A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 19. szám - Angol parlamenti küzdelmek. Korképek. Irta: Stiller Mór. Budapest, 1906 [Könyvismertetés] [2. r.]

A JOG született, valószínű, hogy az a terhesség hatodik hónapjában született; de teljesen ki van zárva, hogy a terhesség negyedik és ötödik hónapja között született, mert e négy hónapra és 22 napra született gyermek órákon át nem élhet és siró hangokat nem adhat. Tekintettel tehát arra, hogy a házasság tartama alatt született gyermek felperes gyermeke nem lehetett, a kir. törvényszék Ítéletének alapjául elfogadja, hogy alperes a házasság megkötésekor, mástól házasságon kivül teherbe ejtve volt s ezt a férj a házasság megkötésekor nem tudta és pedig annyival is inkább, mert a per során kihallgatott tanuk vallomásaiból kivehető, hogy alperesnek a házasságkötést megelőzőleg egy falubeli legénynyel csakugyan közelebbi ismeretsége volt. Amiért is a peres felek között fennálló házasságot a H. T. 54. §-ának e.) pontja alapján alperes vétkességéből érvénytelennek kimondani, és alperest mint pervesztest a polg. prdt. 251. §-a alapján az okozott perköltségek megfizetésében marasztalni kellett. Megjegyeztetvén, hogy felperes a H. T. 56. §-a értelmében a házasság megtámadására jogosítva és az 57. §. értelmében a házasságot kellő időben megtámadta, végre, hogy az ismételten megkisérlett békéltetések eredménvre nem vezettek. A szegedi kir. Ítélő tábla (1905 április 10-én 1,256/p. 1905. sz. a.) következő íteletet hHott: Az elsőbiróság ítéletének a házasság érvénytelenségének kimondását tárgyazó felebbezett, valamint hivatalból is megvizsgált, úgyszintén a perköltséget és a peres felek képviselői járandóságainak mennyiségét illető felebbezett része vonatkozó indokainál fogva s az utóbbi rész még azért hagyatik helyben, mert a felek járandóságát helyes összegben állapította meg. A m. kir. Kúria (1905 június 26-án 5,816 1905. p. sz. a.) következőleg ítélt: Mindkét alsóbirósági ítélet megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Felperes beismerte, hogy alperessel a házasság megkötése előtt már közösült. E beismeréssel szemben a tanuk vallomása s erre alapitott szakértői vélemény által az a körülmény, hogy alperes a házasság megkötésekor más egyén által házasságon kivül és nem a férj által ejtetett volna teherbe, megnyugvással bizonyítottnak nem tekinthető, miért is mindkét alsóbirósági ítélet megváltoztattatott s felperes keresetével elutasittatott. A házasság fentartatván, az ebből kifolyó érdekközösség tekintetbe vételével a perköltség a peres felek között kölcsönösen megszüntettetett. Felperes maga is beismerte, hogy férje arra a napra, amelyen a férjét a baleset érte, a keleti pályaudvaron volt szolgálattétel céljából kirendelve, azt pedig a felperes nem bizonyította be, hogy férje a keleti pályaudvarról a józsefvárosi pályaudvarra lett volna szolgálattételre áthelyezve, illetve ahhoz a tolatáshoz, amelynél őt a baleset érte, szolgálattételre beosztva, A dolog ez állásában, a baleset idejében és helyén a felperes férje sem szolgálatban nem volt, sem jogos oka nem volt a baleset helyén tartózkodni, jelesül a síneken keresztül járni akkor, amikor azokon általa, mint vasúti alkalmazott által könnyen felismerhetően, tolatás végeztetett. Ha tehát ennek ellenére mégis a síneken keresztül járkált, s e közben őt baleset érte, ez csakis az ő hibájára vezethető vissza. Ezeknélfogva az alperes felelőssége megállapítható nem lévén, felperes keresetével elutasítandó. A budapesti kir. törvényszék, (1904. évi július hó 13-án 25,604 1904. polg. sz. alatt) Bálint Lajos dr. budapesti ügyvéd által képviselt özv. Z. Gottliebné volt m. á. v. alkalmazott neje felperesnek, Bartsch Gusztáv dr., m. á. v. jogképviselő által képviselt magyar királyi államvasutak alperes ellen, 400 korona tőke és 