A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 19. szám - A budapesti kir. ítélőtábla működése 1904-ben. [1. r.]

A JOG 151 rájuk és a hirák ügyvezetésének ellenőrzésével, és az óriási mérvű személyes ügyek elintézésével. E mellett az elnökök kiveszik még a részüket a tanácsvezetésben is, irányítják a többi táblai tanácsok netalán elágazó judicaturáját, — szóval oly sokágú, felelősségteljes tevékenységet fejtenek ki, mely, ha alapos akar lenni, okvetlenül megköveteli a Tábla területének megfelelő reductióját. Ez nézetünk szerint könnyen elérhető volna egy Pestvidéki kir. Tábla felállításával. A budapesti kir. táblához tartoznék az itteni 3 törvényszék, esetleg még a pestvidéki és különös jogpolitikai helyzeténél fogva a fiumei is, — a többi 8 törvényszék pedig az újonnan kreálandó Tábla hatósága alá kerülne. Az itteni Tábla elnökének akkor módjában állana nemcsak a törvényszékeket, de az itteni járásbíróságokat is, melyek mindegyikének működése egy vidéki törvényszék működésével felér, — alaposan a birák ítélkező képességére is kiterjedő módon ellenőrizni, a bíróságok személyzetével és annak tevékenységével megismerkedni és ezáltal az előléptetendő birák qualificatiójáról is közvetlen tudomást szerezni. Ennek pedig áldásos hasznát venné az igazságszolgáltatás — első sorban az előléptetéseknél. De meggyőződnék az elnök még egy más bajról, melynek orvoslása elkerülhetetlen és eddigelé csak azért elmaradt, mert a tábla elnökei fizikai okból — idő hiányából —- a járásbíróságokat egyáltalában nem vizsgálták, — az e vizsgálatra kiküldött közegek pedig nembánomságukban ezen bajjal nem törődtek. Foglalkoztak a statistikai adatokkal: bepillantottak elvétve az aktákba és az ügymenetbe, - magával a bíróval és kétségbeejtő helyzetével azonban nem törődtek soha. Easciate ogni speranza, voi qui entrate. . . . És azért ragadjuk meg a most kínálkozó kedvező alkalhiat, hogy a humánus gondolkodású Csutka elnök figyelmét e bajra felhívjuk. Tesszük ezt azon biztos tudatban, hogy az orvoslás nem fog soká késni, mert erre, a panasz alapos voltának felismerése után. — egy kis administrativ intézkedés is elegendő. Köztudomású ugyanis, hogy a sommás bíráskodás, a tömérdek féllel szük szobában a legnagyobb zaj közben naponkint folytatott személyes érintkezés, a folytonos sürgés-forgás közt a legfeszülte figyelem mellett folytatott contradictorius tárgyalás és ítélet zatal — a birák idegeit annyira megviseli, hogy nincs a fővárosban (a vidéket e részben nem ismerjük) sommás biró, aki 1—2 évi működés után nagyfokú idegessé ne válnék. Ez pedig olyan tény, mely eltekintve higiénikus következményeitől éppen a bírói széken elkerülendő, mely akarva, nem akarva conflictusokat képes előidézni biró és fél közt — az igazságszolgáltatás rovására. Amint a mezőgazdaságban a termőföld kímélésére be lesz hozva a váltógazdaság, — épp ugy itt is égető szükség van a birák erőinek kímélésére, egy ok- és ésszerű munkabeosztásra. Nem akarunk az ebbeli mulasztások számos szerencsétlen áldozataira utalni, — - csak a józan észre appellálunk, midőn amellett emelünk szót, hogy előre is akár rendeleti, akár más uton — egy maximalis idő megállapittassék, melyet egy albiró- vagy járásbirónak a sommás bíráskodás terén töltenie lehet. Aki ezen időt leszolgálta, annak jogos igénye legyen egy collegiális bírósághoz való áttételét sürgetni és igénybe venni. Evvel eléretnék azon cél is, hogy a biró nem válik egyoldalúvá, hogy az igazságszolgáltatás több ágában kiképződhetik és hogy előléptetése esetén ne kényszerüljön ujabb keserves tanulmányokat tenni, hogy uj