A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 17. szám - Néhány szó a birák titkos minösitéséhez. [Hozzászólás Járásbíró II.: Néhány szó a bírák titkos minősítéséhez című cikkéhez. A Jog, 1905. 11. sz. 81-82. p.]

A JOG 131 zösségi tagokra vonatkozóan jelöli meg, mikor vehetik azt igénybe. Ehhez képest az 1885. évi XXIV. t.-c. által szabályozott házközösségi jogutódlás is a 25. §. szab. által korlátozva alkalmazandó, arra az esetre t. i., ha hivatalos beavatkozásról van szó s ha a hivatalos beavatkozás alkalmával még életben levő' atyának és a tőle származó gyermekeknek a házközösségi vagyonból járó jutaléka az ott körülirt megszorítással az atya tulajdonába adandó át. A házközösségek vagy az 1885. évi XXIV. t.-c. Il-ik része L fejezetében szabályozott egyezség, vagy az annak II. fejezetében szabályozott hivatalos beavatkozás alapján, vagy végül az 1898. évi XII. t.-c. 17. §-ában fentartott titkos osztály alapján bontatnak fel. Önként következik ebből, hogy az egyezségi megállapodás, továbbá a titkos osztály érvényesítése, vagy hivatalos beavatkozás esetében az osztály megállapítása és ezeknek az illetékes közigazgatási hatóság részéről kötelezőknek kimondása, ítélet erejével bir s a házközösségi kötelékbe nem tartozott és házközösségi tagságra nem jogosult harmadik személyek által joghatálylyal meg nem támadhatók, — annyival kevésbbé nem, mert a szolgabíró mint a házközösség felbontásával megbízott hatósági személy, az 1885. évi XXIV. t.-c. 35. §-a szerint a házközösségi tagok közt létrejött egyezséget még a hivatalos beavatkozás során is feltétlenül irányadóul venni köteles és mert a 35. §. az egyezség mérvét és terjedelmét nem korlátozza, következésképp a házközösség tagjai azt teljesen szabadon határozhatják meg s az öröklésre vonatkozó megszorítást ugy a leszármazóknak, mint más házközösségi tagoknak is biztosithatják. Ha pedig a jogerős egyezség és közigazgatási határozat dacára az a fél, aki másik érdektársa javára a kölcsönös örökösödési jogot elismerte, az egyezségtől eltérően és egyezkedő házközösségi tagtársa rovására végrendelkezik is. vagy halálesetre szóló intézkedést tesz, ez a jogérvényes közigazgatási határozatnak nem praejudikál s az egyezség visszavonásának sem az érvényes, sem az érvénytelen végrendelet s utóbbi éppen nem tekinthető. Különben is az egyezségben, mint kölcsönös öröklési szerződésben részt vett egyik szerződő fél házközösségi tagsági jogát már gyakorolván s az örökösödést neje javára biztosítván, ezt a felperesek, mint oldalági rokonok, szintén kötelesek elfogadni ugy, amint jogelődjük szabályozta. A törvényhozó intencióját vizsgálva is, erre az eredményre és meggyőződésre jutunk. A házközösségi intézménynek, amint láttuk, hosszú történeti fejlődésen kellett átesnie, míg vagyonjogi viszonyai az ország más részeiben fennálló jogszabályokkal összhangzóan, vagy legalább azokhoz hasonlóan rendeztettek. A törvényhozó a házközösségi tagok szabad vagyonrendelkezési jogosultságát (1873. évi XXIX. t.-c. 3-ik §-a) respektálta akkor, midőn az 1885. évi XXIV. tcikket meghozta s ebben a házközösségi tagok közt kötött egyezséget, vagy hivatalos beavatkozás esetében a hivatalos osztályt az eljárási szabályok garanciája mellett a házközösség megszüntetésének és a tulajdonszerzésnek alapjául elfogadta és azzal tetőzte be, hogy azokat tkvi bekebelezésre alkalmas és végrehajtható közokiratoknak deklarálta, (9. 18. 41. §-ok). S elvégre is az 1869. évi IV. t.