A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 7. szám - A btk. 165. és 168. §-ához

55 ben is önellentmondás passiva assistentiát nyújtani, hisz ennek éppen az'a lényege, hogy mitsem tesz az egyházi közeg. Mereven odaállítani a tételt, hogy a lelkész büntetendő, ha a polgári kötés előtt a passiva assistentiát nyújt, nem lehet. Eltekintve a ht. 123. §. szövegezésétől, mely ezt kizárja, hátha a lelkész merőben ártatlan, a dologba előzőleg nem volt beavatva, a szószékről lejövet támadják meg a felek, mit tehet ő arról, hogy „egyházilag érvényes kötés jött létre ? Sok érdekes tarlózni való volna a házassági jog terén, mely kimutatná egyszersmind, mennyire nem üres dolog ez a canonjog az egyházpolitikai törvények folytán sem, de ez nagyobb tanulmányt igényelne, melyet később szándékozom csak kimutatni. A Btk. 165. és 168. §-ához. Irta HALMI BÓDOG mármarosszigeri tszt'ki aljegyző. A törvényszékek ügyforgalmi statisztikájának egyik legjelentékenyebb tétele az a garmadája a hatóság elleni erőszak büntette tárgyábani feljelentéseknek, amelyeket a vagyoni züllés okozta elkeseredésből a végrehajtást, bírságolást vagy zálogolást szenvedők a nagyon érzékeny hatósági közegekkel szemben elkövetnek. Igen nagyszámú, tanácsbiróságot nem érdemlő egyszerű tényállási! ügyek ezek, amelyeknek criminalitása a meg nem fékezett indulat, káros eredménye pedig csak csupán az, hogy a félénk végrehajtó közegek futásnak erednek és igy az eljárást aznap azon alkalommal nem foganatosítják. A bűncselekmény megállapithatása szintén könnyű. Ha a hatósági eljárás szabálytalan és a törvény intenciójának meg nem felel, illetve ha az eljárás a törvény szerint elrendelhető nem lett volna, — azért ez a deliktum megállhat, mert az eljárást szenvedőnek módjában áll a végrehajtást elrendelő határozat ellen jogorvoslattal, illetve a kiküldött intézkedései ellen előterjesztéssel élni, de őt erőszakkal, tehát önbíráskodással fenyegetni és akadályozni delictuosus cselekmény. Nem forog fenn hatóság elleni erőszak abban az esetben, ha valaki olyan eljárást vagy cselekményt utasit vissza, amelynek semminemű jogos támpontja nincs, amely nem alapul semminemű hatósági megbízatáson vagy határozaton, hanem a jogtalan erőszaknak személy és házjog szentségét sértő brutalitásával lép fel. Ennek a deliktumnak elharapódzását egy közigazgatási szervezeti hiba jelentékeny részben fokozza. Ugyanis a hatóság elleni erőszak egyik leggyakoribb esete a gyakorlatban, a mezőőrök elleni inzultus, amidőn a tilosban talált marhát a mezőőr záloglás céljából «lefoglalja, elkobozza és azt a községházába akarja vinni. A marha tulajdonosa, az ő primitív gondolkozásmódjával nem birja belátni és megérteni azt, hogy ezért a gondatlanságból elkövetett csekély áthágásért az ő állatja, existenciájának eredő forrása, bár csak rövid időre is más kezébe juthasson, hogy az a mezőőr az 1894 : XII. t.-cz. 86. ij-ának kifejezett meghagyását teljesiti akkor, ha a tilosba talált marhát elkobozza és a községházába viszi. A községi primitív tanyai ember megreszket attól a községháztól, a honnét az adóárverések határozatai bocsáttatnak ki, megreszket és attól tart, hogy az ő kenyérforrása elvész akkor, ha azt a községházára viszik. Használ valami erős kifejezést és a mezőőrök, akik a főszolgabirói bölcsesség!?) folytán, a megrokkant veteránok csoportjából valók, a fenyegető szóban vagy mozdulatban olyan fenyegetést látnak, hogy megrémülve szaladnak el a cselekmény, illetve a legelő színhelyéről és hivatalos komolysággal teszik a feljelentést, miszerint ohatósági megbízatásuk végrehajtásában)) erőszakkal megakadályoztattak, és a kir. törvényszék kénytelen ítéletet mondani, elitélő határozatot hozni, de kénytelen a Btk. 92. §-át alkalmazni azért, mert rémitő a törvényben megállapított büntetési tétel: 3 évig terjedhető börtönnel büntet a törvény és ha végig tekintünk a felmerült hatóság elleni erőszak temérdek eseténél, nem találunk l()0-at egy esztendőben, ahol a 6 hónapi börtönminimum alkalmaztatott volna. Hanem felhívják a 92 §-t azon, puszta magában álló enyhítő körülmény alapján, hogy a vádlott büntetlen előéletű és kiszabnak 3 napi vagy egy heti fogházat. Szinte diskreditáljuk a 92. §-t az igazságérzet, a humanizmus nevében. A 168, §. a 165. §. egyik minősített esetével foglalkozik és ez az, hogy a tettes a fenyegetés, illetve akadályozás pillanatában fel volt fegyverkezve. Igazán ideje lenne már, hogy beivódjék a köztudatba a «felvegyverkezettség» helyes fogalma. Az a famunkás, aki egész életét fejszével a kezében erdőirtással, falevágással tölti, az étkezés és alvás óráit kivéve, fejszéjét, baltáját magával hordja, 'azért felfegyverkezettnek nem tekinthető. Csak az a felfegyverkezett, aki a bűncselekmény ! idején, vagy azt közvetlen megelőzőleg ragad magához fegyvert, midőn nyilvánvalóan jelentkezik cselekményében az a szándék, hogy az erőszakot szükség esetén a fegyver erejével és segélyével is végrehajtja. Mindezek előrebocsátásával de lege lata következőket javasolnám. 