A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 8. szám - Jogbölcselkedés. Folytatás - A csődbíróság hatásköre. Szemelvények a perjogi gyakorlat köréből

A JOG 59 hinni, hogy a kivételeket csupán a 153. §. tartalmazza, mert a csődtv. 170. §-a is, amely a 152. §. általános hatásköri szabályával ellentétesnek látszó különös szabályt tartalmaz, annál a magyarázati szabálynál fogva, hogy az általános szabálylyal ellenkező különös szabály kivételt állapit meg, szintén ily kivételnek tekintendő. Nem változtat ezen az a körülmény, hogy a 170. §., lokális elhelyezésénél fogva, nem látszik összefüggésben levőnek a 152. és 153. §§-okkal, mert a törvény értelmezésénél első sorban az értelem a döntő s a szabály lokális elhelyezéséből legfeljebb a logikai interpretáció helyességét támogató érvek menthetők. Ezeket szem előtt tartva, arra az eredményre jutunk, hogy a csődtörvény 152. §-a csakis a külön kielégítési joggal, valamint a visszakövetelési joggal biró hitelezők pereit utalja a csődbíróság kizárólagos hatásköre alá, mert a tömeghitelezőknek ugyanitt említett pereit a 190. §. mint a 152. §-al ellenkező különös jogszabály kiveszi az általános szabály alól. A tömeghitelezőknek a tömeggondnok ellen inditott perei tehát a csődtörvény 170. §-a értelmében csakis a törvénykezési rendtartás szerint illetékes biróság előtt teendők folyamatba. Ez külömben abból is következik, hogy a tömeghitelező már a csőd tartama alatt kerül a tömeggel, helyesebben tömeggondnokkal hitelezési visszonyba, márpedig a tömeg, illetve a tömeggondnok, aki a tömeghitelező adósa, nincsen csődben s igy nem volna indokolt, hogy a csőd által anyagilag nem érintett egyszerű jogviszonyból származó perek a rendes birói illetékesség alól elvonassanak és a csődbíróság hatáskörébe utaltassanak. III. «A csődtv. 22. §-a értelmében a közadós által kötött bérleti szerződéseknél, magának a törvénynek rendelkezésénél fogva, a közadós helyébe a csődtömeg lép. A felmondási időre tehát esetleg arra az időre, melyre a bérleti szerződés fentartatik, ugy az idézett törv. szakasz, mint a csődt. 48. §-ának 2. pontja értelmében bérlőnek maga a csődtömeg tekintendő, következően a bértartozás az utóbb idézett törvényhely rendelkezéséhez képest olyan tömegtartozást képez, mely a csődt. 47. §-ának második bekezdése értelmében abból a tömegből elégítendő ki, melyre a tartozás vonatkozik. Amenynyiben a bérbeadó azt vélné, hogy a közadós ellen szerzett személyes igény alapján követelését, mint csődhitelező is érvényesítheti s annak kielégítését az általános csődtömegből is szorgalmazhatja, köteles azt a csődt. 66. és 129. §-ai értelmében bejelenteni és ha az ekkép bejelentett követelés a felszámolási tárgyalásnál kifogásoltatott, igényét a csődt. 145. §-ának utolsó bekezdése értelmében magánál a csődbiróságnál érvényesíteni. A törvény eme rendelkezéseiből nyilván kitűnik, hogy a tömeghitelező az általános csődtömegre is kiható marasztalást csak az érintett uton eszközölheti ki. Épen igy kitűnik ez a csődt. hatodik fejezetének II. ciméből, mely a bejelentés alá nem eső igények érvényesítéséről rendelkezik. Ámde, amint fentebb kimutattatott, a be nem jelentett igények az általános csődtömegre is kiható korlátlan marasztalást törvény szerint nem eredményeznek. Nem változtat ezen a csődt. 170. §-ának rendelkezése sem, mely már a csődvagyon felosztásáról, illetőI leg a tömeghitelezők kielégítéséről rendelkezik, de egyáltalában nem tartalmaz olyan intézkedést, mely a csődtömegnek a fentebbiekben kimutatott korlátolt felelősségét ez esetben megváltoztatná. Minthogy azonban a csődeljárásnak abban a szakában, melyről a 170. §. rendelkezik, a törvény kifejezetten megengedi, hogy a tömeghitelező követelését a törvénykezési rendtartás szerint illetékes biróságnál érvényesíthesse, követelésének érvényesítését pedig záros határidőhöz nem köti, minthogy továbbá a tömeghitelező pusztán az által, hogy jogainak I' kiterjesztése céljából követelését bejelentette, nem esik el attól a jogától, mely őt tömeghitelezői minőségénél fogva bejelentés nélkül is megilleti : a felebbezési biróság, tekintettel a fentebb kifejtettekre, nem sértett jogszabályt sem ezáltal, hogy felperes követelését tömegtartozásnak minősítette, sem az által, hogy a csődt. 170. 171. és 172. sj-ai értelmében meghatározható külön tömeg terhére felperes követelését megítélte. Ellenban, minthogy a tömegtartozás az általános csődtömeg ellen is kiható korlátlan joghatállyal csak a csődt. 145. §-ában meg| határozott biróság előtt és az ott előirt uton ítélhető meg • a felebbezési biróság jogszabályt sértett meg akkor, mikor a felperes részéről választott peruton alperest korlátlanul marasztalta : e részben tehát a felülvizsg. kérelemnek helyt adni és a megtámadott ítéletet megfelelően megváltoztatni kellett (Buda| pesti tábla 1899. június 9. 