A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 14. szám - Az ügyvédek ellen

112 A JOG A Magyar Jogászegyletben Rósa Vilmos dr. f. hó 26-án érdekes föiolvasást tartott a német biztosítási törvénytervezetről, tekintettel a hazai joggyakorlatra. Ismertette a német biztosítási törvénytervezet általános részét és annak, különösen a közlési kötelezettségre, a díjfizetésre, valamint az ügynöki jogkörre vonat­kozó intézkedéseit. Egyúttal párhuzamot vont az előadó a ter­vezet irányadó elvei és a hazai joggyakorlatban kifejezésre jutó felfogás között és kimutatta, hogy ez utóbbi milyen kedvezőtlen és terhes kötelezettségeket ró a biztosítási vállalatokra. Kiemelte előadó, hogy ámbár a német javaslat a legmesszebbmenő véde­lemben részesili a gazdaságilag gyöngébb • és járatlanabb nagy­közönséget, a biztosító-társaságokkal szemben azért mégis kellő mértékben meg tudta védelmezni a biziositó-vállalatok jogos anyagi érdekeit és érvényre tudta juttatni a biztosítási intézmény­nek jogi és technikai követelményeit. Rámutatott nevezetesen a biztosítási dij szabályozására, melyre vonatkozólag a javaslat 35. szakasza kimondja, hogy a biztositót kártérítési kötelezettség nem terheli, ha a káresemény az első díj megfizetése előtt következik be, mely körülmény azonban a biztosítási díjra való követelési jogot nem érinti. Egyúttal ismertette a visszatérő dijakra vonat­kozó intézkedéseket is, melyek jogot adnak a biztositónak, a több­éves szerződés fönnállásához az egész időn keresztül ragaszkodni és az összes időszakos dijakat behajtani. Hosszasan foglalkozott végül a javaslatnak az ügynöki jogkör szabályozására vonatkozó intézkedéseivel, melyek nem ismerik el az ügynöknek korlátlan meghatalmazotti minőségét és kimondják, hogy a csupán bizto­sítási ügyleteknek közveiitésével megbízott ügynöknek tudomása nem egyenértékű a biztosító ludomásával. Sérelem. Az ügyvédek ellen. Sajnos, hogy még mindig vannak egyes bíróságok, akik azzal akarják demonstrálni az ügyvédek feletti fenható^águkat, hogy az ügyvédek jogos és méltányos munkájuk és fáradságuk után járó költségeket és kiadásokat vagy a minimumra szállítják le, vagy éppen meg nem állapítják. Egy ily esetben óhajtok ezúttal felszólalni, amely azt hiszem jogosan provokálja a legpártatlanabb kritikát. E^y pénzintézet végrehajtást vezetett és zárlatot foganaco­sitott eg>ik jelzálogos adósa ingatlanaira és engem neveztetett ki zárgondnokul. A zárlat foganatosítására megjelent a végrehaj­tató ügyvéde, én, a zárgondnok, ki szintén gyakorló ügyvéd vagyok, továbbá a végrehajtó és egy becsüs. A záilat három egymásut4ni délután lett foganatosítva: a városban fekvő ház jövedelme;'•., a városon kívül fekvő szöllőre és végül a város határában lévő szántóföldekre. A zárlat foganatosításáért az aradi telekkönyvi hatóság a felperesi ügyvédnek 80 K-át, a végrehajtónak 50 Kát s a becsüs­nek 25 K-át állapított meg. Nekem, mint zárgondnoknak, aki mind a három helyen jelen voltam és három délutánt töltöt­tem el, egy fillért sem állapított meg. Amidőn eziránt a telekkönyvi előadótót felvilágosítást kértem, azzal nyugtatott meg, hogy a zárlat foganatositási költségei a zárgondnok részére a zárgondnoki számadások megállapításakor fognak figyelembe vé­tetni és