A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 45. szám - A XXVII. német jogászgyülés. Folytatás

A JOG 179 bocsátotta dv jóllehet a per adataiból kitetszőleg, felperesnek üzelmeiről a leimondás idejében tudomással birt, sőt alperesnek az 1'. Ód évi június 6-iki felmondását sem fogadta el, amennyiben R. utazóiái tényleg elbocsátotta s igy a felperes által szabott icltételt teljesitetle ; de alperes kérdéses jogáról lemondott az által is, hogy felperesnek felmondását elfogadta s részére végkielégítést is ajánlott fel. Ezek folytán felperesnek a felmondási időre járó kárkövetelési igénye megállapítandó lévén, első sorban azon kérdés bírálandó el, hogy mikor történt a jogérvénves felmondása? Alperes azt állítja, hogy felperes 1900. évi június 6-án mondott fel és ezen körülmény a 1). sz. kérdőpontokra kihallgatott tanuk által igazoltatik, de ugyancsak azt is bizonyítják, hogy alperes a felperes részéről előszabott feltételt teljesítette, következőleg felperesnek felmondását nem fogadta el, ioy tehát a felmondás megtörténtének és elfogadásának idejéül a Bv. alatti jegyzőkönyvi kivonat értelmében 1900. évi jul. hó 3-ifc napja tekintendő. Ama kérdést illetőleg, hogy mily illetmények után követelheti felperes a felmondási időre járó összeget a kir. törvényszék ilyenül csak a fizetést veheti alapul, mert a lakás, illetve annak pénzbeli egyenértéke általános joggyakorlatunk szerint csupán tény leges szolgálatban álló tisztviselőnek jár, a felperes által követelésbe vett jutalék pedig már elnevezésénél fpgya sem bir tizetés jellegével. A 3. szám alatti jkönyvi kivonat szerint ezen illetmény felperesnek csupán esetről esetre mint osztalék szavaztatott meg, felperes maga sem állítja, hogy alperes azon jutaléknak fizetésére magát kötelezte volna, amennyiben keresetében azt mondja, hogy a könyvvezetést várakozás reményében teljesítette, válaszában pedig azt, hogy abban a hitben volt, miszerint alperes ezen munkálatát némi díjazással fogja honorálni. A kir. törvényszék a felmondási idő tartamát a ker. törv. 57 illetve 1884. évi XVII. tcikk. 92. §. alapján három hónapban állapítja meg. Ezen időtartam ellen alperes maga sem emel kifogást, viszont azonban ennél hosszabb időtartamot felperes a hivatkozott törvények rendelkezésével szemben nem igényelhet. Ezek szerint és minthogy felperes nem tagadta, hogy 1900. évi július hóra járó illetményét felvette, felperes csupán az aug. és szept. hóra eső fizetését, vagyis összesen 500 koronát követelhetné. Tekintve azonban, hogy felperes nem vette tagadásba alperesnek viszonválaszbeli azon állítását, hogy a 10 alatti számla szerint alperesnél 633 kor. 85 fillérrel tartozásban van, ezen összeg fel| eres követelésébe beszámítandó s ennek eredményéhez képest felperes keresetével elutasítandó s mint egészben pervesztes a felmerült költségekben marasztalandó volt. Az ügyvédi dijjak a ptis "252. §-a értelmében állapíttattak meg. A kassai kir. itélö tábla (1904. évi február 22-én 4,2ít6 1903 sz. a.) következőleg végzett : A kir. itélő tábla a kir. tszék Ítéletét az azt megelőző eljárással együtt az 1881 : LIX. t.-c. 39. §. a.) pontja alapján megsemmisíti s kötelezi a felperest, hogy az az alperesnek felebbezési költséget 15 nap alatt végrehajtás terhével megfizessen: •rndokolái: A perbeli adatok szerint a felperes az alp. részv. társaságnak igazgatói címmel felruházott alkalmazottja volt és e minőségben az üzlet kereskedelmi részét, továbbá a társasági könyvek némelyikét az igazgatóság utasításai szerint vezetni s az üzleti levelezést ellátni tartozott. Nem vitás, hogy felperesnek kereskedelmi avagy műszaki s illetve más magasabb képesítése nem volt és a becsatolt