A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 18. szám - A betétszerkesztésröl. [Hozzászólás Hamar Gyula: A betétszerkesztésről című cikkéhez. A Jog, 1905. 6. sz. 42-43. p.]

140 A JOG pitásával, mert ez megcáfolja azt, amit a « félrevezetett» helyhatóság igazolt (a bizalmi férfiak a szerzés igazolására hivatva nincsenek, csak a tényleges birtoklás igazolására). Hát kérdés, hogy megcáfolja-e ?! Az itélet ugyanis nem tartalmaz anyagi, hanem csak alaki igazságot. Az Ítéletben megállapitott tényállás a felek előadásából és a bizonyítás adataiból alakul ki, ezek a források pedig nem az absolut igazság forrásai. A fent ismertetett konkrét esetben is a tényleges birtokos azért lett pervesztes, mert az Amerikában lakó örökös társával kötött vételi szerződést perrendszerüen bizonyítani nem tudta. Ennek ítéleti megállapításából már most hogyan következhetnék az feltétlen igazságként, hogy tehát az a szerződés nem is jött létre?! Hiszen a tényleges birtokosnak még mindig módjában van külön pert kezdeni, mert res judicata az ő még nem érvényesített — igénye az itélet folytán még nem lett, hanem az ellene irányult negatív igény. Nincs tehát kizárva, hogy azon tényállást, melyet a betétszerkesztés során valószínűvé tett, egy ujabb általa indítandó perben, perrendszerüen is bizonyítsa. Éppen nem lehet tehát a helyhatósági bizonyítvány tartalmát az ítélettel megcáfoltnak tekinteni. De még ha ez lehetséges volna is, még abban az esetben sem lett volna joga a betétszerkesztő bizottságnak a tényleges szerkesztés folyamán már a szóban forgó jkvi kérelmet elutasítani, mert az 1886 : XXIX. t.-c. 52. §-a s a betétszerk. Utasítás 118. §-a szerint az eljárás ezen stádiumában már csak azon jegyzőkönyvek hagyhatók figyelmen kívül, melyek telekkönyvi akadály, vagy a tulajdonos által beadott ellentmondás folytán nem jöhetnek tekintetbe. Ha pedig ezek az esetek fenn nem forognak, akkor az 1889: XXXVIII. t.-c. 24. t?-ának 1. bekezdése szerint a jkvet figyelembe kell venni s annak alapján a tényleges birtokost tulajdonosként be kell jegyezni. A helyszíni eljárás során a bejegyzési kérelem jegyzőkönyvbe foglalásakor, az 1886: XXIX. t.-c. 45. §-a szerint, igenis kötelessége a bizottságnak az igazolt tényállás kérdésében a v-szükséghez képestit hivatalos nyomozást indítani s amenynyiben ezen nyomozás folytán az igazolt tényállás valósága megingattatnék : a tényleges birtokost «a törvény rendes utjára» utasítani. Ezen hivatalos nyomozás köréből is ki van azonban küszöbölve a perrendszerüség, a «törvény rendes utjánaka bizonyító eszközei, mert a törvény csupán a szomszédok, az illető hitfelekezet helybeli lelkésze, a házastárs és a törvényes örökösödésre hivatott rokonok kihallgatását rendeli el. Ezt is csak abban az esetben, ha a bizottság a hivatalos nyomozásnak szükséget látja. A tényleges szerkesztés folyamán már nincs helye ily hivatalos nyomozásnak s igy nincs helye annak sem, hogy a bizottság jegyzőkönyvi tényállást igazoló okiratok hitelt érdemlőségének mérlegelésébe bocsátkozzék. Az a bizottság, mely ezt megtenné, nyilvánvalóan a törvénnyel, a törvény akaratával, intentiójával helyezkednék ellentétbe. Nem fogadható el a kir. járásbiró ur azon célszerűségi argumentuma sem, hogy az egyidejűleg lefolytatott örökösödési eljárás során az Amerikában tartózkodó örökös részére kirendelt ügygondnok ellentmondással szerezhet érvényt az Ítéletnek. Ennek az ügygondnoknak törvényes képviselési joga az 1894: XVI. t.-c. 54. §-a értelmében csak a hagyatéki tárgyaláson és a perre utasítás folytán megindított peres eljárásban van, — ellenben az ezen eljárásokkal össze nem függő, azoktól teljesen separáltan folyó betétszérkesztési eljárásban törvényes képviselői minőségben fellépni joga nincs, mert ő nem általános, hanem különös képviseletre jogosított (u. n. eseti vagy «ad hoc») gondnok s hogy nem azonos az 1877: XXI t.-c. 28. §. d) pontja esetében (távollét) kirendelt gondnokkal, az kitűnik az 1894: XVI. t.-c. — imént idézett 54. §-ából, mely hatáskörét tüzetesen meghatározza, amire semmi szükség nem volna, ha az azonosság fenforogna, mert a távollevő részére az 1877: XX. t.-c. 28. §. d) pontja alapján kinevezett gondnok hatásköre az 1877 : XX. t.-c. 87. §-ának 2. bekezdésében már meg van határozva. Ellentmondásra jogosítottnak csak az 1877: XX. t. c. 87. §-ában körülirt képviseleti hatáskörrel biró gondnokot lehet tekinteni. Kitűnik ez abból is, hogy a betétszerkesztési eljárásban ügygondnoki szereplésnek helye nincs. Amennyiben az értesítendő érdekelt személy ismeretlen helyen tartózkodik, érdekeinek képviseletére ügygondnok nem rendeltetik, hanem részére értesítő levél állíttatik ki, mely a községi elöljáróságnak azzal adatik át, hogy amennyiben az illető személy lakhelyét vagy tartózkodási helyét kinyomozni képes, annak részére a levelet postai uton ájánlva küldje meg (Utasítás 70. §. 