A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 37. szám - A hajótulajdonos magánjogi felelősségének korlátozásai. [4. r.] - A többszörös eladás kérdéséhez. [5. r.]

256 A JOG szabályszerűen kiállított bekebelezési engedély birtokában van, avagy ezt pótló birói ítélettel rendelkezik, mert ekkor eladó perbe vonása sem szükséges.48) A judicatura az I. vevő védelme tekintetében igen válto­zatos képet nyújt49) és mint Grosschmid találóan megjegyzi: az átalakulás e tekintetben nem egyéb, mint az emancipatió Zlinszky felfogása alól, amelynek hatása alatt állott jó ideig. E felfogás tarthatatlanságát élesen domborítja ki Grdssehmid6*). Az I. vevő védelme, szembena II. a telekkönyvbe bekebele­zett vevővel szemben, nyilván az o. p. t. 440. §-a ellen van, de a szokásjog hozta be az I. vevő védelmét, mert a telekkönyvi intézmény és annak jelentősége még kellő gyökeret nem vert. Az I. vevő azonban csak a rosszhiszemű II. vevő ellen léphet fel, kinek rosszhiszemét azonban bizonyitani tartozik. A rossz­hiszemhez elég, mint fentebb már kiemeltük, az első vevő­vel kötött szerződésről való tudomás; ezzel összhangzó, hogy ha a telekkönyvi előbb szerző korában kötötte meg a vételt, mint azon vevő, ki birtokba helyezkedett, ez utóbbi ellene fel nem léphet. A legális causák eseteit kivéve, az I. vevő csak akkor léphet fel, ha ténylegesen az ingatlant átvette.61) A rosszhiszemű fél ellen 32 év az elévülési határidő. így Ter­vezetünk 655. §-a szerint is. A kártérités egy külön módját állapítja meg Tervezetünk 1,104. §. II. bekezdése a kötelmi jogában sértett harmadik személy javára, a készpénzbeli kár­térités helyett, de ez csak facultativ; a féltől függ, vájjon ezen eszközhöz forduljon-e vagy az 1,139. §-hoz, mikor is a bíró­ság az eset körülményei szerint itéli meg, hogy a kötelezett a kárt az eredeti állapot helyreállítása által, vagy egyéb módon köteles-e megtéríteni. Az 1,104. § II. bekezdése külö­nös jelentőséggel éppen esetünkben bir és az esetünkben követett joggyakorlatunk adta az inspiratiót az 1,104. §. II. bekezdéséhez/'2). E szerint, ha valaki oly dolgot szerez meg mástól, amelyről a szerződés megkötésekor tudta, hogy az elidegenítő azt egy harmadik személynek köteles szolgáltatni, a harmadik kártérités gyanánt követelheti, hogy a darab meg­szerzője ezt ugyanazon feltételek mellett, amelyek mellett elide­genítő arra kötelezve volt, neki engedje át. Fennálló jogunkban, joggyakorlatunk szerint, csak a birtokban lévő vevő követelheti a telekkönyvi tulajdont nyert későbbi vevőtől a telekkönyvi tulaj- ! don átruházását, feltéve, hogy ez a szerződés megkötésekor tudo­mással bírt a birtokban lévő vevőnek az eladóval szembeni jogáról. E joggyakorlatnál az általános szabályok megtörésére okul szolgált a telekkönyvi állapotunk rendezetlensége, amely miatt a vevő sokszor nem volt képes tulajdonjogát bekebelez­tetni. Tény, hogy a birtokban lévő vevő nem tulajdonos, igy a telekkönyvi tulajdonos az ő tulajdonjogát nem sértette meg, de igenis tiltott cselekményt követ el, mert a vevőnek a kötelmi jogát sértette meg szándékosan és mint imént emlitém, talán a vevő nem is tehet róla, hogy még nem volt nevén az ingatlan. Éppen mert a későbbi vevő deliktumának büntetése a tulajdonjogának a korábbi vevőre való átruházási kötelezett­sége, helyesen járt el Tervezetünk, mikor fennálló jogunkon