A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 27. szám - A munkás-törvények a gyakorlatban. [3. r.]

H'7 dogságot, nem is állítván, hogy az áru haladéktalan megvizsgálá- ' sáhan akadályozva volt, elmulasztván; az alsóbiióságok helyesen , jártak el, midőn a fennforgó eset szemelőtt tartásával, alperest ! mint az áru megvizsgálásában késedelmes szerződő felet, a leszál- I litott hátralékos kereseti vételár fizetésére kötelezték és ugyanazt a vételi ügyletből származtatott viszontkeresetével elutasították. I A váltóhitelező a v. t. 38, §-a szerint a felajánlott részletfizetést vissza nem utasíthatja; az eifogadó részéről teljesített résztörlesztés a többi váltókötelezettnek is javára szolgál. A s.-a.- újhelyi kir. törvényszék mint váltóbiróság (181)3. szept. 17~én 13,23.'}. sz. a.) a Pekáry Gyula ügyvéd által képviselt a.-ujhelyi takarékpénztár felperesnek, Búza Barna dr. ügyvéd lal képviselt V. Ignác. V. Márk és Cs. Hermán alperesek ellen 5,929 1903. v. sz. sommás keresetlel 400 K. tőke és jár. iránt indított a 6,328/1903. v. sz. kifogások folytán tárgyalt váltóperében az alólirott napon tartott nyilvános üléséből következően itélt. A kir. törvényszék az 5,929/191'3. v. sz. a. kibocsátott sommás végzést hatályában tartja s a Varannón 1902. évi augusztus hó 1-én 400 koronáról kiállított kereseti váltó alapján mint elfogadót, kibocsátót és forgatót arra kötelezi V. Ignáe, V. Márk és Cs. He rman alpereseket hogy 40(1 K. tőkét, annak 1903. évi I január hó 31-ik napjától járó 6°/o kamatát, 8 K. 20 f. óvási és közlési, »/s°/o váltódijat és a sommás végzés költségével együtt 70 K. 20 f. perköltséget 3 nap alatt végrehajtás terhe mellett a s.-a.-ujhelyi takarékpénztár felperesnek egyetemlegesen fizessenek meg.. Indokok: A keresethez csatolt postai feladó-vevény igazolja, hogy felperes az 1903. évi február hó 4-én felvett óvást, közvetlen előzőjével 1903. február hó ö-én, tehát a váltó törvény 45. ij-ában megszabott két napon belől közölte, V. Márk és Cs. Hermán alpereseknek az értesítés elkésettsége címén emelt kifogása eszerint alaptalan. Ugyancsak alaptalán alpereseknek az időelőttiség címén előterjesztett kifogása is. « Az alperesek ugyanis azt állítják, hogy a felperestől 3 évvel előzően felvett váltókölcsönt, a megállapodás szerint minden negyedik hónapban uj váltóval rendezte az 1-ső rendű alperes, s hogy 1902. évi december 25-én 58 K. 20 f. pénzösszeget és egy 350 K.-ról kiállított váltót küldött a felperesnek. Ugy de ez a tény megállapodást egyáltalában nem jelent; a váltókölcsön felvételekor az alapváltóra vonatkozóan létesített megállapodás pedig a kereseti váltóra nem vonatkozik. Megállapodás hiányában tehát jogosítva volt felperes a lejáratnak tetszése szerint való kitöltésére, jogosítva volt az 1902. évi december 25-én állítólag megkisérlett rendezés dacára: a lejárattól számított törvényes időben az óvás felvételére és a ki nem tizetett váltó alapján a kereset illetve viszontkereset érvényesítésére. Az 1903. évi április 25-én feladott 57 koronát I-ső rendű alperes nem a kereseti váltó, hanem saját állítása szerint a 350 koronás rendezési váltó részbeni törlesztése és kamata fejében küldte. De minthogy a váltóbirtokos a részlet-fizetést különben is csak a fizetés napján illetve az óvásra rendelt időben köteles elfogadni, az ezen határidőn tul fizetett 57 koronát ncmkülönban az 1902. évi december hó 25-én küldött 58 K. 20 f.