A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 20. szám - Angol parlamenti küzdelmek. Korképek. Irta: Stiller Mór. Budapest, 1906 [Könyvismertetés] [3. r.]

A JOG 159 védjegynek származási országában történt bclajstromozását igazoló okirata, valamint minden egyél) szakmáját érintő tanúsítványok, föltéve, hogy azok közigazgatási ügyekben mutattatnak be. Külföld. A spanyol büntetőjogi irodalom fejlődéseIrta TUOT LÁSZLÓ dr. \/ (Folytatás.) A büntetőtörvény célja önmagában, mindenkire nézve jó, amennyiben az arra szolgál, hogy a gonoszok, a büntetéstől való félelem miatt, tartózkodjanak a rossztól. S ha — ennek dacára — mégis bűncselekményt követ el valaki, a büntetés másoknak is javára válik, mert tisztességes életre serkenti őket. A bűncselekményeket természetük szerint s bölcsészeti alapon osztályozza. Vannak cselekmények — ugy szól — amelyek annyiban rosszak, amennyiben tilalom alatt állanak s vannak olyanok is, amelyek már önmagukban véve is rosszak, s éppen ezért tilalom alatt állanak. Az előbbieket illetőleg (i>i(ila, quia prohibita) tilalmaztatásuk és büntetésük alapja csakis a közjóban rejlik; visszont az utóbbiak (prohibita, quia tnalá) büntetőjogi sanctió alá helyezése a cselekmények belső természetén alapszik. Ezcnkivül felosztja még a bűncselekményeket aszerint is, amint azok szándékosságból, vagy gondatlanságból erednek, illetve aszerint amint ez utóbbiaknál a megvalósított cselekmény megengedett vagy meg nem engedett volt. Solont és Demokritost idézve, azt mondja, hogy «a büntetés és a jutalom azon két isteni fáklya, amely az egész mindenséget uralja, mint ahogy az embert is két érzelem irányítja : az öröm és a fájdalom. A törvény kötelessége, hogy büntessen, mert ez a közhatalom attribútuma ; ha pedig jutalmazásról van szó, ugy az az egyesekre tartozik. Amint a jókat rábeszéléssel kell az erényre serkenteni, ugy — visszont - a gonoszokra nézve a büntetés lesz szükséges, mert a jutalommal való kecsegtetés nem elég ahhoz, hogy őket a helyes uton maradásra serkentse. A büntetési jog — Soto szerint — a közhatalmat illeti, mert a magánhatalomnak nincs joga ahhoz, hogy a bűntetteseket kérdőre vonja, sőt a közhatalom is csak akkor büntethet, ha a törvényszerű bűnvádi eljárást előzőleg lefolytatta. A közhatalomnak — úgymond — csakis kivételes esetekben és jelentékeny megszorításokkal szabad egyesekre átruháznia a büntetési jogot. Hibáztatja azon — az ő korában egyes országokban dívott — szokást, hogy az elitélteket átadták a megölt egyén rokonainak; «gonosz szokás ez — igy szól — mert a szenvedett sérelem okozta fájdalom földúlja az értelmet s mert a harag föltüzeli a szenvedélyeket és a sérelem nem az igazságosság, hanem a sértettek ereje szerint lesz megtorolva. » A büntetési joggal kapcsolatban, elismeri az állami és az egyliázi hatalomnak bebörtönzési, illetve szabadságmegfosztási jogát. Ezen jog azonban — szerinte — nem terjed ki sem az uzsorásokra, sem a prostitutákra, «mivel azok az állam békéjét és nyugalmát nem zavarják s nem erőszakoskodnak.)) A büntetés célját a közbéke föntartásában és a társadalom védelmében találja, mivel «a társadalom nem tudna fönmaradni, ha a büntettek büntetlenül maradnának. A büntetés — igy szól — önmagában nem a bűnös megjavítására, vagy javára, hanem a közjóra vonatkozik. A bűntetteket nem azért kell büntetni az államban, mert azok Isten előtt többé-kevésbbé súlyosak, hanem azért, mert a közbékére többé-kevésbbé veszedelmesek. Az esküszegés roszabb, mint a rablás;, és az istenkáromlás is súlyosabb, mint az emberölés, de azért az esküszegést és az istenkáromlást mégis enyhébben büntetik, mint a rablást és az emberölést: mert a végső büntetés Istennek van föntartva.» A büntetésre nézve megkívánja, hogy az csak ugy vétessék alkalmazásba, ha az a vádlottal vérségi vagy más, «szükségszerű)) összeköttetésben álló ártatlan egyéneknek nem okoz vtlyos kárt,- vagyis a büntetés közvetlenül a bűnöst érje.» A büntetés kiszabására nézve pedig azt ajánlja a bíráknak, hogy inkább kegyességre hajoljanak, mint a törvény szigora felé. (Folyt, köv.) Irodalom. V Angol parlamenti küzdelmek. Korképek. Irta Stillcr l\Iór dr. Budapest, 1906. Benkö Gyula Gri/i-íé\e udv. könyvkereskedése. Ara 1 korona. . >< (Vége.) Peel indítványa révén \nost már a minisztereknek a parlamenttel szemben való politikai felelőssége is jneg volt végleg állapítva. Ok minden konkrét törvénysértés nélkül is kormányzatuk általános vezetéséért is felelősséggel tartoztak a parlamentnek. Egy alkotmányellenes kormánynak nincs helye az alkotmány keretében és azért elhagyni tartozik hivatalát, hogy oly kormánynak adjon helyet, mely alkotmányos. Nem volt Angiiának Victoria alatt egyetlen vezérállamférfia, ki ez alkotmányos elvnek becsületesen és feltétlenül ne hódolt volna; egy sem, ki akár nyilt, akár alattomos módon megkísértette