is tulment és a későbbi vevő e kötelezettségét megállapítja, tekintet nélkül arra, vajion a korábbi vevő birtokban volt-e vagy sem. Kérdés, mily tudomás számit ? Nem osztom indo­kolásunk álláspontját/'3) hogy csak a positiv tudomás; nézetem szerint a tudhatás is, a nélkül, hogy különös kutatási kötele­lezettséget rónók a későbbi vevőre. De ha a körülményekből kivehetőleg tudhatta a korábbi vevő jogát, például ő volt a birtokban, akkor is terheli e kötelezettség. Tehát a vastag gondatlanságot azonosítom a dolussal és helyesnek tartanám, ha Tervezetünk ezt is kifejezésre juttatná. Tervezetünk állás­pontja szerint e alkalmazása feltételezi, hogy a szolgáltatási kötelezettség fennforogjon a szerződéskötés időpontjában, bár nem kívántatik meg, hogy a teljesítési idő is elérkezett légyen. Én kiterjeszteném e § t a halasztó feltétel esetére is, mert itt indokolt ez intézkedés, a vevőnek számolni kell e körülmény­nyel : az eladó már nem szabad. Ezért e §-hoz e clausulát fűz­ném: «E szabály alkalmazást nyer azon esetben is, ha a szol­gáltatási kötelezettség halasztó feltételtől függ». E szabály áll nemcsak ingatlanok, hanem helyesen ingók többszörös eladá­sára is; sőt kiterjeszteném a jogokra is. Ezért az első monda­tot ugy szövegezném: «Ha valaki oly dolgot vagy jogot szerez meg mástól . . Meg kell azonban jegyeznünk, hogy maga a jogügylet a későbbi vevő és az eladó között érvényes. A n. p. t. szerint az ingatlanok többszörös eladása esetén, ha a II. V. ö, Grosschmid i. m. I. k. 457. I. *) Kimerítően Grosschmidnél I. k., 465—478. 1. 6°) I. m. 479—481. 1. ;M V. ö. Grosschmid i. m. 485. 1. H) V. ö. Indokolás III. k. 300. 1. ") III. kötet 301. lap. vevő tudomással birt is az I. vevő jogciméről és bár az I. vevő van a dolog tényleges birtokában, mégis tulajdoni kere­settel a II. vevő kikövetelheti a dolgot, feltéve, hogy a II. vevő az ingatlan tulajdonát szabályszerűen megszerezte, jelesül meg volt a megegyezés az eladó tulajdonos és a vevő között és a jogváltozás a telekkönyvbe bevezettetett.54) Meg kell jegyez­nünk, hogy az elidegenítő és a megszerző félnek az ingatlan tulajdonának átruházásához a 873. §. szerint megkívánt szük­séges megegyezése mindkét fél együttes jelenlétében a telek­könyvi hatóság előtt nyilvánítandó és a feltétel avagy idő­halasztás meghatározás mellett történt megegyezés hatálytalan66) A n. p. t. álláspontja helyes, mert itt nincs meg a telekkönyvi állapotnak az a rendezetlensége, ami nálunk, a mi kivételes intézkedésünket indokolttá teszi. Az L vevő ilyenkor élhet az eladó ellen a n. p. t. 325. §-a biztosította jogokkal, miután a szolgáltatás lehetetlenné válása éppen az ő hibája által következett be, ellenben a II. vevő ellen nézetem szerint kártérítési igénynyel nem léphet fel. Ámbár a n. p. t.-ben van egy §., a 826. §., ez egy «Madchen für alles» ebbe min­dent bele lehet magyarázni és a bíróság él is e jogával, nagyon sürün alkalmazza a 826. §-t. E szerint, aki erkölcsökbe ütköző módon másnak kárt okoz, ennek az okozott kárt meg­téríteni tartozik. A cselekménynek önmagában pláne nem kell jogellenesnek lenni. Hogy mi mindent magyaráznak e §-ba és hogy mi mindent értenek «jó erkölcsökbe ütköző» alatt, erre vonatkozólag utalok Plank i. m. ll.k., 617. I.66) Fennálló jogunk szerint is a telekkönyvi bejegyzésért benyújtott kérvényben a jog­címet is igazolni