hatáskörében becsüleltel megállhasson. L'gyanazon megjegyzésünk van a jegyzők és joggyakornokok tekintetében is, kik kényelemszeretetből a törvény világos rendelete ellenére egyszer kijelölt állásukban meghagyatnak és sablon munkát végző gépekké lealacsonyittatnak, kik albiróvá történt kineveztetésük után azt sem tudják, mi fán terem a jog és igazság. A fiatal nemzedék alapos kiképzéséről gondoskodni és egy bírói elite-corpst nevelni legalább is oly fontos és szükséges, mint a többi kelletén felül felfujt administrativ teendők a birói pályán. A jó elnöknek az legyen a főtörekvése,—jutalmát pedig abban fogja találni, hogy az ítélkezés rohamosan javulni es evvel az ország jóléte fokozódni fog. Révai Lajos dr. (Folytatása követk.) Irodalom. Osztályharcok a XIX. században. E cím alatt jelent meg a közelmúlt napokban Wt/lfner¥&\ dr. társadalomtudományi, helyesebben sociálhistoriai munkája. (A /'/'í/«/'//'//-társuIat kiadása. Ára '2 korona.) A könyv röviden — 136 oldalon összefoglalva — ismerteti azokat a küzdelmeket, amelyeket előbb a régi rend emberei ellen a polgári középosztály, majd pediglen az időközben hatalomra jutott középosztály ellen a munkás, - praecise szólva, — az ipari munkás-elem folytatott. Bevezetésként foglalkozik Wolfner az osztályharc fogalmának elméleti meghatározásával, a XIX. század politikájában szerepet vitt osztályok megkülömböztetésével és helyenként azokkal a forradalmi mozgalmakkal is, amelyek a kérdéses időszak alatt nem osztályi természetű, — hanem más nemzeti, közjogi sat. sat. motívumok alapján zajlottak le. Különösen figyelemreméltó az a fejtegetése, amelylyel bizonyítja, hogy a különböző, érvényesülésre törekvő, — egymással ellentétes érdekű csoportok a nagy harcok, nagy forradalmak idején az egyik ilyen küzdő osztály zászlaja alá sereglettek és, — azt vélve, hogy a maguk szekerét tolják, küzdöttek a velük természettől ellentétes osztály érdekében, — igy vettek részt a nyugati országok polgári forradalmárai a lengyel nemesség szabadságmozgalmaiban, — észre sem véve, hogy a nemesség Lengyelország állami függetlensége mellett a saját aristocraticus osztály-uralmáért is forgatja fegyverét. így harcoltak az olasz köztársaságiak és socialisták az egységes Olaszország, helyesebben az egységes olasz királyság fölállításáért és igy vettek részt a franczia proletárok azokban a küzdelmekben, amelyeket az ő legtermészetesebb kiaknázóik, a francia nagytőke urai a régi nemesség és az egyház uralma ellen, I. Napóleon bukásától napjainkig változó szerencsével vívnak. Ennek a látszólag illogikus momentumnak kidomboritása teszi a könyvnek egyik legérdekesebb részét. Mégis azt a hibát követi el, — nézetem szerint — a szerző, hogy nem keresi eléggé a helyes, logikus kapcsolatot e mögött a látszólagos logikátlanság mögött. Azt mondja egy helyütt (63. lap), hogy : <Az angol munkások, akik 1830-ban a reformot éltették, hasonló helyzetben voltak, mint francia osztálytársaik, akik ugyanezen esztendőben chartáért lelkesedtek, bár reform vagy charta az ő sorsukon semmit sem változtatott*. Ebben téved Wolfner, téved kétszeresen, mert igenis változtattak mindezek a mozgalmak a proletáriátus helyzetén is, 1. közvetlen értelemben, amennyiben e mozgalmak rombolták szét azokat a jogi korlátokat, szüntették meg azokat a törvény előtti egyenlőtlenségeket, amelyek hajdan éppen a munkásosztályra nehezedtek legkegyetlenebbül, 2. közvetve, mert ezek a polgári izü szabadságmozgalmak, (de még a nemesség keze által vezérelt nemzeti jellegű revolutiók is, mint a lengyel és az olasz) elvégre mégis csak a szabadság közös jegyében