A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 22. szám - A spanyol büntetőjogi irodalom fejlődése [7. r.]

176 A JOG nak kell lennie, hogy ezáltal a bűnös a testét is elveszítse, meg a lelkét is; hanem mérsékeltnek és igzaságosnak, de nem kegyetlennek.)) Majd ismét igy szól : «A büntetés igazi célja: a javítás, amely a bűnösre nézve valóságos alamizsna és a szeretet cselekménye, nem pedig az igazságszolgáltatásé.* A beszámításról szólva, azt a kérdést veti föl, hogy vájjon enyhítő körülmény-e az, ha a bűnös a társadalomnak különben nagy hasznára volt? A kérdést igenlőleg oldja meg, mert szerinte a büntetés alapját nem csak az igazságosság, hanem a társadalmi hasznosság is képezi. A jogos védelmet részint mentesítő, részint pedig enyhítő körülménynek tekinti. Az előbbinek akkor, ha minden föltétele fönforgott; az utóbbinak pedig akkor, midőn az alapföltételek valamelyike hiányzott. Ez utóbbi esetben a büntetésnek a törvényben megállapított mértéknél enyhébbnek kell lennie, mivel alapjában igazságos védelmi tény» {wiitium justumn) forog fönn. A részletekre nézve azt állítja, hogy nem szabad megölni a támadót akkor, ha az csupán vagyoni javaink ellen tör, — kivéve, ha éjjeli rablóval van dolgunk — valamint akkor se, ha nem tudjuk, hogy vájjon csupán rabolni akar-e a támadó, vagy pedig életünk ellen tör. Végül a jogos védelem passiv alanyául elismeri a rokonokat és minden jogtalanul megtámadott személyt. Hosszasan fejtegeti még azon kérdést is, hogy vájjon szabad-e megölni az atyának a házasságtörésen kapott leányát. A kérdést tagadólag oldja meg. (Folytatása következik.) Nyilt kérdések és feleletek. Büntetendő-e a papírpénz szándékos megrongálása? — Felelet A Jog 19. számában fölvetett kérdésre. — A Kbt. 55. §-ának 3. pontja nem applikálható, mivel a papírpénz nem valódi fémpénz és ennek fémtartalmát csökkenteni vagy csökkentetni nem lehet. És ugyanaz áll a Kbtk. 57. §-ára, illetve a felhívott Btk. 210. és 211. §-aira a bankjegyek tekintetében is. Csak sajnos ! Wekerle és Bilinski nagy bubánatára ily jogeset soha sem lesz aktuális! Publius Juventius Celsus. Irodalom. A perbeli beismerés. Irta Magyary Géza, budapesti egyetemi tanár. (Franklin-Társulat kiadása. Ara 5 korona 50 fillér). A gyakorlatban perbeli beismerést illetőleg az a nézet uralkodik, hogy a perbeli beismerés a félnek oly perbeli cselekménye, mely által a birót a mult megismerése tekintetében megköti — a bizonyítást kizárja. Szerző ennek helytelenségét mutatja ki könyvében, mert — szerinte — más irányban kialakult felfogásokból következtetve helyezkednek erre az álláspontra az irodalomban és gyakorlatban egyaránt. Szerző négy fejezetben tárgyalja és mutatja ki, az erre vonatkozó külföldi törvényekből és irodalomból meritve, az anyagot, hogy e téves felfogás tovább nem állhat fenn. Az első fejezet : a perbeli beismerést a főbb törvényhozásokban ; a második: a perbeli beismerés irodalmát; a harmadik: a perbeli beismeréssel összefüggő perjogi alapelveket; a negyedik: a beismerés különös tanait foglalja magában. Vegyesek Fényes Vince kir. törvényszéki biró urnák. A Jog f. é. 20. számában közzétett felszólamlását — amennyiben az a «kar» érdekében általánosságban történt, nem kifogásolom, de egyszersmind