A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 36. szám - A budapesti kir. itélőtáblához tartozó törvényszékek és járásbíróságok működése 1904- ben. [13. r.] - A nemzetközi börtönügyi kongresszus jelentése. [1. r.]

142 A JOG köztük felosztotta, az őket, felpereseket illető részt nekik kiadni tartoznak, azt a kérelmet terjesztették elő, hogy a kir. törvényszék első sorban I. rendű alperest kötelezze arra, hogy I. rendű felperes részére 745 K. tőkét, II—III. rendű felperes részére fejtnként 159 K. tőkét, a tőke után 1901. évi március 12-től számított kamatot és perköltséget fizessen; ha pedig I. rendű alperes a kereseti összeget II—IV. rendű alperes közt felosztotta, ugyanannak megfizetésére mind a négy alperest egyetemlegesen kötelezze. Alperesek kérték a keresetet elutasítani; tagadták a kereset ténybeli állításait, kifogást emeltek a végrendelet ellen a törvényes alaki kellékek hiánya miatt és azt adták elő, hogy az örökhagyó még 1883-ban, majd 1891-ben és 1894-ben átadott bizonyos összegeket I. és II. rendű alpereseknek azzal a célzattal, hogy azok halála után első házasságából származó gyermekei részére maradjanak, örökhagyó utóbb I. rendű felperes ösztökölésére ezt a pénzt per utján követelte vissza, de a perben 2. ' . alatt hiteles másolatban csatolt az az egyesség jött létre, hogy az I. és II. rendű alperes kötelezték magukat a náluk volt 1,596 K. tőkéből 196 K-át, kamatok fejében pedig 247 K. 34 fillért az örökhagyónak visszafizetni, az 1,400 K. tőke után pedig neki holta napjáig 4"'0 kamatot fizetni, mig az 1,400 K. tőkét örökhagyó II—IV. rendű alperes részére engedte át azzal a kikötéssel, hogy az csak holta után lesz köztük felosztható. Ehhez képest I rendű alperes az 1,400 K. tőkét II. és IV. rendű alperes közt felosztotta. Felperesek azt vitatták hogy keresetileg érvényesített joguk szempontjából a végrendelet érvényessége közömbös, mert I. rendű felperest a kereseti követelés fele része közszerzemény címén 2 — 3. rendű felperest pedig a másik fele részből reájuk eső Vs— ÍL rész a törvényes öröklésnél fogva is megilleti. Tagadták az alperesektől felhívott perbeli egyesség érvényes voltát, mert abban az örökhagyó I. rendű felperes vagyonáról is rendelkezett és mert az egyesség halál esetére szóló ajándékozásnak tekintendő, azt mint ilyet a végrendeletekre előirt törvényes alakban kellett volna létesíteni. Végül kereseti kérelmüket az alperesektől beismert 1,400 K. összegből rájok eső részre szállították le. Végiratukban felperesek azt adták elő, hogy az a pénz, a melyet I. rendű alperes állításuk szerint eltulajdonított, onnan származott, hogy 1. rendű felperes szülői örökrésze fejében 480 K., kiházasitásul 240 K. értékű tehenet kapott s 200 K. saját megtakarított pénze volt. Ezeket az értékeket a gazdaságba beruházva ezekkel gazdálkodva összegyűjtötte I. rendű felperes az örökhagyóval azt a pénzt, melyet egyik bécsi takarékpénztárban helyeztek el és a melyről szóló takarékpénztári könyvecskét I. rendű alperes eltulajdonította ; ez tehát közszerzemény s mint ilyen felperes és férje közös tulajdona volt. Felpereseknek ebből az előadásából kétségtelen az, hogy a keresetbe vett pénzösszeg I. rendű felperesnek és elhalt férjének, az örökhagyónak, házasság alatti szerzeménye volt. Erről a vagyonról a házasság fennállásának ideje alatt I. rendű felperes férje érvényesen rendelkezhetett, mert a közszerzemény nem az egyes vagyontárgyakra kiható közös tulajdona a házasfeleknek, hanem az a vagyonérték, a melylyel a házasság megszűnésekor meglevő vagyon a házasság megkötésekor létezett vagyont meghaladja. Ebből folvólag I. rendű felperes sem közös tulajdon, sem közszerzemény cimén az 1,400 K. felerészének kiadását nem követelheti. Minthogy