1899. I. G. 106. sz. Térfi : Táblai ' határozatok III. k. 154. lap.) E táblai határozat ama kijelentésének helyességéhez, hogy a tümeggondnok által a közadós helyett átvállalt bérszerződésI bői folyó kötelezettségek a csődnyitástól kezdve a tömeget, | illetve a tömeggondnokot terhelik, következésképen, hogy a I másik szerződő félnek a csődnyitástól kezdve járó követelése I tömegtartozást képez, kétség nem fér. Zálogjogi bekebelezésekkel terhelt ingatlanról lévén szó, ] a fenforgó esetben az is nyilvánvaló, hogy a csődtörvény 47. §-ának második bekezdése értelmében az illető ingatlanra vonatkozó ügyletből származó tömegtartozás ezt az ingatlant mint külön tömeget terheli, illetve ebből a külön tömegből elégítendő ki. Ellenben téves az az általános kijelentés, hogy a tömegh'telező az általános tömegre is kiható marasztalást csak akkor eszközölhet ki, ha követelését a közadós ellen szerezni vélt személyes igény alapján mint csődbitelező is bejelenti (66., 129. §§.). Természetesen nem fogadható el helyesnek az ehhez fűzött további következtetés sem. A tömeghitelező ebbeli minősége ugyanis a tömeghez való visszonyán alapul. A tömeghitelező — mint a neve is mutatja — a tömegnek (tömeggondnoknak) a hitelezője. Jogviszony nem a közadós és a tömeghitelező, hanem a tömeggondnok és tömeghitelező között van, mert abból a jogviszonyból, mely a tömeghitelező és a közadós között is létesült esetleg, tömegtartozás semmiesetre sem származhatik s a tömegKant szerint ugyanis jog és erkölcs között a különbség abban áll, hogy az erkölcs a cselekvés belső körével, az akarattal (moralitás), a jog pedig az emberi cselekedetek külső kőiével, az úgynevezett külső szabadsággal (legalitás) foglalkozik. Ezek szerint az idézett erkölcsi törvény, a jog terére alkalmazva, a következő formulát kapja : ((Cselekedjél ugy, hogy a te külső szabadságod valamennyinek külső szabadságával, általános törvény szerint, együtt megállhasson». Tehát még az úgynevezett természeti állapotban, azaz az államon kívüli állapotban is van jog, mert a jogot nem az állam teremti, az állam csupán biztosítja a jognak létét és uralmát. A jogot az emberi ész teremti. (Észjog.) De szükségképpen teremti. Mi, mint noumenon-ok, tagjai vagyunk az intelligibilis világnak s mint ennek az erkölcsi világrendnek tagjaiban nyilatkozik meg mibennünk belső magvunk : a noumenon a kategorikus imperativus alakjában.*) *) A fentebbi tételnek igazolására szolgál az egész transcendentalis filozófia; főképpen a Kritik der reinen Vernunft, a Kritik derpraktischen Vernunft és a Grundlegung zur Metaphysik der Sitten stb. Az erkölcsi rigorosista Kant valóban költői lendülettel magasztalja a kategorikus imperativust: «Zwei Dinge erfüllen das Gemüt mit immer neuer und zunehmender Bewunderung und Ehrfurcht, je öfter und anhaltender sich das Nachdenken damit bescháftigt : der bestirnte Himmel úber mir, und das moralische Gesetz in mir. Beidé darf ich nicht als in Dunkelheiten verhüllt, oder im Überschwaenglichen, ausser meinem Gesichtskreisc suchen und blos vermutén ; ich sche sie vor mir und verknüpfe sie unmittelbar mit dem Bewusstsein meiner Existenz.» («Kritik der praktischen | Vernunft.» Beschluss). Itten van a dolognak az objectiv oldala. Fichte egy lépéssel továbbb megy Kantnál és majdnem teljesen szakit az objektivismussal. Mily nagyszerű, alapelveiben megingathatatlan rendszer keletkezett volna a Fichte erős logikája folytán, ha Fichte emancipálni merte volna magát a régi hagyományoktól és tényleg az ént, az empirikus ént emelte volna absolutummá. Persze ezt nem tette Fichte. De még igy is, az absolut én fikciójával is hatalmas genie-je tovább vitte egy óriási lépéssel az emberi gondolkozást. Bár absolut ez a Fichte-te\e én, azért minden izében subjectiv. A Kant-íéle Ding an sich teljes hajótörést szenvedett a causalitas kategóriájának a noumenális világra való alkalmazása folytán. Sernmi sincs az egész világon, csak az Én. Az Énnek pedig egyetlen tulajdonsága a cselekvés. János evangéliumának homályos, sokféleképpen magyarázott kezdete nagyszerű interpretatiót nyert: «Im Anfang war die That» Goethe: Faust. Az Én pónálja magamagát és a nem-Ént is. Először magamagát, azután a nem-Ént. Itten van a hires hegeli módszernek, a trikhotomikus rythmusnak s csirája. Thesis, antithesis, synthesis. Az elméleti filozófia terén előbbre vitte Fichte a gondolkozást, amennyiben consequenter keresztülvitte a subjectiv racionalizmust. A gyakorlati filozófia terén, a logikai elemnek markánsabb kidomboritásával, nagyban és egészben Kant-hoz csatlakozik.