A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 35. szám - A budapesti kir. itélőtáblához tartozó törvényszékek és járásbiróságok működése 1904-ben. [12. r.]

A JOG 139 ingatlanokat vették meg, mely ingatlanok a telekkönyvben jelenleg az ö nevükön vezettetnek, 5. J. Sámuel alperes által a szerződés megkötésekor a fentiek szerint megjelölt középső határbeli ingatlan a felcsernátonyi 1,304. és 560. sz. tjkvben 2,667., 2,668. hr. sz. alatt fekszik s perben nem álló harmadik személyek telekkönyvi tulajdonát képezi, mig a nagy határban lévő ingatlan azonos az alperesek által az árverésen megvett 1,944. hr. sz. ingatlannal. 6. Alperesek által az árverésen megvett 1,944., 2,325. hr. sz. ingatlanok egyike sem üti meg a 3 köböl, vagyis 2,4')0 r>öl területet. 7. Ezen most emiitett ingatlanok ez eladás idején az 1,380 K. vételárt feltétlenül megérték. 8. A vételügy let megkötésekor felperesek sem a j. Sámuel alperes által szomszédilag megjelölt ingatlanokat, sem az alperesek által az árverésen megvett ingatlanokat nem ismerték. Megállapítja továbbá a kir. törvényszék azt is, hogy a felperesek nem bizonyították azon állításukat, hogy a szerződés kötésekor szóbelileg kiköttetett volna az, hogy az alperesek ugy az ingatlanok megjelölése valódiságáért, mint azért, hogy az ingatlanok 3*8 köböl területüek, szavatosságot vállalnak s hogyha ezen feltételek bármelyike hiányzik, leiperesek jogosítva lesznek a szerződés érvénytelenítését s a 200 K. kötbért követelni. Az 1., 3., 8. alattiak nem vitásak s különösen az ]., 3. alattiak a valódiság tekintetében nem kifogásolt A) alatti szerződésből is kitűnnek. A 2. alatti megállapittatott R. István, F. Dénes és R. Dávid tanuknak e tekintetben egybehangzó vallomása alapján. A 4. alatti kitűnik az 1902. evi szeptember hó 13-án felvett XIII. napló szám alatti jegyzőkönyvhöz csatolt 1,650/900. sz. tkvi végzésből s a 277,903. sz. alperesi kérvényhez csatolt hiteles tkvi kivonatból. Az 5. alattinak az 1,944. hr. sz. ingatlanra vonatkozó része nem vitás, egyéb tartalma pedig a 3J.8 903. sz. felperesi kérvényhez csatolt hiteles telekkönyvi kivonatból s abból állapíttatott meg, hogy a felperesek által a szerződés tárgyainak állított 2,667. s 2,668. hr. sz. ingatlanról R. Demeter, R. István es R. Dávid tanuk egybehangzólag azt vallották, hogy ezen ingatlan azonos a J. Sámuel alperes által a fentiek szerint megjelölt, középső határbeli ingatlannal. A 6. alatti megállapittatott, mert az alperesek a periratváltások során kifejezetten nem tagadták a felperesek azon állítását, hogy az eladott I ingatlanok 3—5 köböl területtel nem birnak, utóbb, az 1903. évi március 21-én megtartott jegyzőkönyvi tárgyaláson előadott azon állításukat pedig, hogy az ingatlanok 3—3 köbölnél még nagyobbak is, bizonyítani még meg sem kísérelték, épp ezért a felperesek által e tekintetben ajánlott szakértői szemle is mint felesleges, mellőzendő volt. A 7. alatti megállapittatott, mert a már emiitett tkvi végzésből kitűnik, hogy az ingatlanok árverési vételára 640 frt 1 kr. (1,280 K. 2 f.) volt, tehát a szerződési árnál csak 100 K.-val kevesebb, holott köztudomás szerint magáneladásoknái nagyobb árak szoktak kéretni, mint birói árveréseken, továbbá mert maga a volt tulajdonos B. Lajos s a íöldek volt használói M. István és M. Gyárfás szakértői tanuk egyhangzólag 1,380 K.-nál többre tették a földek akkori értékét s az ő vallomásukat megerősítik Sz. János, ifj. Sz. J., F. H. és H. J. tanuk vallomásai, melyek szerint az eladás idején a földek ára sokkal nagyobb volt a mainál s ezen, illetve ezekhez hasonló földek akkór legalább is az eladási árat 1,380 K.