A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 9. szám - A gyakorlatiasság hiánya jogi oktatásunkban [7. r.]

A JOG A m. kir. Kúria (1906; február 1-én 11,024/1905. B. sz. a.) becsületsértés vétsége miatt vádolt Sz. Gyula elleni ügyben következő végzést hozott : A felfolyamodás elutasittatik. Indokok: A kir. törvényszék másodfokú ítélete ellen a fö­magánvádló. — a képviselője által, — a Bp. 385. §-ának 1-ső a) és c) pontja alapján jelentett be semmisségi panaszt közelebbi megjelölés nélkül, az ezt visszautasító végzés ellen pedig felfolya­modással élt. Minthogy a Bp. 556. g-ának második bekezdése szerint felebbezett ügyben hozott törvényszéki ítélet ellen, ha az elbírálás tárgyát mind a vád, mind az ítéletek szerint csupán pénzbüntetéssel büntethető vétség képezi, csak a jogegység ér­dekében használható perorvoslatnak van helye s ezért a kir. járásbíróság a Bp. 557. §-ának 2. bekezdése értelmében a tör­vényben kizárt semmisségi panaszt — helyesen utasította vissza; az erről rendelkező végzés ellen használt felfolyamodás mint alaptalan a Bp. 546. §, második bekezdése szerint alkalmazandó 379. tj-ának negyedik bekezdéséhez képest elutasítandó volt. A bűnügyi költség iránti intézkedés akkor is az ügyre nézve illetékes biróság hatáskörébe tartozik, ha az a nyomozás során merült fel. A pécsi kir. Ítélőtábla (1905. nov. 20. 1,951. sz.) A felter­jesztett iratokból a kir. Ítélőtábla elsősorban megállapítja azt, hogy a bünper tárgyát, amelyben a vitás szakértői dij kiutalása kéretett, hatóság elleni erőszak büntette, súlyos testi sértés vét­sége és mezőrendőri kihágás, tehát hivatalból üldözendő bűncse­lekmények is képezik; megállapítja továbbá, hogy K. Gy. dr. városi orvos (>. F. sértett sérüléseiről a látleletet 1905. évi július 10-én, meg nem cáfolt állítása szerint, hivatalos felhívásra, állította ki, amennyiben az 1905. évi július hó 11-én kelt rendőri jelen­téshez csatoltatott, s annak kapcsán a kir. ügyészséghez terjesz­tetett be. Minthogy pedig a kir. ügyész nyomban vádiratot adott, ekként az ügy azonnal a kir. törvényszék vádtanácsához került; a Bp. 479. és 480. §-ai értelmében pedig a kir. törvényszékhez, mint a bünperben illetékes bírósághoz tartozik az előző eljárás során felmerült, de még ki nem utalt költségek iránti intézkedés is, s ennélfogva a kir. ügyésznek a 137,000/1902. B. M. szám alatt a rendőri nyomozás során felmerült bűnügyi költségek fedezése tárgyában kiadott rendelet 17. ij-ára alapított illetékességi kifo­gása figyelembe vehető nem volt. Ügyvédi rendtartási ügyekben. A jövedelem csekélysége nemcsak hogy törvényes ment­séget nem képez, de söt azon körülmény, hogy az ügyvéd saját testülete által megszabott csekély összegű tagsági dijat megfizetni nem képes s annak behajtását nála per és végrehajtás általkeli szorgalmazni, egyfelől az ügyvédi állás tisztességével össze nem fér, másfelől az ügyvédi kar tekintélyét és becsületét mélyen sérti. A debreceni ügyvédi kamara (19( 15 július hó 7-én 1,173 1904. fegy. sz. a.) következő határozatot hozott: A kamara fegyelmi bírósága B. Gy. szolnoki ügyvéd ellen a kamarai h. ügyész feljelentése folytán a fegyelmi eljárást az 1874: XXXIV. t.