A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 10. szám - Az olasz büntetőjogi irodalom fejlődése [1. r.]

38 A JOG lépte után pedig a S. E 229. íj ánál fogva irányadó a S. E. 131. S-a, mely szerint a felebbezés az ítélet kihirdetésétől, vagy ahol kézbesítésnek van helye, a kézbesítéstől 15 nap alatt adandó be, jelen esetben tehát az idézett 131. §. értelmében végrehajtatok a kézbesítéstől számítva 15 nap felebbezésüket törvényes időben adván be. ugyanaz elkésés okából visszautasítható nem volt. (A magy. kir. Kúria felülvizsgálati tanácsa 1906. évi január hó 27. H. 40/1905. sz.) Felperes és alperes között a törvénytelen gyermek tartása tekintetében egyezség jővén létre, felperes a kapott ellenérték fejében alperes irányában a saját személyében minden további igényéről lemondott, azt pedig, hogy eme írásban is becsatolt egyezségtől eltérően alperes magát szóbelileg még külön a gyermek eltartására is kötelezte volna, a felebbezési bíróság téves megállapítása szerint, felperes nem bizonyította; igaz ugyan, hogy az ily egyezség gyámhatósági jóváhagyás hiányában magának a gyermeknek tartási igényét nem érintheti, azt azonban az anya mint saját tényét, hacsak a megtámadhatás egyéb feltételei fenn nem forognak, megtámadni nem jogosult. (A magy. kir Kúria felülvizsgálati tanácsa 1906. évi január hó 27. I. G. 424'1905. sz.) Olyan esetben, ha a szülők egymástól különválva élnek és gyermekeik eltartásáról nem intézkednek, az iránt, hogy a tartás és neveltetés költségeit melyik szülő legyen köteles viselni, az 1877. évi XX. t.-c 13. §-a értelmében a gyámhatóság határoz, ez iránt való intézkedés tehát a bíróság hatáskörébe nem tartozik. Ilyen értelemben határozott az 1869. évi IV. t.-c. 25. S-a alapján a magyar kir. minisztertanács 1902. évi 10,902. I. M. sz. alatt a bíróság és a gyámhatóság között ilyen ügyben felmerült hatásköri összeütközés tárgyában. Ezek figyelembe vételével a felebbezési bíróság jogszabályt sértett, midőn ahelyett, hogy tekintettel a S. E. 166. S-ára, illetve a 27. §-nak utolsó bekezdésére, a jelen perben az eljárást hivatalból megszüntette volna, az ügy érdemi eldöntésébe bocsátkozott. (Hasonló értelemben döntött a kir. Kúria L G. 56/p. 1903., I, G. 182/p. 1903., I. G. 440/p. 1903. számok alatt.) (A m. kir. Kúria felülvizsg. tanácsal90G. évi január hó 26. I. G. 118 1905. polg. sz.) A sommás perutra tartozó ideiglenes női tartás iránti igény nem azonos a házassági törv. 102. §-ában említett ideiglenes tartáshoz való igénynyel és a házastársak vétkességének kérdése olyan értelemben, amiként azt a házassági jogról szóló törvény házassági kötelék fenntártása vagy megszüntetése céljából szabályozza, az ideiglenes nőtartási perben megállapítás tárgyát nem képezheti. (Am. kir. Kúria felülvizsgálati tanácsa 1906. évi január hó 20". I. G. 404 1905, sz) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Megtámadási keresetének jogalapját vagyis azt, hogy a közadós részéről az alperesnek kezéhez történt fizetés a csődtörv. 28. S-ának tekintete alá eső ajándékozásnak volna tekintendő, felperes köteles bizonyítani. Minthogy alperes elleniratában maga elismerte azt, hogy a kérdéses összeget a csödtörv. 28. S-aban meghatározott két éven belül kapta meg a közadóstól- ennek az összegnek a közadós részéről a jelzett időben történt visszafizetése csak abban az esetben nem lenne a csödtörv- 28. S. 3. pontja alapján megtámadható, ha alperes kimutatta volna, hogy az e szerint jogcim nélkül a közadós kezelése alatt maradt ezen összegnek visszafizetése törvény vagy a két év előtt keletkezett szerződés alapján történt. Minthogy pedig alperes a kérdéses összeget a csödtörv. 