A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)
1905 / 18. szám - Az ipari titok és jogi kritikánk
138 A JOG ban nem tudta vagy nem akarta felfogni és átérezni azt, hogy az elhagyatott nyomorult fészkekben, hol az ember az utcára ki nem mehet, mert a fővárosi aszfaltot térdig érő sár helyettesíti és igy az egész napon, a hivatalos, a pórnéptó'l magával hozott bűzhödt levegőn kivül ismét csak szobája levegőjét 4 fal között kénytelen eltűrni és társaság hiányában okos szót, annál kevésbé tudományos beszélgetést nem folytathat és igy a tisztviselőnek egyedüli refugiuma — a családja, akkor gondoskodni kellett volna — tisztelet ne essék — egy testi ápolást ellátó személyről is, kit valódi néven e helyen megnevezni illemellenes lenne. A rendelet coelibatust akar behozni, de kiméletlenebbül, mint az egyházé, mert itt a canonica aetas mellett minden kényelemben részesül a test őrzője és ápolója, holott itt a rendelet azt parancsolja, légy magános ember, ha elunod magadat, menj s korcsmába, találsz majd ott társaságot és szórakozást, de megtalálod egyúttal az elzüllés tanyáját is. Távol áll tőlem, hogy az élettel amúgy is küzdő tisztviselőkről rosszul nyilatkozzam, de csak annyit jegyzek meg, elégedjék meg a magas minisztérium a Bacchusnak hódoló tisztviselők eddigi létszámával és ne szaporítsa maga azok létszámát és jogosultságát. Gyakran utazunk — pláne betétszerkesztők — falukba, az ut görbe, sok időt és pénzt rabló és éppen ezt teszik országos útnak és mellőzik az egyenes, rövid, időt és pénzt mentő utat. Ugy tűnik fel e rendelet is. Ha ez egyenesen megmondaná, mi jár a kiküldött tszéki bírónak, mi az albirónak, mi a tkvezetőnek, stb.-nek, ugy kétszeres szolgálatot tenne. Egyrészről óvná a birói független tekintélyt azzal, hogy a biró nem függ a község elöljárósága és jegyzője kegyétől és utóbbi akár hanyag, akár közönyös, akár rosszakaratú fellépésével szemben kellő védeszközökkel birna, másrészről eleje volna véve általam sem tagadható ama visszaéléseknek, melyek — tisztelettel fordulva azok felé, kik nem találják magukat találva — mindkét részről előfordulnak. Az iskolában a tanítványok roszszalkodnak, a tanító nem kutatja, ki a rosszalkodó, a keze ügyébe jutott tanítványt, ki szegényke ártatlan, megbünteti. Avagy tán azt tartsam e rendeletről, hogy a betétszerkesztők érdeke mellett szól ? Hisz mindenki állásához, rangjához mérten kapja ezentúl az u. n. legénylakást, konyhát is kap, mert különben nem mondaná a rendelet azt, hogy sütéshez, főzéshez, vasaláshoz járó tüzelőanyagot magadnak kell szolgálni, nem tudod, te jó magyar, hogy már az ősöktől kezdve törvényeink, de még inkább a rendeletek nemcsak azt tartalmazzák, amit a betű mond, hanem azt is, amit nem mond ? A község szolgálmányát a tkvi hatóság főnökének közvetítésével és hozzájárulásával pénzzel megválthatja. Tableau. Anélkül, hogy a tkvi hatóság főnökének érdemeit kicsinyelném, azok egyik kategóriájához hozzászólok. Ujabb időben az igazságügy mindentudó és mindenható lénye — a szegény já'rásbiró. Ennek hatásköre és hatalma habár véges, sokszor akarata ellenére végnélküli. Természetes tehát, hogy a megváltás (nem az égi) közvctitő szerepére a járásbiró a hivatott. Szorosan véve e kérdés tisztán személyi a betétszerkesztőkre nézve. Már most azt kérdem, hogyan egyeztethető össze az esetleg járásbírósághoz kirendelt betétszerkesztő tvszéki birák avagy albirák függetlenségével — de még a betétszerkesztő tisztviselő önérzetével is, — hogy az ugyanazon rangban és tulajdonképpen a tvszéki elnöknek alárendelt biró avagy albiró megélhetését és életmódja irányát a járásbiró, mint birótárs szabályozza, avagy mint a rendelet magát kifejezi —közvetítse? Sine ira azt mondom, hogy a jbiró ember, mint ilyen jó vagy rossz indulattal viseltetik birótársa iránt. Mint ember kapzsi is lehet és megirigyelheti az illetményeket. Nos, akkor hová jutunk ? Ha a tkvezetőnek, s.