A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 3. szám - Az országgyülés feloszlatása ex-lex-ben

A. JOG 19 E rendszer ellen legfeljebb csak az a kifogás lenne fel­hozható, hogy a bírónak csak jogi képzettségére és munkás­ságára terjed ki, de nem foglalja magában annak viselkedését. De nézetem szerint a birót magaviselete vagyis erkölcsi tekin­tetben minősíteni teljesen felesleges is, mert erre minősítés nem kell, hanem kell a fegyelmi szabályok lehető legszigorúbb keze­lése, ha aztán e kezelés közben a biró fegyelmileg büntettet­nék, akkor a jogerős fegyelmi ítéletek teljes kiadmányai a biró minősitvényi táblázatához lennének csatolhatok s ekként a ki­jelölőbizottságok mindezeket az adatokat tüzetesen mérlegelhetnék kijelölésüknél. E rendszer mellett aztán elkerültetnék a titkos minősítésnek az a legnagyobb hátránya, amely abban rejlik, hogy a birót ma egyoldalúkig és jogorvoslat nélkül részeges­nek, megbizhatlannak, kártyásnak, összeférhetlennek, beteges­nek stb. lehet minősíteni s ezáltal előmenetelét tönkre tenni. Ha a biró csakugyan ilyen, tessék azért fegyelmileg felelős­ségre vonni s fegyelmi Ítéletét a minősitő testület rendelke­zésére bocsátani. Nem lenne aztán szükséges tovább minősíteni a táblai és kúriai bírákat, a mennyiben t. i. ezek a táblák, illetőleg a Kúria kebelében, avagy tszéki elnöki minőségben működnek, mert ezek további minősítésére elégnek tartanám az addig gyűjtött adatokat s a netaláni fegyelmi ítéleteket. Ezt a minősítési rendszert vélném alkalmazandónak a segéd- és kezelő-személyzetre nézve is, azzal az eltéréssel mégis, hogy a jbirósági segéd- és kezelő-személyzetet a jbiró­sági bírák testületileg, a tszéki segéd- és kezelő-személyzetet a tszéki bírák szintén testületileg minősítenék, míg a kir. táblai és kúriai segéd- és kezelőszemélyzetre nézve a minősítés szintén megszűnne, kimondanám azonban, hogy a Táblához és Kúriához csak olyan segéd- és kezelő-személyzet alkalmazható, amely a jbiróság vagy tszék által már minősítve van. A netalán helytelennek vélt minősítés ellen az illető tisztviselő fegyelmi bíróságához egyfokú felebbvitelt engednék, de csak azon az alapon, hogy az illető a minősítés helytelen voltát konkrét adatokkal kimutatni képes. Természetes, hogy ily minősítési rendszer mellett szük­séges volna az 1871 : VIII. t.-c. szabályaniak lehető legszigorúbb alkalmazása és az, hogy a felügyeleti hatóságok eddigi álhu­mánus felfogásukkal szakítsanak, s gondolják meg, hogy midőn egy közhivatalnok fegyelmi vétségeinek feljelentését ember­szeretetből mellőzik, ugyanakkor a számtalan emberből álló nagyközönség ellen követnek el embertelenséget. Az eddig mondottak folytán ekként elesik Marsclialkó di\ urnák, a torzsalkodásra alapított második érve, mert ha a minősítés testületi, ha az ellen jogorvoslat van s ha a fegyelmi szabályok könyörtelenül kezeltetnek, bizonyára nem fog a rosszul minősített tisztviselő torzsalkodni, hanem igyekezni fog megiavulni. Azt hiszem hogy ha az itt körvonalazott módszert figye­lembe méltatják s apróbb kiviteli részleteiben is átgondolják, Marsclialkó dr. ur és az intéző körök is reá fognak térni, hogy a titkos minősítés mellőzése sem nem lehetetlen, sem nem veszedelmes. Dixi. Az országgyűlés feloszlatása ex-lex-ben. Irta KELETI FERENC dr., szolnoki ügyvíd. Az a kérdés, mely a törvényhozást, kormányt és a köz­véleményt a közelmúlt időben oly élénken foglalkoztatta és mely a törvényhozó testületekben és a sajtóban a legnagyobb hévvel és ellentétes álláspontokból vitattatott, — t. i. hogy az országgyűlés ex-lex-ben feloszlatható-e, vagy nem, — első sorban jogi kérdés; ennélfogva indokolt, hogy a szaksajtó, a jogi szaklapok is foglalkozzanak e kérdéssel, természetesen a kérdésnek jogi oldalával, mellőzve a politikai és pártérdekekre való tekintetet. Minthogy a koronának e feloszlatási jogát törvények és pedig az 184-8: IV. t.-c. és az ezt részben módosító 18(17 : X. t.-c. szabályozzák, első sorban a törvény az irányadó. Már most mit mond a törvény, vagyis a törvény ama rendelkezése, mely e kérdés elbírálásánál döntő ? aOly esetekben, midőn 0 Felsége az országgyűlést bármi okból előbb feloszlatja, vagy annak ülését előbb elnapolja, vagy berekeszti, mint a befejezett számadások beadása és a jövő évi költségvetésnek előterjesztése a minisztérium által tel­jesíttetett : az országgyűlés még azon év folytán és pedig oly időben összehívandó, hogy mind a befejezett számadások, mind a jövő évi költségvetés az évnek végéig tárgyaltathassanak <>. (1867 :X. t.