A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 2. szám - A gyakorlatiasság hiánya jogi oktatásunkban. Észrevételek a m. kir. vallás- és közokt. miniszter által a jogi oktatásról az 1902. évben közzétett előadói tervezetre [2. r.]

A JOG 11 ból csak egy előadást is hallgatott volna. De azt mondják erre, az nem baj, csak az oktatás tudományos színvonala megőriztessék, sőt egyik-másik szakférfiú büszkeséggel emliti, hogy jogászaink többet tanulnak német kollégáiknál, mert ezek jogbölcseletet és politikát csak elvétve tanulnak, igy tehát a theoretikus nevelési irányban felülmúljuk a németeket, kik híresek theoretisaló természetükről. No, van is mire büszkéknek lennünk, hogy sikerült a németeket hibáikban még túlszárnyalni. A jogtörténeti tárgyak tanítása a németeknél tultengésben van, de mi e tekintetben versenyzünk velük; a bölcseleti tárgyak tanításában pedig határozottan túlszárnyaljuk őket. De mi van a szegény tételes tárgyakkal, mit tudnak azokból jogászaink? Erre azt felelik a mai rendszer hivei, ezeket majd megtanulják az életben. Az igaz, hogy megtanulják, de akkor mire való a négy évi jogi cursusr Mig a theoretikus nevelésben a németeket utánozzuk, és szerelmesek vagyunk a német egyetemi rendszerbe, észre se vesszük, hogy már ott is kezdik átlátni az elméleti irányú oktatás káros következményeit és erős az irányzat az oktatásügy gyakorlatiasabbá tételére, s a német egyetemi rendszernek magában Németországban is nagyon sok ellensége van már. De mi megvárjuk, mig a németek reformálják oktatási rendszerüket, mi csak azután merünk újításhoz fogni, akkor is persze az ő szelleműkben, addig minden mozgalmat, minden tervet, mely gyökeres reformot sürget, máikezdettől fogva tudománytalan decadens barbárnak bélyegzünk. Mert ez a divat, aki pedig a divatot nem követi, az világtól elmaradt, véleménye nem iehet irányadó. Pedig minden nemzet, minden állam a saját szükségleteit, a saját anyagi erejét kell, hogy figyel.mbe vegye. Más hatalmasabb, nagyobb anyagi eszközökkel rendelkező nemzet, mint például a német, vagy angol, az oktatásügy terén is megengedhet magának oly fényűzést, mely szegényebb államot, például hazánkat tönkre tenné. De üres ábránd, hogy hazánkban hamarosan felhagyjanak a német egyetemi rendszerrel, hogy mint Franciaországban, agy a közép, mint a felső oktatás terén meg legyen a bifurcatio, hogy akik tudományos pályára nem készülnek, azoknak már 9 éves koruktól kezdve ne is verjük fejébe a latin nyelvet és a tudós theoriákat, hogy az egyetemet felemeljük kellő magaslatára, célul tűzvén ki neki a tudomány fejlesztését, mig a tanítást külön főiskolákra bízzuk, melyek hallgatói nemcsak hallgatni, de tanulni is, a tanárok pedig nemcsak előadni, de tanítani is kötelesek, kötelesnk legyenek arra is ügyelni, hogy a hallgatóság zöme megértette-e, felfogta-e előadását, es gondoskodni arról, hogy a hallgatók az előadás megértéséhez szükséges előismeretekkel birjanak. Mondom, ettől messze vagyunk, hogy jogi oktatásunk és oktatásügyünk egész rendszerét fent jelzett egészséges irányba tereljük. Annak idején Fenyvessy Ferenc a jogászegyletben hangosan sürgette hazánkban a francia egyetemi rendszer behozatalát, meghallgatták, igazat adtak neki és maradt minden a régiben. Mig ez nem történik meg, gyökeres reformok helyett csak toldozzuk, foltozzuk a régi rosszat. (Folyt, köv.) Belföld. A Magyar Jogászegylet ülése. A Nyáry-féle 1842-iki büntető perrendtartási szabályzatot ismertette a Jogászegylet dec. 30-iki teljes ülésében ifj. Dombováry Géza bpesti ügyvéd. A szabályzat címe «Büntetőtörvényszolgáltatási Eljárás*. Am csak a rövid utu pert szabályozza. 