-tkvvezetönek, Írnoknak, dijnoknak nem derogál ez intézkedés, hivatalos állásuknál fogva érthető, de sértő még ezek önérzetére is. Ha a minisztériumban olyannyira helyeznek bizalmat a jbirák becsületességébe, nem csoda, csak az a csoda, hogy miért nem helyeznek annyi bizalmat az ugyancsak O felsége a király által épugy kinevezett és egy rangban levő tvszki biró- avagy albirótársba, hiszen ezeknek is annyi becsülete, tisztessége, tiszta jelleme és hivatásának ép oly öntudata van és a törvényes követelmények szerint kell hogy legyen, mint a járásbirónak. A megváltási rendszert helytelennek tartom. A birói állásnak, mint fentebb érintém, derogál a gscheftelés és alkudozás; itt jogos igényekről van szó, mik a község által teljesitendők akként, hogy a törvény szükségtelenné teszi a közvetítő, alkuvó egyént; helytelen, mert a tisztességes ember a rövidebbet fogja húzni holott a tisztességet önérdekének alárendelő elég ügyesen fogja elrendezni ügyét, főleg, ha ahhoz a mesterséghez ért, miként kell elbánni a tkvi hatóság főnökével (Chef der grundbücherlichen Behörde,) hogy ennek kegyét elnyerhesse, pláne ha ez tkvi referens és tkvi ügyekkel — nem igen foglalkozik. De ha már megteremtik a megváltást (sic itur ad astra) és ezt felügyelet alá helyezendőnek tartják, ugy engedjék a személyi kérdést a betétszerkesztő tvszéki bírónak avagy albirónak, és ha van felügyelet, maradjon ez a minisztériumnál. Találó erre egy bon mot : A rabbihoz siet egy hive, hirül hozza, hogy a hitközség hivei szombaton délután X termében összegyűlnek és — mert tilos — nagy élvezettel pipálnak. (Régebben lehetett, mert ma már szemébe pipálnak a rabbinak.) A rabbi kötelességszerűen bizonyosságot akarván szerezni, szombaton felkeresi a termet, melyben oly nagy volt a füst, hogy nem ismerhette föl hiveit, de ezek a rabbit; mind feléje sietett, mindegyik akarta pipáját a rabbi szájába tolni, mondván: rajt értél bennünket, hogy el ne árulj, pipálj te is. A rabbi kezével csititölag -intve igy szól: Pszt, pszt, nü, ha már muszáj pipálni, akkor hagyjatok legalább az én szombati pipámra rágyújtani, előveszi zsebéből és pipál. Tán ellenvetheti valaki — tán sokan, kik a rendeletet másképp értelmezik, — a rendelet megalkotója bizonyosan, hiszen nem tiltja neked senki, hogy családodat el ne vigyed — persze az igéret földjére nem, teremtsd meg magadnak és családodnak ott is ugy az életszükségleteit, mint otthon. Hisz nem tiltottam meg, hogy a legénylakás ne legyen rangszerü, hogy ne legyen hozzá konyha, csak magad szolgáltasd hozzá a fát. Még a szentirással is állhatnak elő, hogy a jó hitvestár.