megállapittatni. Megnyugodtam e válaszban, és amidőn számadásaimat mint zárgondnok benyújtottam, a zárlat foganato­sitási költséget is felszámítottam. Az aradi telekkönyvi hatóság meg is állapította zárgond­noki működésemért járó munkadijaimat [havonként 20 Kban, és amidőn ez alkalommal emlékezetébe hoztam az előadónak azon kijelentését, hogy a foganatosítás költségeit ezúttal jelezte megállapitandónak, azt válaszolta, hogy a h a v i 20 K-b a n ez is bennfoglaltatik. Tehát amíg a felperesi ügyvédnek 8Ű K, a végrehajtónak 50 K. és a becsüsnek 25 K. állapíttatott meg, énnékem, betudva az egyhavi bérház, szőllő és földek kezelését 20 K-b a n állapította meg összes munkadijamat a zárlat foganatosításával együtt. Ugyanazon pénzintézet a fenti eset után rövid idő múlva egy másik jelzálogos adósa ellen ismét zárlatot kért és foganato­sított és ismét én lettem a pénzintézet kérése folytán zárgondnokká kinevezve. Ez a mult nyáron épp azon időben történt, amidőn én egészségem helyreállítása céljából egy külföldi fürdőhelyen időztem. A hogy irodám engem erről értesített, tekintettel arra, hogy egy 25 lakó által lakott bérháznak pár nap múlva esedékes házbérét kellett zár alá venni, a fürdőből intézkedtem, hogy he­lyettesem jelenjék meg a zárlat foganatosításánál. Az aradi telek­könyvi hatóság tudomásul vette a zárlat foganatosítását, minden­kinek megállapította a dijait a foganatosítás alkalmával, kivéve a zárgondnokét; éppen mint a már előbbi esetben. Miután már egy izben okultam a telekicönyvi hatóság eljárásán, mert dijaim egyáltalán megállapítva nem lettek, ezúttal a meg nem állapítás végett felfolyamodtam a nagyváradi kir. tábiához és kértem a zárlat foganatosítása körüli eljárás költségei megálla­pítását. A nagyváradi kir. tábla az aradi telekkönyvi hatóság végzé­sét helyben hagyta, azonban egészen más indokból; mert feltolyamodó zárgondno kazárlatfoganatositá­s á n á 1 jelen sem volt, a zárgondnokitisztségpe­dignem olyan, hogyazajánlatbahozottzárgond­n o k,— habár ügyvéd is, - magát helyetesit lel­hetné, mivel ez a tisztség személyhezva n|k ö t v e.» Tehát az ügyvédek elleni határozatok egy ujabb adattal gazdagodtak, mert ebből megtudtuk, hogy ha egy ügyvédet zár­gondnoknak neveznek ki, s ha az távol van, vagy beteg, szóval, ha személyesen a zárlatnál meg nem jelenhetik, m a g á t egyál­talán nem helye ttesittetheti. Nem akarok e miatt senkivel sem disputálni; mindenki, aki e cikkemet elolvassa, alkossa meg magának róla a véleményét. Énnékem önkéntelenül eszembe jut egy német élclapban a közel múltban megjelent kép, amely egy magyar szolgabírói hiva­talt ábrázol, amint a vigan pipáló szolgabíró elé, a kikent bajuszú hajdú egy vándorló legényt vezet és a következő párbe­széd folyik le a szolgabíró és a vándorlólegény között: — Wie heissen Sie ? — Johann R a n z i g. — Woher kommen Sie. — Aus Danzig. — János! fünfundzwanzig! Még csak azt emlitem meg, hogy a kép a következő fel­írást viselte: Ungarischejustiz! Lukácsy Lajos, ügyvéd Aradon. Vegyesek. Foglalás az ügyvédi irodában Egy fővárosi ügyvéd ellen végrehajtást vezettek és ez alkalommal lefoglalták annak irodá­jában talált csekély értéket képviselő bútorzatát. Előterjesztés folytán a kir. Ítélőtábla annak részben helyt adott, a mennyiben a lefoglalt 4 darab keményfa nádfonatú székre foganatosított fog­lalást megsemmisítette, egyebekben azonban a foglalást helyben­hagyta. Indokul a következőket hozta fel: az 1881. évi LX. t.