4. bek). Ennek megfelelően azután az értesítés el nem küldésének vagy kézhez nem jutásának jogi következménye nincs is (1886: XXIX. t.-c. 52. §. ut. bek). Ha tehát a hagyatéki eljárás során kirendelt ügygondnokot az ellentmondásra jogosultnak ismernők el, ezzel kerülő uton az ügygondnoki intézményt behoznók a betétszerkesztési eljárásba, holott az innen elvileg ki van küszöbölve. Egészben véve szem előtt kell tartanunk, hogy a betétszerkesztési törvények a szerzés igazolása tekintetében valósággal privilegisálják a tényleges birtokost, megkönnyítve számára a telekkönyvhöz vezető utat, hogy ezáltal is előmozdittassék a betétszerkesztés azon célja, miszerint a telekkönyv tulajdoni lapja a tényleges birtokállapottal lehetőleg összhangzásba hozassék (Utasítás 19. §. ut. bek). A tényleges birtokosnak eh itázhatlan joga van a részére ekként biztosított kedvezményeket igénybe venni. Ettől a jogtól őt megfosztani nem lehet. Már pedig nyilván megfosztanók őt e jogától, ha annak dacára, hogy ő a törvényben előirt feltételeket kifogástalanul teljesítette s az előszabott igazolási kellékeket szabályszerűen beszolgáltatta, bejegyzési kérelmének teljesítését mégis megtagadnók s még hozzá pusztán azon okból, mert igényét a törvény rendes utján érvényesíteni nem képes. Hiszen a betétszerkesztési törvények éppen ebből indulnak ki, ezt supponálják s ezért adnak kedvezményeket és könnyítik meg a jogérvényesítés útját! Rojcsek Sándor, betétszerkesztő kir. albiró, Bogyiszlón. II. A Jog idei február 5-iki számában Hamar Gyula szakolcai kir. járásbiró a fenti cim alatt egy kérdést vet föl. Ezt megelőzőleg azonban elmefuttatást gyakorol afelett, hogy a közönség nembánomsága folytán az egyes községek elkészült betétei nem felelhetvén meg a tényleges állapotnak s a szerkesztés alatt becsúszott hibák tovább is fenmaradván, kívánatos lenne, hogy a községek kötelességévé tétetnék, hogy az elkészült s a forgalomnak átadott betéteket megszerezzék. Cikkem első részében ehhez; — második részében a felvetett kérdéshez óhajtok hozzászólani. A közönségnek a betétszerkesztési munkálat iránti érzéketlenségéről alkalomadtán hosszabb értekezést óhajtván írni; — most egy lapszámban megjelenhető cikk rövidségére szőri— kozva — csak annyit jelzek, hogy mindenben egyetértek a cikkíró urnák erről elmondott nézetével, s én is feltétlen szükségesnek találom, hogy a községek a forgalomnak átadott betét tek birtokába jussanak; — de ezen a községek részére kiadandó betétek megszerzésére vonatkozólag vagyok tőle elütő véleményben. Maga cikkíró ur elismeri a községeknek ugy a betétszerkesztési munkálatra vonatkozó nembánomságát, mint a költségektől való visszarettenését. Ily körülmények között nehéz lenne a telekkönyvi betétek másolásáéit járó — bár idővel a legnagyobb haszonba menő költségviselésnek a községekre való hárítása; — melylyel szemben én a kész betéteknek a forgalomba adással egyidejűleg azok másolatának a község részére leendő hivatalból való kiállítását és kiküldését tartom helyesnek. Hogy ennek elrendelése a betétszerkesztési átalányt nem terhelné, sőt arra nagy megtakarítással járna, e helyütt csak röviden azzal indokolom, hogy mig a most fennálló betétszerkesztési rendelkezések szerint minden felvett jegyzőkönyvre, tehát azokra is, melyek tartalmába annak felolvasása s megmagyarázása után minden érdekelt fél saját aláírásával (kézjegyével) beleegyezett, az értesítés megfogalmazandó, majdnem minden esetben lythographia alá leírandó, a lythographiában egy fizetett szolga s 3 — 4 rab esetleg fizetett munkás foglalkoztatandó, nyomdai festék, szivacs stb. más anyag emésztendő, borítékolandó, postakönyvezendő, a postára egy 2,000 jkv. felvételénél mintegy 10,000-12,000 levél ajánlva elküldendő, a nem kézbesíthetők visszaveendők. a községi elöljáróságnak (utasítás 70. §.) kiadandók, azáltal ujabban ajánlva postai uton kézbesítendők stb., jóval több költségébe kerül az államnak, mintha minden község betéteinek leírásához egy leíróval többet alkalmazva, a telekkönyvi betéteket hivatalból küldetné meg a községeknek. Ehez járul még az is, hogy mig — a jegyzőkönyv tartalmába beleegyező s azt aláiró félnek küldendő ajánlott levél kézhez nem jutása, a legtöbb esetben, mondhatni a kézbesítések 99%-nál jogi következményekkel nem jár (1886. évi XXIX t.-c. 45., 52. §.), s az értesítésből, melyben az átirt ingatlan csak