-c. 68. a) és b) pontjai alapján elrendeli. Indokok •. Panaszlott ügyvéd ellen a kamara h. ügyésze 563/1904. f. szám alatt hivatalos feljelentést tett a miatt, hogy 148 kor. 50 fill hátralékos tagsági diját az ellene folyamatba tett peres és végrehajtási eljárás dacára sem fizette meg. Panaszlott ügyvéd igazoló nyilatkozatában előadta, hogy magánügy-felei neki egyáltalában nincsenek, összes ügyvédi működését hivatalos kirendelések teljesítése képezi, melyekből jövedelme nincs: ennek folytán kéri tagsági dijak fizetését jobb időkre halasztani. Tekin­tettel arra, hogy a tagsági dij fizetése az ügyvédnek nemcsak az ügyviteli szabályok, de a törvény szerint is előirt kötelessége, melynek mulasztását a testület el nem tűrheti ; tekintettel arra, nogy a jövedelem csekélysége nemcsak hogy törvényes mentsé­get nem képez, de sőt azon körülmény, hogy az ügyvéd saját testülete által megszabott csekély összegű tagsági dijat megfi­zetni nem képes s annak behajtását nála per és végrehajtás által kell szorgalmazni, egyfelől az ügyvédi állás tisztességével össze nem fér, másfelől az ügyvédi kar tekintélyét és becsületét mélyen sérti, panaszlott ügyvéd ellen, mint aki törvény szerinti kötelességét megszegte és magát tiszteletre és becsületre méltat­lanná tette, ugy hogy a jogkereső közönség érdekében nála megbízhatóságot és a megkívántató anyagi felelősséget feltenni nem lehet: a hivatkozott törvényszakasz alapján az ügyészi indít­ványhoz képest a fegyelmi eljárást elrendelni s további vizsgá­latra szükség nem lévén, őt egyidejűleg vád alá helyezni kellett és pedig a föntieken kivül még azért is, mert egy testület sem kötelezhető arra, hogy kebelében olyan tagot tűrjön meg, aki a testület iránti kötelességét bármi okból nem teljesiti. A m. kir. Kúria (1906 január 20-án 587 1905. fegy. sz. a.) következő határozatot hozott: Az elsőbiróság határozata indokainál fogva helybenhagya­tik, mert a felhozott adatok a fegyelmi eljárás és vád alá helye­zés elrendelésére elégségesek. A m. kir. közigazgatási biróság elvi jelentőségű határozatai. Midőn az ingatlan tulajdonosa az adásvételi szerződés­ben költségeinek fedezése céljából saját személyére költségbiz­tositékot kot ki olvkép, hogy azt az eladott ingatlanon biztosít­hatja : ezen kdhsiglnztositék telekkönyvi bejegyzése illeték­mentes. (680/905. sz.) Közös üzlet után ktrovott adóból első sorban minden egyes üzlettárson a kivetett adónak egyedid reá eső része követelhető. (084/905. sz.) Tévesen követelt közadó-tartozás behajtásának felfüggesz­tése iránt benyújtott kérvény bélyegmentes. (681/905. sz.) Kivonat a Budapesti Közlöny-böL Csődök : A budapesti kercsk. és váltótszéknél Hirschler test­vérek helybeli közkereseti társaság ellen, bej. márc. 24, fsz. ápr. 23, csb. Hoselitz Gyula dr., tg. ifi. Környei Ede dr. —A budapesti keresk. és váltótszéknél Klein Jakab dr., helybeli kereskedő ellen, bej. márc. 24, fsz. ápr. 23, csb. Fertsek Gyula dr., tg. Horváth Zoltán dr. — A budapesti keresk. és váltótszéknél Antony Vilmos helybeli kereskedő ellen, bej. márc. 24, fsz. ápr. 23, csb. Stájer Gyula dr., tg. Kun Tibor dr. — A nyitrai tszéknél özv. Zupfer sz. Weisz Mina nagysurányi lakos ellen, bej. márc. 15, márc. 23, csb. Névery Ignác, tg. Tenczer Izidor dr. — A miskolci tszéknél Groszmann Márton sajószentpéteri kereskedő ellen, bej. ápr. 30, fsz. máj. 25, csb. Gallovich