A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 22. szám - A párbérről

170 A JOG pontokat, s igy pl. a telekkönyvi bejegyzések alapját képező, tehát igen fontos okiratoknak jóformán 98°/0-át hívatlan, jogi tudást nélkülöző egyének gyártják s a mellett a jogászi elem a megélhetés nehézségeiről panaszkodik. Való ugyan, hogy közjegyzői törvényünk biztosítja az állampolgárok részére azon szaktudós, felfelé és léteié teljesen független, személyileg és tárgyilag érdektelen közeget, melynek működéséhez a közhitelességet fűzi s joggal, mert működésének irányát és határait annyira körvonalozza s a felek valódi jogügyleti akaratának kinyomozására szigorú utasítással ellátva s csak a jogrendszerbe beleillő s annak köreivel párhuzamos jogügyleti akarat formábaöntésére adva felhatalmazást, a közreműködés hitelességének annyi garanciáját nyújtja, mely egyszersmind a közbizalomnak is alapja lehet, — mégis azt látjuk, hogy Magyarországon a kir. közjegyzők a jogügyleteknek csak elenyésző százalékát készítik és sok vidéki közjegyzőnek, ha nem lenne hagyatékok tárgyalásával megbízva, az állása lényegéhez fűződő, tulajdonképeni hivatásos funkciójából alig lenne néhány száz korona évi jövedelme, mert a népre reánehezedő közigazgatási hatalommal nem bir versenyezni, s most már még kevésbbé, mint azelőtt, mig nem szavaztatott meg a községi és körjegyzők fizetésének rendezéséről szóló törvény, mert ezóta a községi és körjegyzők jóformán azon álláspontot foglalhatják el, hogy ami nem per, nem hagyatéki tárgyalás s nem közokirati kényszer alá eső jogyügylet, az a többi az ügyvédek és kir. közjegyzők kizárásával mind ő hozzájok tartozik s természetesnek találják megkövetelni a falu népétől, hogy mindenféle ügyletével, ha csak a törvény nem zárja el tőle, kizárólag ő hozzájuk forduljon. Az állam tehát nálunk, a magánjogok terén, a praeventiv működés teljesítésére és a magánjogi jogbiztonság előmozdítására alkalmas közegeket fedezett fel egy laikus elemben, a községi és Körjegyzőkben, kiket ezáltal, — mert hiszen természetes dolog, ha valaki minél több jövedelemre igyekszik szert tenni, — szükségszerűen elvon tulajdonképeni hivatásuktól s hivatalos kötelességeiktől, a közigazgatás és az állampolgárok nem kis kárára, s lehetetlenné téve ezáltal a jó és modern, gyors közigazgatás létesítését. Az államnak kötelessége lévén a jogbiztonság előmozdítása a magánjog terén, kötelességében áll a kir. közjegyzői intézmény fejlesztése, — melyet mindenki számára könnyen hozzáférhetővé kell tenni, lehetőleg minden telekkönyvi hatóság székhelyén, ha a kerület az álláshoz, annak qualifikációjához mért tisztességes megélhetést biztosítani képes, s a szerzett jogok kíméletével, tehát az idők folyamán, fokozatosan, közjegyzőséget létesíteni, miáltal megszűnik a jelenlegi aránytalanság az egyes állások jövedelmezősége tekintetében is s megszűnik a mostanában divó irigység is az extraneusok részéről, mely jelenleg néhány valóban szép jövedelmű állás miatt kiterjed alaptalanul az egész karra. Ha a közjegyzői kar a kinevezések szempontjából is zárt testület lenne s az állások fokozatokban lennének beosztva, ugy, hogy bizonyos évek elmultával jogot szerezne a csekélyebb javadalmu állást betöltő közjegyző üresedés esetén a nagyobbra pályázni, ami a méltányosságnak felelne meg, s ha igy a kinevezések szempontjából a törvény módosíttatnék, subjektiv szempontból is kevésbbé lenne érezhető azon jelenlegi állapot visszássága, hogy a közjegyzői pályán működők, kik ezen pályára szentelik magukat s nemcsak kifogástalan gyakorlatot szereznek, de ezen intézmény szellemébe is beleélik magukat, rendesen csak Ő00/o- erejéig s a kisebb állásokra neveztetnek ki, mig a másik 50°/o ügyvédeknek és bíráknak jut s a legjobb állások pedig kiváltságos szerencséseknek, mely kinevezési rendszer az intézmény fejlődésére nem mondható épen szerencsésnek. Az intézmény szi lieméről szólva, a közjegyzői szellem lényeges alkatelemei a pártatlan igazságosság, méltányosság, a jogilag ügyefogyottak támogatása jogtanáccsal, hajszálig menő pedantéria mindenben, ugy a lényegben, mint a formában, skrupulositás a valódi jogügyleti akarat kifürkészéséhez, mely szellemre valló utasítások a közjegyzői törvényben benfoglalvák. Kiegészíti mindezt a szükséges emberösmeret, mely az emberi cselekedetek benső rugóinak felösmeréséhez vezet. Csakis az ily szellemben működő s legmagasabb jogi képzettséggel