1. A törvényszéki bírák számát egyszer s mindenkorra 7-ben állapítja meg. Ezek közül négyen táblabírák, kikhez járul az elnöklő alispán és a törvényes bizonyság (szolgabíró és esküdt). Utóbbi háromnak kötelező részvétele törvényen alapul. így bölcs előrelátással vétetett eleje annak, hogy a tárgyalásokon az alispánok közül ketten jelenvén meg, a hivatalnok személyétől külön nem választható hivatali érdek is figyelembe vétessék az ítélet hozatalánál. A bírói létszám megszorítása azért is üdvös újításnak volt tekinthető, mert az előtt határozatlan számú, de legalább tizenegy vagy tizenhárom tagu tanács kívántatván meg az Ítélethozatalhoz, a törvényszék megalakulása, meg nem jelenés folytán gyakran lehetetlenné vált. 2. Állandó törvényszék tartását teszi kötelezővé, midőn a törvényszék nemcsak a megyében, de országszerte is csak negyedévente szokott ülésezni. 4. A törvényszéki táblabírák választását a közgyűlésre bízza, a főispán által kinevezett táblabiráknak a részvételt csak a megválasztott táblabírák akadályoztatása esetén engedvén meg. A választási elv ily mérvű érvényre emelését az 1832/6-iki országgyűlés irományai közt elfekvő törvényjavaslatban sem találjuk. I. A kínvallatásnak, ártatlanok meghurcoltatásának a vizsgálatnak céltudatos kimerítő körülírásával kívánja elejét venni. 5. A végtelenségig tartó letartóztatásokat, a törvényszék állandósításán kívül, azzal kívánja megszüntetni, hogy a törvényszéket, az alispán felelősségének terhe mellett, az ügynek, a vizsgálat befejeztétől számított 8 nap elteite előtti letárgyalásra utasítja. 6. A nyilvánosságot részben kiterjeszti (amennyiben a jelenléteit a nem jogászközönségnek is megengedi, és ezektől sem kíván hallgatási esküt), részben pedig megszorítja (amennyiben a tanácskozás és szavazás, valamint szemérmet sértő ténynek tárgyalása alatt tiltja még ezeknek is a jelenlétét). A közgyűlés többségének véleménye szerint ugyan, a tett intézkedés tételes jog szempontjából nem ujitás, mégis szükségesnek tartják e helyütt az 1,492. 78. t.-c.-re való utalást. 7. A védelem tekintetében «törvény által nem tiltott- álláspontra helyezkedik a javaslat. Az alaki védelem — mely az írásos u. n. fiskálisi perekben volt csak kötelező — ezentúl, a javaslat tárgyát képező rövid utu sommás perekben is elengedhetetlen A közgyűlés elfogadta az eredeti, bizottsági tervezetnek ama kitételét, miszerint a befogatás után nyomban rendelendő ki a védő, de szükségesnek tartja hozzátenni, hogy a védőnek védencéve! a hitelesítés megtörténte, azaz a vádlott törvényszéki kihallgatásának befejezte előtt érintkeznie nem szabad. Bármennyire is hangsúlyoznunk kell ez intézkedésnek, első sorban az anyagi védelem érdekeire nézve sérelmes voltát, nem lehet el nem ismernünk, hogy a törvény előtti egyenlőséget e rendelkezés inkább közelíti meg, mint a XX. század büvádi perrendtartása, mely lehetővé tette, hogy törvényszékeink a védőrcndelés iránt csak a tárgyalás kitűzése, tehát a per sorsának tényleges eldőlte után keressék meg az ügyvédi kamarákat, minek folytán kellő védelemben a jogkereső közönségnek épp leggyámoltalanabb, mert legszegényebb osztálya nem részesül. Hiánya a javaslatnak, hogy nem