A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 10. szám - A budapesti ügyvédi kamara jelentése - A m. kir. Kúriának 32. szamu döntvénye a sommás eljárásban. [3. r.]

A J 20-án beadja a keresetet; ezúttal azonban nagyon csalódot, mert a kir. járásbíróság a kereset tárgyalására 1902. szeptember 20-ikára határnapot tűzött ki, és a megjelent alperes kifogása folytán a keresetet időelőttiség okából elutasította, és felperest a somm. elj. törv. 109. §. alapján a költségben elmarasztalta. A felperest nagyon bántja csalódása, de bizva abban, hogy a felebbezési bíróságnál célt ér, — felebbez. A felebbezési bíróság a szóbeli tárgyalásra határnapul 1902. évi október 21. napjának d. e. 8 óráját tűzi ki. Az alperes azonban a lejárat napján, október 20-án felkeresi lakásán a felperest, hogy tartozását kifizesse, — de nem találja otthon; a felperes neje tudomására hozza az alperesnek, hogy a férje elutazott és csak este a 9 órai vonattal érkezik haza, erre az alperes felajánlja a fizetést és a kötvény kiadását kéri, de a íelperes neje közli, hogy a férje megtiltotta neki, hogy a pénzt az alperestől elfogadja. Este 10 órakor az alperes ismét felkeresi a felperest, a neje azonban értésére adja, hogy a férje sürgönyzött, hogy csak másnap (okt. 21.) reggel a 8 órás vonattal jön haza. Másnap reggel 8 órára azonban a felebbezési tárgyaláson kellett az alperesnek megjelennie, a hova meg is jelent, és igy a felperest ismét felkeresnie nem lehetett. A felebbezési bíróság a felek ügyét 9 órakor vette elő, amikorra a felperes is megjelent, — és a felek előadása alapján a fenti tényállást megállapítja, de megállapítja azt is, hogy az alperes a felebbezési tárgyaláson is felajánlotta a fizetést, de a felperes azt nem fogadta el, hanem kijelentette, hogy majd a tárgyalás után fogják ügyüket rendezni. Erre a felebbezési biróság az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával az alperest a kereseti tőkében elmarasztalja, de a somm. elj. törv. 111. §-át alkalmazza, és az összes per- és felebbezési költséget a felperes terhére rójja. Ez a jogeset kellő világításba helyezi a Kúria 32. számú döntvényének a sommás eljárásban való hatályban létének kérdését; ugyanis : Az időelőttiség fenforgása esetén a perköltség viselésének kérdése lényeges apprecialást igényel. Az 1868-iki perrendtartás 251. §-ának szövegezése olyan, hogy annak alapján a bármily csekély részben pernyertes felperest a perköltségben semmi körülmények közt elmarasztalni nem lehetett, és a rendes eljárásban ma sem lehet. Erre való teKintettel van a kúriai döntvény indokolásában érv gyanánt felhozva a következő tétel: «Es a perköltség iránt a biró, tekintettel a per körülményeire, nevezetesen a keresetnek kezdetben időelőttiségére, és az alperes jogos védekezésére, mindig intézkedhetik ugy, hogy a perköltséget kölcsönösen megszünteti ...» A rationalis pertechnika a 251. §-nak hiányosságát immár rég constatálta. A somm. elj. törvény 111. §-a modern követelménynek tesz eleget, a midőn világosan rendeli, hogy : «Ha az alperes a perre okot nem szolgáltatott, és őt késedelem nem terheli, a költségeket a felperes tartozik viseini». Vájjon nem-e ezen 111. §. rendelkezéséből is nyilvánvaló, hogy a kúriai döntvény hatályban létét vitató felfogás tarthatatlan? Vájjon nem-e nyilvánvaló, hogy a 111. rendelkezése csak a pernyertes felperesre alkalmazandó ? De igen! mert a pervesztes felperes nem a 111. tj. hanem a somm. elj. törvény 109. §. alapján fizet perköltséget. Az idézett 111. §. feltétlenül megköveteli, hogy tényállásul megállapittassék, hogy az alperes sem nem adott okot a perre, sem őt késedelem nem terheli. Ez a kettős követelmény az időelőttiséggel szerves kapcsolatban áll, mert az időelőttiség a felperes részén, a késedelem pedig az alperes részén szerepel; a kettő közt kölcsönös viszonthatás áll fenn. Már most az a kérdés, hogy mily körülmények közt állhat be ez a kölcsönhatás, mint a 111. §. alkalmazásának feltétlen követelménye ? Nemde, csak akkor, ha a felperes idő előtt a teljesítési határidő vagy a kikötött feltétel beállta előtt indította meg a keresetet, azonban a lejárat a birói ítélet meghozatala előtt be is következett, mert csak ily körülmények közt lehetséges, hogy az alperes annak dacára marasztaltassék, hogy ő a perre okot nem szolgáltatott, és őt késedelem nem terheli, és csak ily esetben lesz a pernyertes felperes a költségben marasztalható, minden egyéb esetben vagy a 109., vagy a 110. §. fog alkalmazást nyerni. És mi ebből az okszerű következtetés ? Az, hogy ha a kúriai döntvénynek a sommás eljárásra is kiterjedő hatályát vitató elvi felfogás helyes volna, akkor a felebbezési eljárásban a 111. §. alkalmazása teljesen ki volna zárva, annak alkalmazására sem eset, sem mód, sem