-c. 1. §-ával az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülönittetvén s a bírói hatóságok a közigazgatási hatáskörbe és viszont nem avatkozhatván, a biró a közigazgatási hatóság döntéséhez csak a törvényben taxatíve felsorolt esetekben nyúlhat. Nem tételezhető fel a törvényhozóról, hogy azt, amit az egyik kezével adott, a másikkal elvenni akarná. S nem téveszthető szem elől a 45-ik §. bírálatánál a képviselőház igazságügyi bizottságának az 1885. évi XXIV. t.-c.-hez fűzött s ide vonatkozó következő indokolása sem : Kivételes magánjogi állapot megszüntetéséről van szó, melynek alakulásait a katonai határőri rendszer idézte elő, oly kivételes magánjogi állapotról, mely nem tisztán jogi, hanem határőri és közigazgatási szempontok belevonásával a katonai s később a közigazgatás kezében fejlődött ki és ezen okból is kiválóan a közigazgatási hatóságok hivatvák segédkezet nyújtani amaz állapotból való kibontakozásra. Nem lehet tehát az ily visszonyokat szorosan csak jogi tekintetek szerint elbírálni, azokra minden stádiumban a jogi formákat szigorúan alkalmazni és így utólag sem lehet az ily ügyeket a biróság elé utasítani. Azt mondja a törvény: Ti házközösségi tagok egymásközt egyezséget kötöttetek, vagy közöttetek hivatalos osztály tétetett; én az egyezséget (hivatalos osztályt) appróbálom akkép, amint az a törvényben előirt módon, tehát törvény és jogsértés kizárásával előterjesztetett. A törvénynek ez az egyenes és határozott kijelentése olyan sanctió, amely az 1876. évi XVI. t.-c. alakszerűségeinek szükségességét eliminálja ; mert lex posterior derogat priori, mert különben a törvény a saját dcclaratióját tenné illusoriussá és mert amennyiben az volt volna a törvényhozó célja, hogy az 1K76. évi XVI. t.-c. alakszerűségeit az 1885. évi XXIV. t.-cikkre is kiterjessze, akkor az 1885. évi XXIV. t.-c. keretében a tkvi bekebelezés és végrehajtható közokirat erejével való felruházás határáig nem ment volna el. A II-dik csoport alatt felsorolt érvekben osztozók ennél fogva oda konkludálnak, hogy az egyezségben, vagy hivatalos osztályban részt nem vevő harmadik személyek az egyezséget vagy hivatalos osztályt, illetve az ezeket felölelő jogérvényes közigazgatási határozatnak a rendes birói perre is kiterjedő hatályát nem bolygathatják és azon örökösödési jogcímen sem üthetnek rést. Néhány szó a birák titkos minösitéséhez. Irta GÁL LAJOS, s.-a.-újhelyi kir. törvényszéki albiro. Járásbiró II. ur a «Jog» 1905. évi március 12-én megjelent 11. számában ilyen cimen közölt cikkében röviden volt szíves refllectálni az én soraimra: mert szerinte «válaszom oly hangon van tartva, hogy szó nélkül még sem hagyhatja. > Egy kissé elkésve jön a visszon-válasz. Éppen azért én udvariasságból sietek a végszóval. Ezzel is bizonyítani óhajtom az igen tisztelt járásbiró ur előtt azt, hogy én nem szándékoztam sem vele, sem másokkal személyeskedni. Én Istenem! Hátha engemet a válaszra provokálnak. Engemet, az én személyemet, és nem mást; hát azt hiszem nekem is a választ adó személyhez kell intézni szavaimat. Ezt teltem, semmi mást. S azt hiszem a t. járásbiró ur nagy zavarba jönne, ha a «személyeskedést» fel kellene sorolnia. Igenis, a dolog érdemében végeztünk. Én a titkos minősítés helyett a 3 tagu tanács-minősítést tartom helyesnek. S az én álláspontomat már eddig is sok jeles jogász helyesli, többek között legújabban Keleti Ferenc dr.