A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 46. szám - Széljegyzetek a modern ügyvédséghez a magyar ügyvédi kérdéshez. (Folytatás.)

A JOG 329 nális zavaraira és evvel igazolja az ügyvédellenes irányzatot. Holott éppen megfordítva az egy félszázad óta tartó ügyvédellenes izányzat okozta a mai állapotot és nem a mai állapot képezi az ügyvédellenes irányzat jogos indokát. Az ok és okozatnak eme összecserélése, helyesebben összetévesztése szolgáltatott ujabb és ujabb anyagot az ügyvédellenes irányzatnak. Pedig csakis a magyar ügyvédségben rejlő nagy erkölcsi és szellemi erőnek, a jogvédelem magasztos hivatása iránti rajongó szeretetének és hazafiságáriak köszönhető egyedül, hogy a magyar ügyvédség intézménye edEg teljesen meg nem rendült. Az elfogulatlauul itélő idegen éppen azon csodálkoznék, hogy a magyar ügyvédség ily tövises pályafutás után még mindig nem mondott csődöt és tagjainak zöme feladatát most "s derekasan teljesiti. Ki tudná megmondani, hogy mikor és honnan fog kiindulni a kezdeményezés a konfusio eloszlatására, az állapotok szanálására, a magyar ügyvédségnek nagy koncepciókon alapuló reformálására és felemelésére? A munka oly nagy, hogy azt csak a magyar ügyvédség egy Messiása tehetné. Egyet azonban ne feledjünk és ezt jól jegyezzük meg magunknak, hogy az ügyvédség sorsa nem az ügyvédség saját magánügye, hanem az az ország ügye. Rombolni könnyű volt, de nehéz lesz épiteni és pedig annál nehezebb, minél tovább halasztgatunk. Yideant consules . . ! A viagyar ügyvédi kérdés. Amidőn valamely ügy rendezendő, mert annak tárgyát képező intézmény működése vagy megakadt egészen vagy pedig feladatát helyesen betölteni nem képes és az egész intézmény teljes megrendülésétől kell tartani, a rendezés azonban még folyton késik, — akkor a megoldásra váró ügy mintegy önmagától rendszeresített részleteinek tömege kérdéssé jegecesedik ki, mely kérdés megoldását nagy érdekek veszélyeztetése nélkül tovább elodázni mar nem lehet. A magyar ügyvédség intézménye már évek óta rendezendő, működéseiben nagy és vitális zavarok állottak be és ma már odáigjütöttünk, hogy az egész intézmény megrendülésétől kell tartanunk. Mindazok, akik eddig nem hitték vagy csodálatos makacssággal nem akarták hinni, azoknak is az 1901 november 24-én, és következő napjain tartott országos ügyvédgyülés óta meg kellett győződniük arról, hogy nálunk már évek óta ügvvédi kérdés van, melynek mielőbbi szerencsés és minden érdeket kielégítő megoldása elsőrendű igazságügyi feladat. A legutóbb megtartott országos ügyvédgyülés igazolta azt is, hogy semmivel sem látjuk sötétebbnek a helyzetet, mint az valóban van. Az előbbi fejezetben annak adtunk kifejezést, hogy a imgyar ügyvédi kérdés megoldása oly nagy feladatot, hogy ezt csak a magyar ügyvédség egy Messiása oldhatná meg. Miután azonban egy Messiás eljövetelére hiába várnánk, be kell már egyszer látni, hogy az ügyvédi kérdésnek megoldására vonatkozó kezdeményezésnek magából az ügyvédségből kell kiindulnia és annak tudatára kell ébrednünk, hogy a mostani vétkes tétlenséget a cselekvésnek kell felváltania. Ez a belátás azonban arra vezet bennünket, hogy — mielőtt az ügyvédi kérdés megoldásának módozataira áttérnénk, — megemlékezzünk az ügyvédi kamarákról is, hiven azon kitűzött célunkhoz, miszerint az ügyvédi kérdést lehetőleg minden oldalról fogjuk megvilágítani. Hogy az ügyédség ily válságos helyzetbe jutott, — amit a legutóbbi országos ügyvédgyülés is igazol, — annak bizonyos részében maga az ügyvédség is az oka. A törvény az ügyvédségnek autonómiát adott; igaz, hogy az autonómia nem teljes, de mégis oly keretekben állíttatott fel, hogy azokban az ügyvédek érdekképviselete sokkal hathatósabban érvényesülhetett volna, mint amiként érvényesült. Az ügyvédi rendtartás az autonómia kereteit felállította, de azok soha igazi autonomikus élettel, erős autonomikus szellemmel meg nem töltettek. A vidéki kamarák beléletét közelebbről nem ismerjük, de ugy tudjuk, hogy a visszonyok a vidéki kamarákban sem nem jobbak, sem nem rosszabbak, mint a budapesti ügyvédi kamarában. Az ügyvédi kamara hatóság is. De meg az autonómia szerve, helyesebben szervezete. Az ügyvédi kamarának e kettős volta azonban érvényre jutni nem tudott. A budapesti kamajánál például azt láttuk, hogy kezdettől fogva a vezetőség hivatalos ábrázatot öltött, bíráskodott, vezette az ügyvédek és ügyvédjelöltek névjegyzékét, kiküldötte az ügyvédvizsgáló bizottsági tagokat és végezte a többi igazgatási teendőket. A tiszti kar és a választmány tagjai a hatalom glóriáját oly önérzettel viselték, hogy a hierarchikus felfogás és a hivatalnoki szellem a szabad ügyvédség testületében csakhamar kényelmesen elhelyezkedett. Nem az ügyvédek mandatáriusainak tekintették magukat, kikben