cégkivonat szerint a felperes cégvezetési jogosultsággal sem lett felruházva. Az igazgatósági ülésekről felvett és a perhez csatolt jegyzőkönyvek szerint az alperes részvénytársaság igazgatósága az üzleti ügyek vitelére messzeható befolyást gyakorolt. így a felperes csak az igazgatóság által részletesen és szorosan megjelöl tfeltételek mellett vásárolhatott, adhatott el, hitelezhetett és teljesített beruházásokat stb. Mindezekből kétségtelen, hogy a felperesnek az üzletvezetés és- a társaság képviselete körül csak alárendelt és kisegítő hatásköre volt, hogy ö igazgató címe dacára tulajdonképen csak az 1884: XVII. t.-c. 92. §-ában is említett üzletvezető volt és e minőségben az alperes társasághoz való szolgálati visszonyában a társaság segédszemélyzete között nem emelkedett ki oly mértékben, hogy az e perben érvényesíteni kivánt kártérítési követelését illetően, a segédszemélyzetre fennálló szabályok alól kivonható lenne. Minthogy pedig az 1884: XVII t.-c. 176. §-a értelmében a kereskedő s az ezzel egy tekintet alá eső keresk. társaság és a segédje között a munkavi'sszonv megszüntetéséből keletkező kártérítési követelések előzetesen az iparhatóság elé viendők és a törvény rendes utján csak az iparhatóság határozatával meg nem elégedő fél léphet fel; a fennforgó esetben azonban a felperes közvetlenül a bírósághoz fordult keresetével, a kir. ítélő tábla eme lényeges eljárási szabálvba ütközően lefolytatott peres eljárást és annak folya mán hozott ítéletet megsemmisitette s a menny iben a megsemmisített bírói eljárásra a felperes fellépése szolgáltatott okot, ugvanőt a per és fellebbezési költségben marasztalta Az ügyvédi dijakat tárgyazó intézkedés az 1868: LIV. t.-c. 252. §-án alapszik. A m. kir. Kúria (1904. április hó 13-án 542/1904 v. sz. a.) következőleg végzett: A másodbiróság végzése megváltoztattatik, az első bíróság Ítélete s azt ezt megelőző eljárás megsemmisisésének helye nem találtatik; ennek folytán a másod bíróság végzésének a perkölt- i ségre vonatkozó része hatályon kívül helyeztetik s a másodbiróság utasittatik, hogy a per érdemében a perköltségre is kiterjedően határozzon. •Indokok:' Alperes beismerte, de a per adataival is igazolva van, hogy felperes az alperes részvénytársaságnak igazgatója volt, a részvénytársaság igazgatója pedig állásánál fogva a keresk. törv. I-ső rész hatodik címében említett segédszemélyzet közzé nem tartozván, reá az 1884. évi XVII. t.-c. 176. §-a alkalmazást nem nyerhet, következésképp felperes az alkalmaztatásából származtatott igényét első sorban az iparhatóság előtt érvényesíteni nem is tartozott. A másodbiróságnak, egyedül az idézett s ajelen esetben nem alkalmazható törvénycikkre alapított, végzését tehát megváltoztatni s ugyanazt a bíróságot a per érdemének felülvizsgálatára utasítani kellett. Alpereseknek sajátkezű névaláirásait, a kereseti válton levő aláírásokkal a kir. Kúria is összehasonlította és az összehasonlítás eredményében nem talált meggyőző bizonyítékot a kétségbe vont váltói aláírások valódiságára nézve. Az 1893. évi XVIII. t. c.-nek, annak 215. §-a szerint a váltóeljárásban is alkalmazandó 78. §-ának utolsó bekezdése értelmében a biroság az összehasonlítás bizonyító erejét rendszerint szakértők meghallgatása nélkül itéli meg. A temesvári kir. törvényszék, mint váltóbiróság (1003. szept. 