István, tg Mezev Mór dr. — A zombori tszéknél Fischer Samuné helybeli lakos ellen, bej. márc. 26, fsz. ápr. 18, csb. Markovyth Lajos dr., tg. Bőnek Ármin dr. — Az erzsébetvárosi tszéknél Márk Vilmos radnoli keres­kedő ellen, bej márc. 23, fsz. márc. 30, csb. Kusztrich János, Maár Sándor dr. — A kecskeméti tszéknél Győré Ferenc helybeli szatócs ellen, bej. ápr. 2, fsz. ápr. 10, csb. Szeless László, tg. Kerekes József dr. Az egri tszéknél Kohn Jakab helybeli kereskedő ellen, bej. márc. 20, fsz ápr. 21, csb. Bitskey Andor, tg. Havas Ignác dr. — A zilahi tszéknél Brán Lőrinc szamosszúplaki lakos ellen, bej. márc. 10, fsz. márc. 22, csb. Baróthy Zoltán, tg. Feldmann Gyula dr. — A dévai tszéknél Kovács J. helybeli cég ellen, bej. ápr. 6, fsz ápr. 20, csb. Hidegh István, tg. ülarin Virgil dr. — Az újvidéki tszéknél Sztanko­vits és Markovits helybeli cég ellen, bej. máj. 2, fsz. máj. 12, csb. Szabó Imre. tg. Ballá Aladár dr. Pályázatok. : A nagybányai jbiróságnál albirói áll. márc. 11 (44) — A magyariáposi jbiróságnál albirói áll. márc. 13 (45.) — A szabadkai ügyészségnél kir. ügyészi áll. márc. 14 (46.) — A sz. szatmár­németi tszéknél albirói áll. márc. 15 (47.) — A székelyudvarhelyi kir. ügyészségnél ügyészi áll. márc. 16 (48.) Kúriai és táblai értesitések. Kérdezősködő t. előfizetőinket kérjük, hogy a kérdett ügyek fölterjesztésének időpontját és a felek nevét pontosan közöljék velünk. Másképp azok felkutatására — sajnálatunkra — nem vállalkozhatunk. Dárda N. K. dr. Schuksz-Saksz (2,473 905, ea. Fráter) n. c. — Vaics—Bacsvanin (8,953/904, ea. Balázsovits) n. e. — Zsivits—Grú­ber (4,750/905, ea. Lallosevits) n. e. — Waller—Scharf (9,674/905. ea. Lábáni n. e. — Déva Sch. Zs. dr. Stern—Preisich érk 803/905. v. sz. a. ea. Végh, n. e. — Bogdán -Farkas érk. 6,343/905 p. sz. a. ea. Szász, n. e. — Preisich—Dévai tp. érk. 780/905 v. sz. a. ea. Végh, n. e. — Herbay—Roska érk. 2,67o/905. sz. a. ea. Avedik, n. e. — Piringer— Piringer érk. 9,090/905. p. sz. a. ea. Zsembery, n. e. —Breier—Schulleri. érk. 1,866/905. p. sz a. ea. Piukovits, n. e. — Mezőtúr U. F. dr. Pádár—Pádár érk. 1,881/906. sz. a ea. Hanák, n. e. — Szeged Ny. P. dr. Hunter-Patyi érk. 7,219/905. sz. a. ea. Scherff, n. e. — Aigner- — Aigner érk. 1,862 906. sz. a. ea. Pecháta, n. e. Jelenleg is alkalmazásban levő közjegyzői segéd és iroda­vezető, ki ezen a téren már 12 éve egyhuzamban működik, német és román nyelveket teljesen érti, a közjegyzői teendők minden ágában jártassággal bir, önálló munkára képes, nős keresztény, kellemes külső megjelenésű, megnyerő modorú, f. évi július 1-ére, esetleg előbb is, nagyobb városi vagy vidéki köz­jegyzői irodában állandó alkalmazást keres. Poste restante cime a kiadóhivatalban. Most jelent meg: A magyar magánjog kézikönyve. Irta Dr. RAFFAY FERENC ügyvéd, egyet, magántanár és jogakad r. tanár. Második javított és bővített kiadás. 2 kötet (1140 oldal). Ügyvédeknek, bíráknak, jogi vizsgálatokra készülőknek nélkülözhetlen. Miden hazai könyvkereskedésben kapható. A pénz előleges beküldése esetén bérmentve küldi. Sziklai Henrik könyvkereskedő Eperjesen. A szerkesztésért felelősek: Révai Lajos dr. Stiller Mór dr. V., Kálmán-utca 16. V., Rudo'f-rakpart 3. PALLA8 RÉezvÉNVTÁftdASÁG NYOMDÁJA BUDAPEST

Next

/
Oldalképek
Tartalom