A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 14. szám - A causa szerepe a traditio-nál

108 A JOG hogy maximumnak hat hónapol fogadhatunk el. A felfüggesztés időtartamának pontos meghatározása konzekvenciaképen vonja maga után a nyilvántartást. Természetesen az akadálynak megszűnte esetén az eljárás folytatását a kiszabott határidő letelte előtt is el kell rendelni, de ennek lejárta után az érdekelteket - ha nem jelentkeznének — kétségtelenül jelentéstételre kell felhívni. Azt talán tölösleges is mondani, hogy, ha az akadály a felfüggesztésnek első ideje alatt nem szűnik meg s ezt az érdekeltek valószinüsitik, újból meghatározott tartamú felfüggesztésnek van helye, mert hiszen az eljárás folytatása úgyis lehetetlen volna. Ismételni lehet tehát a felfüggesztést ezekben az ügyekben is — és pedig törvényes intézkedés hiányában — korlátlanul, de a bíróságot mindig a legtökéletesebb méltányosságnak kell vezetni. Azonban — szerintem — itt határozatlan tartamú felfüggesztésnek helye nem lehet, mert ez által a törvény egyenes tendenciái szenvednének sérelmet, a bennöic lerakott eszményi szempontnak jelentős kárára. Ki biztosit ugyanis, hogy az eljárás folytatását célzó uj kérelmet tényleg előterjesztik? Vagy nem oly későn terjesztik-e elő, amikor már az egyéni hanyagságokból az összest érintő károk származnak? Éppen ezért fontos tehát a felfüggesztésnek meghatározott időtartama és ennek birósági ellenőrzése. A második csoportot azután azok az ügyek fogják alkotni, melyekben az eljárást kérelemre indították meg (3. §.) s hivatalból való eljárásnak egyáltalában nincs helye. Vagyis amelyekben ingatlan nem tartozik a hagyatékhoz. Ebben a csoportban már enyhébb lehet a felfüggesztés kérdésének elbírálása. Itt tisztán a felek tetszésétől függ minden intézkedés. Ha tehát ők a felfüggesztési kérelmet határozatlan időre terjesztik elő, igy kell teljesíteni; ha pedig határozott időt proponálnák, az előbbi csoportbeliekéhez hasonló lesz a felfüggesztés. Ebben az utolsó esetben azonban a bírói ellenőrzés, nyilvántartás szerepe éppen az lesz, mint ott, hol hivatalból kell megindítani s lefolytatni az eljárást. És itt még a felfüggesztést elrendelő birói intézkedésnek arra a lényeges részére hívom föl a figyelmet, hogy a tárgyaló közjegyzőnek addigi dijait és költségeit, — felszámítás esetében — már akkor meg kell állapítani. Ezekben — nem kétlem — az örökösödési eljárás felfüggesztésének helyes szabályait sikerült körvonaloznom, amelyeket törvényünk elhallgatott de amelyeket a gyakorlat teremtett meg. Nem kétlem, hogy a mód tekintetében a differálás szükséges s a felállított két osztály normáit a törvény intenciója is fedezi. A causa szerepe a traditio-náU) Irta ZACHÁR GYULA dr., bpesti kir. albiró. Hazai jogunkban e kérdés csak legújabban (v. ö. Zsógöd: Fejezetek I. k. 135. old. és követk.), ekkor is főként a magyar általános polgári tkv. szerkesztésével kapcsolatban (Jegyzökönyvek 5. füzet 68-90. old., v. ö. továbbá Lányi i. m. 14. §.) és magában a Tervezet Indokolásában (Indokolás II. k. 105. old. és követk.) tétetett beható vita tárgyává. Nem csoda, hogy ennek folytán a gyakorlatban teljesen hiányzik az öntudatnsság, a következetesség. Fejtegetésünk kiindulási pontjául azt az általában (már psychologiai okoknál fogva is) elfogadottnak mondható alapelvet veszszük, hogy a tulajdon átruházásának valamely oka (causa-a) mindig van. Ez