A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 25. szám - Francia homestead-törvény - Fiat lux. Fénykévék polg. törvénykezésünknek sz. fővárosunkban tapasztalt állapotaira. Írta Toldy Géza dr. budapesti ügyvéd. Budapest, 1905. Patria irod. vállalat. 216 l. [Könyvismertetés][2. r.]

A ü mos tételes törvényünk világos jelentését megmásítva, az anyagi igazság rovására tömegesen gyártják az uj jogi elveket* (A szerző által kedvelt superlativusok egyike!) «A legnehezebben megfejthető talányok közzé sorozható azon különös jelenség, hogy olyan feddhetetlen erkölcsi érzésű embereknek, akiket éppen nem érzésük vezetett erre a pályára, - hogyan tompulhat el az ítélőképességük oly gyakran annyira, hogy bírói széküket elfoglalva, rosszakarat nélkül képesek az anyagi igazságnak alaki igazságtalansággal való erőszakos elnyomására?* (A talány korántsem oly nehezen megfejthető. Ott, ahol ezen baj tényleg fennforog, — mert itt csak sporadicus esetekről van szó, — a hiba a birónak előzetes gyakorlati kiképeztetésében rejlik. Addig, mig más uton nem intézkednek, nem volna szabad senkit a birói székbe ültetni, aki előzetesen 2— '6 évet ügyvédi pályán nem töltött. Ma a joggyakornok és jegyző nagyobbára egy bíróságnál és egy szakmában végzi blankettás munkáját; ritkán nyílik alkalma, hogy önálló fogalmazványt készítsen (hacsak főnökének kényelemszeretete ahhoz nem juttatja) ; még ritkábban, hogy Ítéletet szerkeszszen vagy jogi véleményt indokoltan előterjeszszen. Minden ágában a gyakorlati életnek vannak előkészitő iskolák, —• csak éppen a birói pályán nem ! Erre szolgálna az ügyvédi gyakorlat addig, amig ennél valami jobbat nem teremtünk. A jegyző lassankint felejti az egyetemen tanultakat — ha ugyan a puska-rendszer mellett volt valami felejteni valója — és teljesen készületlenül vállalja el az annyira fontos, annyi tudást és tapasztalatot igénylő birói stallumot. Csak hosszú idő múlva, mások kárán tanul helyesen ítélkezni és ha tanulmányait kinevezésével befejezetteknek nem tekinti, idővel jó biró is lesz belőle. Ily jó biráinknak egész seregével dicsekszünk ; a rostaalja szerencsére csak kivétel és közszájon forog). A IV. kéve «a birói simulékonyság, mint helytelen joggyakorlatok meghonosításának rugója>. -•Hagyományos magyar opportunismusnak nevezi szerző, ha bíróságaink a rájuk egyes esetekben rótt feladatot azért igyekeznek minél kevesebb fáradsággal megoldani, hogy képesek legyenek minden nyakukba szakadó ügy elintézésére. Ezen opportunis musra a magyar birót nem önzése indítja, mert vele nem nyer semmit; ha felületesen dolgozik, azt teljesen önzetlenül teszi (?!). Mikor igy cselekszik, ezt azon meggyőződéssel teszi, hogy ez reá nézve kényszerűség (?!). Ezt pedig nem szabad tennie, mert evvel az ügyfeleket gyakran megkárosítja ! -Egyik legsúlyosabb jelensége bíróságaink kényelmességének, hogy érdemleges perekben határozataikat igen-igen sürün csak látszálag (?!) okolják meg. A. valóságos megokolást csak azért mulasztják el, mert határozataikat ily módon megokolni nem tudják (?!!). Ha tudnák, meg is tennék*. (És mindezen súlyos kötelességmulasztással az előzetesen annyira feldicsért biróikart vádolja !!!) -Természetes, hogy ily körülmények közt a legközönségesebb kérdések birói eldöntése is sorsjátékszerü és kiszámíthatatlan és azokról szóló birói határozatot a legtöbb esetben találhat bárki düntvénygyüjteményeinkben, saját szája izének megfelelőt*. (Amig emberekből fog állani birói karunk, a hibák és tévedések elkerülhetlenek lesznek. Az utómondat itt teljesen lerontja az előmondatot). <Tény, hogy bíróságaink az ügyvédi blanketta munkát nemcsak relatíve, hanem absolute is jobban díjazzák az érdemlegesnél ; nem ritka az oly eset, amelyben egyenlő perértékű ügyben kevesebb dijat állapítanak meg