folytak, és minden győzelmük fokról-fokra, ha nem is egyenlő mértékben, de azonos irányban előbbre vitte mindazoknak az ügyét, akiknek akár jogi, akár társadalmi vagy politikai, akár pediglen tisztán gazdasági nyomás ellen kellett küzdeniök. Egyébként, Wolfner könyve nem jogi munka, - nem akarom tehát e helyütt, jogi szaklapban bírálni, — e lap tekintélye tiltja viszont, hogy — amit egyébként jóhiszemmcl, joggal megtehetnék, bírálat nélkül dicsérjem a könyvet. Wolfner könyve, amint mondottam, nem jogi munka, de mégis olyan tanulmány, amelynek megismerése, elolvasása, ránk, juristákra nézve hasznos dolog. Hasznos dolog, — ha éppen azokat az átalakulásokat, amelyekben mi csak jogok változását, jogok fejlődését, jogok kiterjesztéséi szoktuk látni — olyan szempontból tárja elénk valaki, amelyben a jogok másodlagos szerepet visznek, viszont pediglen a jogok keletkezésének természetes forrásai, — a szükségek, vágyak, érdekek, a gazdasági erők és az egyéb jogot, társadalmi formákat alkotni hivatott halalmi tényezők erősen kidomborulnak. W olfner a XIX. század eseményeit a sociologus történetin'' szemével nézi, — és el kell ismernünk róla, hogy mélyre lát, hogj fölismeri a história tünetei mögött rejlő lényeget, az eseményirányitó motívumokat. A szerzőnek és irodalmunknak érdekében beszélünk egyben, amidőn azt óhajtjuk, hogy ez a kis könyv csak mutatvány legyen, és kívánjuk, hogy Wolfner ugyanebben az irányban haladva nagyobb terjedelmű és a részletek kidolgozásában alaposabb történelmi munkával lépjen minél előbb újra a nyilvánosság elé. (mi.) A magyar büntetőjog kézikönyve. Irta Fayer László, dr. Harmadik kiadás. Franklin társaság kiadása 1905. E kézikönyv használatban van a legtöbb hazai főiskolán s közkézen forog a gyakorlat köreiben is. Jele ez annak, hogy egyrészt a didaKtikus célzatoknak, másrészt a birói praxis szempontjainak is megfelelő. A mű beosztása e kiadásban is a régi maradt. A részletekben azonban számos helyt kiegészítést nyert, és különösen a legújabb irodalom és kúriai gyakorlat figyelembevételt talált. A munka általános elismertsége mellett további ajánlatra nem szorul. Vegyesek. Birák és lapszerkesztők cim alatt a Magyar Jogászujság 9-ik, május elsejei száma első helyen egy táblabíró* tollából igen figyelemreméltó cikket közöl, mely nagyjában ugyanazon nézeteket vallja, melyeknek mi lapunk l»',-ík számában adtunk kifejezést. (Kár, hogy szerző nem fokozta cikkének hatását, teljes neve közzétételével.) Utal cikkíró ur egyebek közt arra is, «hogy a birónak ily compilatorius irodalmi munkálata (felsőbirósági határozatok gyűjteményes kiadása) is független legyen anyagi tekintetben a kiadmány anyagi sikerétől, az eladott példányok számától. Kell, hogy a biró kiadójától egyszersmindenkorra oly tiszteletdíjban részesüljön, amely eleve kiköttetett, tehát hogy a birónak abban, hogy munkája hány példányban adatik el, minden érdeke már eleve ki legyen zárva. Ott, ahol ezen anyagi függetlensége — már eleve biztosítva nincs, ki van téve azon gyanúnak, hogy munkáinak eladására közvetlenül vagy közvetve, vagy talán öntudatlanul is befolyást gyakorol, ami által az 1869: IV. t.-c. rendelkezésével könnyen ellentétbe jöhet. A birói függőségnek még látszatát is kerülni kellvén, minden olyan irodalmi tevékenység, mely az emiitett cautelákkal körülbástyázva nincs, helytelenítendő. A biró és ügyvéd közötti, szaklap szerkesztése céljából való társulást csak ugy tartja megengedhetőnek: ha 1. a kiadótulajdonos a kiadói ügylettel iparszerüen foglalkozó kiadó. Igy némileg elkerülhető lesz a látszata annak, hogy a lap kiadása a biró