28. § ában meghatározott időn belül kapta vissza közadós férjétől, annélkül, hogy akár a törvény, akár a szerződés alapján a kérdéses összeg visszaadására megállapított valamely fizetési határidő eKkor már letelt volna: a másodbiróság helyesen határozott, a mikor a kérdéses fizetés jogcselekményét a csödtörv. 28. §. 3. pontja alapján hatálytalanította és alperest a kereset értelmében marasztalta. A budapesti kir. törvényszék (1004 július hó 20-án 24,901/904. szám a.) Mezei Sándor dr. ügyvéd mint tömeggondnok által képviselt S. Lajos csődtömege felperesnek, Fodor Antal dr. ügyvéd által képviselt S. Lajosné szül. L. Berta alperes ellen 4,000 K. erejéig teljesített fizetés hatálytalanítása és jár. iránti ügyében következő íteletet bozott: A kir. törvényszék vb. S. L.-nak azon jogcselekményét, melylyel nevezett nejének szül. L. B. alperesnek 1901. év január havában 4,000 K-tfizeteU, a csődhitelezőkkel szemben hatálytalannak mondja ki és kötelezi alperest, hogy felperesi csődtömeggondnok kezeihez 4,000 kor. tőkét, ennek 1901. január hó 15-től járó 5" o kamatait és 192 kor. perköltséget lő nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfiizessen. Indokok : Nem vitás felek között, hogy S. L. ellen 1901. évi szept. 11-én a csőd megnyittatott. Beismeri továbbá alperes hogy férje S. L. ezen csődnyitást megelőzőleg ugyancsak 1901 évben neki 4,000 K-t tényleg fizetett. Alperes ugyan elleniratában ezen fizetés tényét 1901. évi február hóra teszi, minthogy azonban alperes ezen időpontot mivel igazolni, bizonyítani meg sem kísérelte, de felperes által ezen fizetésnek 1901. évi január hóban vitatott eszközlését kifejezetten nem tagadta, a törvényszék tényként megállapítja, hogy ezen fizetés 1901. évi január hóban történt és pedig megállapította azért, mert bár a csődtörvény 28. S-ára alapított megtámadási keresetnél arra tekintettel, hogy mindkét időpont a csődnyitást megelőző két éven belül esik, e fizetési időpont megállapítása irreleváns ugyan a megtámadhatás szempontjából, mindazonáltal a kamatfizetési kötelezettség időpontja tekintetében annak megállapítása indokolt, felpe.es Se? fizetés tényét a csődtörvény 28. §-ának 2. és 3. pontjai Jelhívásával az alapon támadja meg, hogy ezen alperesnek állítólagos követelésére történt fizetés mint a csődtörvény 28. §-ábM előirt 2 éven belül eső jogcselekvény, melyet felperes ugyan kifejezetten csak végiratában allegált ajándékozásnak, de melynek ezen vitatott minősítése felperes előző periratából a kétségtelenül következtethető, a csődhitezők irányában hatálylyal nem bír, mert ezen fizetés illetőleg ajándékozás sem a törvény, sem a csődnyitást megelőző 2 év előtt keletkezett szerződési kötelezettség alapján történt. Ezzel szemben alperes azt vitatta, hogy ő 1898 évi január hóban, tehát a csődnyitást megelőző 2 év előtt, férjének S. L. nak üzleti célokra 4,000 K-t kölcsönkép tényleg átadott s igy férje szerződéses kötelezettségének tett eleget, minélfogva ezen fizetés meg-nem támadható. Minthogy azonban alperes ezen vitatott állítását egyedül férje kereskedelmi könyveivel akarta bizonyítani és kísérelte is meg a bizonyítást; minthogy kétségtelenül a kereskedelmi könyvek is magánokiratok; minthogy az 1886: XVII. t.-c. 21. §-a 6. pontja érteimében figyelemmel ugyanezen törvény 22. §-ára is a házastársak között kölcsönügylet kötése magánokirattal nem bizonyítható, s minthogy a házastársak között kötött ügyleteknél a bizonyítás, de a 22."t;-ában felsorolt esetekben a jogügylet érvényessége szempontjából is teljesen irreleváns, hogy az ügylet a férjjel mint ilyennel avagy mint egyéni cég tulajdonosával köttetett, alperes a vitatott fizetésnek a csődnyitást megelőző 2 év előtt keletkezett kölcsön ügyletből folyólag történt eszközlését mivel sem bizonyítván. A vitatott fizetés ajándékozásnak minősítendő s mint ilyen, minthogy a házastársak között létrejött ajándékozások a csődtörvény 28. §. 