-c.) A törvény e szavai szerint pl. l!)0ő-ben az országgyűlés akkor feloszlatható, ha az országgyűlés még az 1905-ik évben és pedig oly időre összehivatik, hogy a befejezett számadások és az 1906. évi költségvetés még az 1905. év végéig tárgyal­tathassanak. A kérdés már most az, hogy a korona feloszlatási jogát az 1905-ik évben gátolja-e az a körülmény, hogy az előző, vagyis az 1904-ik évben a költségvetés és befejezett száma­dások országgyülésileg nem tárgyaltattak. A törvénynek fentidézett szavai szerint, — pedig csak ezek lehetnek irányadók — e körülmény a korona feloszlatási jogát nem alterálja. Ha a törvényhozó az akarta volna, hogy a király költ­ségvetés vagy indemnitás hiányában egyáltalában ne oszlat­hassa fel az országgyűlést, ezt az 1867 :X. t.-cikk kifejezetten kimondta volna. Hiszen csak három vagy négy szóval kellett volna e törvénycikket megtoldani. Az ellenkező nézetben levők azt hozzák fel, hogy csak azért nincsen az idézett törvénycikkben ily tiltó rendelkezés, mert a törvény alkotásakor azt ex-lex-ben való feloszlatásra nem is gondoltak. Ha feltehető is, hogy a törvényhozó a törvény alkotá­sakor nem is gondolt arra, hogy az ex-lex a feloszlatáskor már beállott legyen és ha arra gondolt volna — bár az nagyon kérdéses — tiltó rendelkezést tett volna, — akkor is, miután tény az, hogy a törvényben ily tiltó rendelkezés nem foglal­tatik, senki sincsen jogosítva addig, mig a törvényhozó maga e hiányt nem pótolja, bármily nevű, akár nyelvtani, akár oknyo­mozó magyarázat segítségével, a törvényhozónak oly a korona jogát megszorító rendelkezést imputálni, melyet tényleg és kife­jezetten nem tett. Ha ped'g elfogadjuk az egyik napilapban megjelent cikk­nek azt az érvelését, hogy a törvényhozó alkotásakor az tx-lex-ben való feloszlatásra gondolt, mert — szerinte — ellenkeznék a jogmagyarázat! an (hermeneutika) alapelvével a törvényhozóról rövidlátást tételezni fel és tehát az 1867. évi X. t-cikk alkotásánál kellett gondolnia azon esetre is, hogy az ex-lex már a feloszlatás előtt következett be, és még sem tiltotta meg a feloszlatást: ez csak azért történhetett, mert az ex-lex-ben való feloszlatást megtiltani nem akarta. Ha az ex-lex idején egyáltalán megszüntetni akarta volna a törvény­hozó a korona feloszlatási jogát, ez akaratának — már nagy horderejénél fogva — félreérthetlen és félremagyarázhattau szavakban kifejezést is adott volna. Hogy erre képes is lett volna, az oly törvényhozó testületről, melynek tagjai Deák Ferenc, Horváth Boldizsár, báró Eötvös József és más kitűnő jogászok és államférfiak voltak, kétségbe vonni nem lehetett. Ismétlem, hogy az 1848. évi IV. és az 1867. évi X. törvénycikkeknél, ugy, mint minden törvénynél irányadó elsősorban a törvény szövege. Minden törvény lehetőleg oly­képpen értendő, hogy ahhoz magyarázat se legyen szükséges ; mert mihelyt az magyarázatra szorul, mindenki a maga fel­fogását és egyéni álláspontját iparkodik bele interpretálni. Pedig feltételezhető, hogy a törvényhozó szavaival akaratát akarta kifejezni és arra képes is volt, tehát a törvényhozó akarát legjobban a törvény szavai fejezik ki. Különösen fel­tételezendő ez egy törvényhozástól, melyben fent megnevezett elsőrangú államférfiak és jogászok vettek részt. De nemcsak a törvény szövege teszi kétségtelenné, hogy a törvényhozó akarata nem irányult oda, hogy a korona fel­oszlatási jogát a már bekövetkezett ex-lex idejére megszün­tesse, hanem a magyarázat szabályai is a mellett bizonyítanak, hogy a törvény helyesen csak ilyképpen értelmezhető. Nem akarom ismételni a napilapokban megjelent idevonatkozó fej­tegetéseket, csak az igazságügyministernek ugyancsak a napi­lapokban közölt fejtegetéséből és magyarázatából kiemelendő­nek tartom azt az érvelést, hogy az 1867. évi X. t.-c. oly ki­vételes rendelkezés, mely a feloszlatási jogot bizonyos korlá­tokhoz köti. Már pedig a kivételes rendelkezés analógia utján más esetre ki nem terjeszthető. Minthogy tehát az 1867. évi X. t.-c. a már tényleg bekövetkezett ex-lex állapotra nem vo natkozik, erre az esetre csak az 1848. évi IV. t.-cikk 5. §-ában foglalt és feltétlen feloszlatási jogot megállapító szabály alkal­mazható. Az igazságügyminiszternek a legis ratióból, a törvény alkotása idejében uralkodott felfogásból merített érvét ezúttal mellőzöm, mivel a törvény szavai nyilvánvalóvá teszik a tör­vényhozó akaratát és a magyarázatának fent emiitett részét is csak annak feltüntetésére reprodukáltam, hogy a helyes ma­gyarázat sem vezet más eredményre, mint arra, amit a törvény szövege már elég világosan fejez ki. Bár kétségtelen tehát, hogy ha meglett volna az 1867. évi törvényhozásnak a szándéka: a korona feloszlatási jogát kor­látozni az ex-lex idején, a törvényhozás azt félreérthetetlen és

Next

/
Oldalképek
Tartalom