A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 5. szám - A biztosítási szerződésről szóló uj német törvény tervezete (Folytatás.)

A J dókat pedig félévenkint felvehesse. Végül a perköltség kölcsönösen megszüntettetik, az örökhagyó halálától számított 3 évi jószág és kamatjövedelmére nézve pedig a II. bíróság Ítélete helybenhagyatik, stb. Indokok: Örökhagyónak a B. a. végrendelet 7. §-ában foglalt az az intézkedése, hogy korpádi ingatlanait minden jogaival B. Béla s utána az ö törv. fiuörökösei közül a legidősebb bírja, ezek kihaltával pedig az alperes vall. közönségére szálljon át, nyilvánvalóan azt célozta, hogy a korpádi ingatlanok és a hozzátartozó jogok B. Bélának és családjának kihalásukig elidegenithetlen jószágai legyenek. Örökhagyó tehát ezzel a végintézkedésével korpádi ingatlanaiból és az azokhoz tartozó jogokból családi hitbizományi akart alkotni. Minthogy azonban családi hitbizomány felállításához kir. jóváhagyás szükséges, az pedig kinem eszközöltetett: végrendeletének ez a része a maga egészében nem teltesithetö. Hogy azonban mégis az örökhagyó végakarata lehetőleg teljesedésbe menjen: az ahhoz legközelebb álló hitbizományi helyettesítést kellett az említett ingatlanokra és jogokra megállapítani s annak következményekép leiperes részére az annak megfelelően korlátolt tulajdonjogot megítélni. Nem állja ennek útját az, hogy alperest az örökhagyó általános örökösévé nevezte; mert korpádi ingatlanaira és az azokhoz tartozó jogokra végrendeletének 7. §-ában olyan különálló intézkedést tett, mellyel azokat végrendeletének az általános öröklést szabályozó rendelkezése alól kivonta; ezekre nézve tehát az örökösödési rend eme különálló intézkedésnek megfelelően alapítandó meg. Az sem gátolja a hitbizományi helyettesítés megállapítását, hogy a végrendelet többször idézett 7. §-ában az is kijelentetett, miként B. Béla és legidősebb fiuörökose birja, használja és élvezze a korpádi ingatlanok jövedelmeit; mert ez a kijelentés megfelelvén az oszt. polg. tkv. 613. §-a ama rendelkezésének, hogy a kinevezett örököst a korlátolt tulajdonjog mellett a haszonélvező jogai és kötelezettségei illetik, azokból nem vonható jogszerűen következtetés arra, hogy örökhagyó B. Bélának és fiuörököseinek csupán haszonélvezetet kíván nagyni. Azzal pedig, hogy B. Bélát és fiuörököseit arra kötelezte hogy alperes részére a birtoknak a korlátozás alól leendő felszabadulásáig évekint 1 drb cs. aranyat fizessenek, nem felperes főtulajdoni, hanem a végrendeletben meghatározott virtuális joga elismerésének kivánt az örökhagyó kifejezést adni. Ami az itaimérési tilalmazást illeti, arra nézve szintén megkellett felperes korlátolt tulajdonjogát Ítélni; mert a B. a. végrendelet tételekor az itaimérési jog a korpádi ingatlan tartozéka volt; és az jogaival együtt felperesnek és törv. fiutódainak hagyományoztatott; az a körülmény pedig, hogy később, az örökhagyó akaratától független oknál fogva megszűnt az ingatlan tartozéka lenni, a végrendeleti intézkedés hatályát azért nem érinti, mert az italmérési jogot az azért adott kártalanítási kötvények és kiegyenlítési készpénz helyettesitik s ez utóbbiak a hagyatékban megvannak. Minthogy azonban a végrendelet 1. §-a szerint az összes hagyaték jövedelme a hagyományok kifizetésére és a kezelő biztosok jutalmazására szolgáló tőke alapítására fordítandó, fel- j perést a kártalanítási kötvények kamatai is csak az örökhagyó nalálát követő 3 év elteltével illetik. A perköltség kölcsönös megszüntetését az indokolja, hogy a per tárgya a B. a. végrendelet vitás értelmének megállapítása leven, alperes teljesen alaptalanul perlekedőnek nem tekinthető. Az örökhagyó halálától számított 3 évi jószág- és kamatjövedelemre