A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 18. szám - Széljegyezetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. [? r.]

A J Mert szerinte perújításnak csak itélcl ellen van helye és különben is alperes a kereseti összeget kifizetvén, most saját ténye ellen keresettel fel nem léphet. E kifogások nem alaposak, mert perújításnak sommás végzés ellen is helye van és amennyiben alperes a kereseti összeget a végrehajtástól való félelmében kiűzette, ez nem fosztotta meg öt attól a jogtól, hogy az alapul szolgáló sommás végzés hatálytalanítása iránt keresettel felléphessen. Ezek előrebocsátása után a perújításnak azért kellett helyet adni, mert alperes az alapperben nem használt uj bizonyítékra hivatkozott. Az uj bizonyítékra vonatkozóan a kir. törvényszék a kért szakértői bizonyítást mellőzendőnek találta, mert az alperes és néhai Sz. A. ellen lefolyt több rendbeli váltóperben adott szakértői vélemény, ugy jelen esetben az alperesi aláírásoknak (a váltón, vétivekben és meghatalmazáson) gondos összehasonlítása alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a kereseti váltón látható K. Ida névaláírás nem alperestől származik, hanem azt azon egyén irta a váltóra, ki a váltót, mint Sz. A. aláirta. Alperestől tehát ily módon, vagyis a váltó aláírása által érvényes váltónyilatkozat nem származott. Tekintettel azonban arra a köztudomás szerinti szoros visszonyra, mely alperes és a néhai Sz. A. között fennállott, kérdés tárgyát képezheti, hogy alperes a néhai Sz. A.-t vájjon nem hatalmazta fel a váltó aláírására ? Minthogy c tekintetben más bizonyíték, mint az eskü rendelkezése nem áll, azt a meghatalmazás adása vagy nem adása tekintetében alperesnek megítélni s annak le- vagy le-nem tételétől kellett a per kimenetelét függővé tenni. A perköltségek és ügyvédi dijak iránti intézkedés a prts. 251. és 252. §-án j alapszik. A kolozsvári kir. ítélőtábla (1903. dec. 23-án 4,219. sz. alatt) ítélt: A kir. törvényszék ítélete helybenhagyatik, az eskü szövegének ama megváltoztatása mellett, hogy alperesnek arra kell esküt tenni, hogy a kereseti váltón lévő K. Ida aláírás nem tőle származik és annak aláírására senkit meg nem bizott. Az eskü letételére a váltóeljárás 24. §-ában hivatkozott pts. 239. $-a értelmében az itélet jogerejüvé válta, illetően a harmadbirósági ítélet kézbesítése után 3 nap alatt kell jelentkezni. Indokok: A perujitó alperes felhozta ugyan, hogy a sommás végzést valamint az azt követő végzéseket sem vette át s a vétivekben lévő névaláírásai hamisittattak, miután azonban alperes végiratában azt is előadta, hogy ezeket nem azért hozta fel, hogy a közokiratok erejét elrontsa, ebből folyóan a hoszzabb idő után beadott perujitási keresetet nem lehetett kifogásoknak tekinteni, mert alperes eljárása által a sommás végzés jogerőre emelkedettnek tekintendő. Nem alapos felperesnek az az ellenvetése, hogy perújításnak sommás végzés ellen helye nincsen, mert ez a jogi felfogása a fizetési meghagyásokról szóló 1893: XIX. t-c. hatályba lépte után megállható alappal nem bir, mert a sommás végzés lényegileg szintén nem egyéb, mint fizetési meghagyás, mely utóbbi, ha ellentmondással megtámadva nincs, itélet erejével bir, s ellene a perújításnak van helye. Felperesnek a perújítás megengedhetősége ellen a váltóeljárás 44. §-ára fektetett az a további kifogása, hogy ő jóhiszemüleg járt cl akkor is, mikor az alperes megbízottjától: T.