az ügyvédség bizalma összpontosult és kiket az ügyvédek maguk ruháztak fel hatalommal azért, hogy e hatalmat az összügyvédség érdekeinek megóvására használják fel és kezüket folyton ott tartsák az ügyvédség ütőerején, — hanem magasabb fokú, külömb ügyvédeknek tekintették magukat, élvezték e hatalom minden előnyét és hivatalnoki módon intézték el az ügyvédség ügyeinek számait, ugy hogy az ügyvédség semmivel sem járt jobban, mintha saját mandaíáriusai helyett kinevezett miniszteri hivatalnokok igazgatták volna. A közgyűlés tartása az ügyek egy részének a törvény által előirt elintézési módnak tekintetett; ugy, hogy még a legközelebbi múltban is, midőn a budapesti barreau tagjai már az 1,000-et megközelítették, — az egyszer egy évben tartani szokott közgyűlésen csak 30—40 kamarai tag jelent meg; a költségvetés elfogadtatott, a mult évi zárszámadás jóváhagyatott, a választmánynak a felmentvény megadatott és egy órán belül a közgyűlés véget ért, — másról, az ügyvédség helyzetéről, emelkedéséről vagy hanyatlásáról, ott soha szó nem volt. A vezetőség élt és uralkodott tovább, a plebs, az ügyvédség pedig haladt tovább, kik a mag.i utján. Hogy a hatalom nagy csábító erővel bir és aki annak birtokában van, az arról nem egykönnyen mond le, az a kamarai vezetőségnél is bebizonyosodott. A kamarai tisztségek és a választmányi tagságok állandósítására irányuló törekvés oly erős és elszánt volt, hogy nemsokára a kamarai vezetőség valóságos dinásztiája keletkezett; a dinasztiában levők pedig csakis az alsóbb tisztségekből emelkedhettek a felsőbb tisztségekbe, választmányi póttagból lehetett csak rendes tag, helyettes titkárból rendes titkár stb. Ezt a dinasztikus, hierarchikus és bürokratikus elvet némelykor megzavarta a protekció és pajtáskodás, másrészt annak következetes keresztülvitele nem mindig a kamarai vezetőségen mult; de amikor rajta múlott, ezt az elvet vas következetességgel keresztülvitte; az ügyvédeknek sokasága pedig csak a költségek fedezéséhez járulhatott hozzá és annak örülhetett, hogy vari ügyvédi kamara. A vezetőség pedig ezt a dinasztikus felfogást nem is titkolta, mert urbi et orbi hirdette, hogy a tiszti kart és a választmányt állán 'ósitani kell, mert ha minden 3 évben a tiszti karba és a választmányba uj tagok lépnek, akkor a vezetés és az achninistráció megakad és ennek helyességét az ügyvédekel is el akarták hitetni. Igazán difficile est satiram non seribere! az ügyvéd ki a legmagasabb jogi minősitéssel bir, ki az állam bármely birósága és hatósága előtt bármiféle nehéz és bonyolult ügyben eljárhat, ne volna képes az administrácionális ügyek elintézésére összezsugorodott kamarai teendőket ellátni és azok ellátására különös gyakorlat és képesség kellene? Vájjon hányan hitték ezt el!? (Folytatása követk.) Belföld. A kereskedelmi ügyletek átruházása a képviselőház igazságügyi bizottságában. A képviselőház igazságügyi bizottsága f. hó 7-én Hodossy Imre elnöklete alatt ülést tartott, amelyen tárgyalás alá vette a kereskedelmi üzlet átruházásáról szóló törvényjavaslatot. Neuman Ármin előadó hosszabb előadásban ismertette a javaslatot, mely a kereskedő hitelezőjének érdekeit az eddiginél jobban megvédi és ezzel a kettő közötti viszonyt biztosabb alapra helyezi. Elfogadásra ajánlja oly kiegészítéssel, hogy az üzlet átvevőnek felelőssége időhatárhoz köttessék. Ezt öt évben szeretné megállapittatni. — Visontai Soma örömmel üdvözli a javaslatot. — Nagy Ferenc attól tart, hogy a javaslat súlya bénitólag hathat az üzletátruházásokra. Aggályt táplál, hogy' a törvényjavaslat nem lesz elég erős a visszaélések megszüntetésére, a szolid üzletáruházást pedig megnehezíti. — Simotíyi-Semüdam Sándor Nagy Ferenccel vitatkozik és a javaslat védelmére kel. Plósz Sándor igazságügyminiszter a javaslat céljául a hitelezők védelmét állítja, ezt pedig más módon alig lehet elérni, mint amilyent a javaslat kontemplál. Nagy Ferenc-cel szemben vitatja, hogy a javaslat uj gondolatot illeszt a jogrendszerbe és nem lesz ártalmára a szolid üzletátruházásoknak. A bizottság azután egyhangúlag elfogadta általánosságban a javaslatot. Az 1. szakaszt a bizottság az összes beadott pótlások és módositványok elvetésével változatlanul elfogadta és a többi szakasz tárgyalását a következő ülésre hagyta. Ez alkalommal a bizottság a bíráknak az igazságügvministériumba berendelhetésére szóló felhatalmazás meghosszabitásáról beadott javaslat előadásával Vancsó Gyulát bízta meg. A képviselőház igazságügyi bizottsága f. hó 8-ikán Hódossy Imre elnöklésével folytatta a tanácskozást a kereskedelmi üzlet átruházásáról szóló javaslatról. A 2. szakasznál, mely a rokonok között történt átruházásnál az átvevő felelősségét korlátozás nélkül szabja meg, igen élénk vita fejlődött ki.