másként el sem képzelhető, mert lehetetlen, hogy az előtt, aki tulajdonát átruházza, valamely ezzel az átruházással kapcsolatos, ezzel elérendő cél ne lebegjen, amely azután cmaz átruházás okát (causa-át) képezi. Az átruházó szándéka rendcsen odairányul, hogy tartozását kifizesse (causa solvendi). ajándékot adjon (causa donandi), kölcsönözzön (causa mutui dandi), hitelezzen (causa ercdendi), hozományt adjon (causa dotis constituendae), avagy valamely fennálló egyéb kötelezettségét teljesítse (causa conditionis implcndae. Szóval a gazdasági, a forgalmi életben a tulajdonátruházási ügylet causa-jával mindig többé-kevésbé szoros kapbsolatban jelentkezik. (Elismeri ezt Báron is a traditio abstract voltának egyiklegszélsöbb képviselője V. ö. Pandecten 25b\ old; Dernburg i. m.I. k. 213. §; Schwarcz i. m. 99. old. és követk.) Causa nélkiil tehát traditio el sem képzelhető. A kérdés az, vájjon ennek a causa-nak csak subjective kell-e fennállania, avagy mint a tulajdonátruházás alapjául szolgáló ügyletnek (titulus) objective is léteznie? Kezdjük a kérdés megoldását az ingatlanokon. Azért itt, mert csak e helyült rendelkezünk a tulajdonátruházás egész körére kiterjedő irott szabályival. Traditio itt nincs; kiküszöbölte azt a telekkönyvi rendszer. De csak a sajátos értelembén vett reális (l)irtokátruházással járó) traditio-t értjük; olyféle, mint a jelképes (symbolikus) átadás itt is construálható. Miért ne nevezhetnénk a telekkönyvi szolgáltatást (bekebelezés, nyilvánkönyvi előzőség) symbolikus traditio-nak (nem kevésbbé szolgáltatja a birtokot, mint az ingók megjelölése, signálása, a kulcs átadása stb.) így áthidaljuk (annyira, amennyire) az ingó és ingatlan átruházás közti ürt és könnyűjük az átmenetet. Az ingatlanok tulajdonjoga (a természeti tulajdon egyes, sporadistikusan fellépő eseteitől eltekintve) a tulajdonjognak a telekkönyvbe való bekebelezése által szereztetik meg. Ennek a bekebelezésnek egyik lényeges kelléke a jogcim, amelyen a bekebelezési engedély sarkal (tv. 81. §. (i. pont). Jogcim nélkül nincsen bekebelezés. Olyannyira fontos ez, hogy a tulajdonhozi cim magába a telekkönyvbe (a tulajdoni lapra) is bejegyzendő (tv. 52. §. b. pont). Nem elegendő, hogy a i felek a dologi jogváltozásra irányuló akaratmegegyezésen felül az j elérendő ügyleti cél (subjectiv causa) tekintetében egyetértsenek *) Magánjog tanulmányok az igényper kereté en Különös tekin• tettel a legújabb birói gyakorlatra. Irta Z a c h á r Gyula dr. kir. albiró 1 Budapesten. Politzer-féle könyvkiadó-vállalat. Ára fi korona. Legközelebb jelenik meg. is, hogy ha az ország számos sérelmei nem orvosoltatnak, különösen az ország igazgatása régi függetlenségében helyre nem lesz állítva, ugy a jövőben rendkívüli segedelmet, minek haszna úgyis csak pillanatnyi lenne, nem fognak ajánlani, bi 13-ban az országgyűlés egybehivása már azért is szükséges volt, mert az 1609. évi országgyűlés csak két évre szavazta meg az adót s az 1612-ik évre már nem járt dica. Az 1715. évi országgyűlésen a rendes katonaság tartásának szüksége s ezzel egyidejűleg az állandó adófizetés kötelezettsége is kimondatván, a rendek kérték a fejedelmet, hogy adó csupán csak országgyűlésen szavaztassák meg. Az 1715. évi VIII. t.