3. pontja értelmében feltétlenül, azaz tekintet nélkül arra, hogy az ajándékozások a csődnyitást megelőző 2 év előtt keletkezett szerződési kötelezettségen alapulnak-e, megtámadhatók ezen ajándékozás a csődhitelezőkkel szemben hatálytalannak, kimondandó s ennek folyományaképp alperes a kapott 4,000 kor. tőkének kifejezetten nem tagadott kamatjának és mint pervesztes az 1868: LIV. t.-c. 251. §. alapján a perköltségek vissza, illetve megfizetésében marasztalandó volt. A budapesti kir. ítélőtábla (1904. évi novemben hó 30-án 8,965. P. sz. alatt) következő ítéletet hozott: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja ; Indokok: Az 1886. VII. t.-c. 22. §. b) pontja szerint a házastársak közt létrejött kölcsönszerződés érvényeségéhez közjegyzői okirat kívántatván, az alperes előadása szerint közte és férje, a közadós közt 1898. évi január havában állítólag létrejött kölcsönügylet, tekintve, hogy alperes nem is állítja, hogy az közjegyzői okiratban foglaltatott volna, valósága esetén is érvénytelen ugyan, emiatt azonban a közadós által 1900. évi január havában alperes kezéhez teljesített 4,000 kor. fizetést ajándékozásnak tekinteni még nem lehet; mert az idézett törvényszakasz utolsó bekezdése szerint a házasfelek közötti jogügyletnek érvénytelensége esetében mindenik fél tartozik a másiknak visszaszolgáltatni azt, amit tőle az érvénytelen jogügylet folytán kapott. Ha tehát való volna az, hogy közadós a megtámadott fizetéssel csak azt adta vissza alperesnek, amit tőle a köztük létrejött érvénytelen kölcsönügylet alapján kapott, közadós a 4,000 K.-t nyilván az őt terhelő kötelezettség alapján fizette volna alperesnek, ami pedig kizárná azt, hogy a fizetés ajándékozásnak tekintessék. A per ennélfogva azon a kérdésen döl el, hogy való-e az alperes által vitatott kölcsönügylet? Ebben a kérdésben pedig a bizonyítás alperest terheli, mert az a nem vitás tény, hogy alperes férjétől, a közadóstól 4,000 K-t elfogadott, magában véve ajándékozási ügylet léttrejöttének megállapítására vezet. Ha tehát alperes ezzel szemben azt a kifogást hozza fel, hogy kölcsön visszafizetése fejében kapta a 4,000 K.-t, a kifogása alapjául szolgáló kölcsönügylet valóságos létrejöttét neki kell kimutatnia. Alperes azonban annak bizonyítása végett, hogy a közadósnak 1888. évi január havában 4,000 kor. kölcsönt tényleg adott, egyéb bizonyítékot nem ajánlott, mint a közadósnak főkönyvét és Journal* cimü könyvét. Ámbár a kereskedelmi könyvekkel való bizonyítást az idézett törvénycikk 21. és 22. §-ai nem zárják ki, mert e törvényszakaszok csak a házasfelek közt létrejött s a házastársak által egymás részére kiállított magánokiratok által való bizonyítás kizárásáról intézkednek, — a kir. Ítélőtábla, jóllehet közadósnak beszerzett főkönyvébe és Journal cimü könyvébe alperes javára 4,000 kor. kölcsön be van vezetve, nem fogadta el bizonyítékul közadósnak ezen kereskedelmi könyveit, mert a kölcsönnek alperes férje, a közadós által e könyvekbe való bevezetése még nem bizonyítja, hogy alperes 4,000 K.-t saját vagyonából a közadósnak tényleg átadott, s ekképp nincs alap annak megállapítására, hogy a házastársi visszonyban lévő alperes és közadós közt valóságos kölcsönügylet létrejött. Minthogy ezek szerint a megtámadott fizetés ajándékozásnak tekintendő, és felperesnek a Cs. T. 28. §. 3. pontjára alapított támadása jogos, az első bíróság ítéletét, az itt kifejtetteknél fogva és ezekkel nem ellenkező saját indokai alapján helyben kellett hagyni. A m. kir. Kúria (1906. évi február hó 6-án 772. P. sz. a.) következő ítéletet hozott: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: Megtámadási keresetének jogalapját vagyis azt, hogy a közadós részéről az alperesnek kezéhez történt fizetés a csodtorv. 28. §-ának tekintete alá eső ajándékozásnak volna tekin-