nézve a másodbiróság ítélete vonatkozó indokolásánál fogva stb. helyben hagyatott. Kereskedelmi, csöd- és váltóügyekben. A S. E. T. 64. és 2i5. §. szerint szorgosan mérlegelve, a kir. tábla bizonyítottnak találta nemcsak azt, hogy az első fedezeti váltón, mikor azt alperes, mint kibocsátó aláirta, fizetési helyiségül a felperes üzleti helyisége ki volt tüntetve, hanem azt is, hogy alperes a meghosszabbítási váltónak ily módon leendő kitöltéséhez hozzájárult. Ezek szerint felperesnek joga volt a kereseti váltót is a korábbi váltókban kitüntetett fizetési helyiségre kitölteni és eme utólagos kitöltésből alperes kifogást nem meríthet. A bpesti kir. keresk. és v. tszék mint váltóbiróság (1902 május 26-án 54,970/902. sz. a.) Mell er J. dr. ügyvéd ált. képv. L. banknak, Hollós E. dr. ügyv. által. képv. S. Adolf ellen 1,000 K. ir. váltóperében következőleg ítélt: Az 1901 okt. 16-án 98,053. sz. som. végz. alperessel szemben hatályon kívül helyezése mellett felperes alperessel szemben keresetével elutasittatik és köteleztetik, hogy alperesnek 65 K. 30 f. perk. fizessen, stb. Indokok: A kihallgatott S. I. és G. M. tanuk vallomásával bizonyítva van, hogy a váltó kibocsátása, elfogadása és forgatásakor azon a «L. bank» kitétel nem volt rajta, azt a körülményt pedig, hogy felperes cégvezetője E. Gy. akkor, amikor 1900 okt. 24. az első váltót kiállította, kijelentette, hogy a prolongationális váltók is, melyek közül a kereseti váltó is való — a L. banknál> lesznek fizetendők, alperes tagadásával szemben felperes nem bizonyította. Minthogy pedig azt a harmadik személyt, ki által a fizetés helyén az elfogadó a fizetést teljesíteni kívánja a V. T. 24. §-a érteim, csak az elfogadás alkalmával van jogosítva kijelölni, a váltó elfogadása után ilyen fizető személyt azonban csak a váltókötelezettek beleegyezése mellett lehet kijelölni, — minthogy felperes a váltó kötelezetteknek ezt a beleegyezését nem bizonyiOG 19 totta s igy a váltón jogellenesen jelölte ki a fizetést teljesítő személyt, következéskép azt a kijelölést nem létezőnek kellett tekinteni, — minthogy továbbá a váltó tartalmának ilyen jogellenes megváltoztatása a hamisítás fogalma alá esik, amikor is a V. T. 82. §. érteim, a kibocsátó a váltó eredeti tartalma szerint felelős, a váltó eredeti tartalma szerint pedig a fizetés hiánya miatti óvást Bpesten az elfogadónál ennek lakásán és nem a L. banknál kellett volna felvenni s igy a B) a. a L. banknál felvett óvás alperes viszkereseti kötelezettségének fentartására nem alkalmas — felperest a visszkereseti jog hiányában a som. végzésnek alperesre vonatkozólag hatályon kivül helyezése mellett keresetével elutasítani stb. kellett. A bpesti kir. Ítélőtábla (1902. dec. 2-án 2,399. sz. a.) az I. bíróság ítéletét megváltoztatja, a kibocsátott som. végzést hatályában fentartja, és S. Adolf alperest mint a Bpesten 1901. ápril. 24-én 1,000 K-ról kiállított váltó kibocsátóját végreh. terhével kötelezi, hogy felperesnek 1,000 K tőkét ez után 1901. július 24-től 6°/o kamatot stb. fizessen. Indokok: A kihallgatott E. Gy., G. M. és S. J. tanúnak egybehangzó vallomásával a kir. it. tábla bizonyítottnak találta a felperes által vitatott azt a tényt, hogy G. M. (elfogadó) S. Adolf (kibocsátó) és S. J. forgatónak kezessége mellett felperestől 1,000 K. kölcsönt vett fel — arról a nevezettnek kötelezvényt állítottak ki és egyúttal tartoztak az összegről 3 havonként megújítandó fedezeti váltót is adni. E. Gy. tanú ama további vallomása szerint, a kölcsönbiztositásra adott első 1900. okt. 24. fedezeti váltóra a váltó kötelezettek nyilatkozataikat akkor vezették rá, amikor már azon a fizetési helyiség ki volt tüntetve, és ugy az első, valamint a második