1,440 korona évjáradék s jár. iránt inditott rendes perében következő ítéletet hozott: Alperes kártérítési kötelezettsége megállapíttatik s köteleztetik, hogy felperesnek 200 korona tökét végrehajtás terhe mellett és 15 nap alatt, továbbá 792 korona (hétszázkilencvenkettő korona) évjáradékot 1903. évi június hó 1-től számítva férjhezmeneteléig havi részletekben előzetesen fizessen. Ezen évjáradéknak az ítélet jogerőre emelkedéséig lejárt részletei és azoknak mindenkori esedékességüktől számítandó 5°/o-os kamatai egy összegben 15 nap alatt, az ítélet jogerőre emelkedése után lejárandó részletek pedig minden hó 1-én fizetendők, mindez végrehajtás terhe mellett. Továbbá köteleztetik alperes, hogy íelperesnek 318 korona perköltséget 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett fizessen. Jogosítva van alperes a felperesnek fizetett évi 325 korona 33 fillér nyugdijösszeget havi részletekben felperes évjáradékába beszámítani. Felperesi ügyvéd dija és költsége 318 koronában állapittatik meg saját fele irányában. Ezen ítélet jogerőre emelkedése után, az ítéleti illeték, valamint a bélyegjegyzék mellett perlekedő alperes által le nem rótt bélyegilleték kiszabása végett áttétetik a budapesti központi dij- és illetékkiszabási hivatalhoz. Indokok: A felperes néhai férje halálát okozó baleset tényáliadéka az alperes által felhívott Sz. István, D. János és F. Gábor, valamint a felperes által felhívott W. Samu tanuk vallomása alapján állapíttatott meg. Az utóbb nevezett W. Samu tanú az általa látott baleset alkalmával néhai Z. Gottliebet nem ismerte ugyan, s csak hónapokkal a baleset után győződött meg arról, hogy az általa látott baleset áldozata néhai Z. Gottlieb volt, tekintve azonban, hogy ezen tanú hiteltérdemlősége ellen kifogás fel nem merült, s alperes nem is állította, hogy a tanú által látott balesetnek nem Z. Gottlieb, hanem más egyén volt az áldozata: meg kellett állapítani, hogy a tanú vallomásában foglalt baleset volt az, mely néhai Z. Gottlieb halálát okozta. A baleset közvetlen okát képező kocsiösszeütközést a felhívott tanuk közül csak F. Gábor és W. Samu tanuk látták. Mindkettőnek vallomása megegyezik abban, hogy Z. Gottlieb a gördülő kocsival egy irányban haladt, s hogy Z. olykép lépett a sinpár közé, hogy a mozgó kocsinak hátat fordított. Megállapítható W. Samu íanu vallomásából az is, hogy Z. közvetlenül a mozg ókocsi előtt lépett a sínpárra, amit megerősít F. Gábor tanú azon vallomása is, hogy Z., mielőtt a sínpárra lépett, a mozgó kocsi mellette haladt. Ennélfogva meg kellett állapítani, hogy Z. Gottliebnek a mozgó kocsi előtt a sínek közt való megállása, melyet F. Gábor tanú észlelt, legfeljebb annyi ideig tarthatott, mint amennyi idő alatt a közvetlenül Z. mögött haladó kocsi a Z. eléréséhez szükséges, legfeljebb egy lépésnyi utat megtette. Az ily rövid ideig tartó időzést azonban a lassú járástól megkülömböztetni, különösen 80 lépésnyi távolságból, hol a tanú állott, nem lehet, s még kevésbbé lehet abból következtetni arra, hogy Z. Gottlieb azzal a szándékkal lépett a kocsi elé, hogy azzal magát elgázoltassa. Ily következtetésnek csak az esetben volna alapja, ha bizonyittatnék, hogy Z. Gottliebnek a mögötte haladó kocsi jöveteléről tudomása volt. Tekintve azonban, hogy ezen mozgó kocsi W. Samu tanú vallomása szerint teljesen zajtalanul haladt, a kocsi közeledtére pedig, amint ezt az emiitett tanukon kivül D. János tanú is bizonyítja, Z.