az ügyvéd több napi fáradságáért, mint az automatikus munkáért. E költségpolitika okát hiába keressük, mert bíróságaink rendszerint azon hypokrita kijelentéssel térnek ki, hogy megállapodásuk a teljesített munkálatok értékének megfelel. Szerző nem találkozott még bíróval, aki el ne ismerte volna, hogy a rendes perekben megítélt ügyv. dijak azok kifejtett munkáit nem honorálják ; ennek oka iránti kérdésre azt a választ kapta: hogy az ügyvédeknek módjukban van, hogy ügyfeleiktől külön tiszteletdijat kössenek ki. Elsőfokú bíróságaink ezen célzatát nem tapasztaljuk nagyobb mértékben, mint amenynyire ezt felsőbíróságainknak e téren következetesen nyilvánuló intentiói rájuk kényszerítik.* Tömérdek munkát hárítanak el maguktól felsőbíróságaink avval, hogy az ügyfelek jogorvoslatait igen szívesen elutasítják, azokért igen csekély munkadijat állapítanak meg, a költségek felemelését célzó jogorvoslatot rendszerint elutasítják és az alsóbiróságok megállapította költségeket az ellenfél felebbezésére rendszerint, ennek hiányában alkalomadtán hivatalból is mérséklik. A költségmérséklések kopár mezején köztudomás szerint kir. Ítélőtáblánk egynémely tanácsa arat legtöbb borostyánt*. Mindezeket feltétlenül aláirjuk és ezen évek óta halmozódó sérelmek ellen szerzővel egy táborban küzdünk. Fájdalom, minden panasz eddig csak. a pusztában elhangzó üres szó ! Divattá vált a birói körökben a szaksajtó intő szózatát negligálni és magukat a jogos kritika és az abban nyilvánuló közérdek felé helyezni. Piscis a capite foetet; nem tudunk esetet, ahol az igazságügyminiszterium a szaklapokban nyilvánosságra hozott panaszok és sérelmek mikénti elintézéséről a nagyközönséget értesítette vagy megnyugtatta volna. Minden a titokzatosság leple alatt történik, bizonyára azért, mert van oka a világosságot kerülni!) * * * Áttérünk most már a VI. kévére: «szabad mérlegelés és a sablon-cultus.* A sommás eljárás 04. í?-ához szerző a következő megjegyzéseket fűzi: -Ugyan, honnan venné az a szegény biró az időt ahhoz, hogy a poranyagot szorgosan méltassa és meggyőOG 199 ződése szerint tüzetesen előadja? E törvényszakaszok jól beváltak egyszerű ügyekben, — bonyolódottabb perekben azonban a -szabad mérlegelés elvére* hivatkozva olyképpen, mintha ez őket minden mérlegelés kötelessége alól felmentené, perdöntő tényeket agyonhallgatnak és jogi kérdéseken szó nélkül átsiklanak.> A szabad mérlegelés elvének érvényesülését bíróságaink opportunismusa gátolja, amelybe őket túlterheltségük érzése sodorja. Ez az opportunismus pedig két ellentétes irányban nyilvánul. Az első irány a sablon-cultus, vagyis a bíróságok azon törekvése, hogy az eléjük került ügyek lényeges mozzanatait oly esetben, a hol azok méltatása behatóbb tanulmányozást tenne szükségessé, akár hanyagságból, — akár erőszakossággal, — hallgatással mellőzik, hogy ügyükre valamely kész jogi szabályt alkalmazzanak.* «A másik irány fontolatlan ötletek és hevenyészett jogi szabályok sürü fellépésében jelentkezik. Félremagyarázott vagy megcsonkított eseteikre uj szabályokat gyártanak, hogy a védekezést törvénytelenül korlátozzák.> «Midőn pedig bíráink az ügyek ily tömeges lemészárlását célzó alkalmi jogi elveikhez hozzászoknak, elhomályosulnak bennük lassan a legvilágosabb jogi fogalmak, meghonosittatik a jogi életben a törvényes szabályok lábbal-tiprása és a birói önkény elhatalmasodása.