meghosszabbítási váltón ugyanaz a fizetési helyiség volt kitüntetve; G. Mór tanú vallomása szerint az első fedezeti váltóra nyilatkozatukat akkor vezették reá, amikor azt már E. Gy. kitöltötte volt, és a két első váltót a meghoszabbitásra szolgáló váltó átadása mellett tanú mindig felperessel rendezte. Ezeket a vallomásokat és főleg a D) a. csatolt okiratnak tartalmát, mely szerint az 1,000 K. kölcsön felperesnél volt fizetendő, a S. E. T. 64. és 215. §. szerint szorgosan mérlegelve, a kir. tábla bizonyítottnak találta nemcsak azt, hogy az első fedezeti váltón, amikor azt alperes, mint kibocsátó aláirta, fizetési helyiségül a felperes üzleti helyisége ki volt tüntetve, hanem azt is, hogy alperes e meghosszabbítási váltóknak ily módon leendő kitöltéséhez hozzájárult. Ezek szerint felperesnek joga volt a kereseti váltót is a korábbi váltókban kitüntetett fizetési helyiségre kitölteni és eme utólagos kitöltésből alperes kifogást nem meríthet; minthogy e szerint a lejáratkor a kereseti váltót felperes üzlethelyiségében kellett fizetés végett bemutatni és a nem teljesített fizetést igazoló óvást ott kellett felvenni, ennek a szab.-szerű megtörténtét pedig a B) a. óvás bizonyítja, és igy alperesnek a kereseti váltó utólagos megállapodás ellenes kitöltésére és ebből folyólag az óvás szabálytalanságára alapított kifogása tekintetbe nem j jöhet: az elsőbiróság ítéletét megváltoztatni s a rendelkező rész szerint Ítélni kellett, stb. A m. kir. Kúria (1903 dec. 23-án 254. sz. a.) A másod biróság ítélete a benne felhozott indokok alapján helybenhagyatik. stb. Bűnügyekben. Vádlott a kir. ítélőtábla által valónak elfogadott tények szerint a sértett félnek mostoha apja s mostoha leányán, mint ilyen követte el az erőszakos nemi közösülés bűntettét. Ezek szerint meg van állapítva, hogy a sértett fél és a vádlott közt a családi együttlakásnak oly közössége áll fenn, mely már magából a helyzetből kifolyóan az együttlakó család kisk. tagjait a családfő felügyelete alá helyezi a nélkül, hogy ehhez különös hatósági megbízás szükségeltetnék. Mindezeknél fogva, a vád alapjául szolgáló tett a btk. 235. §. 2. p.-ba ütközik és e szerint büntetendő. Az alsóbiróságok ítéletének az a rendelkezése tehát, mely szerint a vádbeli cselekmény nem a btk. 235. §. 2. p., hanem csupán a btk. 232. §. 1. p. alapján minősíttetett, a bp. 385. §. 1. b. p.-ban megjelölt anyagi sem. okot képez. A nváradi kir. tszék mint btő biróság (1903. máj. 1-én 6,326/903 B. sz. a.) erőszakos nemi közösülés büntette miatt vádolt M. Vaszalie elleni bünperében következőleg ítélt: A kir. tszék M. Vaszali vádlottat a btkv. 232. §. 1 p.- ba ütköző és minősülő folytatólagosan elkövetett l r. erőszakos nemi közösülés bűntettében bűnösnek mondja ki, ezért a hivatkozott §. és a btkv. 250. §. alapján 3 évi fegyházbüntetésre és ezen szabadságvesztésbüntetés kitöltésétől számítva 5 évi hivatalvesztésre ítélte stb. Indokok: A főtárgyalás adatai alapján tényállásként megállapittatott, hogy a vádlott 1902 máj. elején a sértett P. Flórát kihitta az erdőre gallyat szedni s bent az erdőben ezen szavakkal «ha velem egyet nem értesz, megöllek», a földre teperte és ellenkezése dacára fölhajtotta a ruháját és erőszakkal vele nemileg közösült; ezután az eset után a vádlott a sértettel az erdőben ugyan azon erőszak és veszélyes fenyegetés alkalmazása mellett még több izben is közösült, sőt a vádlott a nemi közösülést a sértettel több izben a lakásukon is megkisérlette, egy este azonban a sértett anyja, a vádlott neje észrevette azt, a mikor a vádlott sértettel közösülni akart és ekkor kezével a vádlott arcába csapott és a vádlott a közösülést nem hajthatta végre. A vádlott határozottan tagadta, hogy ő a sértettel több