-t senki figyelmessé nem tette; tekintve, hogy a F. Gábor tanú vallomásában foglalt az a körülmény, hogy Z. a kocsi mellett haladt, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ezen tanú 80 lépésnyi távolságból nem vette észre azt, hogy Z. a kocsi mellett ugyan, azonban azt közvetlenül megelőzve haladt, azt kellett feltételezni, hogy Z. a mögötte haladó kocsit észre nem vette, s igy alperes azon védekezése, hogy néhai Z. Gottlieb szándékosan üttette el magát, semmi alappal nem bir. Minthogy pedig a kocsi gördítése a szükséges jelzések s óvóintézkedések betartása nélkül eszközöltetett, s igy az, hogy Z. a kocsi gördítését észre nem vette, neki gondatlanságként be nem tudható, minthogy1 továbbá a baleset helye rá nézve, mint vasúti alkalmazottra tilos hely nem volt, még az esetben sem, ha más pályaudvarra osztatott is be, meg kellett állapítani, hogy felperes néhai férjét balesetében semmiféle mulasztás nem terheli, miért is alperes ez üzemében beállott balesetből származó károsításért az 1874. évi XVIII. t.-cikk 1. §-a értelmében felelős, s ehhez képest oly összeg fizetésére köteles, mely a felperes tartásához, néhai Z. Gottlieb jövedelme visszonyához mérten szükséges. Néhai Z. Gottlieb jövedelme tekintetében nem vitás, hogy állandó összegű jövedelme évi 960 korona fizetés és 300 korona lakbére volt. A kilométerpénz cimén élvezett fizetés, bár összeg szerint havonként változó volt, szintén a rendes keresményhez számíttatott, mert az a felperes férje által elfoglalt állásnak rendesen befolyó járandósága veit, melyre épp ugy számíthatott, mint évi fizetésére s melyhez életvisszonyaiban alkalmazkodhatott. Az a körülmény, hogy ezen járandóság nem állandó összegben, hanem az uton töltött munkaidő szerint alakult, jelentős lehet ugyan a jövedelem összegére, a nyugdíjigényre, s alperes számviteli berendezkedéseire, azonban magában véve mivel sem igazolja azt, hogy az kizárólag az uton szükséges külön kiadásokra fordítandó volt s ezek által felemésztetett. Akilométerpénzösszege a 9,907—1904 számú jegyzőkönyvhöz B /. alatt csatolt s helyesnek elismert kimutatás alapján átlagos számítással havi 60 korona, évi 720 koronában számíttatván, néhai Z. Gottlieb összjövedelme a 960 korona fizetés, 300 korona lakpénz és 720 korona kilométerpénz összegezésével évi 1,980 koronában állapíttatott meg. Az ily jövedelem mellett igényelhető nőtartás összegének kiszámításánál figyelembe vétetett, hogy rendes körülmények közt a családfő összjövedelmének egy ötöd része oly háztartási alapszükségletek (lakás, fűtés, világítás) fedezésére szolgál, melyek a háztartást egyenlőkép terhelik, tekintet nélkül arra, hogy abban egy személylyel több vagy kevesebb személy vesz-e részt, s melynek egyenértéke jelen esetben az özvegy mint családfő tartásához számítandó. A fennmaradó négyötödből, figyelembe véve, hogy a felperes társadalmi életviszonyai közt, a kenyérkereső férj szükségletei a feleségéit s gyermekekéit meghaladják, két-ötöd az elhaltnak, egy ötöd a gyermekeknek és egy ötöd a nejének személyes szükségletére számíttatván, felperesre az alapszükségletek s személyes szükségletek összegeként 1,980 korona összegnek kétötöde, azaz 792 korona számítandó, mint azon összeg, mely a felperesnek a férje viszonyaihoz mért tartásához szükséges. A tartási kötelezettség kezdőpontja az e tekintetben nem kifogásolt kereseti kérelemhez képest 1903. évi június hó 1-től számíttatott, mint amely időponttól felperes néhai férjének járandóságai beszüntettettek. Ugyanezen időponttól állapíttatott meg a késedelmi kamat is. Mert igaz ugyan, hogy kártérítési kötelezettség csak a fizetési felhívás megtörténtével válik késedelmessé ; minthogy azonban alperes nem tagadta, hogy fizetési felhívás a kereset beadása előtt is történt, azonban a felhívás napját meg nem jelölte, a késedelem napja a követelés esedékességének napjától számíttatott. A tartási kötelezettség időtartama felperes jelenlegi özvegysége tartamára szoríttatott; ujabb férjhez menetelével eltartásának kötelezettsége ujabb férjére hárulván. Az özvegyi állapot és az életbenlét mindenkori igazolására felperes kötelezhető nem volt mert az özvegység megszűntének, illetve felperes halálának, mint jog-