A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 47. szám - Büntető eljárás és egyéni szabadság

A JOG 335 A javasolt reform biztosítja az ügyvédségnek azt a természetes lefolyást, mely nélkül az ügyvédi pályának, mint szabad pályának tultömöttsége és az abból származó bajok soha elkerülhetők nem lesznek. Aki a numerus clausust nem akarja, és a független igazságszolgáltatás szempontjából nem is akarja senki, annak okvetlenül ezt a reformot akarnia kell. Az ügyvédségbe vivő ut ma sima és tág, minden akadály el van hárítva, minden árok be van temetve, minden el van hengergetve onnan ügy, hogy hivatottak és hívatlanok, kiselejtezett birák, ügyvédi vizsgát tett végrehajtók, községi jegyzők, magántitkárok, bankhivatalnokok és más, egyébként tisztességes existentiáju egyének oda igen könnyen bejuthatnak, — de a kijárathoz az eddigi elfogult igazságügyi politika és a birói állásokat a maga privát dominiumának tekintő bírói kar óriási sziklákat hengergetett ugy, hogy az onnan való kijutás ma már teljesen lehetetlen. Felette szomorú jelenség, hogy az ügyvédi karnak, ennek a nagy intelligenciával és képzettséggel biró testületnek tagjai elől, minden közhivatal és első sorban a birói hivatal el van zárva, holott ez a kar volna leghivatottabb a magasabb közhivatalok, de különösen a bíróságok ré?zére a succrescentiát szolgáltatni. Az ügyvédség ma az a nagy tó, mely számtalan csatornán át folyton táplálkozik, de melynek egyetlenegy levezető csatornája sincs. Csodálkozhatni-e tehát azon, ha az ott összegyülemlő viz megposhad vagy a gátakat szétrombolva, az igazságszolgáltatás mezejét elönti és szent berkeiben mérhetetlen károkat okoz? Az ügyvéd hivatásánál fogva közvetlenül ugyan az egyén érdekében működik, közvetve azonban a köz szolgálatában áll, a jogot és szabadságot szolgálja; az állam számos kötelességet ró rá, megkülömböztetett magatartást és szigorú és erkölcsi felfogást követel tőle, működése közbeni eltévelyedéseit külön bűncselekményeknek minősiti és mindezek dacára az ügyvédi pályán eltöltött időt a közpályán, a köz érdekében eltöltött időnek nem tekinti. Mintha e felfogás igazságtalansága szembeszökő volna. Azt se feledje senki, hogy az ügyvédi pálya szabad pálya, az azon való boldogulás feltétele nem kizárólag a tehetség, képzettség és becsületesség. Közre játszanak ott az ügyvéd személyén kivül álló, az élet küzdelmében sokszor fel nem ismerhető körülmények, — teljesen alaptalan tehát az az aggódás, hogy az egyéni fogyatékosság és az abból származó nem boldogulás fogja az ügyvédek természetes kiválásának alapját képezni. Másrészt pedig a birói hivatás szeretete és magasztos volta, a hivatás érzete, tekintély és méltóság s más körülmények lesznek elhatározók azokra nézve, kik időnkint az ügyvédségből a birói karba lépnek. A mai rendszer és felfogás az igazságszolgáltatás szempontjából káros, az ügyvédség szempontjából pedig nagy igazságtalanság. Az ügyvéd ki van közösítve és az ügyvédség egyenesen disqualificálva van a birói hivatalra. E rendszer és felfogás egyik visszatetsző reflexe az érdemekben megőszült ügyvédnek a pelyhedző állu biró előtti plaidirozása, melyet Benedikt már idézett munkájában oly találóan ekképen jellemez : <-Alte Advocaten, junge Richter, — giebt einen hasslichen Klang.» Zárszó. Kétség és remény közt fejezzük be e jegyzeteket. Kétség közt azért, mert az ügyvédség rendszeres meggyülöltetése, a rossz akarat következetessége, a tudatlansággal együtt oly megrögzött felfogásokat és állapotokat teremtett, hogy ezek megváltoztatására irányuló, itt-ott feltűnő félénk, bátortalan, sőt csüggedt kísérletek nem sok reménynyel kecsegtetnek. Másrészt pedig mégis némi remény közt, mert hisz az igazság előbbutóbb utat tör magának és ha ma netn, talán holnap világosság hatol be az előítélet és tudatlanság odúiba. Csak egytől óvandó meg a magyar ügyvédség, attól a felfogástól t. i., hogy az ügyvédi kérdés egy uj ügyvédi rendtartás megalkotásával megoldható. Az ügyvédi kérdés maradandóan és kielégitően csupán egy nagy conceptióju rendezés alapján oldható meg, mely nemcsak az ügyvédi szervezet, hanem az egész igazságszolgáltatási szervezet megváltoztatásával jár. Rámutattunk mindazon | kérdésekre, melyekre a rendelkezésnek ki kell terjednie, és melyek a maguk összefüggésében együttesen rendezendők. Egyik a másikat feltételezi, amiért is a célt nem érjük el, ha az igazságszolgáltatás gépezetének csak egy kerékfogát igazítjuk meg. E «Széljegyzetek» nem tartanak igényt arra, hogy