A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 17. szám - Ünnepeljük Polónyit. Válasz Weiss Ignác dr. urnak

A JOG haeusern» cimü, a Reclam-íéle «Univcrsal-Bibliothek» kiadója által közzétett röpirat nyomán — az alábbiakban közlünk Nevezett kiadó-cég már évek óta arra törekedett, hogy az Universal-Bibliothek-nak az áruházak által űzött elkótyavetyélését elnyomhassa. Fordult e célból több hírneves ügyvédhez, akik azonban az ily keresetet (bizonyára az általunk föntebb jelzett jogi szempontokból) teljesen sikertelennek nyilvánítottak. És ennek folytán csak arra szorítkozhatott, hogy az áruházak megrendeléseinek forrásait bedugja, — ami azonban csak igen ritkán sikerült. Végre mégis akadt egy ügyvédié, aki az áruházak elleni kereset beadására az áptk. 826. S-a alapján vállalkozott. Az első ily irányú kereset a hallei <iNussbaumy>-íé\e áruház ellen lett megindítva, mely az Univ. Bibl.-nak 20 fíllérnyi bolti áru példányait 15 fillérrel árusította. A liallei országos törvényszék (Landgericht) felperest keresetével elutasította. A namnburgi felebbviteli törvényszék ellenben a keresetnek helyt adott. Jóllehet alperes felülvizsgálattal élt a lipcsei Reichs-Gerichthez (melynek határozata praejudicialis jelentőségű lesz) — és ez még eddig nem döntött, — mégis a felebbviteli tszék határozatát közzétesszük, egyfelől az esetnek közérdekű voltánál fogva, másfelől pedig avégett, hogy bemutassunk olvasóinknak egy német bíróság ítélkezését. Jó lesz ezt azitéletet párhuzamba helyezni a mi első és felsőbíróságaink ítélkezésével, — a tanulság majd magától jön. De van még egy speciális «pro domo» szóló indokunk ezen ítélet közzétételére. Midőn e lapokban csak legközelebb egy nagyobbszabásu polémia folyt a kereskedelmi cégek átruházása kérdésében,— a velem szemben álló magistratuális felfogás — a kereskedelmi ügyek elintézése egyedüli jogforrásának csupán a tételes törvényeket, rendeleteket és ügyviteli szabályokat vélte elfogadhatóknak, az élet és forgalom szükségének pedig, mint jogalkotó tényezőnek ezek mellett semmi létjogosultságot nem concedált. Szerinte ott, ahol ügyviteli és eljárási szabály összeütközésbe jön a gyakorlati élet követelményeivel, — ennek amazokhoz kell alkalmazkodnia, nem pedig megfordítva. Nagy elégtételünkre szolgál tehát, hogy az én ellentétes álláspontom az alábbi ítélettel autoritativ igazolást és megerősítést nyert. Kár, hogy éppen német bíróságnak kellett rájönnie arra, hogy igenis létezik a lex seripta mellett még egy épp oly erős : lex non seripta, — a gyakorlati élet és a forgalom imperativ szükségének codexe. Pedig nem lehet a németeket avval vádolni, hogy irott törvényeik nem léteznének vagy hézagosak volnának, -— (miből élnének különben a mi kodifikátoraink) — és ezen élő törvények mellett mégis teljes deferentiával viseltetik egy német felebbviteli bíróság a nálunk félvállról nézett és bírói mérlegelésre érdemesnek alig talált élő szokásjoggal. A német judicatura ex sua sponte leszáll a birói szék magaslatáról és körültekint a nép között, gyűjti a minden egyes kérdés elbírálására szükséges, az egyes üzletágak jogi érzését és coutume-jeit, szokásait visszatükröző anyagot. Ennek megtörténtével pedig iparkodik a törvényt ezen élő, viruló és a köztudatba átment szokásjoghoz alkalmazni és igazságos döntéshez jutni. Mert mindenütt, ahol ellentét forog fönn a törvény és az igazság közt, ott a bírónak ez utóbbi mellé kell állnia és a törvényt ily értelemben magyarázni. A törvények a nép érdekében és annak szükségletei kielégítésére lesznek hozva, ezen közérdek tehát még a törvény felett is áll. Ezt a szokásjogot a bíró nem tanulhatja meg a könyvekből, tudós, poros szemüvegű professzorok foliánsaiból, — azt csak nagy fáradsággal, az élet iskolájában lehet elsajátítani. Révai Lajos dr. (Folyt, köv.) "X Ünnepeljük Polónyit. •v^- (Válasz Wtiss Ignác dr. urnák.) Ilyen címen Weiss Ignác dr. brassói ügyvéd a «Joga 1906. évi április 22-én megjelent 16. számában egy vezércikket irt, amelynek tenorja az, hogy az ügyvédek egy bizonyos napon tisztelegjenek az uj igazságügyminiszter urnái és őt ünnepeljék egy banketten. «Mert — ugymord a t. cikkíró ur — nagy eredményt látok abban, hogy Polónyi lett igazságügyminiszter és mert ugy tudom, hogy közelebbről lesz 35 éve annak, hogy az ügyvédi pályán működik.» Hát hiszen ez ellen nekünk bíráknak mi kifogásunk sem lehet. Az ügyvédi kar elvégre ugy ünnepli meg egyik illustris tagját, amint neki tetszik. Az igazságügyminiszter ur érdemeiből sem óhajtunk mi semmit levonni, amelyeket mint ügyvéd és mint kiváló jogtudós szerzett. Különben is — nekünk, akik benne immár a legfőbb vezetőnket tiszteljük, illetlenség is lenne contrakritikát