A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 20. szám - Angol parlamenti küzdelmek. Korképek. Irta: Stiller Mór. Budapest, 1906 [Könyvismertetés] [3. r.]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK Melléklet a Jog 20. számához. Budapest, 1906 május 20. Köztörvényi ügyekben. Nyugta bélyegét a kiállító tartozik viselni.* A kir. Kúria (1906. április 6. 103/1904. sz.) a kir. tábla Ítéletét helybenhagyja. Indokok: Más megállapodás hiányában a nyugtatvány bélyege rendszerint a nyugtatvány kiállítóját terheli, arra nézve pedig felperes bizonyítékot fel nem hozott, hogy a nyugtatvány-bélyeg viselését az alperes magára vállalta, minélfogva alperes a fizetésről szóló nyugtatvány bélyegét a pénzfelvevő felperesnek megtéríteni nem köteles. Felperesek abban a tekintetben, hogy ők a saját beltelkükre nézve korlátlan, tehát szolgalommentes tulajdonjogot szereztek, mely az alperesekkel is szemben hatályosnak tartandó, a nyilvánkönyvbe helyezett bizalomra sikerrel nem hivatkozhatnak, azt az állításukat pedig, hogy az alperesi jogelődök az átjárást csakis szívességből, tehát praecario gyakorolták, saját tanujuk megcáfolta. A pozsonyi kir. törvényszék (1903. évi augusztus hó 12-én 7,143—1903. polg. szám. alatt) Neumann Gusztáv dr. bazini ügyvéd által képviselt H. Péter és neje szül. L. Mária csesztei földmivesek felpereseknek, Famniczky Péter bazini ügyvéd által képviselt P. Mihály és neje szül. J. Mária csesztei földészek alperesek elleni, szolgalom fenn nem állásának kimondása s jár. iránt folyamatba tett rendes perben követketkezőleg ítélt -, Felpereseket keresetükkel elutasítja, ellenben az alperesek \iszontkeresetének helyt ád és felpereseket arra kötelezi, hogy tűrjék, miszerint az alperesek a felperesek tulajdonát képező, a csesztei 110. számú telekjegyzőkönyvben I. 1—2. sor. 65. helyr. szám alatt foglalt 60. összeirási számú háznak kapuján, udvarán és az azzai határos kertnek az udvarral határos részén át az alperesek tulajdonát képező, a csesztei 1,146. számú telekjegyzőkönyvben -f1. sorsz 67 hrszám kertnek megművelése, szénájának, sarjujának és gyümölcsének elhordására, akár gyalog, akár szekéren közlekedhessenek és feljogosítja alpereseket, hogy ezt a telki szolgalmat felperesek telkére, mint szolgáló telekre, a jelen ítélet alapján, annak jogerőre emelkedése után maguk javára bekebeleztethessék — mindezt végrehajtás terhe mellett. A perköltségeket a peres felek között kölcsönösen megszünteti. Indokok: Felperesek keresetileg előadták, hogy ők egyedüli és kizárólagos tulajdonosai a csesztei 110. számú telekjegyzőkönyvben I. 1—2. sorszám alatt foglalt 65. helyrszám 69. hrszámu ingatlannak, mint azt a csatolt telekjegyzökönyvi kivonat igazolja, ennélfogva megilleti őket tulajdonjogukból kifolyólag az ingatlan korlátlan birtoklása is. Előadták, hogy dacára ennek, ingatlanukat kizárólag nem használhatják, mert alperesek az ő udvarukon, kertjükön és házkapujukon keresztül, gyalog vagy szekéren való átjárás szolgalmát gyakorolják a szomszédos kert termékének behordására, dacára annak, hogy ehhez joguk nincsen, mert ők ezen szolgalmat meg nem szerezték. Előadják, hogy az 1894. évben s az utána következőkben az alpereseknek megengedték, hogy szomszédos kertjük termékét beltelkükön át behordhassák, de ezek csak szívességek, nem szolgalmat megállapított tények