-t se volt köteles a kereseti váltó részlet-fizetéseként elfogadni. S minthogy a lenti összegekre nézve a váltótörvény 94. §-a szerint beszámításnak sincs helye ; a kir. törvényszék alpereseké* a sommás végzés hatályban való tartása mellett a kereseti váltón alapuló váltófizetési kötelezettségüknek megfelelően marasztalta, egyúttal a pervesztés folyományaként perköltségviselésre is köte lezte. A kassai kir. Ítélőtábla (1903. november 24-én 3,610/903. sz. a. következően itélt: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét, annyiban amennyiben a kir. törvényszék az alpereseket az 5,929/1903. számú sommás végzés vonatkozó részének joghatályba hagyásával 300 K. tőkében és ez összegnek 1903. évi július hó 3. napjától számítandó ti" kamatában, 8 K. 29 f. óvási s közlési s l/s°/o váltódijban egyetemlegesen elmarasztalta, helybenhagyja, egyebekben megváltoztatja és felperest 300 K. tőkét és 1903. évi július hó 3. napjától járó 6°/0-os kamatát meghaladó tőke, kamat és a perköltség iránti keresetével elutasítja, az idézett számú sommás végzést ennyiben hatályon kivül helyezi s a perköltséget a peres felek között kölcsönösen megszünteti, Indokok : A kihallgatott tanuk vallomásával nem nyert bizonyítást az, hogy a felperes magát az alperesekkel szemben arra kötelezte volna, mikép a peres váltótartozást a lejáratok alkalmával 50 K. készpénztörlesztés mellett meghosszabbítani tartozik, valamint a felperes határozott tagadása folytán az az alperesi védekezés sem tekinthető bizonyítottnak, hogy az alperesek és illetve V. Ignác alperes 1902. évi december hó 25-én az 58 K. 20 f. készpénzen felül egy 350 K.-ás meghosszabbítási váltót is küldött volna a felperesnek; ilyen köi ülményekközött tehát nem alapos az az alperesi védekezés sem, hogy a most megjelölt meghosszabbítási váltó s készpénztörlesztés elfogadása következtében a kereseti váltó hatályát vesztette. A kereset beadása utáni időben és pedig 1S03. évi április hó 25-én tett meghosszabbítási ajánlat pedig, a per folyamatban létére tekintettel, kifejezett visszautasitást nem igényelt. Minthogy azonban a felperes beismerte, de a kihallgatott tanuk vallomásával és a 2 •/• és 3 /. alatti postai feladóvevényekkel bizonyítva van, hogy V. Ignác alperes, mint a kereseti váltó elfogadója, a váltótartozásának törlesztésére 1902. évi december hó 25-én 58 K. 20 f.-t 1903. évi április hó 25-én pedig 57 K.-t, vagyis összesen 115 K. 20 f.-t a felperesnek postán megküldött és a felperes ez összeget megtartotta, s a nevezett alperesnek vissza nem küldötte, aminthogy a váltóhitelező a v. t. 38. §-a szerint a felajánlott részletfizetést vissza nom is utasíthatja; s minthogy az elfogadó részéről teljesitett részíörlesztés a többi váltókötelezettnek is javára szolgál: annálfogva a peres váltótartozásból és pedig a tőke apasztására küldött összeggel a tőkéből 100 K. volt törlesztettnek veendő, a kamat fejében küldött 15 K. 20 f.-el pedig, habár ez összeggel az 1903. évi január 31-én hátralékban maradt 350 K. tökének 1904. évi január 31-től április hó 26-áig lejárt, továbbá az ebben az időpontban 300 K.-ra letörlesztett tőkének 1903. évi november hó 20-ik napjáig lejárt 0'>/0-os kamata jelentkezik kifizetettnek, mégis a kifogásokban előterjesztett alperesi kérelemnek megfelelően a felperesi kamatkövetelést csupán 1903. évi július hó 3-ig lehetett kiegyenlítettnek tekinteni. A kir. ítélőtábla tehát az elsőbiróság ítéletét részben megváltoztatandónak találta s az alpereseket csupán a még fennálló 300 K. tőkében és fent kitett járulékaiban marasztalta el az ezt meghaladó keresetet ellenben elutasította. Amennyiben pedig ekként a felperes is részben vesztessé vált, a perköltségek a prtrs. 