alkalom, sem lehetőség nem volna, azért mert az elsőbiróság ítéletének meghozatala után a felebbezési eljárás során lejárt felperesi követelésben az alperest — ezen felfogás szerint — elmarasztalni nem lehet, s igy a felperes a költséget nem a 111. hanem a 109. §. alapján viseli. íme! magának a 111. §-nak a törvénybe történt beigtatása tarthatatlanná teszi a kúriai döntvény hatályát vitató azt az elvi felfogást, hogy a peres eljárásban az elsőbirósági Ítélet egy olyan fixumot teremtene, hogy a felebbezési bíróság csak ezen fixum állapotában bírálhatná el a peres jogviszonyt. A kúriai döntvényhez mereven ragaszkodó elvi felfogás érzi is a 111 §-nak vele szemben megnyilatkozó destructiv hatalmát, és ezt azzal az érvvel kísérli ellensúlyozni, hogy a 111. §. csak az L lsöbiróságra áll fenn, a mi abból nyilvánvaló, hogy a törvényben az elsőbiróságra vonatkozó rendelkezések közt van elhelyezve, a felebbezési bíróságra nézve pedig a költség viseléséről a 168. §. tartalmaz intézkedést, a melynek második bekezdése az időelőttiség kérdésére egyáltalában nem vonatkozhatik ; ez az érvelés azonban merőben téves, mert a közölt jogesetre a somm. elj. törvény 168. §-ának nem második, hanem első bekezdése az irányadó, amely azt rendeli: «A sikertelen felebbezés költségét a felebbező fél viseli; ha pedig a felebbezés az alsöbiróság határozatának megváltoztatását eredményezi, a felebbezési biróság ugy a felebbezési, mint az elsőbirósági eljárás költségeinek megtérítése iránt a jelen törvény értelmében intézkedik». A közölt jogesetre vonatkozással : nem azt rendeli a 168. §. hogy a sikeres felebbezés költségeit az ellenfél viseli hanem azt, hogy ha a felebbezés sikerre vezetett, akkor a költség viselése kérdésében a jelen törvény értelmében kell intézkedni, vagyis a 109. és következő szakaszok, köztük a 111. §. értelmében is, amely szakasz kétségtelenül nemcsak az elsőbirósági, hanem a felebbezési eljárásban is hatályos. De a kúriai döntvényhez mereven ragaszkodó felfogás következetlen is azért, mert: ha való volna, hogy a 111. §. csak az elsőbirósági eljárásban van hatályban, — akkor ebből is az volna az okszerű következtetés, hogy a kúriai döntvényben kimondott elv már eo ipso benn van a sommás eljárási törvény dispositióiban, s főleg a 111. §-ban ; következőleg a kúriai döntvény egyáltalában nincs már hatályban, mert annak helyes elvi kijelentését immár törvény szentesíti. A sommás eljárási törvény 111. §. alapján levezetett eredményhez jutunk el ugyanannak a törvénynek 162. §. alapján is abban az esetben, ha az alperes a felvetett jogesetben október 20-án késedelembe eset, és a 21-iki felebbezési tárgyalást elmulasztja, mert az elsőbirósági ítéletben tényállásul meg lévén állapítva, hogy a felperes követelése október 20-án lejárt, ez további bizonyítást nem igényel, és az alperest el kell marasztalni, természetesen, hogy a költségekre a somm. elj. törv. 110., 111., 113., §§. a körülményeknek megfelelöleg lesznek alkalmazandók. Ha ezek szerint a most taglalt 111. és 162. §§. intézkedéseiből vont okszerű következtetés is kétségtelenül lerontja a kúriai döntvény hatályát vitató felfogásnak elvi álláspontját: akkor ezt az elvi álláspontot még inkább lerontja az a még nyomósabb körülmény, hogy a felebbezési biróság az ügy tényállását épp oly közvetlenül és épp oly önállóan önmaga állapítja meg, és a saját ítéletét a saját tényállása alapján hozza meg, amiként ezt az elsőbiróság tette; már pedig ha a felebbezési biróság tényállásul azt állapította meg, hogy a felperes követelése immár lejárt, hogy a teljesítési határidő és feltétéi immár bekövetkezett: akkor lehetetlen tovább, akár csak egy pillanatra is, aggályoskodni az iránt, hogy a saját tényállása alapján a felebbezési bíróságnak a követelést meg is kell ítélnie, feltéve természetesen, hogy az alperes marasztalását egyébként mi sem akadályozza. II- jogeset: A felperes követelése csak 1902. évi október 20-án esedékes ugyan, azonban a felperes érezvén a feje fölött függő csődnyitást, a végből, hogy követeléséhez sürgősen hozzájusson, követelését már 1902. évi augusztus 20-án perli. Az elsőbiróság a kereset szóbeli tárgyalására 1902. évi szeptember 20. napját tűzvén ki: a tárgyaláson az alperes elismeri a követelés mennyiségét és fennállását, de ellenveti, hogy az csak október 20-án lesz esedékessé; kér elutasítást. Az elsőbiróság a felperest időelőttiség indokából elutasítja és őt a perköltségben elmarasztalja. A felperes felebbezésének szóbeli tárgyalására a felebbezési biróság 1902. évi október 21. napját tűzte ki, amidőn is az alperes előadja, hogy a felperes ellen — éppen a kereseti követelés lejárata napján, október 20-án — csőd nyittatott, ezt a jelenlevő felperes elismeri és a tömeggondnokot megnevezi.