A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 36. szám - A munkás-törvények a gyakorlatban. [5. r.]

A JOG 247 részletesen intézkedik az eljárás ezen módjáról, a közigazgatási hatóságok legtöbbje még mai napig sincs ezzel tisztában. így dacára annak, hogy az életbeléptető miniszteri rendelet 52. %-& értelmében a felek ügyvéd vagy más meghatalmazott által képviseltethetik magukat, gyakori eset az, hogy a közigazgatási, hatóságok csak a felet értesitik. A rendelet 111. §. 2-ik bekezdését: «Ha a tanú a hatósága alá tartozó kerületen kivül tartózkodik, a kihallgatás megkeresvény utján történik. A hatóság azonban a tanút a szomszédos hatóság területéről maga elé idézheti, ha a közvetlen kihallgatás idő és költségkímélés tekintetéhői célszerűnek mutatkoziko — pedig kényelmi szempontból akként alkalmazzák, hogy 1 —2 hónapos terminusokat tűznek ki a tanúkihallgatás foganatosítására az összes tanukat nemcsak a szomszéd járásból, hanem még 3-ik, í-ik megyéből is beidézik. így például a cséffai járás főszolgabirája egy munkás ügyben 300/1905. sz. a: alatt hozott végzésével, az 1904. évi december hó 0-ik napján megtartott tárgyaláson hivatkozott tanukat 1905. évi február hó 11-én Békéscsabáról, tehát a szomszéd megyéből jó másfél napi járásból idézte, amikor tehát sem idő, sem költségkímélés esete fenn nem foroghat. Ennek természetesen az a következménye, hogy az a csabai munkás Cséffára be nem megy, mert erre sem költsége, sem ideje nincs és a vége a dolognak az, hogy a tárgyalás elmarad, az ügy tovább húzódik, inig a főszolgabiróság kegyesen meg nem hajlik azon kérés előtt, hogy a tanuk a 125. §. alapján megkeresvény utján hallgattassanak ki. De ebben sincs sok köszönet. Mert a tiszteletbeli főszolgabíró — mert maga a főszolgabíró munkásügyeket, legalább ahol nekem volt dolgom, soha nem tárgyal — még a rendelet 125. ij-ával sincs tisztában. így lehet csak megmagyarázni, hogy dacára annak, hógy a 125. a megkeresvény tartalmáról teljes szabatossággal rendelkezik, a megkeresvény gyakran egyebet nem tartalmaz, mint a szóban forgó ügy megjelölését, a megkeresett hatóság tehát vagy ismét visszaküldi a megkeresvényt kiegészítés végett ha t. i. lelkiismeretesen akar eljárni — vagy foganatosítja ugy, ahogy tudja, amikor ez már természetesen az igazságszolgáltatás rovására megy. Ami a tárgyaló bíró előtt szükségszerű követelmény és ami különben a rendelet 116., 117., 118., 119., 120. és 121. ^-aiban is részletesen körül van irva, hogy t. i. a tanuk egyenként hallgatandók ki, a tanuk az eskü szentségére figyelmeztetendők, hogy a tanúhoz az úgynevezett általános kérdések intézendők, hogy a tanuk a 123. §, értelmében megesketendők : az a közigazgatósági hatóságok legtöbbje előtt még most is teljesen ismeretlen fogalom és valóságos meglepetésként hat, ha a tárgyalás közben ez szóba kerül. Nincs arra eset, hogy a megkereső hatóság a megkeresett hatóságtól a tanú megesketését kérje; ez pedig azt kérelemre el nem rendeli, ha tehát a tanú megesketése válik szükségessé, ez ismét hosszabb huza-vonába kerül. Ez az oka annak azután, hogy a munkás végrehajtható ítélethez legjobb esetben egy év alatt jut, a hatósági assistentia mellett megkötött alakszerű szerződés alapján. Ugyanilyen lassú a másodfokú bíróságként szereplő: a közigazgatási bizottságnak az 1879: XXXI. t.-c. 120. §-ában megjelölt módon alakított külön albizottsága. Mert ez az albizottság, mely a többször hivatkozott életbe léptető rendelet 2. §-a értelmében a közigazgatási bizottság választott tagjaiból kétévenkint alakítandó meg és mely egyes törvényhatóságoknál amint munkásügyi albizottság"), máshelyen «a közigazgatási bizottság munkásügyi felebbviteli küldöttsége szerepel és melynek elnöke a közigazgatási bizottság elnöke, illetőleg ennek helyettese, tagjai az albizottságba megválasztott négy rendes és négy póttag közül kettő, nem is intézheti el soronkivül az ügyeket, mert csak havonta köteles ülést tartani és csak rendkiviili esetekben köteles az elnök az albizottság ülését haladéktalanul összehívni. Eegsérelmesebb azonban a munkásokra nézve az illetékesség megállapítása. Az 1888:11. t.-c. 72. £-a értelmében ugyanis, mindazon ügyekre nézve, melyek a jelen törvény szerint hatósági intézkedést igénveinek, az ezen törvényben megállapított kihágások megtorlására, nem különben az egyenként 100 koronát meg nem haladó kárkövetelés elbírálására a közigazgatási hatóságok ; a 73. i?. értelmében pedig a 100 koronát meghaladó kártérítés iránti ügyek, továbbá az ezen törvényben előirt alakszerűség megtartása nélkül kötött szerződésekből eredő minden vitás kérdés elbírálására a rendes bíróságok illetékesek. Az 1891. évi XLI. t.