251. alapján kölcsönösen megszüntetendők voltak. A m. kir. Kúria (1901. dec. 20. 75/904. v. sz. a.) a másodbíróság ítéletét indokai alapján helybenhagyja. Bűnügyekben. A győri kir. tábla 5. számú teljes-ülési döntvénye. Abban az esetben, amikor a kir. ítélőtábla mint jövedéki büntető bíróság, az 1883: XLIV. t.-c. 100. Íjában meghatározott kihágás tekintetében a 106. §. értelmében felmentő ítéletet hoz, de ugy tapasztalja, hogy a 101. §-ban meghatározott kisebb kihágásnak ismérvei fenforognak: a BP. 22. £-ában foglalt elv alkalmazást nem nyerhet, s nevezetesen szélesebb hatásköre folytán a bíróság a 101. ij-ban meghatározott kihágást érdemlegesen el nem bírálhatja ; azonban a kisebb hihágás elbírálása végett az iratoknak az illetékes pénzügyi hatóságokhoz áttételét elrendelnie nem kell. Indokok : I. Az 1883 : XLIV. t.-c. 100. §-ában (általánosságban) megjelölt tulajdonképpeni jövedéki kihágásokra és a 101. íj-ban «kisebb» jelzővel megjelölt kihágásokra vonatkozólag a hatáskört a felhívott törvénycikk 102. §-a szabályozza. A 102. §-nak első bekezdése szerint a 100, §-ban említeti kihágások miatti vizsgálatok megejtésére hivatva vannak (az adófelügyelői intézmény — a budapest-székesfővárosi adófelügyeKíség kivételével — már megszüntettetvén) a pénzügyigazgatóságok; ugyanezen szakasz 2. bekezdése szerint a levezetett vizsgálatok által megállapított kihágások büntetésére illetékesek a pénzügyi hatáskörrel felruházott kir. törvénszékek; míg a 102. §. 3. bekezdése minden kétséget kizárólag kimondja, hogy a 101. §-ban megmegjelölt kihágások büntetésére illetékesek a pénzügyi gatóságok. Ugyancsak a felhívott törvény 106. §-a akként rendelkezik, hogy a bíróság minden egyes esetben afelett határoz: fenforog-e az elbírálás alatt álló kihágási ügyben a kincstár megrövidítését célzó szándék; «ha ilyen meg nem állapitható, — mondja a törvény — a bíróság a felet a büntetés alól felmenti». A törvény ezen rendelkezéseit egybevetve, annak, hogy a jövedéki büntető bíróság — amennyiben a 100. §-ban meghatározott jövedéki kihágást akár a kárositási szándék hiányánál, akár pedig egyéb oknál fogva megállapíthatónak nem találja — megállapítsa a 101. §-ba ütköző kisebb kihágást és ennek büntetését, ha t. i. ez a kisebb kihágás fennforgónak bizonyul, helye egyáltalán nem lehet. Nem lehet helye azért, mert a jövedéki bíróság csak a vádkereset felett hivatott határozni, vádkereset tárgyát pedig csak a 100. §-ban meghatározott kihágás képezi, következésképpen csupán azt és nem többet kell elbírálni, megállapitható-e cz a kihágás, vagy sem. Ha az meg nem állapitható: 101. §-ban megjelölt kisebb kihágást, amelynek alkotó elemét a törvény 106. §-ában meghatározott kárositási szándék már nem képezi, valamint ennek büntetését a jövedéki bíróság annál kevésbbé állapítja meg, mert ez iránt vád előterjesztve nem lett, s mert a kisebb kihágások megtorlása iránti eljárás a felhívott törvény 102. ij-ának félre nem magyarázható rendelkezése szerint a pénzügyigazgatóságok hatáskörébe tartozván, ezek azt az elévülés határidején belül akkor is levezethetik, ha a jövedéki bíróság hozzá a 100. §-ban megjelölt kihágás megállapítása és megbüntetése végett benyújtott vádkeresetet végérvényesen elutasította is. Az ellenkező felfogás és gyakorlatnak indokolása szempontjából a BP. 22. §-ában letett, avagy azon általános jogelvre való hivatkozás, hogy a nagyobb hatáskörrel felruházott bíróság a kisebb hatáskörű hatóság alá tartozó bűncselekmények tárgyában is eljárhat, helyt nem foghat.