-c. 2. £-a rendeli, hogy állandó rendes katonaságot kell tartani, mely kétségtelen, hogy zsold nélkül fenn nem állhat, ezt pedig adózás nélkül beszerezni nem lehet: azért az erre szükséges segélyek és adók dolgában a karokkal országgyülésileg (hova tudomás szerint különben-, is tartozik) kell határozni. Ez tehát igen tiszta és világos rendelkezés, mely már megfelelő múltra támaszkodik. Az 1751. évi országgyűlésen hatalmas és sikeres ellenállással találkozott a kormány ama terve, hogy a contributiót emelje,— mi arra mutat, hogy az országgyűlés pénzügykérdésekben fenntartotta teljes befolyását. A már fönnebb emiitett 1504. évi I. t.-c. különösen az 1789/90-ik években lett erősen hangsúlyozva, mikoris a megyék tömegesen kijelentették, hogy törvénycink szerint országgyűlésen kivül semmiféle segélyt nem szabad a rendeknek megajánlaniok. Szatmár, Pozsony, Nógrád, Pest, Nyitra, Békés, Csanád, C songrád, Fejér és Heves vármegyék minden segítséget megtagadtak és a subsidiumot országgyűlési tárgynak jelentették ki. Bihar, Ung, Szabolcs, Borsod, Abauj-Torna, Szepcs és Zemplén vármegyék nemcsak hogy megtagadták a subsidiumot, hanem a magistratusokat egyenesen eltiltották annak behajtásától, (Collect. Repraes et Prot. II. S. S. et O. 0.1.90.1. 252.) Nyitra vármegye L790. jan. 25-iki közgyűlésén kimondá, hogy: nem vak konokságból, hanem a szent igazság és közjó iránti -erélyes ragaszkodásból, hogy az országgyűlésen kivül, mint kívántatik, segedelmet nyújtani sem nem akarnak, sem nem fognak* (L. előbbi mű 29. 1.). Az 1790/91. XIX. t.-c. ezen hangulat hatása alatt keletkezett s alaptörvény hatályával kijelenti azt, hogy akár pénzben stb. . . álió hadi segedelmek se a karokra és rendekre, se a nem nemesekre a király szabad tetszése szerint nem fognak kirovatni, — megtiltja e t.-c. a szabad ajánlatokat. Az állandó katonaság tartására szánt adó mennyisége pedig mindenkor egyik országgyűléstől a másikig fog megállapittatni. Az 1715. VIII. t.-c. érintetlenül marad és újból megerősíttetik. (E helyütt az is megjegyzendő, hogy az 1790. XIII., az 1825/27. V. t.-c. szerint minden harmadik évben országgyűlés hívandó össze.) Az 1807. évi országgyűlésen különösen hangsúlyozták, hogy a nemzet régi törvények és jogoknál fogva, valamint fejcdclmileg is többször kimondott határozatok értelmében a pénzügyi dolgokra befolyást igényelhet. (L. Acta 1807. p. 41/42. 45.) Az osztrák udvar hivatalos publicistája Gentz Frigyes, a főleg a magyar állam pénzügyeit annyira érdeklő 1811. évi országgyűlés alkalmából ezeket irja: «Most már idejét multa a pénzügyi kormányzat ködbe burkolása, aminek egyébiránt olyan szabad és törvényesen korlátolt monarchiában, amilyen Magyarország, amúgy sem volna helye.- A bécsi kormány azonban mindennemű kimutatást megtagad, mert azt állami titoknak tekintették (1. az 1812 jan. 5. kir. leiratot). Az ismert alkotmányos előzmények dacára, 1823-ban, tizenegy évi törvényellenes kormányzat után, a kormány újból megkísérté, hogy országgyűlési megajánlás nélkül adó és újonc szedessék, az 1790/91. XIX. t.-c.ellenére. Ismeretes a megyék ellenállása; ismeretes tény. hogy az erőszaknak sem engedtek s a kormány, bár minden hatalmi eszközt latba vetett, nem érte el célját. Ellenkezőleg, a nemzet akarata előtt meghajolni volt kénytelen, s igy hivatott össze az 1825 27. évi országgyűlés, mely a multakon okulva, megalkotta a HL t.-c.-ct, amely elrendeli az alaptörvények szigorú megtartását, amelyek közzé az 1790. XIX. t.-c.-ct is sorolja. A VI. t.-c.-ben pedig sürgeti az 1790. XlX. t.-c. pontos megtartását, iBefejezése következik.)