* (Korántsem jutnaszerző ezen mérleghez, hanem az egyes esetekből vonná le az általános szabályt!) * * * Még csak a XXV. kévéről: -bíróságaink káros joggyakorlatainak erkölcsi hatásáról az ügyvédi karra» — akarunk röviden megemlékezni. Nincs szerencsénk szerzőt személyesen ismerni, de azok után, a miket bíróságaink és ügyvédeinkről mond, bátran feltehetjük, hogy őt a keserűségek és csalódások egész sora érte és epéjére is nem a legelőnyösebben hatott. Ennek gyógyszere azonban egy gyógyfürdő és nem egy könyv megírása, mely nemcsak őt, de olvasóját is módfelett izgatja. Ebben a kévében «az ügyvédi kar zömét köznapi gondolkozású embereknek mondja és a ritkaságok közzé azokat, kik tetteikben hivatásuk parancsára hallgatnak, még ha az kárukkal járna is. Igen csekély tehát a száma azoknak az ügyvédeknek, kiken csak a lehangoltság vesz erőt. látva azt, hogy a bíróságok a dolgok lényegébe nem látnak be és lelkiösmeretességük ügyeiknek nagy kárára válik. A jobbak ezen része pöriszonyba esik és gyakorlatát pörönkivüli ügyekre korlátozza.* — (Amint szerző bizonyára maga után itél, — ugy ez kétségkívül nékem is meg van engedve. — 38 évi szakadatlan ügyvédkedés után e periszonyból még mit sem tapasztalok. Akadtam jó, rossz bírákra — ügyvédekre, de sohasem húztam rá egyesek hibája miatt valamennyire a gyékényt. És tapasztaltam azt is, hogy ott, ahol ügyem igazságos voltától át voltam hatva, —ezen meggyőződésemet a bírákra is sikerült átplántálnom, hacsak némelyiknél indolentiára vagy rosszakaratra nem találtam. De pályám iránti odaadásomat ez soha pillanatra sem csökkentette és soha nívómról leszállni nem kényszerültem. És ez bizonyára szerzőnél is igy lesz!) «Az eszközök közt, amelyekkel bíróságaink a decadens karakterű sablondespotismusuknak alkalmatlan —képzett és lelkiismeretes jogászokat az ügyvédi pályától elrettenteni akarják és az ügyvédi kar nívóját alásülyeszteni törekednek — előkelő szerepe jut a birói költséggyakorlatnak. Ennek anyagi következményei első sorban a jogkereső közönséget sújtják és csak másodsorban érik az ügyvédi kar azon tagjait, kik pályájukat hivatásuknak tekintik.>«A jogkereső közönség kára az, hogy rendes pőréiben az eljárás költségeinek oroszlánrészét, még pernyertesség esetére is, mint kikötött külön tiszteletdijat maga kénytelen viselni; sommás pörökben pedig skalarendszenink igazságtalanságába?! rejlik. E skála mellett az ügyvédeknek nemcsak sablonos, de általánosított működését is erősen tulfizetik. E skála érdemleges és blankettmunka közt különbséget nem ismer. E költséggyakorlat az ügyvédek nagy részét üzleti irányba tereli, kevésbbé lelkiismeretes tagjainak pedig visszaélésekre tágabb teret nyit.* «Nálunk ujabban az ügyvédi pályára tömegesen sereglenek oly emberek, akik a helyett, hogy oda magukkal hoznák a lelki műveltséget, — nyilt meggyőződéssel vallanak az anyatejjel magukba szítt és nyomasztó légkörökben belélegzett silány és önző nézeteket*. (Bár palástoitan, szerző itt a felekezeti kérdést veti fel. Nagyon helytelenül cselekszik, mert evvel a kartársak közti békés együttlétet megzavarja és a visszavonás hydráját nagygyá növeli). «Perirataikban a tényeket gyanúsításokkal, az érveléseket gorombaságokkal helyettesitik, perbeli ellenfeleinek saját álláspontjukkal ellenkező állításait absurdumoknak, vagy legalább is nevetségeseknek nyilvánítanak. A per befejeztével ügyfelüknek számlát nyújtanak át, üzleti érdekből jajgatnak az ügyvédi nyomor miatt, az ügyvédi megélés feltételei közzé sorozva, hogy tavaszszal Nice-ben, nyáron Ostendeben szórakozzanak.* (Ez tehát_ a fiat lux foglalatja — ezt a célt világítják a nagyszámú kévék. Am mutasson szerző élő példákat e kissé frivol állításának illustrálására|!) 'Bíróságainknak nem kis részük van benne, hogy ma a visszonyok annyira fajultak, hogy ügyvédjét akárhány kereskedő ügynöknek tekinti, azt pedig, aki vesztett perért munkadijat számit fel, nyuzónak nyilvánítja.)) -Az ügyvédi kérdésnek — szerző szerint — az a hibája, hogy az üzleti szellem az alantasabb társadalmi rétegeknek nem értékes tagjait, hanem olyan elemeit csábítja az ügyvédi pályára, akik azt egy nemes üzletnek tekintik és az aratandó búsás üzleti