-c. 36. §-a szerint: az 1898. évi II. t. c. 72 — 76. ij§-aiban foglalt intézkedések a jelen törvény hatálya alá eső ögyekre is kiterjednek. Az 1899: évi XLII. t.-c. 18. §-a kimondja: amennyiben a jelen törvény ellenkező intézkedést nem tartalmaz, a hatálya alá tartozó ügyekben az 1898:11. t.-c. rendelkezései megfelelően alkalmazandók. Az 1900. évi XXVIII. t.-c. 45. §-a az illetékességre nézve az 1898 : II. t.-c. 72. és 73. ij-ainak megfelelően intézkedik. Az 1900: évi XXIX. t.-c. 38. §-a ugyancsak az 1898: II. t.-c. 72. és 73. §t;-ainak megfelelőleg intézkedik az illetékesség kérdésében. A törvény értelmében tehát mint elsőfokú hatóság eljárhat: 1. a közigazgatási hatóság, 2. a kir. járásbíróság, 3. a kir. törvényszék; í. nincs kizárva, hogy a községi bíróság ítélkezzék, esetleg a fél igazát fizetési meghagyás utján érvényesítse, valamint a területi illetékesség, vagyis a bíróság vagy közigazgatási hatóság illetékes-e, amelynek területén a szerződés létrejött, a szerződés teljesítendő, a munkás lakhelye, vagy a munkaadó lakhelye van; vagy pedig az 1868 : LIV. t.-c. 30., 35. és az 1893 : XVIII. t.-cikkben körülirt esetek irányadók-e az illetékesség eldöntésére. De ép oly bizonytalan a «kártérités iránti ügy» fogalmának meghatározása és ez alapon a közigazgatósági hatóságok vagy bíróságok illetékességének megállapítása. Az Osztrák Ptk. 1,293. §-a értelméoen : kárnak neveztetik minden hátrány, mely valakinek vagyonában, jogaiban vagy személyében okoztatott. Ettől különbözik azon haszon elmaradása, melyet valaki a dolgok rendes folyama szerint várhat. A m. kir. Kúria gyakorlata értelmében : Kártérítés csakis valamely szerződési kötelezettség megszegése, vagy pedig valamely vétkes (tiltott) cselekmény, avagy ily minőségű mulasztás okából követelhető (kir. Kúria 84. április 2. 5,535/83. sz. a. Márkus dr. I. kötet 430. oldal). Az általános Ptk. tervezetének 1,077. §-ának értelmében pedig: Aki másnak a jog által védett valamely érdekét jogellenesen és vétkesen, szándékosan vagy gondatlanságból megsérti, a sértettnek ebből eredő kárát megtéríteni tartozik. Olyan bizonytalan kritériumot tehát, mint a «kártérités iránti ügy», az illetékesség eldöntésére felállítani nem nem lehet, mert igy például az a panasz, amit a munkás már megkeresett pénzbeli vagy ki nem szolgáltatott terménybeli illetőségének kiadása iránt tesz, sohase tartozhatik a közigazgatási •hatóságok elé. Bármilyen bizonytalan volt is az illetékesség kérdése, a törvények értelmében és dacára annak, hogy a többször hivatkozott életbe léptető rendelet 43. §-a értelmében a közigazgatási hatóságok hatáskörüket és illetőségüket hivatalból vizsgálják — a munkástörvények életbe léptetése kezdetén nem volt olyan sérelmes, mert a közigazgatási hatóságok az illetékességet nem igen vizsgálták. A bíróságok pedig az 1868 : LIV. t.-c. 35. tj-a alapján illetékességüket rendesen megállapították. Az életbeléptető miniszteri rendelet 156. §-a és a 11,898/1900. elnöki sz. a. kibocsátott rendelet értelmében azonban: Azon vitás ügyek elbírálására, amelyek kihágási ügygyei kapcsolatban nfnesenek, vagy melyekben a panaszos a magáninditvány megtételéről lemondva, követelését nem a kihágási eljárás során kívánja érvényesíteni, az a hatóság illetékes, melynek hatósága területén a szerződés teljesíttetik vagy teljesítendő lett volna; illetékes tehát legtöbb esetben a munkaadó lakhelye, a munkás tehát, ha a jogát érvényesíteni akarja, 200 - 300 kilométernyire is kénytelen elutazni. Sőt előáll az a classikus eset, hogy ha a munka külföldön teljesítendő, ami gyakran megtörténik, — éppen a hatósági assistentia mellett szabályszerűen kiállított munkás szerződéseknél, — hogy a munkás keresete és jogaiérvényesithetésétől teljesénél van zárva. Mert a közigazgatási hatóságok illetékessége meg nem állapitható, a biróságok pedig ily esetben illetékességgel nem bírnak, sőta munkás által elkövetett kihágás sem büntethető. Az utóbbi eset igazolásául szolgáljon a Földmivelésügyi miniszter 11,535/1899 eln. sz. rendelete. N. vármegye alispánjához . . «tájékozásul a következőkről értesítem alispán urat; Az 1898:11. t.-c. 62. §-ában megjelölt kihágás elkövetésének j helyéül azon község veendő, hol a szerződés teljesítendő lett I volna, nem pedig, ahol az illető munkás lakott, vagy a szerződés teljesítésére megállapított időben tartózkodott. Azon eset| ben tehát, ha a magyar munkás, lakóhelyén megkötött szerződéssel, külföldön teljesítendő munkára vállalkozott s a szerződés