-tól a sommás végzéssel megállapított követelési összeget átvette, szintén nem vehető figyelembe, mert a sommás végzés tartama által meg van cáfolva az az érvelése, hogy B. Géza váltókötelezettel szemben igényét ne érvényesíthetné. A per adataiból az is kitűnik, hogy ujitó alperes a fizetést akkor teljesítette, midőn már a kielégítési végrehajtás ellene is el volt rendelve, s ha a fizetés alkalmával jogfenntartással nem is élt, ebből még nem következik, hogy ő váltókötelezettségét elismerte volna. Ezek szerint nincsen törvényes alapja a váltótörvény 62. §-ára fektetett annak az érvelésnek sem, hogy a fizetést mint a névbecsüléstől ajánlottat fogadta el felperes. Minthogy pedig alperes az írásszakértői szemle, s az eskü ajánlása által lényegileg a per tárgyára vonatkozó olyan bizonyítékokat hozott fel, amelyeket az alapperben nem használt: a perújítást a váltó eljárás 41. §-ában hivatkozott 1881 : LIX. t-c. 69. §. 2 pontja alapján meg kellett engedni. A kir. ítélőtábla a sommás végzés vétivén, a váltón és a meghatalmazványon lévő «K. Ida» aláírásokat tüzetesen összehasonlítván, a kézvonást, az írás jellegét és egyes betűk alakítását annyira eltérőknek találta, hogy eme támogató adatok mellett alperesnek a prts. 172. §. d) pontja szerinti esküt szintén megítélendőnek találta, s miután csak az eskü letétele által lesz a kifogásolt aláirás hammissága bizonyítva oly értelemben is, sogy alperes a váltót alá nem irta: a törvényszék által szövegezett esküt pótolni, illetően a megbízásból történt aláírásra vonatkozóan megfelelően kiigazítani kellett. A m. kir. Kúria (1905. febr. 28. 540. szám a.) következő ítéletet hozott: A másodbiróság ítélete — a sommás végzésnek, valamint az ezt követő végzéseknek alperes által történt át nem vételére, s e vétiveken alperes nevének állítólagos hamisítására vonatkozó s ebből folyóan annak az indokának mellőzésével, hogy a perujitási keresetet kifogásnak tekiateni nem lehetett, — egyéb megfelelő indokainál fogva és még azért hagyatott helyben; mert a kir. Kúria is összehasonlította a kereseti váltón olvasható K. Ida kibocsátói névaláírását, alperesnek a perujitási kereset mellett levő meghatalmazáson látható nem kifogásolt névaláírásával, és ugy találta, hogy az aláírások eltérők ; az újított váltóperben pedig a tagadott névaláírás és a váltókötelezettnek valódi aláírása közt OG n észlelhető eltérés oly adat, melynek íénforgása esetében, a váltókötelezettnek aláírása valódisága tekintetében az 1868: LIV. t.-c. 172. §-ában foglalt eskü akkor is megítélhető, ha a váltókötelezett erre az eltérésre a perben nem is hivatkozott. Bűnügyekben. Gondatlanságnál akkor van büntetőjogi beszámításnak helye, ha az eredmény közönséges, tehát a gondatlan egyén élettapasztalatai körén belül esö gondossággal, előrelátható volt. A m. kir. Kúria (1905. évi március 1-én 1,836 1905. B. sz. a.) gondatlanság által okozott emberölés vétsége miatt vádolt G. Mihály és H. Lajos elleni ügyben következő végzést hozott: H. Lajos vádlott semmisségi panasza visszautasittatik. Indokok : H. Lajos vádlott semmisségi panaszt jelentett be a bp. 385. §-a 1. a) pontja alapján, minden ok közelebbi meghatározása nélkül. Minthogy ez a vádlott a kir. törvényszék Ítéletét a kir. ügyészszel együtt csak a büntetésre nézve felebbezte s így irányában a bűnösség kérdése jogerőre emelkedett, minek folytán a kir. ítélőtábla a kir. törvényszék Ítéletét a bűnösségre vonatkozó részében, mint nem felebbezett részében, érintetlenül is hagyta: a bp. 385. §-a a) pontja alapján nevezett vádlott semmisségi panaszszal nem élhet, mihez képest semmisségi panasza a bp. 434. §-a harmadik bekezdése értelmében vissza volt utasítandó. A kir. főügyész G. Mihály vádlott felmentése miatt semmisségi panaszt jelentett be e vádlott ellenében, a bp. 385. §-a 1. a) pontja alapján abban összpontosuló okokból, hogy ezt a vádlottat amiatt, mert megengedte s eltűrte, hogy