intézkedik az illetékesség és hatáskör tárgyában. Ámde ezeket megyei uton bajos is lett volna szabályozni. Nem tette kötelezővé a perbeszédek és indítványok jegyzőkönyvezését Ámde ennek végeredményben amúgy sem lett volna fontossága. A tárgyalás ugyan a vád előterjesztésével veszi kezdetét, minek folytán a biróság a vádlott terhére befolyásolható, de ezen, a kor akkori gyakorlatának és a francia pernek megfelelő intézkedés élét veszti a javaslat ama rendelkezésénél fogva, mely, a favor rei elvéhez képest, a védőnek nemcsak az utolsó szó jogát, hanem azt is biztosítja, hogy a tárgyalásnak védbeszéd előkészítése céljából való elnapolását, a törvényszéket jogkötelezően indítványozhassa. (Perrendtartásunk szerint ez csak vádváltoztatás esetén lehetséges). Ezenkívül a javaslat 20. ij-ához képest a vád a vádlottal közlendő. * * * Nyáry Pál Pestvármegye főjegyzője már a 40-es évek elején belátta, hogy az 1840. évi ő. törvénycikk által kiküldött országos bizottság munkálatai sohasem fognak törvényerőre emelkedhetni. Elkeseredéssel szemlélte a tisztviselők és megyei táblabírák által nap nap után elkövetett visszaéléseket és arra az eredményre jutott, hogy ezek csak a kötelező védelem eszméjének megvalósításával szüntethetők meg. Prónay Albert főispán-helyettes, valamint Széchenyi István és Dessewffy Aurél lehetetlennek mondták a különben üdvös reformnak megvalósítását. Kossuth Lajos ellenben lánglelkének egész melegével szállt sikra a tiszviselői kar által fellépteért meggyülölt Nyáry Pál reformjainak megvalósításáért. A Nyáry által felvett eszméket az ország legtöbb megyéje statutariális uton óhajtotta megvalósítani. A pesti közgyűlés Nyáryt megbízta indítványának kidolgozásával; Kossuthot és társait pedig azzal, hogy a Nydry-ind'úvíny tárgyában véleményt terjeszszenek a közgyűlés elé. Kossuth Lajos, aki egész életén át a megye autonómiájának megerősödéseért küzdött, helyesnek és megvalósíthatónak tartotta Nyáry indítványát. József nádor és a helytartótanács ismételten megdorgálták az «atyai* tanácsokat nem követő rendeket. Széchenyi — kit Kossuth ezen ügy tárgyalása alkalmából nevezett el a legnagyobb magyarnak — naplójegyzetei szerint kétségbe volt esve Kossuth magatartása miatt. A rendek a nádornak és a helytartótanácsnak azt válaszolják, hogy jobb volna, ha a királynak azt tanácsolnák, hogy tisztelje a törvényeket. Az atyáskodó V. Ferdinánd sajátkezüleg írott levelében értesiti a rendeket, hogy az alkotmányra letett hitét megtartandja, de a törvények megsértését megtiltja. A rendek köszönettel veszik tudomásul, hogy a király hitét jövőben megtariani szándékozik és elfogadják a kiküldött bizottság által készített büntető eljárási javaslatot, egyben meghagyván a táblabiráknak, hogy jövőben e szerint — azaz védő közbenjöttével és nyilvánosan tárgyaljanak. A központi hatalom azonban erősebbnek bizonyult az anyagi igazságnál. Az uj táblabírák 1842. április havában Szentkirályi Móric törvényszéki elnök vezérlete alatt mentek a megyeházára oly célból, hogy az uj eljárás szerint tárgyaljanak. A terem ajtajánál báró Pró'uiv levelét adták át Szentkirályinak, melyben arról értesitik, hogv a király parancsához képest, katonai karhatalommal fogja szétverni a táblabirákat, ha nyilvánosan tárgyalnának. A rendeknek ügyet az 1843-iki országgyűlés elé terjesztették sérelem gyanánt, az azonban a helytartótanácsnak ad igazat és nem tekinti sérelemnek ez az ügyet.