az örökhagyó a házasság alatt szerzett vagyonról rendelkezni jogosult volt, alaptalan 1. rendű felperesnek a biiói egyezség ellen emelt az a kifogása, hogy az az egyesség azért nem érvényes mert az örökhagyó I. rendű felperes vagyona fölött egyezséget kötni jogosítva nem volt. A kismartoni királyi járásbíróságtól beszerzett periratok közt 1,381/95 sz. alatt eredetben fekvő egyezség szerint az örökhagyó s í. és II rendű alperesek közt az egyezség oly értelemben jött létre, mint azt alperesek elleniratukban előterjesztették. Tekintve azt, hogy az egyezség szerint az örökhagyó a peres 1,400 K-átI—II. rendű alperes kezei közt hagyta s csupán azt kötötte ki. hogy ezek az alperesek neki holta napjáig az 1,400 K. után 4°/o kamatot fizessenek: ez az egyesség élők között létesített jogügylet volt s halál esetére szóló intézkedéssé nem tette azt az a rendelkezés, hogy a tőke csak az örökhagyó elhunyta után legyen első házasságából származó gyermekei közt felosztható, mert ez az intézkedés csupán a tőke felosztásának az örökhagyó haláli utáni időre való elhalasztása volt. Minthogy pedig ehhez az intézkedéshez a végrendeletekre előirt alakszerűségek megtartása nem szükséges, az egyezség alaki hiánvok okából érvénytelennek nem tekinthető és mert az egyezség szerint a peres 1,400 K. kizárólag II. IV. rendű alpereseket illeti meg, ugyanazért felpereseket keresetükkel el kellett utasítani és az 1H08. évi LIV. t.-c. 251. §-a értelmében a perköltségben el kellett marasztalni. A győri kir. Ítélőtábla (1904. évi február hó 3-ik napján 60/904. P- szám alatt) következőleg ítélt: A kir. ítélőtábla az első biróság Ítéletét helybenhagyja indokainál fogva és a felebbezésben^ felhozottakra való tekintettel még azért mert N. Mihály az ellenirathoz 2. . alatt csatolt peregyezség szerint az 1,400 K. még életében alpereseknek átengedvén, az a körülmény, hogy magának élte fogytáig az átengedett összeg után kamatot kötött ki, a mely kamat lényegileg az átengedett tőkeösszeg haszonélvezetét képezi, a 2. v. alatti egyezségben foglalt jogügyletet sem kölcsönné, sem halálesetre szóló ajándékozássá nem minősítette. A m. kir. Kúria (1905. évi május hó 31-én 2.986. P sz. alatt) következő ítéletet hozott. A másodbiróság ítélete a benne felhívott és felhozott indokok alapján helybenhagyatik. A felebbezéshez mellékelt okirat az 1881. évi LIX. t.-c. 29. if-nak értelmében a kir. Kúria által figyelembe vehető nem volt. Az ügyvédi rendtartás azon intézkedése, hogy az ügyvéd a per tárgyát magahoz nem válthatja, nem általános hanem az ügyvéd és megbízója közt fennforgó jogvisszonyra való tekintettel csupán az utóbbi érdekeinek megóvása céljából oiyan viszonylagos semmisségi okot állit fel, amelyre kizárólag csak az ügyveddel szerződésre lépő fél, nem pedig az adós is, hivatkozhatik sikeresen és ezen magához váltásnak csak az a jogi következménye, hogy az ügyvéd ellen mindazok a kifogások érvényesíthetők, amelyeket az adós eredeti hitelezője ellen érvényesíteni jogosított volt. (Kúria, líluö. június 8. 9,523 904: sz. a.) A követelés egy része iránt indított perben a követelés alapja tekintetében hozott ítélet a követelés többi része iránt indított perre nézve ítélt dolgot képez. (A m kir. Kúria, 1905. május 11 „HÍJ 901. sz. a.) A vasúti balesetből származott kár megtérítése iránti kereset nem utasítható el azon az alapon, hogy a vasút a sérült alkalmazott napidiját, mindaddig, mig az alkalmazott a vasúttal a szolgálati visszonyt meg nem szakította, kifizette. (Kúria, 1905. június 20. 4.Ö09 !HJ . sz. a.) Az a nő, ki férjétől a baleset idején különválva élt, ha nem bizonyítja, hogy férjétől tartásdijat kapott, vagy részére tartásdij fizetésére férje bíróilag kötelezve volt volna, kártérítést nem igényelhet, mert férjének elhalálozása folytán tőle tartásdij el nem vonatott. (Kúria. 