biró, teljesen, minden irányban független közegek képesek kellően végezni az államnak a magánjog terén, a jogbiztonság fentartása érdekében köteles funkcióját. Apárbérröl. Irta HAMAR GYULA, szakolcai kir. járásbiró. Nem is oly rég történt, hogy Titnon Akos dr. nagybecsű munkája elhagyta a sajtót, melyben a párbér jogi természetét nagy tudással és nagy szorgalommal öszszegyüjtött adatok közlésével fejtegette. A párbér jogi természete azóta tisztán áll, s a kir.Kűria ezen kérdésben elfoglalt s köztudomású állásfoglalása után mi kétség sincs afölött, hogy a párbér nem dologi teher, s hogy csupán a canonica visitatio nem elég arra, hogy az ingatlan tulajdonosa, ha nem tartozik az egyház kötelékébe és más módon nem kötelezkedett a párbér fizetésére, a párbér megfizetésére köteleztessék. Ennek dacára, nap-nap után találkoznak a gyakorlat emberei perekkel, melyeknek tárgya a párbér behajtására, iletve annak megítélésére irányul. A kath. plébános, mikor állását elfoglalta, abban a tudatban tette azt, hogy plébániája jövedelme a párbérrel együtt egy bizonyos összeget tesz ki. Idők folytán a telkes gazdák nagy része rosszul gazdálkodott, telke vagy annak egy nagyrésze más kézre került. Ha az uj szerző szintén katholikus, akkor még nem nagy a baj, mert valamiképpen megegyeznek, de ha más vallásfelekezetü, akkor megindul a per, melyet a katholikus plébános majd a szolgabíró, majd a bíróság előtt de változó szerencsével vezet. A kir. járásbíróságok előtt indított ezen pereket ismertetni szándékozom, már eleve kijelentvén, hogy nem hizelgek magamnak azzal, hogy valami ujat mondok, — már csak azért sem, mert hiszen az, mit e kérdésben fel lehetett hozni, már a fentebb idéztem nagybecsű tanulmányban napvilágot látott. Rövid értekezésem célja, hogy rámutassak arra a sok hiába való munkára, mit a bíróságoknak végezniük kell. Ha az ügy még oly tiszta és világos is, soha sem lehet oly tiszta, hogy ne akadna kísérletező, ki vélt igazát ne vinné a hatóságok elé. Nyilván azon tudatban, hogy megesett már nagy Magyarországban oly eset is, hogy kevésbbé igaz ügy is szerencsés véget ért. Unin község róm. kath. lelkésze panaszt emelt Unin község, mint erkölcsi testület ellen, hogy ez a canonica visitatio értelmében neki járó gabonát kiszolgáltatni nem akarja. A politikai hatóságok mind a három fórumon helyt adtak a panasznak, mert a canonica visitatio szerint a kath. plébánost a politikai község fizette eddig is, hogy tehát a fizetésre jövőben is kötelezendő. A község megtagadta a fizetést, mely bizonyos mennyiségű gabonából állott, mert a más felekezetbeliek jogosan tagadták meg e célra a fizetést s igy nincs rá alap. A vallás- és közoktatásügyi ministérium, 22,665/902. sz. határozatával helybenhagyta a vármegye közigazgatási bizottságának azt a határozatát, hogy a község, mint erkölcsi testület, köteles fizetni a plébánosnak járó gabonát, mert a canonica visitatio szerint a plébánosnak a községtől — mint ilyentől — jár a gabona járandósága. Nyilvánvaló, hogy itt avertalt párbérről van szó. A canonica visitatio szerint ugyanis — a plébános kap a községtől rendes fizetésben 22 írt. Az aratás és ganéj kihordás megváltása fejében 18 frt. Minden gazda és zsellér háza után egy csibét vagy pedig három dénárt. Továbbá a községtől kap tiszta rostált búzából (50 mérőt, melyet az esküdtek, a gazdák és nemesek közt, általuk történt részletezés szerint beszednek. Evek hosszú során keresztül fizette is a község a plébánosnak ezt a kétségtelenül járó gabona járandóságát, de mikor az úrbéri birtokok lassanként urat cseréltek, megnehezedett az egyesek vállán a teher, azért igyekeztek attól, amennyire tőlük telt — szabadulni. A politikai hatóságok fentebb ismertetett határozata után nem maradt egyéb hátra, mint rendesen fizetni a plébánost, mert a község a rendelkezésére álló összes jogorvoslatokat már kihasználta, de eredményt nem tudott felkutatni. Most került a biróság elé az ügy. A község ugyanis — ugy okoskodott, hogy ha a párbér ónon inhaeret fundo», akkor az nem is követelhető a volt birtokosoktól. Mivel pedig ők — t. i. a község, a plébánost a községi pótlékból voltak — egyéb vagyon hiányában, kénytelenek fizetni; ezen teherhez valláskülönbség nélkül az összes lakosok kötelesek hozzájárulni. Az úrbéri birtok legnagyobb része időközben más felekezetbeliek kezére került. Most a község ezeket támadta meg perrel, s azt kérte a bíróságnál, hogy ez az úrbéri birtok ter-