1. Az 1894. XII. t.-cikk oda módosítandó, hogy az erdei kártételek esetén az mező-és erdőőr egy nála levő büntetési tabellát mutasson fel a tettesnek, amelyben a megállapított büntetés számszerű pénzértéke is foglaltassák. Természetesen csak abban az esetben, ha az illető tettes nem visszaeső az erdei kihágásokban. Ha az illető kártevő a büntetéspénzt azonnal kifizetni nem tudja, ugy a mezőőr két tanú mint bizalmi férfi jelenlétében állapítsa meg a tettest, jegyezze fel annak pontos lakhelyét, de ne jogosíttassák fel az azonnali elkobzásra. 2. Szervezeti szempontból a mezőőrök fiatal, erőteljes katonaviselt vagy korábbi csendőri szolgálatot teljesített egyénekből neveztessenek ki. 3. A Btk. 165. §-ának büntetési tétele maximalis 1 évi börtönben állapíttassák meg. 4. A felfegyverkezettségnek a fenntvázolt fogalommeghatározása külön fejezetként kódexbe foglaltassék. 5. A 165. §. esetei a kir. járásbíróságok hatáskörébe utaltassanak. Csupán a Btk. 16H. igának esetei képezzenek törvényszéki hatáskörbe tartozó bűncselekményt. Még fontos lenne az erőszak és fenyegetés gondos mérlegelése, hogy ne formális és megbizhatlan jelentések alapján ítélkezzék a bíróság, hanem minden apparátusával azon legyen, hogy megállapítást nyerhessen, vájjon annak az erőszaknak, megfélemlítésnek ereje tényleg olyan volt-e, hogy az a hatósági teendő végrehajtását megakadályozta. Ez a mérlegelés alapos elmélyedést igényel, mely azonban csak akkor foglalhat helyet, ha a bagatell eseteket a törvényszék hatásköréből kivesszük és az uj törvény szerint is eléggé szabadon mozgó járásbirósági hatáskörbe utaljuk. Belföld. A Magyar Jogászegylet f. hó 4-én Vécsey Tamás dr. egyetemi tanár, udv. tanácsos elnöklete alatt teljes ülést tartott, melynek tárgya Baumgarten Izidor dr. koronaügyész-helyettesnek «A büntetés kimérésének reformjáról» szóló előadásának megvitatása volt. A vitát Edvi Illés Károly dr. vezette be, ki azzal kezdte meg felszólalását, hogy a bfintető törvénykönyv reformját célzó nagyszámú javaslatoknak csupán csekély része vezethető vissza a törvénynek valódi hibáira, ellenben túlnyomó többsége a törvény helytelen értelmezésében és meg nem értésében birja alapját. Edvi. dr. tekintettel arra, hogy Baumgarten dr. előadását a mult év márciusában tartotta meg, röviden a hallgatók emlékezetébe hozta ennek tartalmát. Az előadás négy részre oszlott. Az első részben Baumgarten kriminalpolitikai iránynak a büntetés kimérésének kérdésével való összefüggését ismertette és ennek során constatálta, hogy az emiitett irány nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, még pedig azért nem, mert azon alapelve, hogy a büntetés ne a tettes által elkövetett cselekmény súlya, de a tettes egyéni veszélyessége szerint szabassák ki, — téves. Ezen elvvel szemben Baumgarten hangsúlyozza, hogy nem a tettes, hanem a tett jelleme szabályozza meg a büntetést és hogy a tettes jelleme csak másodsorban, — amennyiben magában a cselekményben, annak indokaiban, részleteiben, kivitelében, stb. kifejezésre jut, veendő figyelembe. Baumgarten előadásának második része a mai büntetéskimérési rendszer inconvenientiáival foglalkozik és példákkal igazolja azt. hogy a törvény alkalmazásának más területen sehol nem mutatkozik oly nagymérvű önkény és rendszertelenség, mint épp a büntetés kimérésénél. Felolvasó azt is constatálta, hogy ezen állapot a bűnvádi perrendtartás életbelépte óta még fokozódott. Ezen fokozódást Baumgarten két körülményre vezeti vissza, elősször arra, hogy a Kúria hatásköre a büntetés kiszabásának kérdésében tulszük körre (csupán a 5)2. §. alkalmazhatóságának kérdésére) szorittatott és arra, hogy esküdtbíróság itél immár köztörvényi ügyekben is. Edvi dr. ez utóbbi körülményt nem tartja a büntetés kimérésének kérdéseivel összefüggésben állónak, mert törvény szerint a büntetés kimérése nem tartozik az esküdtek hatáskörébe. Baumgarten dr. az előadás harmadik részében javaslatot tesz a mai állapot megjavítására. Ez az által volna elérhető, ha elősször a btk. általános részében f'elsoroltatnának az enyhítő és súlyosbító körülmények és ha a 92. §. alkalmazásának előfeltételei tüzetesebben Íratnának körül és ha másodszor a különös részben megállapított büntetési tételek keretei szükittetnek, a maximum leszállítása, a minimum felemelése és végül normalbüntetések megállapítása által. Ez utóbbiak azon esetekben lennének alkalmazandók, amikor nincsenek se súlyosító, se enyhítő körülmények, illetve ha ezek egymást teljesen ellensúlyozzák, dr. Edvi Illés e javaslatok közül nem fogadja el azt, hogy az enyhítő és súlyosító körülmények codifikáltassanak, mert sem a taxativ, sem az exemplificativ rendszere nem vezetne kellő eredményre. Ugyancsak helyteleníti dr. Edvi Illés a különös részben foglalt büntetési tételek mcgváltoz-