perköltséget kölcsönösen megszünteti. Indokok: Anyagi jogszabály, hogy a gyámság és gondnokság alatt álló személyek által kötött viszterhes jogügyletek rendszerint csak a gyámhatóság jóváhagyása után joghatályosak; és ezen jogszabály alól csak annyiban van kivételnek helye, amennyiben a szerződő ellenfél bizonyítja, hogy a jogügylet a gyámolt vagy gondnokolt ellátására és neveltetésére szükséges kiadás fedezése végett köttetett, vagy hogy az ellenérték annak vagyonába hasznosan beruháztatott, s hogy ekként a jogügylet által a gyámolt vagy gondnokolt gazdagodott. A felperesek azonban ezen ügydöntő tények valamelyikét bizonyítani meg sem kísérelték, mert a kihallgatott tanuk nem ezeket a lényeges tényeket kívánták bizonyítani, és mert a tanúul kihallgatni kért K. S. dr. IV. rendű felperes mint ügyfél, a saját ügyében tanúul ki nem hallgatható: ellenben a felperesek maguk is beismerték, de a csatolt iratokkal bizonyítva is van, hogy az alperesek kiskorúsága az 1877 : XX. t.-c. 9. §. alapján még 1882. évben a nagyváradi kir. törvényszéknek 4,877. számú ítéletével meghosszabbíttatott, és ez a meghosszabbított kiskorúság 1887. évben, amidőn a kereseti hitelezési jogügyletek köttettek, fennállott, mivel csak későbben a kereset beadása előtt szüntettetett meg. Ennélfogva a joghatálytalan hitelezési jogügyletből a felperesek kereseti jogot nem érvényesíthetvén, az elsőbiróság a keresetet helyesen utasította el. A perköltséget illetőleg: bizonyított tény, hogy az alperesek kiskorusága az 1877: XX. t.-c. 9. §. alapján 1882. évben hosszabbittatott meg, akik akkor 23-ik életévükben voltak : a felperesek előadása szerint pedig, amelyet az alperesek nem vontak kétségbe, a kereseti hitelezési jogügyletek 1887. évben, tehát a kiskorúság meghosszabbítása után 5 évvel későbben köttettek, amidőn az alperesek 24-ik életévüket jóval meghaladták : Minthogy pedig a felekről azt kell feltételezni, hogy ők érvényes jogügyietet akartak kötni, továbbá, miután a kihallgatott tanuk bizonyították, hogy a felperesek jogelőde a kereseti tőkéből 12,400 K.-t az alperesek kezeihez tényleg kifizetett, végül miután az első rendű alperes a G) alatti levélben maga is hajlandóságot mutatott az egyezkedésre, a kereseti kérelem pedig csupán csak a fennálló tiltó anyagi jogszabály alapján utasíttatott el : mindezekből az indokokból az 1868: L1V. t.-c. 251. §. kivételes rendelkezéseinek alkalmazása indokoltnak mutatkozik és ezen az alapon az elsőbirósági Ítéletnek a perköltségről rendelkező részének megváltoztatásával a felek közt a perköltség kölcsönösen megszüntetendő volt. A m. kir. Kúria (1906. jun. 1-én 9,528. p. sz. alatt) következőleg itélt: A kir. Kúria a másodbiróság ítéletének a perköltséget a felek közt kölcsönösen megszüntető, egyedül felebbezett részét az abban idevonatkozóan felhozott indokok alapján helybenhagyja. Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. Hogy az alperes maga is tudatában volt annak, hogy sógoráért kötelezettséget vállalt, a sógora nejének elhalálozása után a felperes kérdésére tett abból a nyilatkozatából is kitűnik : <• meghalt a gyermek, vége a komaságnak», mely nyilatkozattal az alperes kétségtelenül a rokoni kötelék megszűnésére, mint az ö kötelezettségét is megszüntető okra célzott. A gyulai kir. törvényszék (1904. június 29-én 5,219. p. sz. alatt) Martos József dr. ügyvéd által képviselt B. Y. felperesnek, Kóhn Mór dr. ügyvéd által képviselt R. H. alperes ellen 1,318 K 79 fillér tőke és jár. itánti ügyében következőleg itélt: Alperes R. H. köteles felperesnek 1,318 K. 79 fill. tőkét, annak az 1902. évi jan. 1. napjától járó 6° „-os kamatait és 210 K 40 fill. perköltséget 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe alatt megfizetni. Jelen Ítélet,jogerőre emelkedése után, a gyulai m. kir. adóhivatallal azzal közlendő, hogy ítéleti illeték fejében 10 K. bélyeg ragasztatott s egyben a 3,600,904. P. sz. a. csatolt iratok a kir. törvényszék mint csődbíróságnak, a 3,621 904. P. sz. alattiak pedig a szeghalmi kir. járásbíróságnak visszaküldendők. Indokok : A per során kihallgatott K. J. és B. I. érdektelen tanuknak esküvel erősített vallomásaival begyőzést nyert ama körülmény, hogy alperes a felperesnél hitelbe vásárolni szándékozó sógorát W. A.-ot, felpereselőtt hitelképes egyénnek tüntette fel, s ajánlotta be, hogy továbbá felperest W.