mondani azokra a dicshimnusokra, amelyeket főképpen ügyvédi körökből fölös számban feléje röpítenek ... De azt hisszük, ugy véljük, hogy az igazságügyminiszter ur nem is igen szereti azt a sok előre meggyújtott dicsfényt . . Ugy tudjuk, ugy hallottuk, hogy a miniszter ur önerejéből, saját tehetségével, szorgalmával küzdötte fel magát miniszterré ... Az ilyen férfiú sokkal szerényebb, sokkal önzqttgtpebb, semhogy a túlságos mértékben előlegezett tömjénfiist neki jól eshetne ... A munkás ember dolgozni akar és dolgozni fog és bizonyára — ezt mi is reméljük — hogy szép eredményeket fog ismét elérni. De engedje meg az igen tisztelt cikkíró ur, a miniszter ur nemcsak önök, hanem a mi miniszterünk is és bár — cikkíró ur szavait idézve—«Tudjuk, hogy az ügyvédi kar jogos igényei iránt mindig meleg érdeklődéssel viseltetett», legyen szabad nekünk is remélnünk, hogy «ami jogos igényeinket)) sem a gólya költötte. magyar hadsereg sérelmét is jelenti. Tény tehát, hogy az összes hadsereg magyar és osztrák keretei közt nincs közjogi egység, — még a célszerűségből fenntartott külső egység is, mely csupán technikai egység, követelményeiben a la van vetve a magyar törvényhozás imperiumának. Mindezeket az 1867. évi alap legkiválóbb interpretatora : Szilágyi Dezső ugy értelmezi, hogy a 67-es alap semmi egyéb közös ügyet nem ismer, mint a hadügy körébe tartozót. Mert elismeri a hadsereg közösségét, elismeri azt, hogy a magyar hadsereg a közös hadsereg kiegészítő alkateleme, elismeri a 15. §-ban, hogy a hadügy összes költségei közösek. Ennél tovább egy hajszálnyival sem ismer el a hadügy körében több közösséget: nemcsak nem ismer el, de azt mondja a 10. §-ban, hogy a hadsereg közösségére nézve a következő elvek állanak. A 11. §-ban pedig azt rendeli, hogy a fejedelem alkotmányos jogai közzé tartozik a vezérlet, vezénylet és belszervezet; ezekre nézve elismeri, hogy a fejedelem ezeket az egész hadseregre nézve egészen gyakorolhassa. Tehát az egységes gyakorolhatást elismeri. De még csak a jogok sem közösek. Régi törvényeink és törvényes szokásunk alapján illetik a magyar királyt, csak a magyar hadseregre nézve. Elismeri a 11. §, hogy e jogokat egységesen gyakorolhassa azon jogaival együtt, melyek őt, mint osztrák császárt a hadseregre nézve megilletik. Ez nem közös ügy, meg ez sem az. E jogokat a magyar király, mint joggal rendelkezik véderejének a szervezete fölött. És ha némely intézmény O Felsége többi országai közt és közöttünk közös, ha különösen a véderőnek egyik leglényegesebb alkatrésze, a közös hadsereg, közös intézmény, mintha az a magyar állami szuverénitáson kivül vagy pláne annak felette álló külön jogforrásnak köszönné eredetét, hanem azért, mert a magyar állami szuverén törvényhozás jónak látta, hogy azt, egyetértőleg a monarchia másik államának tőrvényhozásával közös intézménynyé alakitsa.» magyar király birja. E jogokat megszaporítani és tágítani a magyar törvényhozás souverain jogaihoz tartozik. A 11. §. világosan mondja, hogy «megilletik eddigi törvényeink alapján a fejedelmet)) ; e jogot nem az 1867-diki törvény adta neki, és nem ugy adatott neki, mint a monarchia két állama közös .fejének, hanem eddigi törvényeink adták neki, mint magyar királynak. Amit a 11. §. rendelt, csak abban állt, hogy a magyar király az őt, mint magyar királyt, a magyar hadseregre s csak a magyar hadseregre nézve megillető ezen jogokat egységesen gyakorolja azon jogokkal, melyek őt, mint osztrák császárt, csak az osztrák hadseregre nézve illetik meg. A törvény 12. §-a pedig kizárólag fenntartja az ország törvényhozása s kormányzata körének a magyar hadsereg időnkénti kiegészítését, mely alatt érti: az ujoncmegajánlási jogot, a megajánlás föltételeinek és a szolgálati időnek meghatározását. Ezenkívül fenntartja a katonaság elhelyezését, élelmezését illető intézkedéseket az eddigi törvények alapján. Ez is a hadügyhöz tartozik. Ez sem közös. A 13. §. a védrendszert is kiveszi a közös ügyek közül, valamint kiveszi a hadsereghez taztozó magyarországi polgároknak polgári visszonyai fölötti törvényhozást és kormányzati intézkedéseket is. A törvény 13. §-a egyenesen azt mondja, hogy a védrendszer megállapítása és alakítása Magyarországra nézve mindenkor a magyar törvényhozás beleegyezésével történik. Ezután azt mondja: célszerű, de nem szükséges — nem rendeli imperative — hanem azt mondja : célszerű, hogy ez a megállapítás és átalakítás egyenlő elvek szerint eszközöltessék és azután előírja, hogy az előleges egyezkedések ezen egyenlő elvek szerint miként történjenek . . Sem a magyar alkotmány, sem az osztrák alkotmány nem sorozza a védrendszert a közös ügyeik közzé. Egyenesen azok közül kiveszi, hanem csak azon