kell,57) a puszta bekebelezési engedély nem elég. A tulajdonjog a kérvény beadásának időpontjában száll át a szerzőre. Az ingatlan másodszori eladása csak az obli­gationalis visszonyon alapuló kötelemre foly be, a tulaj­donosi minőséget azonban meg nem változtatja. A tényleges állapotot meg kell különböztetni a jogi állapottól, mint erről fentebb már szólottam. Más kérdés az, hogy a tényleges bir­tokos követelheti-e a telekkönyvi átruházást? és mint láttuk, harmadik jóhiszemű szerzővel szemben célt nem ér; miért nem érvényesítette előbb jogát? legfeljebb első vevőnek kártérítési jogalapja marad az eladó ellen, mert a bíróság csak a szerződő 1 feiek akaratát suppleálhatja, a harmadik jóhiszemű szerzőét nem. Áttérünk most a büntető judikatura kritikai ismerteté­sére kérdésünkben. Ez igen változatos képet nyújt. Vannak döntvényeink, melyek csupán csalást, mások csupán közokirat­hamisítást és végül mások csalás és közokirathamisitás eszmei halmazatát állapítják meg. Felmentésre is akadtunk: igy a már idéztem 21. számú kúriai teljes ülési határozat bizonyos esetekben felmenti a vádlottat. E határozat egyébként tele van ellentmondásokkal. Szigorúan véve a sikkasztás ingó dol­goknál az e határozatban foglaltak szerint meg volna állapit­ható, igy a határozati része szerint is. Fontosságánál fogva le­közöljük e határozatot. E szerint: «Valamely ingó vagy ingat­lan dolognak, habár ugyanazon eladó által és az előbbi szerző­dés fennállása alatt, a vevő, illetőleg a tulajdonos beleegyezése nélkül eszközölt ismételt eladása és azon dolognak az uj vevő részére való átadása magában véve még nem állapit meg bün­tetendő cselekményt, különösen nem állapítja meg a csalás tényálladékát; különösen ingatlan dolognak a fent körülirt módon való ismételt átadása és azon dolog tulajdoni jogának a későbbi vevő nevére telekkönyvi bekebeleztetése, amennyi­illetőben az előforduló esetben a Btk. 379 §-ában meghatározott csalás valamennyi ismérvei és igy egyrészről a jogtalan káro­sitási, másrészről pedig a jogtalan nyerészkedési szándék meg­valósulva lennének, a csalással együtt, illetőleg ezzel eszmei bűnhalmazatban, a Btk. 400. §-ában meghatározott büntettet is megállapítja, amiből a Btk. 95. §-ának rendelkezése alapján önként következik, hogy ezen esetben a büntetés meghatározá­sánál nem mindig, a Btk. 383. S-ának, hanem az esethez képest a 400. §.. második bekezdésének határozata követendő". (1883. május 18-iki határozat). Ugyancsak felmentést mondott ki a Kúria Dt. u. f. 28. k., 162. sz., u. f. 29. k., 69. sz, III. folyam. III. k., 89. sz.; VI. k., 28., 133. sz. határozataiban. Csalást állapítanak meg Dt. r. f. XIV. k., 201. sz. ; XXVI. k. 40. és 112. sz.6S) Jellemző ezen határozatokra, hogy egészen kiforgatják valójukból a magánjogi fogalmakat, tele vannak M) 873. §. ") 925. §. 6«) V. ö. még Plank I k. 189.1 Oertmann i. m. 562. f Liszt: Die Delictsobligationen 42. 1 J u n g : Delict und Schaden sver­ursachung 41; E n g e 1 m a n n-S t a u d i n g e r : i. m. II. k. 718. 1. Windscheid-Kipp: HP. 888. 1. ") Osztrák p. t. 431. §. ; 1855. december 15, és 1870. február 5-iki telekkönyvi rendeletek. 6S) Általában a Btk előtt a kétszeres eladást csalásként minő­sítették. Dt. u. f. 31. k., 53. sz.; 34. k., 25. sz ; 37. k. 83. sz.; III. olyam 6. k. 28. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom