A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 16. szám - Az egyezségi halasztásról a polgári rendes perekben - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. [? r.]

A JOG 125 telményeinek ; cpp ugy mint ahogy sérelme, — a fent előadottak szerint — a tételes jogszabálynak. Nem ajánlhatjuk tehát egy bírónak sem, hogy kövesse gyakorlatában a közölt határozatban rejlő ferde útmutatást. Az egyezségi halasztásról a polgári rendes perekben. Irta JACOBI BÉLA dr, budapesti ügyvéd. Az 1808: LIV. t.-c. 140. §-ának második bekezdése arról intézkedik, hogy rendes perekben szabadságukban áll a feleknek a végirat és ellfenvégirat kivételével, egymásnak a törvényben megszabott határidőkön túlterjedő többszöri halasztást is engedni. Ezen szakasz elég világosnak látszik s ugy gondolom : nem tévedek, ha azt mondom, hogy ezen szakasz a joggyakorlatban eddig jogvitát egyáltalán nem vont maga után. Csupán a mult év végén egy a bpesti kir. törvényszék előtt lefolyt perben tünt ki, hogy még ezen elég szabatosan szövegezettnek látszó szakasz is controversiára nyújtott alkalmat, amennyiben kérdés tárgyává tétetett az, hogy a «felek- kifejezés alatt, midőn azok egymásnak halasztást engedélyeznek, értendők-e az alperesi pertársak is, avagy a felperes és csupán azon alperes, akinek részére a felperes halasztást engedélyez. Az eset jobban fogja megvilágítani a kérdést. A lefolytatott perben a felperessel négy alperes állott szemben, akik közül első és másodrendű alperes a már nyert bírói halasztás folytán kitűzött határnapon, — melyen mind a négy alperesnek elleniratot kellett volna adni, — beadták perirataikat a pertárba, harmad és negyedrendű alperes azonban ugyanekkor a felperestől nyert halasztás folytán a pertárnoktól ujabb határidőt kaptak elleniratuk beiktatására. A pertárnok ezen eljárása ellen első és másodrendű alperesek előterjesztéssel éltek a kir. törvényszékhez azon alapon, hogy az emiitett 140. §. alapján kölcsönös halasztás csupán az összes peresfelek beleegyezésével adható s mivel ők a jelen esetben nem járultak hozzá ahhoz, hogy felperes a harmad és negyedrendű alperesnek halasztást adjon, ennélfogva a pertárnok eljárása szabályellenes volt akkor, midőn tudtuk és hozzájárulásuk nélkül harmad és negyedrendű alperes részére elleniratuk beadására csupán a felperes beleegyezésével ujabb határnapot kitűzött. A kir. törvényszék 47571 904. sz. végzésével az előterjesztésnek helyt adott és kimondta, hogy *a periratok leadásának egyezség szerinti elhalasztása csak az összes felek közmegeegyzése esetében van helye*. A bíróság tehít a «felek» kifejezés alatt nemcsak a jogvitában érdekelt fel és alpereseket, hanem ezen alperesek összes pertársait, vagyis a többi alpereseket is érti és elvileg tehát azt mondta ki, hogy az egyezség szerinti halasztáshoz azon alpereseknek is hozzá kell járulniok, akiknek tulajdonképen ezen halasztáshoz semmi közük sincs, amint ezt a fentebb körülirt esetből láttuk. A törvényszék ezen határozatát azzal indokolta, hogy a per felett nem az egyes felek, hanem csakis az összes felek rendelkezhetnek, és amennyiben az ellenfél beleegyezése mellett halasztást igénybe vett félnek pertársa illetve pertársai a halasztáshoz hozzá nem járulnak, a per befejezése, a halasztáshoz nem járult pertárs illetve pertársak esetleges hátrányára, illetve jogi érdekeik gyakran nagyobb sérelmére, előre nem látható hosszabb időre jogos indok nélkül elodáztatnék. A kir. törvényszéknek ezen határozata azonban szerény nézetem szerint nagyon is téves, mert mig egyrészt felperes ura lévén a pernek, az alperes kérésére annyi halasztást engedélyezhet, amennyi neki tetszik; de másrészt helytelen volt ezen elvi kijelentése már csak azért is, mivel az emiitett szakasznak az általa vitatott értelmet nem magának annak szövegéből, hanem csupán a szakasznak önkényes megváltoztatásával tudta megadni. Az emiitett 140. §. ugyanis nem beszél az «összes felekéről, hanem csupán «felek»-ről, de meg aztán «közmegegyezést* sem emlit, s ennélfogva a kir. törvényszék midőn a fenti elvi kijelentést tette, egyszerűen figyelmen kivül hagyta ugy a logikai, mint a grammalikai magyarázatot, hanem egyszerűen a törvényszakasz szövegét önkényesen megváltoztatta, tisztán azért, hogy a szerinte igazságosabbnak látszó megoldás alapját képző, általam már idézett elvi kijelentésre fektethesse határozatát s azt a rendelkező rész értelmében indokolhassa. S noha a kir. törvényszék eljjárása hajlik ugyan valamenynyire a grammatikai magyarázat felé, de ezen eljárása sem menthető, mert: «in legibus interpretandis plus ration quan verbis tribuendum»; a logikai magyarázat pedig feltétlenül alkalmazható lett volna jelen esetben, bár az nem a kir. törvényszék által levont következtetést, hanem annek épp ellenkezőjét vonta volna maga után. Ugyanis a 130. §-ból kitünőleg a <felek» kifejezés alatt a perrendtartás nem pertársakat, hanem csupán controvers feleket ért, ami másrészt kitűnik abból is, hogy ott, ahol egymás mellé rendelt és nem egymással szemben álló felekről van szó, a perrendtartás kifejezetten a <pertárs* kifejezést használja. Ha tehát a törvényhozó intentiója az lett volna, hogy a kölcsönös halasztás megadásához nem csupán a controvers feleknek, hanem a pertársaknak beleegyezése is szükséges, ugy ezen utóbbi kifejezést e helyütt is kifejezetten használta volna. Ez következik a törvény szelleméből, a szakasznak egybevetéséből s a használt kifejezések mérlegeléséből egyszerű logikai magyarázat utján. Sajnos, hogy az e tárgyban hozott végzés ellen a novella 55. §-a alapján felfolyamodásnak nincs helye és igy a judicatura egységessége érdekében felsőbíróságaink állást nem foglalhatván, e kérdés eldöntése függőben marad továbbra is. De hogy miért zárja ki a törvény ez előterjesztésnek ép ezen esetében a felfolyamodást, az is indokolatlan, mikor másutt, p. o. a csődtörvényben a csődbiztos rendelkezései ellen (81. §.), avagy a végrehajtási törvényben a végrehajtó eljárása ellen beadott előterjesztés kérdésében hozott első birói határozat ellen van további felfolyamodásnak helye. Széljegyzetek a modern ügyvédséghez és a magyar ügyvédi kérdéshez. Irta ADMETO GÉZA dr., budapesti ügyvéd, volt jogtanár. (Folytatás.*) Az ügyvédi kérdés megoldására nézve a numerus claususon kivül az 1901. évi országos ügyvédgyülésen más tervek is merültek fel, amelyek azonban mind csak félrendszabályok. Miniszteri megbízatás folytán elkészültek már ügyvédi rendtartási tervezetek is, az egyik a Nagy Dezső-féle, a másik a Pollák Illés-féle. Mindkettő az ügyvédi rendtartás javítását célozza. A Nagy Dezső-féle tervezet tudtunkkal a jelenlegi ügyvédi rendtartás alapgondolatának fentartásával egy megfelelőbb rendtartást tervez, a Pollák Illés-féle tervezet gyökeresebb reformnak veti alá az ügyvédi szervezetet, nagyon helyesen bele viszi a kettéosztás elvét, de gyakorlatilag ugy kívánja érvényesíteni az elvet, mely inkább a hierarchikus gondolatnak, mint a kettéosztás elvének felel meg. Mind e tervezetek azonban a kívánt eredményt nem fogják elérni, még a Pollák-íé\e sem, melyhez pedig felfogásunkkal közel állunk, — mert az ügyvédi kérdés csakis az egész igazságszolgáltatási szervezet reformjával kapcsolatosan oldható meg. Aki az ügyvédi kérdést minden vonatkozásában helyesen ismerte fel és megoldásának szükségétől át van hatva és ennélfogva az ügyvédi kérdést őszintén, becsületesen és maradandóan akarja megoldani, az szükségképpen arra a végeredményre jut, hogy az ügyvédi kérdés nem egy javított ügyvédi rendtartással oldható meg, hanem csakis az egész igazságügyi szervezet reformjával. Csakis egy nagy conceptióju igazságügyi reform segíthet az ügyvédség mai bajain, amely igazságügyi reform épugy javára válnék igazságszolgáltatásunknak, mint magának az ügyvédi karnak. Az ügyvédi kérdés helyesen és maradandóan egyedül az 1S82. évi jogászgyülés megállapodásai és az ügyvédség kettéosztása (bifurcatio) alapján oldható meg. Vegyük mindezeket sorra és vizsgáljuk meg közelebbről. Kezdjük a kettéosztáson. Az ügyvédség bifurcatiójától ma még igen sokan idegenkednek. Ez azonban minden gyökeres ujitás sorsa, evvel az akadálylyal minden nagyszabású reformnak meg kell küzdenie. Ha azonban figyelembe veszszük a jogügyek azon különféleségét, melyeket nálunk ma az egyféle ügyvédség lát el és nem tévesztjük szem előtt azt, hogy e különféle csoportokra tartozó jogügyek egymástól igen különböző és semmi közös pontba össze nem futó, sőt egymással ellenkező természetű tevékenységet igényelnek, akkor be kell látnunk, hogy a bifurkálás az ügyvédség szervezetének természetes alapja. A polgárok jogügyeinek egy nagy része oly természetű, hogy azok ellátásánál az üzletszerűség, az üzleti szempont dominál. Számla, könyvkivonat, váltó, házbérköveteléseknek végrehajtás utján való behajtásánál közérdekű követelmény, hogy az eljárás gyorsan és minél olcsóbban lefolytattassék. A tevékenység itt nem a jog birodalmában mozog, hanem a fő a gyors, lelkiismeretes és sokszor szemfiiles munka, mert sokszor arról van szó, hogy csak 1/i órával lehet megelőzni a másik hitelezőt a foglalásnál, különben a követelés behajtása veszélyeztetve van, ha ezt a 1/1 órai megelőzést nem tudjuk keresztül vinni. Nagy forgalom, kis haszon szokott az ilyen incasso-irodákban a jelszó lenni. A már meglehetősen elterjedt u. n. készkiadásos megállapodások a dolog természetében rejlő üzletszerűség folyományai. Amidőn pedig a budapesti ügyvédi kamara fegyelmi bírósága nagyon helyesen a készkiadásos megállapodásokat fegyelmi vétségnek minősítette, avval oly követelményt állított fel, melyet az üzletvilág magára nézve sérelmesnek tart és meg nem ért. Az inkasszáns ügyvéd pedig nem kér abból a magasabb méltóságból s tekintélyből, amelyet a fegyelmi bíróság e követelményével megvédeni akar, mert ő élelmes üzletember, a behajtási praxishoz szük*} Előző közlemény a 12. számban.