-;a örömében, bánatában osztozkodik; a törvénynyel is, hogy a hű nő férjét tartozik követni, — igen ám, de nem a pokolba — tehát nincs ok a zugolódásra. Am a reális élet mást diktál a férjnek, a családos apának. Mikor a haladás nemcsak a felsőbb köröket, hanem az alsó rétegeket is ölébe fogadja, a nő számit arra, hogy már törvényeink szerint is — tehát jogosan — férje állását, rangját nemcsak benn a családi élet szent tűzhelyénél, hanem künn a külvilágban is viselje, hogy gyermekeik a küzdelemmel és sok tanulás után megszerzett állás és rang szerinti nevelésben részesüljenek. Már pedig a rendelet a család számára e szent tűzhely melegét zérus-fokra sülyeszti, mikor a lakást és sütést megszorítja, a rang és állás és a birói tekintély elbírálását paraszt elöljárók és jegyzők falusias jó vagy rossz akaratára, avagy azok közönyére bizza, a falusi szeszély 4 fala közé szorítja. Csak egy hasonlattal élek. Az elválásnál avagy a törvénytelen gyermekek tartásánál, a törvény a nő és gyermekek igényeit a férj, illetve apa állása és rangja szerint illeti meg.—Honnan tehát a jogi kutforrás, hogy a tisztviselők a zaklató önkénynek legyenek kitéve? Azt pedig nem akarom hinni, hogy a rendelet megalkotója oly naivul gondolkodjék, hogy a többletfizetés elegendő lenne két háztartás vitelére — eltekintve attól, hogy a rendes létszámban bármely biró a kiküldetésekkel és fuvarral 500 K-t szerez. A rendelet tehát nem állja meg a helyét sem törvényes, sem méltányos szempontból, nem humánus, hanem zaklató, mert rosszul értelmezve a község és jegyzők részéről több visszaélésnek nyit kaput, mint eddigelé. Egyet azonban csodálok, —hogy e rendelet Széli Ignác államtitkár aláírásával jelent meg. Ki e nemeslelkü, puritán jellemű, a valódi humanitástól áthatott, ritka igazságos embert ismeri, kizártnak tartja azt, hogy e rendelettel a tisztviselőknek ártani akarna, ennélfogva azt is, hogy kellő tanulmányozás után bocsátotta volna ki, hanem inkább a concipicns által előterjesztett egyéb rendeletekkel ezt is aláirta. Az ipari titok és jogi kritikánk. Irta DOCZI SÁMUEL dr., budapesti ügyvéd, az Orsz. Iparegyesület jogtanácsosa. A ipartörvény készülő reformja újból aktuálissá tette az ipari titok problémáját. Alig van vonzóbb törvényhozási téma az ipari titoknál. A szellemi javak fejlődésben levő jogrendszerének egyik igen érdekes fejezetét adja, másrészt pedig büntetőjogi irodalmi feldolgozása és érvényesítése is kezd magának utat törni, ugy hogy a modern legislatoriu.s törekvéseknek előterébe került az egész művelt világon. Ami büntetőtörvényünk nem sorolja az ipari titkot a védett jogtárgyak közé. A büntetőtörvénybe értelmezés utján való belemagyarázására is csak néhány esetben történt kísérlet, oly módon, hogy az ipari titok megsértését a hűtlen kezelés bűncselekményével igyekeztek fedni. Ez azonban nem sikerült. Legalább a legeslegújabb időkig nem volt eset rá és csak az 1904. évnek folyamán voltak képesek a pótmagánvádlók egy jelentősebb esetben keresztülvinni azt, hogy egy vidéki vádtanács az ipari titok megsértésével terhelteket tényleg hűtlen kezelés vádja alá helyezte. Ezzel azután ennek az érdekes bünpörnek aktái le is záródtak, mert a vád alá helyezés nyomása alatt a sértettek magánjogi igényei rendeztettek és a pótmagánvádlók a vádat visszavonták. A pernek ezt a megszakítását sajnálni kell, mert a per befejezésével talán mégis teljesen érvényre juthatott volna az a felfogás, hogy az ipari titok megsértése a hűtlen kezelés szakasza alá esik. Mindazonáltal a befejezetlen per is járt haszonnal, tanulsággal. Mert már maga ez a vád alá helyezés is örvendetes bizonyítéka annak, hogy a magyar bíróságok nézetei az iparosság szellemi jószágainak megvédéséhez fűződő fontos érdekek tekintetében, az iparosság javára megváltoztak.