az általa vezetett kocsira kivüle szabályellenesen mások is felüljenek; hogy nem intézkedett az ellen, hogy a H. Lajos vádlott által vezetett kocsi ő tőle a szabályszerű távolságban maradjon, s nem intézkedett ugy, hogy a bekövetkezhető veszéiy kizárt legyen, beszámítás alá eső gondatlanság terheli. (iondatlanságnál akkor van büntetőjogi beszámításnak helye, ha az eredmény közönséges, tehát a gondatlan egyén élettapasztalatai körén belül eső gondossággal, előrelátható volt. Minthogy a kir. ítélőtábla megállapodása szerint a bekövetkező szerencsétlenségnek oka az volt, hogy H. Lajos vádlott a kezelése alatt állott kocsit az előlhaladó kocsi után, a szükséges távolság bevonása nélkül szabályellenesen útnak indította s a lejtős helyre érve a kellő fékezést elmulasztotta: H. Lajosnak ezzel a mulasztásával szemben a G. Mihály irányában megállapított az a körülmény, hogy nem intézkedett a két kocsi közötti kellő távolság megtartására nézve, terhére nem róható, mert a kellő távolság betartására az utána haladó másik kocsi vezetőjének H. Lajosnak feladata volt, az pedig hogy G. Mihály eltűrte, hogy a melléje adott munkások az általa vezetett kocsira felszálIjanak, tekintettel arra, hogy a haláleset előidézésében H. Lajos mulasztása túlnyomó jelentőségű volt, oly távoli vonatkozásban áll a bekövetkezett eredménynyel, hogy ez a körülmény a cselekménye és haláleset közötti okozati összefüggés megállapitására nem elegendő. A kir. ítélőtábla tehát G. Mihály felmentésével a bűnösség kérdésében a btk. vonatkozó rendelkezéseit nem alkalmazta s így a semmisségi panasz alaptalan lévén, azt a bp. 427. §-a negyedik bekezdése értelmében el kellett utasítani. A megállapitott sulyositó körülménynyel szemben, a szintén megállapított enyhitő körülmény nem annyira nyomatékos, hogy az a büntetés kiszabásánál a B. T. K. 92-ik teának alkalmazását indokolttá tenné. A m. kir. Kúria (1905. évi március 8-án 2,136'905. B. sz. a.) lopás bűntettei és rágalmazás vétsége miatt vádolt L. Pál, lopás büntette miatt vádolt T. Mikulae és orgazdaság büntette miatt vádolt D. Alexa elleni ügyben következő végzést hozott. A semmisségi panaszok elutasittatnak. Indokok: A kir. Ítélőtáblának másodfokú ítélete ellen T. Mikulae vádlott csatlakozásával, a közvédő a B. T. 385. §-ának 3-ik pontja alapján azért jelentett be semmisségi panaszt, mert T. Mikulae vádlottra a kir. ítélőtábla a B. T. K. 92-ik §-át nem alkalmazta, habár annak feltételei fenforognak. Eme semmisségi panaszok, mint alaptalanok, a B. T. 437-ik §-ának negyedik bekezdése értelmében elutasitandók voltak; mert a megállapitott sulyositó körülménynyel szemben, a szintén megállapitott enyhitő körülmény nem annyira nyomatékos, hogy az a büntetés kiszabásánál a B. T. K. 92-ik §-ának alkalmazását indokolttá tenné. A bűnösség kérdése, mint a bizonyítás körébe tartozó ténybeli körülmény, a Bp. 385-ik £-ának 1. a) vagy más pontja alapján érvényesíthető semmiségi okot nem képez. A m. kir. Kúria (1905. évi március 8-án 1,340 1905. sz. a.) súlyos testi sértés vétsége miatt vádolt K. István és becsületsértés vétsége miatt vádolt T. Sándorné szül. Sz. Zsuzsa elleni ügyben következő végzést hozott: A semmisségi panasz visszautasittatik. Indokok: A kir. törvényszéknek másodfokban hozott ítélete ellen, ennek az ítéletnek az első fokban eljárt kir. járásbíróságnál történt kihirdetésekor, K. János vádlott azért jelentett be a Bp. 385-ik §-ának 1. a) pontja alapján semmiségi panaszt: «mert ártatlannak érzi magát.» Minthogy azonban a bűnösség kérdése, mint a bizonyítás körébe tartozó ténybeli körülménv," a Bp. 3^5-ik 5;-ának 1. a) vagy más pontja alapján érvényesíthető semmisségi