—az «Állami tisztviselők Lapja* valamelyikszámában, — tehát mégsem olyan elvetendő dolog az én nézetem. Hol szerzünk ennyi embert és olyanokat, akikben meglesz a bizalom, hogy tudnak is, akarnak is igazságosan minősíteni ?» Egy külön tanácsban meg lehetne ezt oldani, anélkül, hogy ez által elvonnák a bírákat rendes munkájuktól. Hát azt hiszi az igen t. cikkíró ur, hogy ez a minősitési história olyan rettenetes dolgot adna annak a két bírónak ? Hiszen minden évben, ugy tudom egyszer vagy kétszer, minősít az elnök is. Az adatokat az elnöki iroda adná. A tanács az adatok alapján ítélne a birák felett. S mihelyt ítélkezésről van szó, mihelyt nyilvános birói functióvá válnék a minősítés kérdése, mihelyt jogorvoslati joga lenne a minősitendőnek; mihelyt nyilt titokkal folyna a harc, ugy megszűnne minden bizalmatlanság, minden rivalismus. A hatalom személyes birtokosa helyett birói judicium venné át a tért, s meri-e valaki is mondani, hogy a magyar biró nem igazságos, nem részrchajlatlan mint biró a fórumon, a birói székben, még ha saját társa fölött is ültörvényt?! Mert ez törvény lenne, ez igazságszolgáltatás volna, éppen olyan, mint bármily peres vagy perenkivüli eljárásban. És hiába — már méltóztassék ez^ nekem megengedni — több szem többet lát. Három biró nem egy biró — még ha ez utóbbinak elnök is a neve. Igen, azt kérdezte, tőlem a járásbiró ur, volt-c már dolgom elitélttel, aki beismerte, hogy ő igazságosan lett elitélve ? Erre én statisztikai adatokkal válaszoltam. Szerintem — birói szempontbúi — azzal az ítélettel vannak megelégedve, amelyben a felek megnyugszanak. A megnyugvás az ítélet igazságosságának a beösmerése, még a felmentő ítéletnél is az, mert hiszen a felmentésnél a sértett legtöbbször joghátrányt szenved a saját nézőpontjából (vádlott felmentése, kár meg nem Ítélése) — tehát nem alap nélkül emiitettem fel a felmentett vádlottakat sem. S nem is gúnyból hoztam fel a dolgot, csak a saját nézetem igazolására. Hogy aztán az elitélt «hogy önmagát mentse*, mégsem tartja bizonyos esetekben az ítéletet igazságosnak, az megint más lapra tartozik. Sok ember nem ugy beszél, amint érez — ez azonban az igazságot le nem dönti. A kartárs ur háromszor annyi ideig szolgál mint én, s majdnem naponta találkozik ilyen elitélttel; ezt elhiszem, bár nem tudom elképzelni, miért állítja szembe a saját szolgálati éveit az enyémmel? Az általa felhozott példa a titkos minősítés jósága mellett semmiképen nem tanúskodik. Annak a bizonyos járásbirónak az esetét, aki nyíltan akart minősiteni, részleteiben tényleg nem ösmerem, mert nem adott reá alkalmat a t. cikkíró ur. Amennyit ismertetett az esetből, annyit bírálhattam meg, s így következtetésem éppen ugy felelhet meg az igazságnak, mint a járásbiró uré. Bacon magas a járásbiró urnák? — Jól van, hagyjuk. Azt beismerte a járásbiró ur, hogy akad törvényszéki elnök is, aki szeszélyes, de nem mondotta ezzel azt, hogy ez az elnök nem igazságos! Kérem, én mondom s ezt az állításomat fenntartom ! A szeszélyesség nem lehet az igazságosság melegágya. A szeszélyes ember a hangulatok befolyása alatt áll. Ha jó kedve van, jól minősít, ha rossz kedve szottyan, rosszul! A szeszély nem a higgadt, bölcs Ítélkezés sajátsága. Ez megdönthetlcn tény. A járásbiró ur szerint a nem jó jogász is igazságosan ítélhet meg egy egész birói kart; azt mondja ugyanis, hogy ez lehetséges! Nos, ha járásbiró ur szerint lehetséges, legyen, de ezt senki sem fogja kartárs urnák elhinni. A törvényszék területén levő birák nagyon is ösmerik egymást. Ezt én elhiszem . . «Szeretném látni, hogy azt a törvényszéki birót, kinek a munkája többször megfordul a táblán, s akit a tábla tehetséges embernek ismer, hogy ezt a birót gyengén minősítse az elnök!* Nos én tudok erre esetet, még pedig nem is egyet! Csakhogy személyekről lévén szó, többet nem mondhatok.