voltak. Minthogy pedig ők az ingatlant szolgalommentesen vették és ilyen teher az ingatlanra bejegyezve nem volt s nincsen, hogy alperesek a szolgalom fennállását és jogát nemcsak vitatják, hanem visszahelyezési per tárgyává is tették, — kérik, hogy a bíróság itéletileg mondja ki, hogy az alperesek által gyakorolt szolgalom fenn nem állt és alperesek az eddig gyakorolt szolgalom megszűnésének tűrésére köteleztessenek. Alperesek ezzel szemben viszontkeresetileg azt kérték, hogy felperesek annak tűrésére köteleztessenek, hogy 67. helyrajzi számú kertjük termékeit az ő beltelkükön keresztül behordhassák, hogy ezen gyalog és szekérrel való átjárási szolgalmat elismerjék és ők feljogosittassanak ezen szolgalmat felperesek ingatlanára mint szolgáló telekre való bekebeleztetésóre, mert ők az ingatlant a szolgalommal együtt vették meg, a szolgalom már emberemlékezetet meghaladó idő óta gyakoroltatott az ő jogelődjeik által és ismertetett el a felperesek jogelődjük által. Alperesek előadták, hogy még az ő jogelődjeik egyeztek meg mint szomszédok ugy, hogy a 476. számú kert termékét •Hasonló joggyakorlatot követ az osztrák legfelsőbb bíróság. (1905. november 7. 17,183. szám alatt.) Ezen határozatában megítéli ugyan az adós terhére a nyugtabélyeg költségeit, kiemeli azonban, hogy elvileg mindig a hitelező tartozik ezen költségeket viselni s ez esetben csak azért tér el a követett joggyakorlattól, mert a váltóadós késedelme szükségessé tette a követelés telekkönyvi bekebelezését s így midőn kifizetéskor a váltó egyszerű visszaadása s a hátán való nyugtatvány kiállítása helyett külön nyugtatörlési engedély adása vált szükségessé, ennek költségeit, minthogy kizárólag az adós okozta, ö is tartozik viselni. annak tulajdonosa jogosítva lesz a 69. számú ház beltelkén behordani. Ezen megegyezés, mint szolgalmat megállapító tény a mindenkori tulajdonosok és birtokosok által elismertetett s miután az már akkor, midőn felperesek 1894. évben tulajdonosok lettek, több mint 32 éven át gyakoroltatott, ezen 32 évi gyakorlás által elbirtoklás állt be. Előadták továbbá, hogy valaha mindkét telek egyé volt, s mikor a 69. számú ház felépíttetett a 7U. számú ház mellé, akkor történt a megegyezés, — mire annál inkább szükség volt, mert ellenesetben a 70. számú ház tulajdonosa a kert termékét az utcára ki nem hordhatta volna, miután a 70. számú háznak kapuja nincsen. Előadták végre, hogy miután felperesek vétele idején a szolgalom már elbirtoklás által megszereztetett, ők ezt tűrni tartoznak. Azt, hogy felperesek a kert termékeinek behordását 1894. évben és annak utánna szívességből viszavehetőleg engedték volna meg, az alperesek tagadták. Azt, hogy alperesek a gyalog- és szekér-szolgalmat felperesek telkén gyakorolták, és hogy ez^n telki szolgalom 1894. évig már 32 éven át tartó gyakorlás által szereztetett, valamint hogy a gyakorlás szolgalomszerü volt, azt alperesek tartoztak bizonyítani. Az alperesek által e körülményekre kihallgatni kért és hit alatt kihallgatott B. István, W. Gusztáv, U. István és még Sch. Ferenc csesztei lakósok vallomásával a kir. törvényszék bizonyítva látja, hogy a kérdéses szolgalom már emberemlékezet, tehát 32 évet minden esetre meghaladó idő óta gyakoroltatott ugy az alperesek mint azok jogelődjeik által, mert a 70 éves B., a 62 éves W., a 77 éves U. és a 43 éves Sch. Ferenc 