hozzáteszem, hogy én nem általánosságban az egész karról irtam meg ama cikket, hanem kifejezetten csak egy biróság egyik szakosztályának (telekkvi hatóságának), semmi esetben nem helyeselhető eljárása ellen fejeztem ki jogi kritikai véleményemet — s mint ilyet terjesztettem a m. t. jogászközönség véleménye alá. Előre bocsájtom, hogy azt védelmezésem okából irtam s amit irtam : megírtam. Nem kutatom tehát, van-e speciális megbízása az érdekelt «hatóságtól* ?; mert mint a jogászközönség «egyik tagja» a t. biró ur is jogosan szólhatott a kérdéshez. Ezek után a t. biró urnák tartozom elfoglalt álláspontjából közzétett véleményére nyilatkozni : A t. biró ur igenis általánosságban beszél «a kir. közjegyző urak magasfoku érzékenységéről, mellyel feljajdulnak, ha valamely kötelességszegésük miatt a felelősséget viselniök kell.» Ez reám nem tartozik ; — erre nem is szólok, csak annyit, hogy az érj minapi cikkem nem «ennek a rettentő érzékenységnek az eredménye ». Meg van az ott eléggé indokolva! De méltóztassék figyelembe venni, hogy az 1874 : XXXV. t.-c. 164. §-a szerint> a közjegyzők hivatalos működése és magaviselete felett közvetlenül a közjegyzői kamara őrködik» ; — továbbá, hogy a 168. §. szerint a közjegyzői kamara köteles a kerületebeli közjegyzők irodáit évenként legalább egyszer — a kamara területén lévő közjegyzők bármelyike által megvizsgáltatni s a <köz? PALLA6 RÉ8ZVÉNYTÁ okiratok felvételének és a könyvek vezetésének szabályszerűségéről tudomást szerezni. «Kisebb szabálytalanságok, esetében melyek tudomására jutnak, a kamara a közjegyzőnek utasítást ad, nagyobb rendellenesség vagy vétség esetében pedig a törvényszerű fenyítés iránt intézkedik*. A 169. §. megállapítja, hogy a székhelyi kir. ügyésznek áll tisztében ügyelni arra, hogy a kamara az évi irodai vizsgálatokat pontosan teljesítse, ellenkező esetben, az illetékes fegyelmi biróság elnökéhez, ez pedig az igazságügyminiszterhez tesz jelentést. Tehát látni való, hogy van ellenőrzés bőségesen! Ráadásul a 170. §. kimondja, hogy a «hatóságok és hivatalos közegek is tartoznak, a felek pedig jogositvák a tudomásukra jött oly tényeket és mulasztásokat, amelyeket a közjegyző követ el s melyek a jelen törvény határozatai szerint fenyítést vagy büntetést vonnak maguk után, a kamarának bejelenteni. Világos tehát, hogy a kamarai kiküldött vizsgálóbiztoson kivül, minden más valakinek csak a fontosabb esetekben van jogcíme, jelentést tenni s nem akármi csekélyebb alaki hiány miatt! Hogy pedig egy telekkönyvi kérvény mellé becsatolt s az ügyfélnek tulajdonát képező hiteles kiadványát, ama félnek beleegyezése nélkül feljelentéshez kivenni s a kamarához beterjeszteni szahad lenne, vagy «tartozás* volna, arról hála Isten még törvény nincsen ! Csorba Géza, kir. közjegyző. Csendes társ. Felperes, aki maga azt adta elő, hogy az alperesi betéti társaságnak csendes tagja volt, ezen társaságból kilépvén, 3,000 korona visszafizetését követelte, mely összeget az ő előadása szerint kölcsön gyanánt, az alperes előadása szerint betét gyanánt vette volt át tőle a társaság. Minthogy felperes azt, hogy az összeget kölcsön gyanánt adta volna, nem bizonyította, a 3,000 kor. az ő betétjének volt tekintendő. Minthogy a csendes társ fogalmát a kereskedelmi törvény nem ismeri, és az általános magánjog szabályai szerint, melyek ennek folytán a K. T. 1. §-a értelmében alkalmazandók, felperes nem követelheti a betét visszafizetését, hanem csak azt, hogy a részesedésének megfelelő vagyonérték neki kiadassák: felperes keresete elutasittatott. (Kúria 1906. jan. 16. 