-c. 54. §-nak m) pontja értelmében tudósok és művészeknek hivatása betöltéséhez szükséges könyvei, mintái és szerei végrehajtás alá nem esnek s ennélfogva le sem foglalhatók; az eljárt bírósági végrehajtó tehát szabálytalanul járt el akkor, midőn a végrehaj­tást szenvedő t iltakozása dacára, nevezettnek ügyvédi irodájában a kétségtelenül hivatásának betöltéséhez szükséges székeket is lefoglalta; mert az 1—4. és 6—7. tétel alatt lefoglalt ingóságok, tekintettel arra, hogy végrehajtást szenvedő előterjesztésében nem bizonyította, de ez a végrehajtási jegyzőkönyvből sem tűnik ki, hogy a foglalás alkalmával segédje vagy Írnoka lett volna, akinek elhelyezése és foglalkoztatása céljából még egy íróasztal szükséges és igy a foglalás alól mentesen lett volna hagyandó; tekintettel továbbá arra, hogy az 1. tétel alatt nem irat-, de könyvszekrény foglaltatott le. nem tartoznak azon ingóságok közzé, melyek a fenthivatkozott törvényszakasz idézett pontja értelmében, mint az ügyvédi hivatás betöltéséhez nélkülözhetetlenül szükséges szerek, a foglalás alól mentesek volnának. (1904. február 3-án 9,674.) Közvédök kirendelése. A budapesti ügyvédi kamara a buda­pesti kir. ítélőtábla előtt tartandó felebbviteli főtárgyalásokhoz 1904 április hónapban közvédőkül a következő ügyvédeket ren­delte ki: Az 1904 április 5—9-ig: az első főt. tanács mellé: Vér­tesi X. Ferenc, helyetteséül: Tóth István dr., a II. főt. tanács mellé: Vermes Károlv dr., helyetteséül: Török Emil dr., a III. főt. tanács mellé: W e i n b e r g e r Jenő dr., helyetteséül: Vaisz Sándor dr. — 1904 április 12—16-ig: az I. főt. tanács mellé: We isz Ödön dr., helyetteséül: V ár a dy Károly dr., a II. főtárgy, tanács mellé: Weitzenfeld Illés dr., helyetteséül: Vázsonyi Vilmos dr., a III. főt. tanács mellé: W i ) h e i m Adolf dr., helyetteséül: Visontai Soma dr. — 1904 április 18—23-ig: az I. főt. tanács mellé: Z s a r n a y Lajos dr., helyet­teséül: Weinfeld Fülöp dr., a II. főt. tanács mellé: Z a 1 a Ignác Imre, helyetteséül: W e i s z Sándor; III. főt. tanács mellé: Aczél Béla dr., helyetteséül: Venczel Árpád. — Az 1904 április 25 —30-ig: az I. főt. tanács mellé: Admetó Géza dr., helyetteséül: W o 1 f Vilmos dr.; a II tőt. tanács mellé: Babes Titusz dr.. helyetteséül: Véber Salamon dr.; a III. főt. tanács mellé: Back Frigyes dr., helyetteséül: Zboray Miklós dr. Ügyvédi nyomor. Budapesten az elmúlt esztendőben 2 magántitkári állásra 128, biztositótársasági és pénzintézeti 23 rend­beli állásra átlag mindenikre 70, 8 ügyészi (alügyészi) állásra átlag 162 ügyvéd, fizetéses könyvügynöki 4 állásra átlag 36 ügyvéd pályá­zott; biztosítási ügynöki ipart folytat (csak négy biztosítóintézet adatat szerint) 49 ügyvéd, egy szállodai portás állására pályázott 6 ügyvéd, pénzbeszedő 2, e mellett egész légió azoknak a száma, kik ónálló ügyvédi gyakorlatot munka hiányában nem folytatnak hanem ügyvédi irodákban dolgoznak. A szerkesztésért felelősek: Révai Lajos dr. Stiller Mór dr V- Kálmán-utca 16. V., Rudolf-rakpart 3. »u~-u Kll.-yi~v Tim»»<» "OmÁJH MW.

Next

/
Oldalképek
Tartalom