-t megérték. A felperesek állal vitatott szóbeli megállapodásokra vonatkozó megállapítás az, hogy már magában véve az a körülmény, miszerint ilyen mind a két félre nézve rendkívül fontos jogkövetkezményekkel járó kikötések az írásbeli szerződésbe fel nem vétettek, továbbá az a körülmény, hogy a sommás alapperbeli iratok tanúsága szerint a felperesek ottani kifogásukban ezen kikötéseket ilyen határozott alakban nem is érvényesitik, azon jogos feltevést keltik, hogy ilyen szerződéses megállapodások nem történtek s ezekhez járul az, hogy R. István és L. Dávid tanuk, akik ezen kikötéseket egybehangzólag bizonyítják, szerfölött érdekeltek, mert R. István a R. Sándor felperes édes testvére, R. Dávid pedig ugyanennek édes apja, ezen felül R. István az A) alatti szerződésen mint fizető kezes is szerepel, tehát a per tárgyára vonatkozó érdekeltség tekintetében felperesekkel egy tekintet alá esik; miből folyólag vallomásaik már ez okból sem jöhetnek egyéb támogató adatok nélkül figyelembe, ha pedig a teljesen érdektelen F. Dénesnek a szerződés kötésénél jelen volt és azt aláirt tanúnak az előbbi vallomásával ellenkező azon vallomását tekintjük, hogy ilyen kikötések az ő tudtával nem történtek, az előbb említett tanuk vallomása megbízhatóságát teljesen elveszti és pedig annál is inkább, mert R. Dávid tanú itten tett vallomásával ellenkezően a sommás perben 1900. évi augusztus hó 17-én tett vallomásában azt mondja, hogy J. Sámuel a nagyhatárbeli földet 10 vékásnak állította (és nem mint a jelen perben tett vallomása szerint: 3 köblösnek), a kikötésekről pedig ugyanott mit sem beszél s igy utóbbi vallomása előbbi vallomásával ellentétes is. Előrebocsátja a kir. törvényszék még azt is, hogy az alperesek által az előzőleg hozott első birói ítélet ellen beadott felebbezésükben előadott s az 1868: LIV. t.-c. 12. §-ra alapított pergátló kifogás helyet nem foghat, mert igaz ugyan, hogy a jelzett sommás perben a perujitási kereset előbb adatott be, mint a szóban forgó kereset, ámde egyrészt éppen az ujitott per függesztetett fel jogérvényesen, a jelen per jogerős befejeztéig, másrészt, mint fentebb kifejtetett, a két per tárgya úgysem azonos. Minthogy pedig felperesek az A) alatti szerződésen kivül állítólag létrejött kikötések megtörténtét nem bizonyították, mert kétségtelen, hogy az O. P. T. 887. §-a a felek valódi szerződési akaratának bizonyítását, akár az írásbeli szerződés" ellenében is, éppen nem zárja ki s igy a bizonyítás elől elzárhatók nem voltak, —most már csak az a döntő kérdés, vájjon tekintettel feleknek a tényállásból kitűnő szerződési akaratukra, J. Sámuel alperesnek az ingatlanok megjelölésére és térmértékére vonatkozólag tett s részben valótlannak bizonyult kijelentésének lehet-e megtévesztő, vagyis oly hatályt tulajdonítani, melyből folyólag az O. P. T. 71. §-a értelmében felperesek a szerződés hatálytalanítását követelhetik ? Mert ami a kötbért illeti, miután a kötbért felperesek éppen az írásbeli szerződésen állítólag, de nem bizonyított kikötés alapján követelik, az erre vonatkozó követelés a bizonyítás nem sikerülte folytán nyilván alaptalan. Tekintettel most már arra, hogy a felperesek sem a J. Sámuel által szomszédilag megjelölt, sem az alperesek által az árverésen tényleg megvett ingatlanokat nem ismerték s igy kétségtelen, hogy szerződési akaratuk nem egy bizonyos egyedileg meghatározott ingatlan vételére irányult s miután nem térmérték szerint meghatározott birtokot vásároltak s a vételárat nem térmérték szerint állapították meg, hanem egy összegben meghatározott vételárért egész területeket vettek meg, ugy az sem képezhette a szerződés lényegét, hogy a megvett területek térmérték szerint mennyit tesznek ki; tekintettel arra, hogy ekkép a szerződés megkötésekor a felpereseknek egyéb céljuk nem lehetett, mint hogy oly földet kapjanak, melynek értékét a vételárnak megfelelő s e mellett teljesen lényegtelen kérdésnek tekintették azt, vájjon az ingatlan hol fekszik s hogy tényleg az alperes által megjelölt területtel bir-er tekintettel arra, hogy az alperesek által a B.