212/905. v. sz. a.) Részvénytársaság közgyűlési határozatának megtámadása. Alperes részvénytársaság alapszabályai szerint minden részvény egy szavazatra jogosít, 10 szavazatnál többet azonban senki sem gyakorolhat. A közgyűlés határozata megtámadtatott azon az alapon, hogy 100 részvény szinlegesen át lett ruházva csak azért, hogy az alapszabályok ellenére azok alapján több szavazatuk legyen az érdekelteknek. A másodbiróság elutasította a keresetet, mert azok, akikre a részvények átírattak, a törvény és az alapszabályok értelmében a részvénytársasággal szemben részvényeseknek tekintendők, azok tehát a részvényest megillető összes jogokat és igy a szavazati jogot is gyakorolhatták. A Kúria az elsőbiróság ítéletének helybenhagyásával kimondta, hogy érvénytelenek azoknak a szavazatai, akikre a részvények szinlegesen, az alapszabályok vonatkozó rendelkezésének megkerülése céljából lettek átruházva. A szavazás titkos volt; a határozat 74 szótöbbséggel hozatott. A Kúria kimondta, hogy vélelmezendő, hogy a határozat annak a 100 szavazatnak a hozzájárulásával keletkezett, amely 100 szavazat érvényesnek nem tekinthető ; minthogy ezen vélelemmel szemben a részvénytársaság nem bizonyította, hogy a 74-es szótöbbség az érvénytelennek tekintendő 100 szavazat hozzájárulása nélkül keletkezett, a határozat megsemmisíttetett. (Kúria 1906. febr. 27. 233/1905. v. sz. a.) Árverésen vett ingatlan egy részén álló idegen épület. Alperes az L. Mária telkének egy részét telekkönyvön kivül megszerezvén, lakóházat épített, mely az ő szomszédos telkén és az L. Máriától megvett részleten állott. Az egészben L. Mária nevén maradt telek utóbb elárvereztetvén, az árverési vevő követelte annak a résznek a birtokát, amelyen a ház áll. A Kúria — a felebbezési biróság ítéletének megváltoztatásával — elutasította a keresetet, mert az árverési hirdetmény szerint, az árverés tárgyát épület nem képezte, a végrehajtó is megfelelő kijelentést tett, felperesnek tehát tudnia kellett, hogy a megvett ingatlanon másnak a tulajdonát képező épületrész áll, ily körülmények közt pedig csak a terület értékének a megfizetését követelheti. (1906. febr. 8. G. 457/1905. sz. a.) A bevett vallásfelekezetek valamelyikéből történő kilépéseknél a közigazgatási hatóság feladatában áll ugyan, hogy a bejelentés szabályszerűségét megvizsgálja és ha a bizonyítványok nem szabályszerűek, a jegyzőkönyv felvételét megtagádja, amely esetben a kilépés a fenforgó kérdések tisztába hozataláig befejezettnek nem tekinthető. Akkor azonban, ha a bejelentés szabályszerű és ezt a hatóság jegyzőkönyv felvételével maga is elismeri: a kilépés befejezése törvény szerint attól az időtől számítandó, midőn a bejelentés a hatósághoz beérkezett s a hatóság azon mulasztásából, hogy a jegyzőkönyvet évek múlva vette fel, a bejelentőre joghátrány nem származhatik. (A m. kir, közigazgatási biróság 1905. évi 1,079. sz. határozata.) NYOMBÁJA BUDAPEST