-nak fizetésképességéről következetesen s még akkor is megnyugtatta, amidőn W a fizetéseket már rendetlenül teljesítette, sőt hogy alperes W A-nak a felperessel szemben fennálló tartozásaiért kifejezetten jótállást vállalt. A beajánlást, illetve biztatást és megnyugtatást tanuk alperesnek következő nyilatkozataiból származtatják: «Adj árut sógoromnak, ha őt jó barátomhoz hozom, annyi, mintha jót állanék érte ! Nyugodt lehetsz, ha Isten ments, W. A. csődbe jutna, amire kilátása nincsen vagy akármi forduljon is elő, te a pénzed megkapod és te csak várj, bármi történjék is, te pénzed megkapod», a szószerinti jótállási nyilatkozatokat pedig K. ]. tanú vallomási jkvbeli 5. és 7. alatti, B. í. tanú pedig 4. pont alatti vallomásaikban adták elő. Eme alperes által vitatott tényállásnak megállapítása egyéb kiegészítő bizonyítási eljárásra nem szorul. Nem képezi továbbá a felek közötti vita tárgyát ama körülmény, hogy W. A. a vételekből eredőleg felperesnek 1,260 K 79 fillérrel maradt adósa s eme tartozása máig sem lett kifizetve. Valamint az sem, hogy W. A. azonkívül még 58 K. összeggel tartozik felperesnek, a fentebbi vételártartozásnak érvényesítése körül felmerült költségei feiében. Eme követelések behajthatlansága s W.-nak fizetésképtelensége a 3,000/904. P. sz. a. iratokkal van igazolva, a mi egyébként készfizetési kezességgel szemben teljesen mellékes. A tényállásnak ekkénti megállapítása után a kir. törvényszék megállapította, hogy alperesnek W. A. tartozásaiért felperessel szemben elvállalt jótállás a készfizetői kezesség, — mert a felperes és W. A. között létesült vételi ügyletek, kereskedelmi ügyietek s ugyanilyennek veendő a keresk. törvény 270. §-a értelmében alperesnek a fentebbi vételekből eredő tartozásokért I elvállalt kezessége is, s a kezest, felsőbíróságaink gyakorlata értelmében, kereskedelmi ügyletekből eredő kötelezettségeért az adóssal egyetemleges kötelezettség terheli. Alperesnek ezen W. A.-nak felperesnél történt vételeiért általánosságban elvállalt s így az egész vételekre kiterjedő egyetemleges kötelezettségéből kifolyólag, s tekintve, hogy W. A.-nak tartozása s ennek a keresetben történt összegszerinti felszámítása nem képezte kifogásolásnak tárgyát s mert alperes részérói nem is állíttatott, hogy W. A.-nak tartozása a felperessel szemben már rendeztetett volna: alperest, mint W. A. egyenes adósnak készfizető kezesét, mellőzésével minden további feleslegessé vált bizonyítási eljárásoknak, a kereseti tökében, mint késedelmest annak kamataiban és pervesztességénél fogva a felperesnek okozott perköltségekben felperes javára elmarasztalni kellett. A nagvváradi kir. ítélőtábla (1905. január 19-én 2,529 p. sz. alatt) következőleg itélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja, a készfizetői kötelezettség megállapításánál, a bírói gyakorlatra történt hivatkozás mellőzésével, egyéb indokai alapján és azért, mert a tanuk által bizonyított s az elsőbiróság Ítéletében megjelölt azok a nyilatkozatok, amelyeket az alperes már tartalmuknál fogva is a felperessel szemben a végett tett, hogy ez sógorának : W. A.-nak árukat hitelezzen, tartalmuknál és célzatuknál fogva a kezességvállalás értelmével bírnak, a kereskedelmi ügyletből származó kezességvállalásból pedig a keresk. törv. 270. §-a szerint készfizetői kötelezettség származik. Az alperes kezességvállalásának, az ő bizonyított nyilatkozatai alapján való megállapítása mellett, nem alapos az a felebbezési panasza, hogy míg a felperes nem állítja keresetében, hogy az alperes W. M.-ért kifejezetten kezességet vállalt, hanem a kezességet az alperesnek csak egyéb nyilatkozatai alapján kérte megállapittatni, addig K. I. és B. I. tanuknak a kezességnek kifejezetten történt vállalásáról is tudomásuk van, mert a felperes keresete az alperes kezességének megállapítására irányul, a tanuk pedig az alperesnek a keresetben felsorolt azokról a nyilatkozatokról is tudnak, amelyeket felperes ' a kezesség megállapítása végett sorolt fel s amelyek annak megI állapítására alkalmasak is, de hogy az alperes maga is tudatában volt annak, hogy sógoráért kötelezettséget vállalt, sógora nejének elhalálozása után, a felperes kérdésére tett abból a nyilatkozatából is kitűnik : ^meghalt a gyermek, vége a komaságnak», mely nyilatkozattal az alperes kétségtelenül a rokoni kötelék megszűnésére, mint az ö kötelezettségét is megszüntető okra célzott. A m. kir. Kúria (1906. június 15-én 884. p. sz. a.) következőleg itélt : A kir. Kűria a másodbiróság ítéletét helybenhagyja, a benne felhozott és felhívott indokok alapján és a felebbezésbeii előadottokra tekintettel azért : mert Sz. H. tanúnak az 5-ik kérdésre adott feleletével bizonyítva van alperesnek a másodbiróság által idézett az a nyilatkozata is: «meghalt a gyermek, vége a komaságnak*. A haszonbérleti szerződés 12. §-ában foglalt kikötésnek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy a közadósok által kihaszonbérelt ingatlanok termőképessége azoknak megfelelő trágyázása által emeltessék. Nem szenvedhet kétséget, hogy a csődtömeg javára leltározott trágya a földbirtokon felhasználandó, illetve a haszonbérleti visszony megszűntével a bérleményen visszahagyandó lett volna s az alperes által nem volt volna eladható. A trágyakészlet nem képezte a haszonbérlők tulajdonát s e szerint a közadósoknak csődbejutása folytán azoknak csődtömegét sem illethette meg, ellenben a felperes jogosan igényelhette, hogy a kész trágya a birtokon felhasználtassék, avagy pedig a haszonbérlet megszűnte folytán a haszonbérlemény területén visszahagyassék.