volna megtörni a parlamentnek a többségében nyilvánuló akaratát, hogy a királyi akaratnak érvényt szerezzen. Mert addig, míg a fejedelemnek korlátlan joga volt a kabinet politikáját megszabni, addig a miniszterek pusztán az ő szolgái voltak, kik ezért csak neki tartoztak felelősséggel. Ez okból a fejedelem minisztereit korlátlanul és minden tekintet nélkül a parlamentre, kinevezhette és elbocsáthatta. Pe mióta a fejedelem az alkotmányosság értelmében a kormányzást a parlamentnek felelős miniszterei által végzi, a fejedelem kinevező és elbocsátó joga is csak a parlamenttel egyetértően gyakorolható. Megvan tehát alkotmányos országban a fejedelemnek miniszterkinevező és elbocsátó joga. De korlátozva van annyiban, hogy nem nevezhet ki kormányt, mely a parlament bizalmát nem birja és nem bocsáthat el oly minisztériumot, mely a parlament bizalmát birja, — anélkül, hogy fel ne idézzen elkeseredett parlamenti harcokat, melyek nemcsak az ország, de a korona kárára ne volnának. A parlamentarismus tehát nem valamely külön faja az alkotmányosságnak, hahem pusztán egy bizonyos módja annak, hogy az alkotmányosság a parlamenti és felségi jogoknak összhangba hozatala utján is sikeresen működhessék. «A minisztereknek — Earl of Grey szerint — csak addig van joguk arra, hogy hivatalban maradjanak, míg a parlament és különösen az alsóház bizalmát birják*. Egy egész rendszere az eljárási elveknek lépett életbe, melyek a fejedelemjogok gyakorlásának összhangját és a békés kormányzást — az alkotmányosság követelményeinek megfelelően biztosították. E hallgatólagos megállapodások egyik legfontosabbikái hogy minden fejedelmi előjog csak a minisztérium utján gyakorolható, mely azért a parlamentnek tartozik felelősséggel. «E tekintetben — mint Grey mondja — nincs különbség a hadseregre vonatkozó királyi előjogokra nézve sem, mert az is a közigazgatás egy részes. A politikai erkölcsök ilyen gyakorlati szabályai a többi közt még a következők : a leszavazott kormánynak jogában áll ugyan a parlamentet feloszlatni; ha azonban az uj választások a kormány ellen döntöttek, le kell mondania és nincs joga újból a parlamentet feloszlatni. A korona kinevezési joga ugy gyakorlandó, hogy a minisztérium a parlament többségéből alakittassék. Az a'sóház többsége, mely bizalmatlansági szavazatával valamely kormányt megbuktatott, köteles a kabinetalakitást átvenni, hanem a maga elvei alapján. A parlament minden évben összehivatik, hogy az ország ügyeit végezhesse, de nem abból a célból, hogy újból elnapoltassék vagy íeloszlattassék. Oly törvényjavaslattal szemben, melyet a p arlament mindkét háza elfogadott, királyi vetó ne gyakoroltassék stb. «Ezek az alkotmányos szokásjogi elvek — Freeman szerint — nincsenek ugyan semmiféle törvénykönyvben, de azok a gyakorlatban nem kevésbbé szentek és sérthetetlenek, mint bármely más elv, melyet akár a Magna Charta, akár a J'etition of reight lapjain megállapítottak*. A rendkívül érzékeny alkotmányos közvélemény minden államférfiul, ki a tételes törvényt vagy csak a szokásjogi szabályokat szándékosan megszegné vagy megkerülni akarná, — mint politikai tisztességtelent megbélyegezné, kiközösítené, mintha a társadalmi tisztesség fogalmai ellen vétett volna. De van az angol parlamentnek még egy kényszereszköze. E szabályoknak megszegése csakhamar összeütközésbe sodorja az illetőt az ország törvényeivel és a bíróságokkal. — Tegyük fel, hogy a kormány a parlament feloszlatását nem tanácsolja a fejedelemnek, vagy— ha az újonnan választott Ház újból bizalmatlansággal sújtotta,— mégsem akarná elhagyni állását. A Háznak hatalmában volnának ez esetre is az eszközök, amelyekkel kényszeritheti a kormányt, hogy vagy tartsa tiszteletben az alkotmányt, vagy váljék törvényszegővé. Ha a Ház az ujoncmegajánlási vagy költségvetési törvények egyikét meg nem szavazza, a minisztériumot kényszeríti, hogy — ha mégis helyén marad — a törvények ellenére kormányozzon. Itt azonban már meg van adva a mód az impeachment alapján való vád alá helyezésre. A kormány tehát mint vádlott kerül az alsóház elé, hogy a peerek Háza fölötte Ítéletet mondjon és a bíróság végrehajtsa rajta a kiszabott büntetést. Beáll továbbá a törvénytelen intézkedések ellen való jogos cllentállás joga. A bíróság tehát törvényesiti a passiv ellentállást. Az angol gyakorlati felfogás keresi a módját annak, hogy az alkotmányosság elvei érvényt szerezzenek. E törekvésnek legerősebb támasztéka pedig az angol bíróságok alkotmányos érzülete és független felfogása. Példa rá Yates biró ///. György alatt, ki egyizben a királyi jogokat tárgyazó ügyben volt hivatva bíráskodni. North miniszter hiába fáradozott titokban a biró Ítéletét befolyásolni. Küldetett tehát neki a királytól egy levelet. De Yates ezt a levelet felbontatlanul visszaküldötte. Ilyen erkölcsi bátorság mellett érthető, hogy az angol birók