40—50 év óta figyelik és tudják a szolgalom gyakorlását, sőt annak keletkezését is, és miután 1894. évig a 32 évi gyakorlás minden esetre befejeztetett, bizonyítottnak kell venni, hogy az alperesek által gyakorolt gyalog és szekérreli átjárás a 32 évi gyakorlás által megszereztetett, általuk és jogelődjeik által gyakoroltatott és folytattatott használat alapján, de bizonyítottnak kell venni azt is, hogy a használat szolgalomszerü vagyis szolgalmat megállapító ténykedésen alapuló volt, miután a tanuk egyező és egymást kiegészítő vallomásából megállapítható a gyalog és szekérrel való időközönkénti szükségszerű átjárás a jelenleg felperesek tulajdonát képező beltelkén. De tekintve, hogy a szakértői szemlével az is igazolva lett, hogy az alperesek tulajdonát képező házon kapu nincs, hogy a 67. sz. kertnek termékei csak igy hordhatók be, ha a szekér a felperesek udvarán és kapuján megy ki az utcára, s hogy a szakértő véleménye szerint az alperes tulajdonát képező kert úgyszólván értéktelen volna, ha a vitatott szolgalom átjárási jog fenn nem állana; s tekintve, hogy a telki szolgalom az egyik telek gazdaságilag könnyebb és célszerűbb használatára szolgáló s hogy a felperesek ingatlana ezen időközönkint gyakorolható átjái ás által sem értékében, sem természetében változásnak nincs alávetve, — mindezeknél fogva felperest keresetével elutasítani, az alperesek viszontkeresetének annál is inkább helyt adni kellett, mert felpereseknek nem sikerült bizonyítani azon általuk állított és alperesek által tagadott ténykörülményt, hogy alperesek 1894. évi és azt követő években átjárása szívességből engedett átjárás volt s mert felperesek a telekkönyvre vetett bizalomra csak akkor hivatkozhattak volna, ha ők más uton szereztek vagy nem szereztek volna maguknak tudomást az alperesek által nyiltan gyakorolt szolgalomról, mi azonban fel nem tehető, hogy ők, kik egyébként a községben is lakhattak, egy oly kis község, mint milyen Cseszte községben, a birtokvisszonyokról tudomással nem birtak vagy nem bírhattak volna s ilyen, sőt különösen a vétel alkalmával a szomszédos ház különös építkezési alakjánál fogva szerezni nem igyekeztek akkor, midőn arról a községbeliek, mint ez a község bizonyítványából megállapítható, tudomással bírtak és az eladó mindenesetre felvilágosítást adhatott. Való ugyan azon felperesi kifogás, hogy tulajdonjogát más házánál senki sem gyakorolhatja, de viszont ebből nem következik, hogy alperesek egy megszerzett jogról lemondani és házukat átépíttetni kötelesek lennének akkor, midőn felperesek nem is igazolják, mi káruk van az alperesi szolgalom által. A perköltségek az 1868. évi LIV. t.-c 251. §-a alapján a perkörülményeknél fogva lettek megszüntetve. Az ügyvédi dijak megállapítása az 1868. évi LIV. t.-c. 252. §-án alapszik. A pozsonyi kir. ítélőtábla (1903. évi december hó 9-ikcn 2,159/1903. polg. sz. a.) következő ítéletet hozott: Az elsőbiróságnak Ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az elsőbiróság az ítéletének indokolásában kifejtett jogi álláspont szerint azon az alapon utasította el a felpereseket keresetükkel s adott helyt az alperesek viszontkeresetének, hogy az alperesek kihallgatott tanukkal hitelt érdemlőleg bebizonyították, miszerint jogelődjeik az 1894. évet megelőzőleg már több, mint 32 éven át gyakorolták a szekérút és gyalogátjárás