-féle árverésen megvett ingatlanok az 1,380 K. vételárat megérték s jelenleg az alperesek nevén állanak s ők azokat a szerződés teljesítéséül felpereseknek átadni hajlandónak nyilatkoztak: nem lehet kétség egyrészt az iránt, hogy a felek egybehangzólag kinyilvánított akarata szerint a szerződés tárgyait az alperesek által a B.-féle árverésen megvett 1,944/2,525. hr. sz. ingatlanok képezték s hogy szerződés tárgyai a J. Sámuel által tévesen megjelölt 2,667., 2,668. hr. sz. ingatlanok nem voltak, másrészt az iránt, hogy mennyiben a nevezett alperes fekvésre és területre nézve téves adatokat szolgáltatott is, a tévedés a fődolog, vagy annak tényleges minőségét, melyre a felperesek célzata főleg irányozva és nyilvánítva volt, nem érintette, miért is a szerződés hatálytalanításának az O. P. T. 871. §-ában előirt feltételei hiányoznak. Mindezekért a felpereseket alaptalan keresetükkel elutasítani kellett. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla (1904. évi január hó 13-án, 4,240/1903. P. sz. a.) a következő ítéletet hozta : A kir. ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja, illetőleg R. Sándorné felperest kötbér iránti követelésével elutasító meg nem támadott rendelkezését nem érinti. Indokok: Felperesek kereseti tényállításaiból és a keresethez A) /. alatti csatolt valódiság tekintetében nem kifogásolt Írásbeli szerződés tartalmából megállapítható, hogy a peres felek közt létesült adás-vételi szerződés főleg azt célozta, hogy felperesek azt a közelebbről meg nem határozott s természetben meg nem tekintett két ingatlant vásárolják meg alperesektől, melyeket ezek B. Lajos javaiból árverésen szereztek. A szerződés célzata szerint tehát ezek az ingatlanok képezték az adás-vétel főtárgyát. Ezek a B. Lajos javaiból árverésen szerzett ingatlanok - mint ez a felek egyértelmű előadásából s a bemutatott telekjegyzőkönyvi kivonatból kitűnik — a felsőcsernátonyi 514. sz. telekjegyzőkönyvből, alperesek tulajdonaként, az ottani 906. sz. telekjegyzőkönyvbe átjegyzett 1,944. és 2,325. hr. sz. alatt fordulnak elő. A most megjelölt két ingatlan lévén a szerződés főtárgya s ezekre nézve alperesek a teljésitésre készek és képesek lévén, az a körülmény, hogy alperesek a szerződés kötésekor az eladott egyik ingatlan fekvését, szomszédját tévesen jelölték meg, nem tekinthető a főtárgyban való s az O. P. T. K. 871. §. fogalma alá vonható hamis előadással megtévesztésnek, mert a fődolog, melyre a szerződés célzata főleg irányozva volt, felperesek rendelkezésére állott és áll, legföljebb mellékkörülményben való tévedésről lehet szó, amely azonban az O. P. T. K. 872. §-ához képest a szerződés érvényét nem érinti, csak megfelelő kártérítés követelésére szolgálhat alapul. Ezek kiemelésével és annak a per iratai által nem támogatott indoknak mellőzésével, mintha felperesek sem az árverésen megvett, sem az alperesek által megjelölt ingatlanokat nem ismerték volna, egyebekben a kir. ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének indokait magáévá teszi. A m. kir. Kúria (1905. évi május hó 30-án, 2,362. p. sz. a.) következő ítéletet hozott . Mindkét bíróság ítélete megváltoztattatik, a peres felek között 1900. február hó 2-án létrejött adás-vételi szerződés hatálytalannak mondatik. Indokok: A keresethez A) alatt mellékelt szerződésnek utolsó pontja szerint, eladók és vásárlók abban állapodtak meg, hogy amelyik fél a megállapodástól, vagyis a vásártól elállt, köteles a másik félnek Í00 frt kárpótlást fizetni. Ez a kikötés az 0. P. T. K. 909. pontja szerint nyilván bánatpénz jellegével bir, amelynek jogi természete az, hogy a bánatpénzt fizető fél a szerződéstől elállhat. Minthogy pedig alperesek éppen abból az okból, mert felperesek a zzerződéstől clállottak, ellenük a kézdivásárhelyl kir. járásbíróság előtt a 200 K. bánatpénz megfizetése iránt keresetet indítottak s ennek alapján felperesek a kézdivásárhelyi kir. törvényszéknek, mint felebbviteli bíróságnak 1900. évi október hó 10-én D/131, sz. alatt kelt ítéletével a 200 K. és járulékai megfizetésére jogérvényesen elmarasztaltattak s ott a per adatai