22-én 13,416. sz. a.) Frecot Menyhért dr. ügyvéd által képviselt Sch. J. felperesnek, előbb Purcz Béla dr., utóbb Crisán Aurél dr. ügyvéd által képviselt B. Margit I. r. és Sch. Jakab II. r. alperes ellen 600 K tőke és jár. iránti ügyében a következőleg itélt: Ha felperes leteszi a pótesküt arra nézve, hogy kifogásoló alperesek a kereseti váltót sajátkezüleg aláírták, az esetre az 1902. évi dec. hó 20-án 24,377. sz. a. kelt sommás végzés hatálybani fenntartása mellett alperesek kötelesek felpersnek a fenti sommás végzéssel már meghatározott összegeken felül még további 40 K perköltséget 3 nap különbeni végrehajtás terhe alatt egyetemleg megfizetni. Érdekében áll felperesnek ennek folytán, hogy a jelen Ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó 3 nap alatt á fennti eskü letételére jelentkezzék és azt a kitűzendő határnapon le is tegye, minthogy különben a fenti sommás végzés hatályon kivül helyezése mellett felperes keresetével elutasittatik s köteles alpereseknek 3 nap alatt különbeni végrehajtás terhe alatt 60 K perköltséget fizetni. Ha felperes a fenti esküt csakis az egyik alperesre nézve letenné, az esetre a fenti marasztalás oda módosul, hogy ezen alperes, a fenti sommás végzésben meghatározott összegeken felül csakis 20 K perköltséget köteles felperesnek fizetni, ebben az esetben felperes keresetével csakis a másik alperessel szemben elutasittatik s köteles annak csakis 20 K költséget fizetni. Indokok: A kifogásoló alperesek tagadják, hogy a kereseti váltót aláírták. Tekintve, hogy H. Miklós tanú határozottan vallotta, hogy kifogásoló alperesek a kereset: váltót sajátkezüleg aláírták; tekintve, hogy a kir. törvényszék alpereseknek a kereseti váltón levő aláírásait a 13,416 1903. sz. jkönyvben kivett aláírásokkal összehasonlítván, azokat oly hasonlóknak találta, hogy alpereseknek a kereseti váltón levő aláírásai tőlük származóknak látszanak; tekintve, hogy az alperesi tanuk vallomásaiból sem tűnik ki, hogy alperesek azért fordultak volna felpereshez, mert a kereseti váltó hamis volna: mindezek alapján a kir. törvényszék alperesi aláírások valódisága tekintetében részbizonyitékot fennforgónak lat s miután felperes a póteskü letételére késznek nyilatkozott, az említett részbizonyiték kiegészítéséül felperesnek a polg. prts. 236. §. alapján az ítélet rendelkező részében körülirt pótesküt megítélni és a jelen per kimenetelét ezen póteskü leilletve le nem tételétől kellett függővé tenni. Alperes abbeli kifogása, hogy a jelen per nem felperes hozzájárulásával és általa kiállított meghatalmazás alapján lett volna indítva, mint elkésett figyelembe vehető nem volt. Hasonlólag alperesek abbeli kérelmének, hogy Z. F. helyett G. F. tanú kihalgattassék, hely nem adatik; mert alperesek a polg prts. 205. §-ának feltételeinek a fennforgását nem igazolták. A temesvári kir. ítélőtábla (1903. dec. 14-én 3,953 1908! p sz. a.) a következőleg itélt; A kir. törvényszék ítéletét indokainál fogva helybenhagyja, a v. e. rendelet 30. §-án alapuló azzal a kiegészítéssel, hogy a póteskünek a felperes által leendő letétele esetében az alperesek a marasztalási összeget a Nagyfalun, 1902. évi július 15-én kiállított 600 koronás váltó alapján és pedig az I r. alperes mint elfogadó, a II. r. alperes mint kibocsátó és forgató tartoznak megfizetni. A m. kir. Kúria (1904. június 0-én 303,1904. v. sz. a.) következőleg itélt: A másodbiróság Ítélete helybenhagyatik a póteskü és a perköltség megítélésére vonatkozó, az elsőbiróság ítéletéből átvett indokok alapján és azért, mert alpereseknek a 13,416 1908. sz. a. iktatott jkönyvben foglalt sajátkezű névaláirásait a kereseti váltón levő B. M. és Sch. J.-féle aláírásokkal a kir. Kúria is összehasonlitotta és az összehasonlítás eredményében valamint a forgatói minőségénél fogva érdekelnek jelentkező H. M tanú vallomásában nem talált meggyőző bizonyítékot a kétségbe vont váltói aláírások valódiságára nézve és mert az 1893. évi XVIII. t.-cikknek, annak 215. §-a szerint a váltójárásban is alkalmazandó 78. ^-ának