19 5. május 31. 10,20u l'J04. sz. a.) Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. Alperes avval a tényével, hogy a felperestárs hozzájárulása nélkül, a sertéseket és a sertések hizlalására szolgáló beszerzett tengerit egyoldalúan, a felperes megkérdezése nélkül, önhatalmilag eladta, az egyesülést felbontotta, és felperes evvel jogot nyert ahhoz, hogy az előbbi állapot helyreallittassék, és nem kötelezhető arra, hogy az alperes egyoldalú ténye miatt előállott esetleges veszteséget viselje. A debreceni kir. törvényszék (1903. évi november hó 20-án 14,108. P. sz. alatt) előbb B. J. dr., utóbb B. N. dr. által képviselt N. Lajos felperesnek, M. J. dr. ügyvéd által képviselt A M. alperes ellen 0,003 K 6S fill. tőke és jár. iránti ügyében következőleg ítélt : A kir. törvényszék mint kereskedelmi biróság felperes keresetének részben helyt ad, és alperest végrehajtás terhe mellett arra kötelezi, hogy felperesnek 5,400 K tőkét és ennek 1901. november 8-ik napjától járó 5°,o kamatait, valamint 254 K 90 fill perköltséget 15 nap alatt fizessen meg. Indokok: A kir törvényszék a jelen per adataiból, különösen pedig az alperes által a debreceni kir. járásbíróság elölt 1899 Sp. 501. sz. alatt indított kereset taralmából megállapítja, hogy a peres felek között az 1875. XXXVII. t.-c. 65. !;-ban körülirt'alkalmi egyesület létesült. Az E. és D. alattiból, valamint a felek előadásaiból azt is megállapítja, hogy ugyanezek között a peres felek között valamint V. M. között már előzőleg is létezett hasonló alkalmi egyesület, a melyre vonatkozólag a felek már előzőleg elszámoltak akkor : a mikor M. V. az egyesülést végleg abba hagyta. Ezzel a tényállással és felperes tagadásával szemben alperes tartozott bizonyítani azt, hogy a I). alatti szerint 1899. év április 14-én megejtett elszámolás óta a jelen per tárgyául szolgáló 331 drb. sertésnek közös beszerzése és értékesítésére irányzott emez egyetlen ügyleten felül egyidejűleg még más hasonló ügyleteik is voltak. Alperes e tekintetben a legutóbbi tárgyalásokon a D. alatti teljes tartalmára hivatkozva, ebből kívánta bebizonyítani, hogy 1899. április hó 14-től az 1899. július 13-ik napjáig több más ügyleteik is voltak alperessel, s hivatkozott a D. alatti kiadás rovata 2-ik pontjára és a bevétel rovata 1-ső pontjára. A D alatti azonban ebben a tekintetben nem szolgáltat elfogadható bizonyítékot, mert: alperes a per során több izben hangoztatta azt, hogy ezt a D. alattit ő egyoldalulag készítette, s azt a felperes elfogadni vonakodott, tehát ha az abban olvasható egyes tételek bizonyítanak is az alperes mint kiállító ellen, de ugyanakkor nem bizonyítanak a felperes ellen ! Mert továbbá a jelen perben kihallgatott M. P. tanú szerint mintegy 150 drb. körüli falka, Sz. F. tanú szerint 18o drb., Sz. F. szerint 70 v. 74 drb. sertés szállíttatott a peres felek által a nevezett tanuknak : 1902. évi november hó 3-án történt kihallgattatásuk alkalmából visszaszámított 4 év előtti időben ; a mi egyéb a perben felmerülő jelenségekre is tekintettel, csak az a 331 drb. sertés volt, a melyeket 1899 tavaszán helyezték el peres felek «Á. és N. Lajos sertései - elnevezés mellett a kőbányai szállásokon ; mert noha a 3 tanú együtt mintegy 404 drb. sertést említett ugyan, de a B. S., F. A. és K. L. tanuk vallomásainak összevetéséből ugy a sommás perbeli kereset tartalmából és abból a körülményből, hogy alperes e per során nem állította, hogy ama 3 kondás által őrzött s 3 helyről összevásárolt, majd 1899 áprilisban Kőbányára felvitt serlésfalka más közös alkalmi egyesület tárgya volt volna, megállapítható, hogy ez a tanuk szerint mintegy 404 drbra