egy rendszeres munkának tekintessenek. Az egész egy vázlat, melyben rámutattunk azon kérdések tömegére, melyek az ügyvédi kérdés rendezésével össefüggenek és vázoltuk azon szempontokat, melyek e kérdés rendezésénél szem előtt tartandók, minélfogva a megszabott-kerethez képest az egyes kérdések kimentő tárgyalását mellőznünk kellett. Ha még kijelentjük azt, hogy tisztán az igazság keresése és felderítése vezérelt minket, akkor megtettünk mindent, amivel egy jó akaratú bírálat Ítélőszéke előtt megjelenhetünk. Az ügyvédség ma egy katasztrófa előtt áll. Ha a birtokos osztály megmentése nemzeti érdek, akkor az ügyvéd megmentése igazságszolgáltatási érdek. A magyar ügyvédség nemcsak önmaga iránt, hanem első sorban hazafias kötelességet teljesít, ha az ügyvédi kérdés rendezését erélyesen követeli. Minden erejével és minden eszközzel oda kell hatnia, hogy az ügyvédi kérdésnek egész terjedelmében való rendezése mielőbb, de komolyan napi rendre kerüljön. Szervezett összetartásában óriási erő rejlik az ügyvédségben és ha minden fáradozása dacára az ügyvédi kérdésnek egész terjedelmében való rendezését nem sikerül napirendre hozni és kitűnnék, miszerint az ügyvédséggel szemben való ellenszenves állásfoglalás minden részében tudatos, — bár ez iránt még mindig kétségeink vannak — akkor a rendelkezés kikényszerítése sem méltatlan az ügyvédséghez, mert igaza van Jheringnek: «Alles Recht in der Welt ist erstritten worden. Jeder Rechtsatz, der da gilt, hat erst denen, die sich ihm widersetzten, abgerungen werden müssen und jedes Recht behauptet sich nur dadurch, das Recht eines Volkes, wie das eines Einzelnen, dass die erforderliche Kraft zu seiner Behauptung ihm zum Gebote steht. Das Recht is kein logischer, sondern es ist ein Kraftbegriff, darum führt die Gerechtigkeit neben der Waagschale in der einen Hand, mit der sie das Recht abvvágt, in der anderen das Schwert, mit dem sie es behauptet.» Bízzunk azonban ama megdönthetetlen igazságban, melynek belátása az ügyvédség igazát kell, hogy diadalra juttassa, hogy ügyvédség nélkül a birói ítélet hatalomszóvá, a birói eljárás pedig önkénynyé fajulna. (Vége.) Büntető eljárás és egyéni szabadság\ Irta MOSCOVITZ IVÁN dr. újpesti kir. albiró. Nem akarok a most annyit emlegetett //tf/wrtí'-esetről irni, — nem akarok még csak a védelem szabadságának kérdésével sem specialiter foglalkozni, — kerülni akarom az esethez fűződő egyéni, és a védelmi kérdéshez fűződő kari szempontokat. A mai államnak, ugyebár, legfőbb föladatai közé tartozik az egyén biztonságának védelme. Éppen a büntetőjog anyagának, tételes rendelkezéseinek legnagyobb része e célnak szolgál. Maga az állam, helyesebben a közhatalom, bánni néven nevezzük is azt, mindig minden helyen és minden időben többé-kevésbbé belévagdosott ebbe az éppen általa védett jogsphaerába és sokszor jobban, fájóbban sértette meg az egyének szabadságát (de még testi épségét, életét is) mint azok, a kik ellen nála — az államnál — keresett védelmet a veszélyeztetett jogalany. A legújabb időben azután kultúra fejlődésével párhuzamosan fejlődött ki az emberiségben az a törekvés, hogy intézményes garantiákbán ellenvédelmet szerezzen magának, az állam vagy a más cimen és néven nevezhető közhatalom által, — éppen a védelem során, sokszor a védelem szolgálatában okozott sérelmekkel szemben. A pusztán theoretikus, a törvény merő szavába helyezett garantiák, az elvi declaratiók, erőtleneknek bizonyultak, e téren. Az eleven erőszaknak mindig több a hatalma, mint a holt betűnek. Az irott törvények védték az egyéni jogokat az államnak sokszor bántó, sebző keze ellen, de az államnak eleven emberekből álló eszközei ezt az elvi védelmet — sokszor, legtöbbször jóhiszemmel, tulbuzgalomból, céljaik tisztaságába vetett túlságos bizalmukban, nem vették eléggé figyelembe. Nem egyedül, de mégis nagyrészt ennek érzete fejlesztette ki az átmeneti megoldást, az aktiv ellenállás és elvi tiltakozás kapcsán való tűrés közötti középutat: a független bíróság intézményét. Ez az intézmény, hogy ugy mondjam, az állam és a társadalom, — az állam és az egyének között áll. Hivatása: védeni az államot az egyén, - és az egyént az állam, vagy az állam szerveinek túlkapásai ellen. Közjogunkban ez az intézmény nemesen, erőteljesen domborodik ki, — csak éppen ott van megcsonkítva garantialis hatalma, ahol a legfontosabb érdekek védelméről van szó, — a bűnvádi pervitelben, — annak is épen abban a részében, ahol a tévedésnek, a rendet őrző közegek jóhiszemű tulbuz-